Hamilton megpördült, de így is az élen végzett

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Kanadai Nagydíj
Vágólapra másolva!
Hiába jött új motorral Kanadába a Ferrari, a Mercedes egyelőre megőrizte jelentős fölényét - legalábbis az első szabadedzésen, amelyen Hamilton másfél másodpercet vert mindenki másra. A csapatok azonban az eső fenyegetése miatt nem feltétlenül a szokásos programjukat követték.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül51 bejegyzés

Remekül kezdődött a montreali hétvége a Mercedes erőforrással hajtott csapatok számára, hiszen a gyári Ezüstnyilak mögött Romain Grosjean és Nico Hülkenberg is meg tudta előzni Sebastian Vettel Ferrariját. A leggyorsabbnak Lewis Hamilton bizonyult, aki 1:16.212-es időt ért el, ezzel bő 4 tizedmásodperccel felülmúlta a Monacóban szerencsés győzelmet arató Nico Rosberget.

Noha Hamilton többször elfékezte magát, és egyszer meg is pördült a hajtűkanyarban, végig ellenőrzése alatt tartotta az eseményeket, s bár Rosberg sokáig tudta tartani vele a lépést, egyelőre nem volt válasza a brit legjobb körére. Pedig a mérnöke szerint az üzemanyag-fogyasztása is túl magas volt, míg Hamilton a lassú felváltásokra panaszkodott.

Hamilton nagy fölénnyel kezdett az élen Forrás: AFP/Clive Mason

A váltóval Jenson Buttonnak is meggyűlt a baja: a McLaren pilótája már a felvezető körén sem tudott 2-esből más sebességi fokozatba váltani, de a csapat elhárította az elektronikai problémáját, és később csatlakozni tudott a mezőnyhöz. A korábbi montreali győztes csak a 15. lett, míg Fernando Alonso a 9. helyen kezdett a Honda továbbfejlesztett erőforrásával.

Sokkal jobban alakult viszont a nyitány a Mercedes motorokat használó ügyfélcsapatok számára. Hosszú idő után először jutott az élmezőny közelébe Romain Grosjean, mögötte pedig közvetlenül Nico Hülkenberg következett a Force Indiával, bár mindketten alaposan lemaradtak a gyári Mercedesektől. Az viszont nyilvánvaló, hogy a pálya karaktere az ő kezükre játszhat, akár még a Ferrarik ellenében is.

A Ferrari óvatosan kezdett

A Scuderia pilótái nem voltak túlságosan aktívak, és egyelőre nem tudni, hogy már az új vagy még a Monacóban is használt erőforrást építették az autókba. Az biztos, hogy az edzés során módosított első szárnyakat próbáltak ki, amelyek már megfelelnek az FIA új terhelési tesztjeinek. Ettől függetlenül Vettel 5., illetve Kimi Räikkönen 12. helye nem tekinthető erős kezdésnek.

Az olasz istálló pilótái több ellenfelükhöz hasonlóan már az első 30 perc alatt megfutották legjobb köreiket. Ezután csaknem negyedórára elcsöndesedett a pálya, és a későbbiek során csak kevesen tudtak érdemben gyorsulni. Az eső fenyegetése miatt viszont többen – köztük a Sauberek – magasabb üzemanyagszinttel is pályára léptek.

Már most gyorsabbak a tavalyi időknél

Hamilton ennek ellenére már az első szabadedzésen megdöntötte Alonso tavalyi legjobbját a nyitó tréningen, holott a gumikkal láthatóan ezúttal is küszködnek a pilóták. Egyelőre a lágy keverékek voltak az autókon, de ezeknek egynél több melegítő körre volt szükségük az üzemi hőfok eléréséhez, amiben a szokásosnál hűvösebb aszfalt és a szél is szerepet játszott.

