Vakon ugrik az időmérőbe az F1 Kanadában

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Kanadai Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az utolsó szabadedzést kétszer kellett megszakítani piros zászlóval. Rosberg és Räikkönen végzett az első két helyen, de sokan nem tudtak gyors kört teljesíteni a szuperlágy gumikkal. Köztük Vettel és Hamilton, aki számtalan elfékezést követően utolsó lett. Nasr összetörte a Saubert, Button McLarenje megállt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés

Miután a Kanadai Nagydíj péntek délutáni szabadedzését az eső kurtította meg, a szombat délelőttit kétszer is meg kellett szakítani egy baleset illetve egy lerobbanás miatt, így a valós erőviszonyokra továbbra sem derült fény az időmérő előtt.

A leggyorsabbnak Nico Rosberg bizonyult a Mercedesszel, ő 0,573 másodpercet vert a 2. helyezettre, a ferraris Kimi Räikkönenre. Romain Grosjean viszont a keményebb keverékű gumikkal végzett mögöttük, és hozzá hasonlóan Felipe Massa, Sebastian Vettel, Pastor Maldonado, Nico Hülkenberg, Felipe Nasr, Jenson Button, Max Verstappen, valamint Fernando Alonso is azokkal érte el a legjobb idejét.

Rosberg könnyedén a leggyorsabb volt Forrás: AFP/Clive Mason

Ráadásul Vettel közben küszködött a rakoncátlankodó MGU-K-val, míg Lewis Hamilton állandóan elfékezte magát – a célegyenes végén és a hajtűben le is sodródott egyszer –, így nem tudott futni egyetlen tiszta kört sem, és szokatlan módon az utolsó helyen végzett.

Nem indulnak az időmérőn

A piros zászlók először, a 39. percben Nasr balesete miatt kerültek elő. A Sauber brazil versenyzője a hátsó egyenesben próbálta melegíteni a gumikat, de valószínűleg megfeledkezett róla, hogy bekapcsolta a DRS-t, mert miközben jobbra-balra rángatta a kormányt, az autója kitört, és keményen a jobb oldali falnak csapódott. A kár olyan súlyosnak tűnt, hogy az időmérőig valószínűleg nem lehet kijavítani.

Kihagyja a kvalifikációt Jenson Button is, aki alatt 5 perccel a leintés előtt állt meg a McLaren. A brit a rádión arra panaszkodott, hogy a motor elvesztette az erejét, és amint a csapat versenyigazgatója, Eric Boulluer elárulta, ki is kell cserélni, amire az időmérő előtt már nem lesz idejük. A sors iróniája, hogy Fernando Alonso autójában csak percekkel az edzés vége előtt fejezték be a motorcserét – ő mindössze 3 kört tudott megtenni a Button által előidézett megszakításig.

Max Verstappenre pedig 15 rajthelyes büntetés vár, mert Toro Rossójába a pénteki edzésnap után az 5. belsőégésű motort szerelték be, ezért 10 hellyel hátrébb sorolják a rajtrácson, és Monacóban már kapott egy 5 helyes büntetést a Romain Grosjeannal történt ütközés okozása miatt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

17:46
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az edzés

Szép napot mindenkinek! Miután a tegnap délutáni szabadedzés érdemben csak 35 percig tartott, Montrealban ma reggel napsütés fogadta a csapatokat, bár még mindig hűvös van: alig 12 fok. A hőmérséklet azonban várhatóan gyorsan emelkedni fog, és ma nem kell rossz időtől tartani.

17:50
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Mi történt pénteken?

Jó kérdés: valójában senki nem tudja. Egy mért körben a Mercedes megőrizte az előnyét, de az egyetlen hosszú etapon, amit teljesíteni tudtak az eső előtt, a frissített motorral Montrealba érkező Ferrari nagyon gyorsnak tűnt. Viszont az összesűrített programok miatt a szokásosnál is nagyobb volt az üzemanyagszintek körüli bizonytalanság. Az elemzésünk az esélyekről itt olvasható.

17:53
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Az utolsó motort szerelik Alonso autójába

A McLarenbe épp a negyedik belsőégésű motort installálják - ez az utolsó a szezonban elvileg rendelkezésére álló keretből. Igaz, már eddig is biztosnak tűnt, hogy számolniuk kell rajtbüntetésekkel a megengedettnél több hajtáslánc-elem használata miatt. Button McLarenjében tegnap délelőtt a váltó ragadt 2-esbe, de azt a problémát gyorsan orvosolni tudták.

17:56
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton nem csinált drámát a kicsúszásából

A Mercedes tegnap megint értelmetlenül kockáztatott, amikor a zuhéban kiküldte az autóit a rajtot gyakorolni, és Hamilton a víztükrön felúszva a gumifalban kötött ki. Nagy baj szerencsére nem történt, és ő sem borult ki különösebben az eset miatt; elismerte, hogy maga a kicsúszás az ő hibája volt.

