Webber nyert Vettel váltóhibájával
2011. november 27. 16:52
Mark Webbernek egy műszaki problémára volt szüksége csapattársa, Sebastian Vettel autóján ahhoz, hogy bebiztosítsa idei első győzelmét az év utolsó versenyén, a Brazil Nagydíjon, amely az egész hétvégén várt eső híján nem szolgált idegtépő izgalmakkal.
Vettel a rajtnál simán kihasználta a pole pozícióval járó előnyöket, és már az első körben biztonságos előnyre tett szert, miközben Webber és a 3. kockából induló Jenson Button megtartotta a pozícióját. Fernando Alonso viszont azonnal maga mögé utasította Lewis Hamilton McLarenjét, és a másik Ferrarit vezető Felipe Massa szintén jól startolt: ő Nico Rosberget előzte meg.
Noha Alonso már a 4. körben támadni kezdte Buttont is, az első jelentős incidens csak hat körrel később történt, amikor a kivételesen rosszul rajtoló Michael Schumacher a célegyenes végén megpróbálta visszavenni a 10. helyet Bruno Sennától, a féktávon azonban összeütköztek. Schumacher már előrébb volt, és a saját ívén akart elfordulni a koccanás előtt, de a Renault első szárnya feltépte Mercedesének bal hátsó kerekét, így mire visszaért a bokszba, és új gumikat kapott, körhátrányba került. A sportfelügyelők áthajtásos büntetésre ítélték a vétkesnek tartott Sennát.
Alonso a túl rövidnek tűnő DRS-zónában nem boldogult Buttonnal, ám a 11. körben megelégelte a várakozást, és a 6-os kanyarnál egy szenzációs manőverrel kívülről körbeautózta a McLarent, átmenetileg megkaparintva tőle a dobogó legalsó fokát. Csakhogy Button később revansot vett ezért, és miután a többiekkel ellentétben már a második bokszkiállásánál, a 31. körben a közepes keverékű gumikra váltott, 9 körrel a verseny vége előtt visszavette a 3. helyet Alonsótól.
Vettel elengedi Webbert a Brazil Nagydíjon
Vettelnek a 14. körben szóltak a rádión, hogy gondok vannak a sebességváltójával, ezért 2-es és 3-as fokozatban a szokásosnál hamarabb kell felkapcsolgatnia. Ennek dacára egy ideig még meg tudta őrizni 2,5 másodperc körüli előnyét Webberrel szemben, akit csak a 30. körben engedett el maga mellett, miután figyelmeztették, hogy a technikai probléma egyre súlyosabb. "Úgy érzem magam, mint Ayrton Senna 1991-ben" - mondta a rádión a brazil legenda első hazai győzelmére utalva, amelyet kereken húsz évvel ezelőtt úgy aratott, hogy az utolsó köröket 6-os fokozatban kellett teljesítenie.
Miután az élre került, Webber vissza sem nézett többé, és hiába kérték, hogy óvatosságból inkább ne tegye, az utolsó pillanatban megfutotta idei hetedik leggyorsabb körét is. Pályafutása során ez volt a hetedik nagydíjgyőzelme. "Ez üdítő verseny volt számomra" - ismerte el. "A télre is magammal viszem az eredményt. Már alig várom, hogy a holtszezonban megtanuljak szörfözni, lazítsak, feltöltődjek egy kissé, aztán erősebben térjek vissza."
Kattintson a képre a galériához!
A 37. körben Hamilton váltója ugyancsak rakoncátlankodni kezdett. Harmadik bokszkiállása előtt és után még újabb párharcba keveredett a kétkiállásos taktikát választó Massával, akit egy elé vágással sem sikerült megelőznie, de röviddel később, a 47. körben kénytelen volt leparkolni McLarenjét a pálya szélére. Műszaki hibával legutóbb több mint egy évvel ezelőtt, a tavalyi Magyar Nagydíjon, szintén váltóprobléma miatt esett ki.
Hamilton nélkül az élen már csak az Alonso-Button csata várta a végkifejletét, míg hátrébb Adrian Sutil előzte meg Nico Rosberget, aki pedig akkor még eggyel kevesebbszer járt a bokszban. A Force India végig meggyőzően gyors volt, és mivel Paul di Resta is a 8. helyen ért célba, a csapat a konstruktőri összetettben 4 pontra közelítette meg a Renault-t. A különbség még kisebb lett volna, ha Vitalij Petrov sovány vigaszként nem szerzi meg a 10. helyet. A Sauber Interlagosban Kamui Kobajasi jóvoltából két ponttal lett gazdagabb, de mivel a Toro Rosso eggyel sem, a svájci alakulat maradt hetedik az istállók rangsorában.
