Rosberg megtartotta a vezetést, Vettel Ferrarija lerobbant

Események

Forma-1, Nico Rosberg, McLaren, Bahreini Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Bahreini Nagydíj péntek esti szabadedzésén is a Mercedes maradt az élen, mögéjük némi meglepetésre Button jött fel a McLarennel. Vettel autójával történt valami, de már az időmérő-szimulációját is elrontotta.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül38 bejegyzés

Nico Rosberg magabiztosan megtartotta a vezetést a Bahreini Nagydíj naplementében rendezett, péntek esti szabadedzésén is, az egyre hűvösebb pályán a lágy, majd a szuperlágy gumikon is 2 tizedmásodpercet verve csapattársára, Lewis Hamiltonra. A Mercedesek mögött meglepetésre Jenson Button végzett a McLarennel, míg

a Ferrarik nem értek el reprezentatív időt az időmérő-szimulációk során,

ráadásul Sebastian Vettelnek le is kellett parkolnia az autóját pár perccel a leintés előtt.

Vettel a szuperlágy gumikon futott első körében lesodródott a 7-es kanyarban, ezért a lágyakon elért idejével szerepel a tabellán, mégpedig a 6. helyen. A Ferrari számára biztató volt, hogy amikor először bevetette ezeket a gumikat, rögtön 0,477 másodpercre közelítette meg a Mercedeseket – utána azonban nem javított, ráadásul Kimi Räikkönen szuperlágy pirellis köre sem sikerült tisztán.

Rosberg ma egész nap magabiztosan vezetett Forrás: Mercedes

Vettel az edzés végén már a vetélytársaihoz hasonlóan a szokásos versenyszimulációját teljesítette, amikor az etapja 5. körében le kellett húzódnia a pálya szélére. Először úgy tűnt, váltóhibáról lehetett szó, de ő maga úgy vélte, a Ferrari bal hátsó kerekét nem rögzítették rendesen, emiatt leért az autó hátulja. Igaz, ezt a csapatnál nem tartották valószínűnek, és

inkább a futóművel kapcsolatos problémára gyanakodtak.

Vettel a többieket a korlát mögül nézve fejezte be a mozgalmas edzést, amelyen mindhárom rendelkezésre álló gumit – a szuperlágy és a lágy mellett a közepeset is – kipróbálták a csapatok. Meglehetősen sok kört tettek meg, a Williams például 75-öt.

Hamilton az első szektorban rendszeresen gyorsabb, az utolsóban viszont lassabb volt Rosbergnél, aki máris 1,5 másodpercet vert csapattársa tavalyi pole idejére. A 3. helyezett Button a McLaren egyik tulajdonosának otthonában 1,3 másodperccel maradt le tőlük, egy tizedmásodperccel előzve meg Max Verstappen Toro Rossójára. Hátrébb a Red Bullok a Williamsekkel birkóztak, míg a sérült Fernando Alonsót helyettesítő Stoffel Vandoorne 11. lett.

Vettel mellett bajba került a Haas versenyzője, Romain Grosjean is, akinek az autójáról az egyik rázókövön leszakadt az első szárny egy része, közvetlenül az edzés vége előtt pedig füstölni kezdett, bár sikerült visszavergődnie vele a bokszba.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

18:52
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Beállt a szürkület

Köszöntünk mindenkit a Bahreini Nagydíj második szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Szahírban hamarosan este 6 óra lesz, pont abban az idősávban vagyunk, amikor vasárnap a verseny is el fog rajtolni. Láthatóan sötétebb lett, mint az előző edzés végén, és hűvösebb is van, pedig bahreini viszonyok között akkor sem volt meleg.

18:56
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Délelőtt tarolt a Mercedes

Bár a Ferrari tavaly erős volt itt, és sokan azt várták, hogy az idén még erősebb lesz, az első edzésen Rosberg - aki vasárnap zsinórban 5. győzelmét arathatja - fél másodpercet vert Hamiltonra, a 3. helyezett Räikkönenre pedig 1,8-at. Vettel pedig végig a közepes keverékű gumikkal körözött, amelyekből a Ferrari autónként 3 szettet rendelt, míg a Mercedes csak 1-et.