Bár igen sok apró elfékezés és kicsúszás vagy megpördülés történt, komolyabb baleset nem fordul elő, mindössze Valtteri Bottas és Carlos Sainz megforgása érdemel említést. A Toro Rosso pilótája az edzés vége felé le is fulladt a bokszutca végén, A szerelők kénytelenek voltak futva kisegíteni a bajba jutott spanyolt, akinek autóját visszatolták a garázsba, és többet nem is hajtott ki onnan.

Bizarr közjáték a pályán

Az autók és a versenyzők jól vizsgáztak az első montreali edzésen, a verseny rendezői viszont valószínűleg magyarázkodásra kényszerülnek majd, mivel több pályabíró is kénytelen volt fogókkal fém szegecseket kiszedegetni a bokszutca aszfaltjából, amikor az edzés már percek óta zajlott. A szokatlanul amatőr hibát egy korábbi rendezvény során, a bokszutca területén elhelyezett vörös szőnyeg maradványai okozták, ezt kellett sárga zászló kíséretében eltávolítaniuk a bíróknak.

A procedúra komolyabb fennakadást nem okozott, ahogy a leintés után alkalmazott Virtuális Safety Car-fázis sem. A sportfelügyelők minden bizonnyal a hétvégén várható VSC fázisokra készülve gyakoroltatták a pilótákkal a szabály alkalmazását.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

17:49
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az edzés

Szép napot! Tíz perc múlva, az első szabadedzéssel kezdetét veszi a Kanadai Nagydíj programja. Montrealban egyelőre meglehetősen hűvös van, a levegő csak 16, az aszfalt 21 fokos. Az időeltolódás Magyarországhoz képest 6 óra, tehát a helyszínen most lesz délelőtt 10 óra.

17:52
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Tavaly Alonso kezdett az élen

A nem túl sikeres 2014-es Ferrarival 1:17.238-at futott a spanyol pilóta, aki az idén már a McLarennel próbálkozik. A körrekordot egyébként Rubens Barrichello tartja 1:13.622-vel a Ferrari F2004 volánja mögött.

17:54
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Merhi már készen áll

A szezon harmadához közeledve kezd összeállni a Manor gárdája. A versenyzők új overallokat, a csapat új szponzort kapott, és a héten tehetséges szakembereket is igazoltak. A képen látható Roberto Merhi a jövő hétvégén már a Hungaroringen versenyez majd a Formula Renault 3.5 mezőnyében.

17:55
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Red Bull aero teszttel kezd

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint Daniel Ricciardo autójára szereltek mérőeszközöket. Az ausztrálnak a kilométerekkel is spórolnia kell, mivel már a 4. Renault motorjánál jár.

17:57
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Szembeszél van a hosszú egyenes végén

Erről tájékoztatták Bottast a rádión. Az viszont szerencsés a versenyzők szempontjából, hogy a szélirány nem változik hirtelen.

17:58
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Borulhat a szokásos pénteki program

A mai nap során az idő előrehaladtával egyre nagyobb az esély az eső megérkezésére, így elképzelhető, hogy a csapatok átütemezik a pénteki menetrendjüket. Jelenleg felhős az időjárás, mindenki kabátot visel.

18:00
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A sikánnál az idén oda kell figyelni

Lassító bordákat, úgy nevezett hurkákat helyeztek el a bukótérben, így a versenyzők csak jelentős időveszteséggel tudják átvágni az utolsó sikánt.

18:00
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

Räikkönen hagyta el a bokszutcát elsőként, Massa követi. Valószínűleg még csak a szokásos installációs körök jönnek.

18:02
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Button autója máris elromlott

Nem tud 2-esből másik fokozatba kapcsolni, tájékoztatja rádión a McLaren mérnökeit. Visszavánszorog a bokszba.

18:05
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Gyorskörök is kezdődnek

Rosberg, Alonso és Maldonado is kint maradt a pályán, természetesen a Mercedes pilótája bizonyult a leggyorsabbnak az első mért körében. A német 1:23.011-gyel kezdett, de Hamilton is jön utána.