Az utolsó percekben hátul, ahol még a kamerák sem mutatták, Schumacher folyamatosan közeledett hajdani csapattársához, a 14. helyen haladó Rubens Barrichellóhoz. A Forma-1-től valószínűleg ezzel a versennyel búcsúzó brazil - aki a rajtnál beragadt, mert az 1-es fokozat hosszát esőhöz állíttatta be - menekülés közben még vissza is vette a körhátrányát Massától. "Azt gondoltam, bárcsak lehúzódna előlem!" - mondta. "Láttam, hogy egy bizonyos Michael Schumacher üldöz, és nem akartam harcolni vele, mert az csúnya lett volna!"
Győzelmének hála Webber az összetettben előrelépett a 4. helyről a 3-adikra, hátrébb szorítva Alonsót, de a 2. hely Buttoné maradt.
A versenyről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Brazil Nagydíjról élőben készülő szöveges tudósításunkban! Interlagosba egyelőre nem érkezett meg az eső, amivel a meteorológusok riogatták a mezőnyt: a nap hol kisüt, hol beborul az ég, bár állítólag a verseny folyamán megérkezhet az eső. A pálya körül sok helyen vannak záporok jelenleg is.
Ronaldo az Abu-Dzabi Nagydíj után eljött hazai versenyére is. Elhozta a kisfiát is, aki azonban, amikor a kamera előtt interjúvolták az apját, megkérdezte, hogy hazamehetne-e már. Éppen a rajt előtt...
A radar szerint a pályától két kilóméterre esik az eső, Interlagosban azonban a következő fél órában nem várható eső. A levegő hőmérséklete 28 fok, az aszfalt pedig 40 fokos.
Egyelőre nem hidegebb, hanem melegebb kezd lenni. Schuamcherrel is közlik a rádión, hogy a következő húsz percben csökkent az eső valószínűsége, pedig a csapatok közül biztosan sokan blazíroztak esőre. A McLarennél is reménykedtek benne, hogy nem marad száraz a pálya.
Ezek szerint senki sem játszik egy korai Safety Carra, amikor hamar lecserélhetné a közepes gumikat. A két keverék között körülbelül egy másodperc volt a különbség a köridőkben.
Mögötte Webber. Alonso megelőzte Hamiltont, Massa pedig feljött Rosberg elé, egyébként nem változott a sorrend az élen, mindenki rendben eljött. Kovalainen feljött a 15. helyre, Schumacher viszont szokásával ellentétben visszaesett a 11. helyre, de a második kör elején visszaelőzte di Restát.
1:18.240-es körével 1,1 másodpercet vert Webberre. Az élmezőnyből Alonso került hozzá legközelebb, aki "csak" hét tizeddel volt lassabb nála. Engedélyezték a DRS használatát. A hatodik helytől egészen a huszadikig vannak egy másodpercen belüli különbségek.
A szép 12. rajthelyről azonnal a 19. helyre zuhant, de már kettőt javított, így most a 17.
Alig négy tizedre van tőle, úgyhogy használhatja ellene a DRS-t. Mögöttük viszont többnyire szétszakadt a mezőny, DRS-távolságon kívül.
Az új gumijait későbbre tartogatta, pedig rajtolhatott volna az újakon is, ha akar. Jelenleg a tizedik helyen van, és Senna nyakán. Vettel közben 2,8 másodpercre növelte az előnyét Webberrel szemben, aki további hárommal előzi meg Buttont.
Nem csoda, hiszen Alonso egyelőre hiába támadja Buttont, és most már Hamilton is DRS-távolságba ért hozzá. Közben Petrov két fokozattal előrébb állította a fékerőelosztását. Egyelőre a 12. helyen van, di Restát, Schumachert és Sennát üldözi.
Jól jönne az eső, de az eget elnézve a közeljövőben valószínűleg nem érkezik meg. Egyedül Button van veszélyben, kicsit hátrébb Sutil üldözi Rosberget, és Sennát fenyegetik hátulról.
A célegyenes végén kívülről próbálja előzni, de összekoccanak, és a Mercedes bal hátsó defektet kap. Egy teljes kört kell lassan körbevánszorognia, hogy új gumikat kapjon - ha egyáltalán eljut a bokszig. Az esetet máris vizsgálják.
Kívülről a 6-os kanyarban egyszerűen körbeautózza. Schumacher új gumikat kapott, és pont Alonso és Button közé érkezett meg, természetesen körhátrányban. Az utolsó helyen van.
Az autója nem sérült meg, csak az első szárnyáról tört le egy kis darab, de ennek ellenére kiáll. Csak új gumikat kap, az autójához nem nyúlnak hozzá.
Másfél kör alatt adott neki másfél másodpercet. A McLaren itt nem tűnik annyira gyorsnak, mint mostanában. Közben Petrov is kiállt a bokszba.
