Az egykor honvédos gerelyhajító feleségét alig néhány hete vesztette el.
Kétségbeesetten próbálta bizonygatni, hogy tiszta a folyó vize.
Négy nap alatt összesen kilenc edzést tartanak.
Tette mindezt úgy, hogy július végén újra ringbe száll.
1988-ban, 19 évesen, Szöulban szerepelt először az ötkarikás játékokon.
A kétszeres olimpiai bajnok remek formában várja a közelgő ötkarikás játékokat, de a körülményekkel is meg kell majd küzdenie Párizsban.
Legalább négy érem megszerzésének reményében szállnak majd vízre a francia fővárosban.
A kínai gördeszkás elmondta, nem mindig van kedve edzeni.