18:06
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton nagyot ugrott előre

1:20.287-re faragja a legjobb köridőt, de ez természetesen még csak a kezdet. Egyelőre csupán a két Mercedes futott mért kört.

18:07
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

NIncs sok esély az esőre

Az első szabadedzés során mindössze 20%-nyi esélyt lát a Force India mérnöke arra, hogy megérkezik az égi áldás, erről Hülkenberget tájékoztatta.

18:09
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton elfékezésekkel kezdett

A visszajátszás szerint a hajtűkanyarban és a célegyenes végén is rosszul mérte fel a féktávot. A McLarennél közben nincs nagy kapkodás Button autója körül, valószínűleg szoftveres problémában reménykednek.

18:10
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson is útnak indult

10 perc telt el az edzésből, és valószínűleg nem tartanak az esőtől a csapatok, mert a két Mercedes futott csupán 1-1 mért kört, a többiek maximum felvezető körökre jöttek ki.

18:11
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A gumik itt is gondot okozhatnak

Ericsson látványosan cikázott a célegyenesben, kénytelen melegíteni a hűvös aszfalton a lágy keverékű gumikat is. Monacóban hasonló problémái adódtak a mezőnynek.

18:13
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sauber is az eredménylistán

Ericsson befejezte 1:25-ös körét, amelynek még a végén is kénytelen volt a gumik hőmérsékletével törődni. Közben Stevens és Merhi is fut gyors kört, a brit 1:27.8-at, a spanyol 1:28.0-t ér el.

18:14
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson gyorsul

Kezdenek az abroncsai üzemi hőfokra hevülni, 1:21.977-tel befurakodik a két Mercedes közé, Hamilton viszont egy leggyorsabb első szektorral folytatja a délelőttöt.

18:16
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton máris a tavalyi idő közelében

1:17.734-re faragta legjobb köridejét, mögötte Rosberg 1:19.389-re javít, a 3. jelenleg Massa 1:19.740-nel, Ericsson 1:20.918-nál tart.

18:17
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Button ismét a pályán

Elektronikai hiba miatt nem tudott sebességet váltani, de a brit pilóta 18 perc késéssel csatlakozhat a mezőnyhöz. Hamilton közben látványosan, négy kerékkel keresztben csúszva vette be a célegyenes végi kanyart.

18:20
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Pályabírók szegecseet (!) szednek fel a bokszutcában

3-4 kanadai marshall fogókkal szedeget fémszegecseket a bokszutca aszfaltjáról, amelyek defekteket okozhatnak az autóknak. Példátlan események, de csak a bokszutcában van sárga zászló.

18:22
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Házi verseny a Mercedesnél

Jelenleg Hamilton 1:16.608-cal vezet Rosberg 1:17.105-ös ideje előtt. Úgy tűnik, a Williams kálváriája Monacóra korlátozódott, Bottas a Ferrarit vezető Vettel és Räikkönen mögött az 5. helyen áll.

18:24
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vörös szőnyegből származnak a szegecsek

Egy korábbi rendezvényre helyeztek el szőnyeget a bokszutca területén, azt kellett szegecsekkel rögzíteni. Egészen hihetetlen hiba.

18:25
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Az első látványos hibák

Vettelt az egyik Manor tartotta fel a hajtűkanyarnál, Rosberg az azt megelőző sikánnál fékezte el magát, Bottas pedig a célegyenes előtti sikánt vágta át.

18:28
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Az állás fél óra után

Hamilton vezet, Rosberg hátránya mindössze 2 tized másodperc, mögöttük Vettel már bő 1 másodperc hátránnyal következik, Grosjean egyelőre a 4. Massa előtt, utánuk Hülkenberg, Räikkönen, Maldonado, Bottas és Pérez következik.

