Ricciardo futotta a legjobb időt az esős silverstone-i nyitányon
2013. június 28. 10:54
Üdvözöljük kedves olvasóinkat! 11 órakor kezdetét veszi a Brit Nagydíj első szabadedzése. Minő véletlen, Silverstone-ban esett az eső, ezért vizes pályán veszi majd kezdetét a másfél órás tréning. A hétvégére azonban szebb idő várható.
A Silverstone-ban jól megszokott körülmények fogadták a mezőnyt a Brit Nagydíj első edzésén, vagyis eső és nedves pálya. Az előrejelzés pontosnak bizonyult, a csapadék már bőven a tréning előtt megérkezett, és kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan áztatta a környéket.
Emiatt a csapatok alig tudtak készülni a hétvége további részére: egyrészt így nem tudták kiértékelni a fejlesztéseiket, másrészt nem akarták megkockáztatni, hogy a nehéz körülmények között valamelyik autójuk megsérüljön egy balesetben. Utóbbi cél nem jött össze a Caterhamnek, Charles Pic ugyanis néhány perccel a leintés előtt megcsúszott, és a palánknak ütközött az utolsó kanyarnál. Az autója látszólag nem sérült meg nagyon, bár az első légterelő leszakadt róla. Mások is hibázgattak, ahogy ilyenkor lenni szokott, de a többi pilóta megúszta néhány lesodródással és drifteléssel.
A csapatok nagyjából csak az edzés utolsó negyedórájára aktivizálták magukat, ekkor valamennyire megtelt a pálya autókkal. A legjobb időt Daniel Ricciardo érte el a Toro Rossóval, aki egyébként a legtöbb kört futotta a mezőnyből, szám szerint 10-et. Mögötte Nico Hülkenberg (Sauber) és Pastor Maldonado (Williams) végzett, megelőzve Lewis Hamilton Mercedesét.
A huszonkét versenyzőből csak tizenegyen iratkoztak fel a tabellára, Kimi Räikkönen pedig még egy rendszerellenőrző körre sem jött ki. Délutánra azonban várhatóan el fog állni az eső, míg szombatra és vasárnapra száraz idő áll az előrejelzésben.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
James Rossiter a tervekkel ellentétben mégsem vezethet az első tréningen, ugyanis kedvezőtlenek a pályaviszonyok, és ahogy a csapat előre jelezte, ez esetben ugrik neki a lehetőség.
Egyelőre senki sem siet ki a pályára, még az ellenőrző köröket is későbbre halasztják a csapatok. Nedves pályán persze nem is lenne sok értelme körözni. A Ferrari azt írja, kicsit szemerkél az eső.
Bottas és Maldonado kiment a vizes pályára, csatlakozott hozzájuk Gutierrez és Hülkenberg.
A Lotus egy új karosszériát próbál ki az első szabadedzésen, a motorborításnál szűkebb az új.
A Sky riporterei arról beszélnek, hogy maga Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is az internetről tudta meg, hogy Mark Webber az idény végén visszavonul.
Már az élversenyzők is kimentek megnézni, milyen a vizes pálya tapadása. A két Mercedes után a két Red Bull is kint köröz.
Az eső miatt egyelőre nem lehet használni az állítható hátsó szárnyat. Silverstone-ban amúgy két zóna van, az első a Wellington egyenesben (detekciós pont a 3-as kanyarban), a második a Hangar egyenesben (detekciós pont: 10-es kanyar).
A Mercedes csapatfőnöke közepes nehézségűnek ítélte meg Silverstone-t a gumik szempontjából. Brawn szerint főleg a bal első gumik vannak nagy terhelésnek kitéve ezen a sok gyors kanyart tartalmazó pályán.
Kimi Räikkönen, Jean-Eric Vergne és a Daniel Ricciardo nem ment ki eddig a pályára installációs körre. Érdkekes véletlen, hogy ennek a három pilótának van a legnagyobb esélye arra, hogy jövőre beüljön Mark Webber Red Bulljába.
A Lotus ki akarta próbálni Silverstone-ban is a tavaly óta tesztelt passzív DRS-sel ellátott hátsó szárnyat. Múlt héten egy reptéren már tesztelték egyenes vonalban. A rendszer tesztelése azért tart ilyen sokáig, mert eddig kiszámíthatatlan módon csökkentette a hátsó leszorítóerőt, egyszerűen nem volt megbízható.