Hamilton a gumifalba csúszott az intermediate gumikon Forrás: AFP/Don Emmert
17:59
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Mozgalmas edzés jön

A csapatok, akárcsak Monacóban, most igyekeznek majd bepótolni a tegnap délután elvesztegetett időt. A fékek hűtését és a gumik menedzselését tökéletesen be kell lőniük - túl hűvös van ahhoz, hogy a szuperlágy és lágy Pirellik könnyen bemelegedjenek. Ilyen szép idő van:

18:00
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Maldonado hajtott ki elsőként a pályára, de máris heten kint vannak, egyelőre persze a lágy gumikon. A levegő pillanatnyilag 13, az aszfalt 28 fokos, és elég erős szél fúj.

18:04
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardóé az első mért kör

1:24.212 alatt teljesíti, de Räikkönen 1:20.409-cel azonnal átvette tőle a vezetést. Button megint lelassult, de egyelőre a pályán maradt. Már négyen iratkoztak fel a tabellára.

18:07
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Az új motorokról

A Sauber egyelőre nem vette át a Ferrari új motorját, bár cáfolták, hogy pénzük nem volt rá. A Mercedes is új motort hozott Kanadába, amit három csapatuk - a gyári, a Williams és a Lotus - be is szerelt az autójába, a Force India viszont nem. Max Verstappen Toro Rossójába pedig az 5. belsőégésű motort szerelték be tegnap este, úgyhogy a Grosjeannal való monacói ütközéséért kapott 5 rajthelyes büntetésére még kapni fog egy 10 rajthelyest is.

18:08
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen javít

1:18.521-gyel megerősítette a helyét az élen, mögötte 0,308mp-s hátránnyal Kvjat, majd Ricciardo van. Vettel egyelőre a 4. helyen áll, miután az előbbi körében kisodródott. Eddig tizenketten tettek meg mért kört.

18:10
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel átugrat a rázókövön

Az utolsó sikán betonhurkája repíti a levegőbe a Ferrariját egy elfékezés után - tegnap Hamilton járt ugyanígy. A következő körében viszont 1:17.543-mal átvette a vezetést, 1 tizedet verve Räikkönenre, aki szintén tovább gyorsult.

18:12
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedes nem erőlködik

Alonsón kívül csak Hamilton és Rosberg nem járt a pályán eddig. Nem sietnek különösebben, holott most nemcsak az időmérőre, hanem a versenyre is készülni kellene a tegnapi időveszteség miatt. Közben Hülkenberg feltornázta magát a 3. helyre, Kvjat elé.

18:14
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Kvjat a középső szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, amivel visszatornázta magát a 3. helyre. Az edzés első negyedórája után így állunk: Vettel, Räikkönen, Kvjat, Pérez, Hülkenberg, Verstappen, Ericsson, Ricciardo, Nasr, Button, Sainz, Merhi, Stevens. Másnak még nincs mért köre.

18:15
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso a garázsban vár

Amíg a motort cserélik a McLarenben. Verstappennel ellentétben neki nem kell büntetéssel számolnia.

18:18
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Sainzot figyelmeztetik a rádión

Azt mondják neki, hogy ha a 13-as kanyart, vagyis az utolsó sikánt nem tudja bevenni, és nem ugrat át a sárga hurkán, akkor a bukótérben elhelyezett bóját balra kell megkerülnie - épp fordítva, mint ahogy eddig csinálta. Az előbb Maldonado és Verstappen is levágta a kanyart, de ők a helyes utat követték utána.

18:20
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Massa feljön harmadiknak

A pálya közepén abszolút legjobb részidőt ért el, csak 65 ezred a lemaradása Vetteltől. A 2. helyen Maldonado van, vagyis Räikkönent mindketten megelőzték. Merhi az első, aki megkapja a szuperlágy gumikat, és végre Rosberg is a pályán van.

18:23
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg átveszi a vezetést

Még mindig a lágy gumikon, mindhárom szektorban abszolút legjobb részidőt futva 1:16.783-as eredményt ér el, 0,760 mp-t verve az eddig vezető Vettelre - viszont csak 0,270-et Bottasra, aki az imént szintén megelőzte a bokszban várakozó Ferrarit. Hamilton tavaly ilyenkor 1:15.610-zel volt a leggyorsabb.

18:24
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Így kell levágni a sikánt

A képen látható a bója, amit balról kell kikerülni - de csak annak, aki nem ugratott át a rázókő mögötti hurkán. Abból a szögből nem lehetne mögé kanyarodni.

18:26
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig hideg van

A levegő továbbra is csak 13, az aszfalt 30 fokos. Alonsón kívül, akinek motort cserélnek az autójában, már mindenkinek van mért köre. Hamilton egyelőre csak a 18., miután az előbb a fehér csíkon elfékezte magát a hajtűnél.

18:30
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Fél óra után, még a lágy gumikon: Rosberg, Bottas, Massa, Vettel, Maldonado, Räikkönen, Grosjean, Hülkenberg, Kvjat, Pérez, Nasr, Verstappen.