18:31
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg és Alonso is kiszáll

Kisebb szünet következik, a mezőny visszavonult a bokszba, Hamilton is sapkában egyeztet a mérnökeivel. Bottas azt mondta a rádión, a gumik egyenletesen teljesítenek. Button autójával továbbra is gondok vannak.

18:32
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Kisütött a nap

Kvjat autójáról közben leszerelték az első szárnyat. Az orosz nemrég rádión közölte mérnökével, hogy "nem szükséges tudnia" az élmezőny sorrendjét.

18:36
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Teljes csönd a pályán

Verstappen is a szerelőkkel tanácskozik, ahogy Felipe Massa is. A közönség önmagát szórakoztatja közben.

18:37
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A szél továbbra is fúj

Élénken lengedeznek a zászlók, az eső veszélye viszont egyelőre nem fenyeget, már előkerültek a napernyők is.

18:39
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Ferrari hátránya egyelőre jelentős

Bár még igen kevés kört tettek meg a csapatok, a Ferrari egyelőre semmivel sem került közelebb a Mercedeshez, mint korábban. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy beépítették-e már az új erőforrásokat, amelyekre 3 zsetont használtak el, és állítólag 30 lóerővel erősebbek. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a szabadedzéseken és talán a Magyar Nagydíjon is a Monacóig használt erőforrásokat vethetik be.

18:40
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nagy munka Ricciardo autóján

A fékrendszeren dolgoznak, gondjaik akadtak a hűtéssel. Hat szerelő fekszik az autó elejénél. Bottast közben arról tájékoztatta mérnöke, hogy az első szabadedzés során nem teszik fel autójára a szuperlágy gumikat.

18:43
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A két Lotus megtöri a csendet

Negyedórás szünet után ismét F1-es autók jelentek meg a montreali pályán. Romain Grosjean most kezdi újabb gyorskörét, jelenleg a 4. helyen áll.

18:44
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nem javított a két Lotus

Az első mért körük során nem tudtak gyorsabbnak lenni korábbi legjobbjaiknál, de ez a hideg gumik miatt egyelőre nem meglepő.

18:46
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas sem gyorsul

Fellendült a forgalom a pályán, de egyelőre nem tudnak javítani a pilóták, így Bottas sem tudott elmozdulni a 9. helyről. Grosjean elfékezte magát a hajtűkanyarban. Button is megjelent végre.

18:48
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg autóját is szétkapták

A német pilóta már visszaült a Mercedesbe, de első szárny még nincs az autóján, viszont a gumimelegítő paplanok már fent vannak, így nemsokára várhatóan pályára lép. Button a 20. idővel kezdett.

18:49
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean a 3.

Menet közben 1:17.721-re javított a francia pilóta, így a Lotusszal a két gyári Mercedes mögött, és a Ferrarik előtt tartózkodik. Bár ez még közel sem végeredmény, ritka látvány mostanában a Lotus az élmezőnyben.

18:54
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Kis lépés Bottastól

A finn feljön a 8. helyre, de továbbra is csapattársa mögött van. A Williamseknek egyelőre meggyülik a baja a szintén Mercedes motort használó Force Indiával és Lotusszal, a gyári Ezüstnyilakról nem is beszélve.

18:56
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg folyamatosan köröz

Több mért kört is megtett a Mercedes pilótája, de egyelőre nem tudott javítani, az előző körben látványosan el is vette a lábát a pedálról. Ennek oka lehet, hogy a Sky Sports szerint ma már egy gyorshajtást összeszedett a bokszutcában.

18:57
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz megpördült

A célegyenes végén kötött ki a bukótérben, de Rosberg elé vissza tudott sorolni a pályára. A német nem sokkal előtte 1:16.627-re javította eredményét, így most már csak 19 ezredmásodpercre marad el Hamilton mögött. Korábban Bottas is kicsúszott a 6-os kanyarban.