18:59
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Bekapcsolták a reflektorokat

A mesterséges kivilágítás lassan átveszi az uralmat a pálya felett...

A hőmérséklet változásával más gumikeverékek is válnak ideálissá a pályaviszonyokhoz.

19:02
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Zöld lámpa!

Räikkönen az első a pályán. Érdekes módon a közepes Pirelliket választotta - akárcsak azok, akik követik. Mivel Vettel az előző edzésen már elhasznált belőle két szettet, már ugyanúgy csak egy új van neki, mint a Mercedes pilótáinak. Ez nem lesz jó, ha kiderül, hogy a versenyre az a legalkalmasabb. Már heten vágtak neki egy ellenőrző körnek.

19:05
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Megvannak az első mért körök

Egyelőre Hülkenberg vezet 1:35.314-gyel, rajta kívül Grosjean, Wehrlein, Haryanto és Nasr iratkozott fel a tabellára. Egytől egyig a közepes Pirelliket használják.

19:07
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Így működik a Ferrari DRS-e

Egy ritka közeli kép a hátsó szárny lapját mozgató hidraulikus berendezésről:

19:08
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg az élre áll

Ő megint a lágy gumikon van, de ez nem csoda, hiszen a közepesből egyetlen szettje van az egész hétvégére. Mindhárom szektorban abszolút legjobb részidőt futva 1:32.173-as idút ment. Mögé, szintén a lágy Pirelliken, Gutiérrez zárkózott fel, majd Sainz, Räikkönen és Hülkenberg következik.

19:10
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vandoorne már a 3.

Alonso helyettese 2,3 másodperccel volt lassabb Rosbergnél, most próbálhatta ki először a lágy gumikat a nap folyamán. Már csak Vettel és Ericsson nem járt egyáltalán a pályán, a németet most kötik be az ülésébe.

19:12
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton megint csak 2.

A pálya közepén gyorsabb volt Rosbergnél, de összességében 0,210 másodperccel elmaradt tőle, szintén a lágy gumikon. Jelenleg Kvjat áll a 3. helyen, 1,9 mp-s hátránnyal.

19:13
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo kisodródik

Ez még 2 perccel ezelőtt történt, a Red Bull versenyzője az 1-es kanyarnál ment le a pályáról, de azóta feljött az 5. helyre. Az első 8 helyezett a lágy gumikkal érte el az idejét.

19:16
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg máris gyorsabb a tavalyi pole-nál

Azt 1:32.571-gyel Hamilton szerezte meg, a 2. edzésen futott legelső mért körükben mindjárt jobb időt értek el. Az F1 tényleg rengeteget gyorsult tavaly óta, ezt már Melbourne-ben láttuk.

19:18
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel tűrhető időt megy

Ez volt az első mért kör, amit ma a lágy gumikkal teljesített, 0,477 mp-vel bizonyult lassabbnak Rosbergnél - ez nem is rossz. Az édesapja a Ferrari garázsából figyeli.

19:19
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az első, elég mozgalmas negyedóra után így állunk: Rosberg, Hamilton, Vettel, Kvjat, Verstappen, Ricciardo, Gutiérrez, Magnussen, Vandoorne, Bottas, Sainz, Räikkönen, Button, Hülkenberg. A versenyzők most nagyon változatosan sakkoznak a gumikkal - ezek az új szabályok legalább működnek a jelek szerint.

19:21
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

21 fok van

Az aszfalt 25 fokos. A naplemente különösen szép volt, de mostanra majdnem besötétedett.

19:24
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Már mindenkinek van mért köre

Utolsóként Ericsson is feliratkozott a tabellára, ő a közepes gumikat használta hozzá. Massa feltette a szuperlágyat, de 1:32.873-mal csak 4. lett. Bottas is jön...