18:31
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel MGU-K hibával küzd

"Még mindig gondjaim vannak, most valamiért elvesztettem a K-t" - jelenti a rádión. Ez rossz hír, mert kihat a brake-by-wire működésére is, ami Montrealban nem tréfa. Közben Hamilton nem tudott előrelépni a 19. helyről, mert nem volt tiszta köre, és most vissza is tért a bokszba inkább.

18:33
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat 5.a szuperlágyakkal

Egyelőre csak fél másodpercet javított a gyorsabb Pirellikkel - ez nem túl sok. Hamilton Mercedesének az alját vizsgálgatják a garázsban. Elképzelhető, hogy valamelyik kerékvetőn megsérült.

18:34
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg tovább javít

Igaz, csak 21 ezredet, még mindig a keményebb gumikon: 1:16.762-re  Kvjat másodszorra már megkaparintotta a 2. helyet a szuperlágyakkal, de Grosjean most befért elé, pedig ő még mindig a lágyakat használja.

18:36
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen az élre ugrik

Hát, ez a kör honnan jött?! Egyetlen ezredet vert Rosbergre, szintén a keményebb Pirelliken még. A sorrend most Räikkönen, Rosberg, Grosjean, Kvjat, Bottas, Massa, Vettel.

18:37
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Baleset! Piros zászló

Felipe Nasr a hátsó egyenesben a gumikat melegítve rángatta az autóját, de hibázott, és keményen a falnak csapta a Sauberjét. Az autó jobb oldala durván összetört - ezt az időmérőig bajosan fogják megjavítani.

18:39
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A végsebességek

Az új motorral tegnap is a Ferrarik voltak a leggyorsabbak az egyenesben, és most is Vettel vezeti a listát - illetve vezette pár perccel ezelőtt, mert az előbb Grosjean 339 km/ó-val ment.

18:40
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr olcsón megúszta

Kis híján pont a megnyitást találta el a falban. Azért az durva lett volna, ha a résen átcsusszan a Sauber.

18:44
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig piros zászló van

Nasrt a pályakórházba vitték. Ránézésre nincs baja, csak a szenzor szerint akkora lehetett a becsapódás, hogy kötelező kivizsgálni.

18:45
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso még mindig nem járt kint

A McLaren még nem fejezte be a motorcserét - ez nem épp ideális felkészülés az időmérőre. Végre szabad a pálya! Most jönnek a szuperlágy gumis időmérő-szimulációk.

18:48
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedesek az első fecskék

Hamilton eddig csak 5 kört tett meg, úgyhogy van mit behoznia. Ő és Rosberg másodpercekig várakozott a bokszkijáratnál a szuperlágy gumikon, ez a hőmérsékletüknek biztos nem tett jót. És igen! Végre Alonso is megjelent a pályán a vadiúj Honda motorral.

18:51
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton megint kisodródik

Blokkolta az első kerekeit a célegyenes végén. Ez az edzés nem akar összejönni neki.

18:52
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg átveszi a vezetést

1:15.660-as kört fut a szuperlágy gumikon, mindhárom szektorban abszolút legjobb részidőt érve el. 0,573 mp-t vert Räikkönenre, aki szintén javított egyébként.

18:53
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Button McLarenje megállt

A 7-es kanyarban parkolta le a fal mellé, megint piros zászló... Pedig többen a leggyorsabb körükben jártak, köztük Hamilton és Vettel, aki az első mérés ponton csak pár ezreddel maradt el Rosbergtől, mielőtt el kellett vennie a gázt.

18:54
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Marad idő gyors körökre?

Hát, nem valószínű, vagy csak éppen. Továbbra sem derül fény a valódi erőviszonyokra...

18:56
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

A gumik közötti különbségek

Így javítottak a versenyzők a lágyról a szuperlágy gumikra váltva:

RAI 1:16.761 => 1:16.233
ROS 1:16.762 => 1:15.660
GRO 1:16.900 => 1:16.772
KVY 1:17.953 => 1:17.404 => 1:17.021
RIC 1:18.992 => 1:17.892
BOT 1:17.053 => 1:16.914
MER 1:22.040 => 1:20.231

Ebből nehéz következtetni a különbségre, de úgy 0,9-1,0 mp körül lehet.

18:57
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Miért állt meg Button?

A Sky szerint csak annyit mondott a rádión, hogy "le kell állítanom az autót! A motor teljesen elvesztette az erejét, mintha nem működne az ERS." Most visszaért a garázsba, és a mérnökével az adatokat tanulmányozzák.

19:03
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Button nem vesz részt az időmérőn

Eric Boullier a Sky-nak megerősítette, hogy az ő McLarenjében is motort kell cserélni, amire az időmérő előtt már nincs idő. Pfff... Pech! Valószínűleg Nasr Sauberjét sem tudják majd időben kijavítani.

19:04
június 06, 2015
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Rosberg és Räikkönen maradt az élen, de az eredmények a két piros zászló miatt inkonkluzívak. Köszönjük a figyelmet! Mindjárt jelentkezünk az összefoglalóval, 7-kor pedig kezdődik az időmérő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!