18:59
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Button kezdi felvenni a tempót

A brit jelenleg a 11. helyen áll, Fernando Alonso viszont valószínűleg küszködik valamivel, mert jelenleg csupán a 17. pozíció az övé. A McLaren nehézségekre számított a hétvégén, úgy tűnik, okkal.

19:01
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton is megpördült

A hajtűkanyar csúcspontjánál vesztette el uralmát a Mercedes felett. Elfékezte magát a bejáraton, így valószínűleg túl gyors volt, de így is furcsa helyzet volt. Rosberg pont utána érkezett, Hamilton csak később tudott visszaállni a pályára. A brit előtte a leggyorsabb első szektorral kezdett.

19:03
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Ferrarik egyelőre sehol

Sebastian Vettel jelenleg az 5. helyen áll, Grosjean és Hülkenberg is befért elé, Räikkönen pedig csupán a 10. Jó régen nem futottak mért köröket az olasz autók.

19:07
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton ellép Rosbergtől

1:16.212-re faragta legjobb eredményét, Rosberg továbbra is 1:16.6-nál tart. Vettel is kijött a pályára, Alonso pedig a 9. helyre lépett előre.

19:08
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton időt veszít a felváltásoknál

Erről számolt be mérnökének a rádión. Rosberg közben a hajtű előtti sikánban hibázott, kénytelen volt átvágni azt.

19:11
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel is köröz, de nem javít

Bár a Ferrarik jól bánnak a gumikkal, úgy tűnik, nekik is időre van szükségük ahhoz, hogy fel tudják melegíteni őket. A német pilóta továbbra is csak az 5. helyen áll.

19:15
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Massa a 6. helyre ugrik

Két egyéni legjobb szektoridővel a 6. helyre lépett elő Felipe Massa, éppen 1:18 alatti idővel. Következő körében elfékezte magát.

19:17
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz bajban

Megállt a bokszutca végén, pályabírók és a Toro Rosso szerelői is odarohantak hozzá. Kénytelenek visszatolni a garázsba az autót.

19:19
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Féltucat szerelő a Toro Rosso körül

Négyen tolják hátra, ketten közben az első fékeket hűtik. Mindkét Mercedes visszatért közben a pályára. 10 perc van hátra, lassan kezdődik a hajrá.

19:22
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Körözgetés folyik

A mezőny fele autózgat a pályán jelenleg, de javítani nem igazán tudnak a versenyzők. Látványos hibákat sem ejtenek. Körülbelül ilyen egy barcelonai tesztnap délelőtt 11 óra körül is.

19:25
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

A Ferrari cserélgeti az első szárnyakat

A Sky Sports szerint a Ferrari és más csapatok is cserélgetik az edzésen az első vezetőszárnyakat. A Scuderia esetében a különbség mindössze annyi, hogy apró szénszálas tartóelemeket helyeztek el a szárnylapok alatt, amelyek megakadályozzák az elhajlást terhelés alatt, így biztosan megfelelnek az FIA új mérési módszereinek. Vélhetően a teljesítménykülönbséget vizsgálták.

19:26
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg túl sok üzemanyagot fogyaszt

Erre figyelmeztette mérnöke. A német így sem tudott közelebb kerülni Lewis Hamiltonhoz, még mindig bő 4 tizedmásodperc a hátránya.

19:31
június 05, 2015
Vágólapra másolva!

Nem változott a sorrend, Hamilton az élen

Lewis Hamilton 1:16.212-vel az élen kezdte a Kanadai Nagydíj hétvégéjét, mögötte Rosberg, Grosjean, Hülkenberg, Vettel, Massa, Kvjat, Maldonado, Alonso és Verstappen zárta a legjobb 10-et. Pérez a végén még kicsúszott, de épségben tudta ő is folytatni útját a bokszutca felé. Az edzés végén a pilóták a virtuális Safety Car szabályt gyakorolhatják. Bővebb összefoglalóval nemsokára jelentkezünk!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!