Rádión szólnak neki, hogy valamilyen gond lehet a váltójával. Kicsit le is lassult, és már 2,9 másodpercre csökkent az előnye Webberhez képest.
Úgy döntött, kiáll. Közben Vettel ismét vesztett három tizedet Webberhez képest, míg a leggyorsabb pillanatnyilag nem más, mint Alonso, akinek 6,9 másodperc a lemaradása Webberhez képest.
Vettelnek pedig szólnak, hogy a kettesből és hármasból váltson egy kicsit hamarabb a szokásosnál, hogy kímélje a váltót.
Most kivételesen csapattársa előtt cserél kereket. Ezúttal nincs lépéselőnyben stratégiailag, de az az eső még nagyon kellene, hogy megkeverje a paklit...
Hazai pályán sem húzott a helyi versenyzők felé a bírák keze, úgy ítéltek, hogy ő volt a hibás az ütközésért. Senna jelenleg a 16. helyen van. Rögtön le is tölti a büntetését. Legutóbb, a 18. körben Webber is kereket cserélt, és Vettel mögött folytatta. Egyelőre nem változott köztük a sorrend, de ez lehet a nagy esélye, hogy végre megszerezze idei első győzelmét.
A 8. helyen. Neki már friss gumijai vannak, míg a mexikóinak még nem. Rosberg a kerékcseréje után a 11. helyen van, és támadja Alguersuarit.
A brazil átmenetileg vezetett, de máris elveszítette a heléyt. Hátrébb Rosberg a célegyenes végén elment Alguersuari mellett.
Az előnye a kerékcserék után ismét 2,6 másodperc, folyamatosan csökken. Néhány tizeddel állandóan lassabb üldözőinél, alighanem a váltóprobléma miatt.
A visszajátszásból látszik, hogy a bokszkiállásnál rosszul rögzítették a bal hátsó kerekét, és amikor megpróbált visszajönni a pályára, egyszerűen leesett.
Tartja a lépést az előtte haladó, hatodik helyezett Massával, és folyamatosan húz el Rosbergtől, akivel szemben öt és fél másodperc az előnye.
Szólnak neki a rádión, hogy akkor kell fölváltania kettesbe és hármasba, amikor felvillan a piros lámpa. A tempója így sem rossz, csak Webberénél gyengébb, de már csak két másodperc az előnye csapattársához képest.
A brazil eddig a 16. helyen haladt, de az előbb végre leszakadt az a darab az első szárnyáról, amely még a Schumacherrel történt ütközésben sérült meg. Webber egy-két kör múlva utoléri Vettelt...
Vettelnek szólnak, hogy minden egyes kör minden egyes kanyarjában váltson fel a szokásosnál hamarabb.
Vettel, mivel váltóproblémákkal küzd, nem tanusított ellenállást. Úgy tűnik, Webbernek összejöhet az a lélektanilag fontos győzelem. Vettel Alonsótól sincs egészen biztonságban, mert csak nyolc másodperccel van mögötte.
Közepes gumikat kap. Ez érdekes, mert ezek egy másodperccel lassabbak a lágynál, és nem valószínű, hogy a fennmaradó 40 kört kihúzza velük. Sutil is kereket cserélt. A pályától keletre néhány helyen még esik, de nem tartanak a felhők a pálya felé.
Ő azonban ismét lágy gumikat kap, vagyis a McLaren megosztja a stratégiát. Közben Webber megfutotta az eddigi leggyorsabb kört, 1:16.959 alatt. Érdekes módon Vettel sem sokkal lassabb, 1:17.1-es kört tudott menni. A "súlyos" váltóprobléma dacára folyamatosan növeli az előnyét Alonsóval szemben.
Vettelnek szóltak a rádión, hogy esetleg jöhet az eső. Button a friss gumikon begyorsult, és ő is futott egy 1:16.977-es kört.
A 9-es kanyarban megforgatta Suaberét, de tovább tudott menni, a 14. helyen van.
A Meteo France radarja szerint. Trulli Lotusának első szárnyára ráfújt a szél egy nejlonszatyrot.
Neki azt mondják a rádión, hogy nem tehet semmit, amivel kímélhetné - próbálja kihúzni vele a verseny végéig. Pillanatnyilag 1,9 másodperccel van Button mögött, aki pedig utolérte a bokszban még csak egyszer járó Massát.
Ő is lágy gumikat kap. 3,3 másodperc alatt cserélték le autóján a kerekeket.
A DRS-zónában simán elmegy mellette. Hátrébb Schumacher újra utolérte Sennát, és a célegyenesben megelőzte, ezúttal probléma nélkül. Vettel is kiállt a bokszba, Webberhez hasonlóan lágy gumikat kapott.
1:16.600 alatt teljesíti, már négy másodperccel vezet Vettel előtt. Hamilton gőzerővel támadja az ötödik helyezett Massát.