Az idő nem javul, sőt. Legalább szombatra és vasárnapra nem jósolnak csapadékot.
A Pirelli hozott minden autónak két szett új típusú, kemény keverékű kísérleti gumit. Acél helyett kevlár palástja van az új abroncsoknak, de - ahogy Spanyolországban - itt sem valószínű, hogy ki tudják próbálni őket a csapatok, mivel esik. A Pirelli egyébként a Brit Nagydíjtól kezdve új eljárással teszi fel a felnikre a gumikat, ezzel is a felületleválás esélyét akarják csökkenteni.
Jenson Button élőben nyilatkozik a Sky televíziónak a garázs előtt. Azt mondja, kevés új alkatrészt hoztak ide, ezért nem számít jelentős formajavulásra, bár ez a pálya kicsit jobban feszik a McLarennek, mint az előzőek. Nem számít arra, hogy a dobogóért küzdhetne, csak a pontszerzés a realitás szerinte.
Mivel a hétvége hátralévő részére nem jósolnak esőt, a csapatok úgy tűnik, nem akarnak a vizes pályán gyakorolni.
Daniel Ricciardo első ízben ment ki a pályára, természetesen esőgumikon. Egy kör után visszajött a bokszba.
A másik Toro Rosso is kiment egy ellenőrző körre, egy kör után visszajött. A rádióban azt mondta, hogy nagyon sok helyen áll a víz a pályán.
A Force India skótja azt mondta, még sosem vezetett slick gumikon Silverstone-ban pénteken.
A mexikói úgy melegítette fel a hátsó gumikat, hogy a bokszutcából kivezető úton rajtolást gyakorolt elpörgő kerekekkel. Rengeteg vizet ver fel a Sauberje.
Az ünneplésen megjelentek az egykori pilóták, Mark Webber és Jenson Button is. A 600 futamba beleszámították az 1982-es San Marinoi Nagydíjat is, amelyet bojkottált a legtöbb brit csapat, a Williams sem utazott el rá.
Még senki sem ment mért kört. Nehéz lesz sorrendet felállítani. 2005-ben a Belga Nagydíjon sem volt mért köre senkinek sem az FP1-ben, de akkor Liuzzi balesete, és nem az eső volt az ok.
A háromszoros világbajnok azt mondta a rádióban, félelmetes volt az egyenesben menni a sok tócsa miatt. Gyakorolt egy rajtot is. Ment volna még, de behívták egy kör után. Nem szállt ki az autóból.
Mexikói módra hullámzással szórakoztatják magukat.
A Red Bull bejelentette, hogy a jövő hónapban rendezendő fiatal versenyzők silverstone-i tesztjén a rali legenda Carlos Sainz 18 éves fiátnak is lehetőséget adnak a mexikói Antonio Felix da Costa mellett. A "kis Sainz" jelenleg a GP3-ban, a Force Indiával már tesztelt Da Costa a Formula Renault 3.5-ben versenyez
Daniel Ricciardo futotta, ideje: 2:00,029. Utána javított azonnal 1:57,992-re. Tavaly a szintén esős első szabadedzésen 1:56,552-vel nyert Romain Grosjean.
Jules Bianchi is kiment a pályára a több új alkatrészt tartalmazó Marussiával.
Bianchi 2:10-es köre után Hamilton futott egy 1:55:458-at, ezzel a rövid tabella élére ugrott. Már nyolc versenyzőnek van mért köre.
Charles Pic összetörte a Caterham első szárnyát, amikor kicsúszott a Club kanyarnál. Sárga zászló. Már tíz mért kör van, Massa a leglassabb.
A Toro Rosso ausztrálja 1:54,249-es körrel állt az élre. Még sosem nyert szabadedzést, itt az esély.
Gutierrez majdnem a falhoz csapta a felúszó Saubert az Abbey kanyarban.
A hivatalos sorrend: Ricciardo, Hülkenberg, Maldonado, Hamilton, Gutierrez, Bottas, Vergne, van der Garge, Chilton, Bianchi, Massa.
A többi versenyzőnek nem volt mért köre, egyedül Räikkönen volt az, aki ellenőrző körre sem jött ki az esőben.