Rosberg diktálta a tempót száraz pályán
2013. június 28. 14:45
Köszöntjük kedves olvasóinkat! 15 órakor kezdődik a Brit Nagydíj második edzése, amelyen jobbak lesznek a körülmények, mint az elsőn - délelőtt az eső miatt a csapatok szinte egyáltalán nem tudtak gyakorolni. A versenyzők fele nem tett meg mért kört, és a többiek is csak alig merészkedtek pályára.
Helyszínen tartózkodó kollégánk beszámolója szerint az aszfalt szinte mindenhol majdnem száraz, csak néhol maradtak igazán vizes részek. Ez jó hír a csapatoknak, délután ki tudják próbálni az ide hozott újításaikat.
Már délelőtt is sokan kijöttek a pályára, a rossz időjárás ellenére közel teltház van - ennyire szenvedélyesek a brit rajongók. Délután több akciót is láthatnak. A nap még nem bukkant elő, a levegő 20, az aszfalt 18 fokos.
A hazai környezetben lévő pilóta most veszi fel a maszkját és a sisakját, csakúgy, mint Massa. Délelőtt egyébként Ricciardo érte el a legjobb időt, ezzel először végzett az élen F1-es edzésen.
Őt csapattársa, Webber követi. Intermediate gumik vannak a Red Bullokon, később végre előkerülhetnek a száraz pályás gumik is.
Ő volt az egyetlen, aki még egy ellenőrző körre sem ment ki, de azt mondta, nem volt műszaki gondja. Most viszont máris pályára hajtott, a Lotuson új első fékhűtők vannak, és szűkebbre húzták a karosszéria egy részét is. A csapat hosszú idő után ismét szeretné tesztelni a passzív DRS-t is.
Rádión közölte a McLarennel, hogy gyorsan szárad az aszfalt. Megszülettek az első köridők, pillanatnyilag Bottas vezet 1:43.929-cel, rajta kívül nyolcan szerepelnek a tabellán. Bottas ideje máris 10 másodperccel jobb Ricciardo délelőtti legjobbjánál.
A délelőtt a 2. helyen végző Hülkenberg átvette a vezetést egy pillanatra, de di Resta és Massa azonnal megelőzte őt.
Szóval eljött ez a pillanat is, a Toro Rossóra a kemény keveréket rakták fel. Az opciós, lágyabb abroncs a közepes keménységű lesz, azokat később kezdik majd nyüstölni a csapatok.
1:41.868, a prototípus kemény gumikkal. Ezekből a kísérleti abroncsokból mindegyik csapat négy szettet kapott a mai edzésnapra, autónként kettőt-kettőt. Már mások is slickekre váltottak.
Vergne 1:37.102-re javított, csapattársa, Ricciardo is bejött 1:40 alá. A legjobb köridők 1:30 környékén lehetnek a hétvégén, már majdnem optimálisak a körülmények. Tizenöt versenyző jegyzett eddig mért kört.
Di Resta-Sutil sorrendben, di Resta 1:35.822-re vitte le a szintidőt. A pálya megtelt autókkal, az élmezőny tagjai is aktívan köröznek.
Még nincs mért ideje - rajta kívül már csak Hamiltonra és Bianchira érvényes ez -, a Ferrari aerodinamikájáról gyűjtött adatokat eddigi köreiben.
Massa aerodinamikai konfigurációja viszont használhatatlanná vált, miután a brazil megpördült a gyors Stowe kanyar kijáratánál, és tehetetlenül nekicsapódott a falnak. A Ferrarinak a jobbelső felfüggesztése totálkáros lett, Massa ma már nem vezethet. Úgy tűnik, folytatódik a balesetekkel teli rossz szériája.
1:34.648 a legjobb idő, a kétszeres silverstone-i győztes Webber nevéhez fűződik. Ezt még Massa balesete előtt futotta, néhány percig azonban senki sem javíthat, amíg elszállítják a sérült Ferrarit a pálya mellől.
Fél óra után az állás: Webber, Sutil, di Resta, Vergne, Vettel, Ricciardo, Grosjean, van der Garde, Rosberg, Bottas. Sokan visszatértek a bokszba az etapjukról.
Visszafelé baktat a garázsba, mindjárt megérkezik. Nyilatkozni nem akar az őt azonnal megtaláló riportereknek. A Lotus Twitteren élcelőcött rajta, utalva rá, hogy a megpördülés elég gyakran előfordul vele, és az esős 2008-as silverstone-i futamon rengetegszer megforgott.
1:34.327-et futott a kemény gumikon, majd 1:33.585-öt, ezzel az élre állt. Hamilton feljött a 2. helyre, megelőzve Vergne-t, Webbert és Alonsót.
