Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor új német csapatával háromnapos villámtesztelést végzett július 3-tól a csehországi Brnóban. Bár minden tervezett munkát nem tudtak elvégezni, így is határozottan előreléptek Talmáék.
Vágólapra másolva!




Talma rákapcsolt


De végre valami pozitív eredmény mutatkozik: Talmácsi a futómű, illetve a motorblokk beállítása mellett új kipufogót, új hengert és új elektronikát kapott. Már ott a helyszínen a telemetria jó eredményeket mutatott, ám a mérnökök Németországba hazatérve fogják kiértékelni az adatokat. Talma érzései szerint is már jól lett beállítva az első futómű.

Az időjárás azonban közbeszólt, és az első nap végétől megállás nélkül szakadt az eső, míg végül csütörtökön úgy döntöttek, elindulnak haza. De mindenki biztos abban, hogy nem fölöslegesen mentek el Brnoba.

Talmácsi Gábor Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=27466

A következő futamon, Doningtonban két motor áll Talma rendelkezésére. Az egyik gép hátsó futóműje Marco Poletti-féle, akivel már az Italjetnél is együtt dolgoztak, a másik motor futóműje WP típusú, a beállításai ugyanazok, mint 2000-ben, melyet Gábor jól ismer, hiszen az Eb-n is ezzel ment. Így Talmácsinak a szabadedzésen lehetősége nyílik mindkét motort kipróbálni. Reméljük, hogy az egyik bejön erre a pályára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!