Körülbelül másfél-két másodpercet hozott Vettelen, aki mostanában egy kicsit megint elhúz tőle. Massa a sportszerűség határait feszegeti a Hamiltonnal szembeni védekezés közben, aki körönként egy-másfél másodpercet veszít Buttonhoz képest.
Inkább feltették az autójára a kemény gumikat, minthogy időt veszítsen Massa mögött. Ezekkel azonban már ki kell húznia a verseny végéig, még 26 körig.
Váltóhiba ide vagy oda, 1:16.310-zel új mércét állít fel. Továbbra is 4,4 másodperccel halad Webber mögött. Hamiltonra reagálva a Ferrari is kihívta Massát a kemény gumikért, és kihozták a McLaren elé. Innentől kezdve pozícióért zajlik köztük a harc, egészen a verseny végéig. Érdekes, hogy a McLarennek nem jött be az elévágás. Valószínűleg nehéz volt bemelegíteni a kemény gumikat.
Ironikus módon néhány másodperccel azután, hogy Vettelnek szóltak: a váltóhibája súlyos, ezért vigyázzon az autóra, Hamilton az, aki kénytelen kiállni a versenyből. Ő a harmadik kieső Glock és Maldonado után.
A célegyenes végén, de a Mercedeses mélyebbet fékez, és visszaveszi már elveszettnek hitt pozícióját. Sutilnak sokkal frisebb a gumija, mert már háromszor járt a bokszban, míg Rosberg csak kétszer.
A következő körben már sikeresen végrehajtja a manővert.
Úgy tűnik, feladta a győzelem lehetőségét. Még mindig 1:16-os köröket megy, de már hat másodperc a hátránya Webberhez képest.
Nem bírta ki a célig, kénytelen volt újra kiállni. Megint a kemény gumikat kapta meg.
Ha így marad a sorrend a célig, Webber hiába nyer, marad az összetett negyedik helyén. Button lesz a második, Alonso a harmadik. A spanyol épp most cserél harmadszor is kereket. Nem hagyhatták kint túl sokáig, nehogy Button az elévágással megelőzze.
1:15.989 alatt teljesíti. Az imént szóltak neki a rádión, hogy ezekkel a gumikkal olyan keményen nyomhatja a verseny végéig, amennyire csak akarja. Alonso alig 4,6 másodperccel van előtte, és a keményebb gumik hagyományosan a Ferrari gyenge pontjának számítanak. Ez a meccs még nincs lefutva.
Webber megkapja a kemény gumikat. 8, 2 másodperc volt az előnye Vettelhez képest, úgyhogy a győzelme nem forog veszélyben.
Pillanatokon belül DRS-távolságba ér hozzá képest. Közben Vettel is átváltott a kemény gumikra.
Nagy csatában, a DRS-zónában sikerült elmennie a Ferrari mellett, miutána célegyenesben Alonso még visszaverte a támadását. Ezzel a manőverrel egyben hozzásegítette Webbert a világbajnoki harmadik helyhez.
Az 5-ös kanyarban kimegy a bukótérbe, de onnan teljesen nyugodtan visszatér a pályára. Tizenegy másodperc az előnye Buttonnel szemben, amikor még hát kör van hátra a versenyből.
Már háromkörös hátrányban volt, négy másodperccel haladt csapattársa, Ricciardo előtt.
Igaz, hogy Sennának volt egy áthajtásos büntetése, de ennél nagyobb, 28,3 másodperc a lemaradása a Lotushoz képest. A 17. helyen áll, míg csapattársa, Petrov egyelőre pontszerző.
Ezt jelenti a rádión. Tegnap a szabadedzés elején már volt ugyanilyen problémája. Hátrébb Massa visszaengedte a körhátrányban lévő Barrichellót, aki a hozzá folyamatosan közeledő Schumacher elől menekül a 14. helyen.
A csapattól figyelmeztetik, hogy már így is ő szerezte a legtöbbet ebben az évben, nincs szüksége még egyre. Ez az utolsó kör...
És mellesleg nem hallgat a tanácsra, az utolsó köre is gyorsabb, mint az eddigiek. Az első öt nincs körhátrányban, a többiek igen.
A célba érkezés után félreállt, miután a csapat rádión rászólt, hogy spóroljon az üzemanyaggal. A Toro Rosso egyik versenyzője sem szerzett pontot, így a csapat maradt a nyolcadik helyen a konstruktőri bajnokságban.
Mielőtt a bokszutcába hajtana, gumifüstöléssel örvendezteti meg a hazai közönséget századik ferraris versenye után. A brazilnak ebben az idényben egyszer sem sikerült felállnia a dobogóra, sőt az ötödik helynél sem jutott előrébb.