19:27
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Bottas csak 4. a szuperlágyakon

Massára 81 ezredet vert, de Vettel lágy gumis idejétől másfél tizeddel elmaradt, miután elfékezte magát.

19:30
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean is beveti a szuperlágyakat

Fél másodperccel maradt el a Williamsektől, bár a pálya végén kicsit feltartották. Megkezdődtek az időmérő-szimulációk: Ricciardo és a Mercedesek is megkapták a legtapadósabb gumikat... Nézzük, mire mennek velük!

19:31
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ricciardo befúrja magát a Williamsek közé

A szuperlágyakon 3 ezredet vert Massára, ezzel az 5. helyen áll. Jön Rosberg...

19:34
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg megint lenyomta Hamiltont

Eddig az összes etapban gyorsabb volt nála, és a szuperlágyakon is 2 tizedet vert rá, 1:31.001-gyel megerősítve a helyét az élen. Hamilton az 1. szektorban pár ezreddel gyorsabb volt nála, de az utolsóban lemaradt.

19:36
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel elrontotta a körét

A szuperlágy gumikon csak az első szektorban javított az egyéni legjobbján, a 7-es kanyarban lesodródott. "Elszúrtam a körömet!" - ismerte el a rádión. Kár: így nem fog kiderülni, milyen időt tudott volna. Az 1. szektorban 2 tizeddel volt lassabb a Merciknél.

19:38
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

A többség már megtette a szuperlágy gumis körét, így állunk: Rosberg, Hamilton, Vettel, Kvjat, Bottas, Ricciardo, Massa, Gutiérrez, Sainz, Grosjean, Magnussen, Hülkenberg, Palmer.

19:41
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Button feljön a 3. helyre

A szuperlágyakon 1:32.281-es időt ért el, 1,3 mp-re a Mercedesektől. Ez azért különösen biztató a McLaren számára, mert Verstappen, aki az imént szerezte meg a 4. helyet, 1 tizeddel lassabb volt, pedig a Toro Rosso egy mért körön jó tempót tud. Räikkönen még nem vetette be a szuperlágyakat, és egyelőre a bokszban csücsül.

19:45
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vandoorne 7 tizeddel lassabb

Az első szektorban jelentősen elmaradt a csapattársától, utána viszont tartotta vele lépést. Végül a 10. helyre kormányozta a McLarent - azért ez sem rossz. Végre Räikkönen is megkezdte az időmérő-szimulációját...

19:48
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen csak 5.

Igaz, a forgalom miatt nem volt tiszta köre, de mindössze 2 tizedet vert Vettelre, aki a lágy gumikon érte el a legjobb idejét. Button és Verstappen mögött végzett - a Ferrari nem lehet elégedett az időmérő-szimulációival. Räikkönen egyébként már az első szektorban 3 tizedet kapott Vetteltől.

19:52
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A gumik közötti különbségek

Az idők a lágyról a szuperlágyra váltva:

ROS 1:32.173 => 1:31.001
HAM 1:32.383 => 1:31.242
RIC 1:34.176 => 1:32.870
KVY 1:34.047 => 1:32.703
VAN 1:34.454 => 1:32.999

A különbség a két keverék között 1,1-1,3 másodperc lehet.

Az idők a közepesről a szuperlágyra váltva:

BUT K 1:35.229 => 1:32.281
RAI K 1:35.164 => 1:32.452

Ez 2,7-3,0 másodperces eltérést sugall, ami meglehetősen nagy.

19:57
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a versenyszimulációk

A versenyzők többsége, beleértve a Mercedes párosát, kitartott a szuperlágy gumik mellett. Ez nem meglepő, mert a Q3 résztvevői a futam elején ezeket fogják használni, és ezek kopnak el a leggyorsabban. Verstappen, Gutiérrez és Magnussen autóján a lágy, Hülkenbergén a közepes gumik vannak.