Hirtelen megindult az autójának fara a Hangar egyenesre vezető Chapel kanyarban, a német a bukótéren át tudott csak tovább menni. Ricciardo közben egy hajszállal megelőzte Rosberget, 1:35.550.
Sutil az előbbi kicsúszás után megfutotta a legjobb időt, 1:33.374. Grosjean megkapta a lágyabb, azaz a közepes keverékű Pirelliket.
A címvédő 1:33.068-ra javított, már ő is a közepes keménységű abroncsokra váltott.
Bottasnak azt mondták, hogy az edzés utolsó negyedórájában megint elkezdhet szakadni az eső. Addig még körülbelül fél óra van, a csapatoknak most kell kihasználniuk a száraz pálya kínálta lehetőséget.
1:32.680-ra, de most már Rosberg vezet 1:32.248-cal. Utánuk a sorrend Hamilton, Grosjean, Sutil, Ricciardo, di Resta, Vergne, Hülkenberg, Webber.
Feljött a 4. helyre 1:32.953-mal. Hamarosan következnek a hosszabb etapok a csapatoktól.
Rosberg és Vettel mögé, Hamilton és Webber elé férkőzött be di Resta, az ideje 1:32.832.
Az ötödik helyről előrelépett a másodikra legutóbbi körében, de Rosbergtől még ő is három tizeddel van lemaradva.
A mexikói több versenyzőnél kicsapta már idén a biztosítékot, ezúttal Vergne integetett neki, amiért nem engedte el az egyik kanyarnál. De úgy tűnt, mintha Pérez felkínálta volna az előzést, csak Vergne hezitált.
Szivárog a víz az autójából, de a Williams közölte vele, hogy maradjon a pályán. Alonso nemrég fejezett be egy tízkörös etapot, Vettel szintén egy hosszabb menetet teljesít jelenleg.
Akik nincsenek: Button, Räikkönen, Pérez, Gutiérrez, Bottas, valamint Massa, aki az edzés elején összetörte az autóját. Az élen továbbra is Rosberg, valószínűleg ott is marad.
Mármint aktuális hosszú etapjában. Zömmel 1:38-1:40 közti időket fut.
Ő most kezdte el az ötödik körét az etapjában. Massát leszámítva most csak Button és Pic nincs a pályán.
Mégsem érkezett eső, az utolsó percekben is száraz a pálya. Öt perc van hátra az edzésből, a versenyzők rendületlenül teljesítik hosszú etapjaikat.
Az utolsó körüknek vágnak neki a pilóták. Meglepően megbízhatóan teljesítenek, az utóbbi időben nem nagyon hibáztak a továbbra is hűvös, alig 20 fokos pályán.
Ahogy várható volt, Rosberget az utolsó percekben senki sem tudta letaszítani a tabella éléről, három tizedes előnnyel nyerte a délutáni edzést Webber előtt. A másik Mercedest, illetve Red Bullt vezető pilóta is jól ment, csakúgy, mint di Resta a Force Indiával. Köszönjük a figyelmet, nemsokára bővítjük a cikket a részletes összefoglalóval és a végeredménnyel.
Felszáradt a pálya a Brit Nagydíj második edzésén, így a csapatok nagyjából be tudták fejezni a péntekre tervezett programjukat. Az első tíz percben ugyan még kicsit vizes volt az aszfalt, de a versenyzők hamar átválthattak a slick gumikra, kipróbálva a Pirelli kísérleti kemény keverékét is.
Eleinte a Toro Rosso és a Force India párosa vitézkedett a tabella élén, később azonban, ahogy várható volt, az élcsapatok pilótái vették át a vezetést. Sebastian Vettel a közepes keménységű, azaz a hétvégén lágyabbnak számító gumikon állt az élre, de Rosberg utána több mint négy tizedmásodpercet vert rá, s a németet később csapattársa, Mark Webber is megelőzte. A másik Mercedest vezető Lewis Hamilton több fél másodpercet kapott Rosbergtől, és még a jól szereplő Paul di Resta is beférkőzött elé.
A Ferrarik és a Lotusok nem mentek erősen a hűvös, alig 20 fokos pályán, még a Force Indiák és a Toro Rossók is megelőzték a pilótáikat. Felipe Massa ráadásul újabb balesetet szenvedett, rögtön az edzés elején, így szinte semennyit sem tudott készülni a hétvégére. A brazil a Stowe kanyar kijáratánál állt keresztbe, majd csúszott tehetetlenül a falba, amitől rommá tört a Ferrarijának az eleje. Massa mindössze 7 kört tett meg.
A hivatalos adatok szerint 80 ezren látogattak ki pályára a borongós napon, ami komoly létszámnak számít egy edzésnapon.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!