Vágólapra másolva!
A finn Tommi Mäkinen, Risto Mannisenmäki páros nyerte a Szafari-ralit, a világbajnokság nyolcadik futamát. A négyszeres vb-győztes Mäkinen az összetettben is vezet, a konstruktőrök versenyében pedig a Mitsubishi állt az élre. Másodikként honfitársaik, Rovanperä és Pietiläinen értek célba. Az utolsó nap legnagyobb vesztese a versenyt a harmadik helyről feladni kényszerülő norvég Solberg volt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
Mäkinenék tíz pontot kaptak,
tízzel vezetnek McRae előtt

Az utolsó nap első gyorsasági szakaszán az addig kitűnően teljesítő Subarus Petter Solberg kénytelen volt búcsút inteni a ralinak. Jobb első kerekétől megfosztott Subaruja nem tudta folytatni az erőltetett menetet. "Nagyon nehéz szakasz volt, és ezúttal a szerencse nem a mi oldalunkon állt. Az etap során a szervizpontról elmenőben furcsa zajt hallottunk az első kerékből, amely egyre rosszabb lett. Mikor 60 km-t megtettünk a gyorsasági szakaszból, éreztem, hogy gond van, majd a kerék leszakadt. Megpróbáltunk valahogy célba érni, mindent megpróbáltunk, de nem lett volna biztonságos, így a csapat úgy döntött, hogy jobb, ha kiállunk" - mondta később a csalódott Solberg. Francois Delecour is megjárta, sebességváltó-művet és az első áttételt kellett cserélni autójában.

Fotó: Amber PR
Schwarzék szenvedtek a Skodával,
de végül harmadikak lettek

A versenyben vezető Tommi Mäkinen a tűzzel játszott ezen a gyorsaságin, bár szerinte még korántsem adott bele mindent. Nekiment egy sziklának, amely megrongálta a kerekét. Csapattársa, Freddy Loix rosszabbul járt, mivel egy lassabb autó előzésekor elhagyta a pályát és kidurrant a kereke.

Fotó: Amber PR
Rovanperä másodiknak
"kanyarodott" be

Ami a Skodának veszteség, az a Mitsubishinek nyereség, hiszen Freddy Loix egy hellyel feljebb ugrott a ponttáblán, így egy pont helyett két pontot hozott a konyhára. Pilótái kitűnő teljesítményének köszönhetően a Mitsubishi visszavette a Fordtól az első helyet a konstruktőrök között.

A Szafari-rali végeredménye:
1. Mäkinen (Mitsubishi Lancer) 8:58.37
2. Rovanperä (Peugeot 206 WRC ) 9:11.14
3. Schwarz (Skoda Octavia WRC) 9:16.52
4. Delecour (Ford Focus RS) 9:19.13
5. Loix (Mitsubishi Carisma GT) 10:42.39
6. Pozzo (Mitsubishi Lancer) 11:06.03
7. Ligato (Mitsubishi Lancer) 11:06.27
8. Green (Subaru Impreza WRC) 11:54.33
9. Anwar (Mitsubishi Lancer) 12:11.40
10. Stohl (Mitsubishi Carisma GT) 13:40.00

A világbajnokság állása:

Pilóták
1. Mäkinen 40 pont
2. C. McRae 30
3. Sainz 26
4. Rovanperä 20
5. Burns 15
6. Delecour 14
7. Auriol 10
8-9. Loix, Solberg 9-9
10. Schwarz 7
11. Rädström, Panizzi 6-6
13. Gardemeister 5
14. Grönholm 4
15. Arai 3
16. Pozzo, A. McRae, Hagström, Bugalski 1-1

Konstruktőrök
1. Mitsubishi 66 pont
2. Ford 60
3. Subaru 28
4. Peugeot 26
5. Skoda 15
6. Hyundai 10

A vb kilencedik futamát augusztus 24-26-án Finnországban rendezik.

Korábban az [origo]-ban:

Mäkinen tartja magát az élen

Ajánlat:

Szafari-rali, Kenya

Amber PR

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!