20:03
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel is a szuperlágyakat használja

Az idén ez az első alkalom, hogy a csapatok a második szabadedzésen a futamra gyakorolhatnak (Melbourne-ben esett az eső), és érdekes módon mindhárom keverékű gumi használatban van. Button a szuperlágyakon épp most esett be a célegyenes végén Pérez mellé, akinek az autójára a közepes Pirelliket tették. Räikkönen Ferrarija a garázsban van.

20:05
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Ilyen volt a naplemente

Egyébként a Haas versenyzői, Gutiérrez illetve Grosjean a 12., 14. helyen állnak. Hátrébb Wehrlein mindkét Saubert veri...

20:06
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg nagyon visszalassult

A szuperlágy gumikon teljesített 14. körében már csak 1:41.139-es időt ért el. Hamilton kicsit jobban boldogul, ő a 13. körét 1:38.598 alatt tette meg. Vettel kereket cserélt, a lágy Pirellikre váltott.

20:10
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercik befejezték az etapjukat

Mindketten a lágy gumikra váltottak, akárcsak Vettel az előbb. Räikkönen viszont hosszú szünet után csak most jelent meg a pályán a szuperlágyakkal, míg a Williams pilótái a szuperlágyon kezdtek, de most már a közepeseken köröznek.

20:15
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel a rajtot gyakorolta

Ez pár perccel ezelőtt történt, de úgy tűnt, a Ferrari megint jól indult el - pedig Räikkönen azt mondta, nincs semmi trükk, és szerinte a melbourne-i rakétastartjuk egyszeri eset volt. Hamilton gyakorlórajtja nem sikerült ennyire jól most sem.

20:18
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel Ferrarija megállt

A rádión hajtásproblémáról számolt be, le is parkolta az autóját. Ez aggasztó: a pletykák szerint a Ferrari motorjának teljesítménye nem marad el a Mercedesétől, de megbízhatósági okokból nem tudják a maximumon használni. Igaz, most inkább ógy tűnt, váltóhibáról lehet szó.

20:19
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Törmelék a pályán!

Grosjean első szárnyáról leszakadt valami, és hátsó defektet is kapott. A jelek szerint az egyik rázókőnek ütődve letört a véglap, és az kerülhetett a kerék alá. Virtuális Safety Car van.

20:24
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel felügyeli a sportbírók munkáját

Közelről figyelemmel követte, ahogy a daruval felemelték a Ferrarit. Nem árt az óvatosság: Gutiérrez azt mondta, Melbourne-ben nem az ütközés során repedt meg a kasztnija, hanem akkor, amikor megmozdította a daru. A Ferrari már egy teherautó platóján van, Vettel pedig robogóra pattant.

20:26
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrari kerekét nem rögzítették?

Egy másik rádióüzenetben Vettel azt mondta, a bal hátsó kerék nincs megfelelően rögzítve. Ez érdekes, mert már az etapja 3. körében tartott - viszont ha az autó alja leért, attól valóban megsérülhetett a váltó.

20:29
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercik rendületlenül köröznek

Az időket ilyen változatos gumistratégiák mellett nem lesz könnyű kibogozni... Rosberg már a 20. körében tart a lágy gumikkal, a legutóbbit 1:38.032 alatt teljesítette, Hamilton viszont a 18. után visszament a garázsba. Bottas a közepeseken tart a 21. körében. Vettel leszállt a robogóról, és egy ásványvizet kortyolgatva a korlát mögül figyeli a többieket a 10-es kanyarban.

20:32
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean autója füstölni kezdett

Ironikus módon pont akkor, amikor Räikkönen utolérte. A Haas még visszaért a bokszba.

20:35
április 01, 2016
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Jó mozgalmas volt, a magabiztosan vezető Rosberg és Hamilton mögött Button végzett, miután a Ferrari mindkét versenyzője elrontotta az időmérő-szimulációját, Vettel autója pedig később meg is állt. Köszönjük a figyelmet, de ne menjenek messzire: hamarosan jelentkezünk az eredménytáblázattal, majd az összefoglalóval is!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!