Mindenki esett-kelt az őrült Brit Nagydíjon, Hamilton nyert

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Mercedes AMG Petronas F1 Team's British driver Lewis Hamilton drives during the British Formula One Grand Prix at Silverstone motor racing circuit in Silverstone, central England, on July 10, 2016. / AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
A mezőny a Safety Car mögül rajtolt, rengetegen lecsúsztak a félig vizes pályáról. Verstappen nagyot meccselt Rosberggel, aki alig tudta visszaelőzni őt a végén, de aztán a váltója is elromlott, és egy tiltott rádióüzenet miatt büntetést kapott, így csak 3. lett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül80 bejegyzés

Noha Lewis Hamilton első helye egyszer sem került közvetlen veszélybe a Brit Nagydíjon, unalmasnak semmiképpen nem lehet nevezni a futamot. A rajt előtt 20 perccel a pályára zúduló eső gondoskodott az eseménydús versenyről, a pilóták rengeteget hibáztak az egyre szárazabb aszfalton, és a dobogós helyezésekért is zajlottak kemény csaták. Végül a papírforma szerint a két Mercedes haladt át elsőként a célvonalon, de Nico Rosberget megbüntették egy szabálytalan rádióüzenet miatt. A 2. helyen így Max Verstappen végzett a Red Bull-lal, zsinórban másodszor állhatott dobogóra.

Silverstone-ban délelőtt is esett az eső, s bár egy ideig úgy tűnt, a verseny rajtjáig pont felszáradhat a pálya, 20 perccel a kezdés előtt újra zuhogni kezdett. Ahogy azt hasonló körülmények között megszokhattuk,

az FIA Safety Car mögötti rajtot rendelt el, és mindenki esőgumikkal vágott neki az első köröknek.

Ekkor egyébként már nem esett az eső, a pálya gyors ütemben száradt fel.

A biztonsági autó végül a 6. körben engedte el a mezőnyt, ekkor számos versenyző azonnal a bokszba hajtott intermediate gumikért, köztük a két Ferrari is. Két körön belül az egész mezőny intermediate gumikra váltott, a bokszkiállásokból pedig Sergio Pérez jött ki a legjobban, aki a 4. helyre, Daniel Ricciardo elé lépett előre. Az élen Hamilton diktálta a tempót, hamar elhúzott Rosberg és Verstappen elől.

A verseny elején ilyenek voltak a körülmények Forrás: AFP/Ben Stansall

A pálya rohamosan száradt, és a 16. körben Sebastian Vettel volt az első, aki közepes keverékű slick gumikra váltott. Ugyanebben a körben Verstappen egy remek előzéssel a Becketts kanyarban ment el Rosberg mellett, és átvette tőle a 2. helyet. A következő körökben az egész mezőny slick gumikra váltott, de a pálya helyenként még nedves volt, ezért

rengeteg megpördülést láthattunk, alig volt olyan pilóta, aki egyszer sem hibázott.

Rosberget megbüntették

Hamilton magabiztosan haladt az élen, Verstappen viszont a hátsó gumijaival küszködött, és Rosberg felzárkózott rá. A fiatal holland körökön keresztül sikeresen védekezett, de a 38. körben Rosberg el tudott menni a Red Bull mellett. A német a csapattársa után eredt, de túl nagy volt köztük a különbség, az utolsó körökben ráadásul a váltójával is gondok voltak. A csapat a rádión keresztül segített neki: elmondták, milyen beállításokat használjon, valamint arra utasították, hogy a ne hagyja 7-es sebességi fokozatban a váltóját. Azonnal felmerült a gyanú, hogy a Mercedes a szigorú rádiókorlátozások ellenére túl sok információt közölt a némettel, és

a sportfelügyelők jelezték is, hogy a verseny után vizsgálják az esetet.

Rosberg a pályán megtartotta a 2. helyét Verstappen előtt, de órákkal a leintés előtt kiderült, hogy a sportfelügyelők nem kegyelmeztek neki: 10 másodperces időbüntetést kapott, ezzel visszaesett Verstappen mögé, a 3. helyre.

Hamilton az idei negyedik győzelmét aratta a hazai pályáján, és a világbajnokságban 1 pontra felzárkózott Rosberg mögé. Miután az osztrák közönség a múlt héten kifütyülte, a britek ezúttal örömükben tomboltak a verseny végén. „Nem hiszem, hogy most bárki boldogabb lehet nálam" – jelentette ki Hamilton. „A verseny első köreit nagyon trükkössé tették a körülmények. Amikor elengedtek minket, nekem kellett először rákapcsolnom, és nem volt könnyű megítélni, mennyire hajthatok keményen. A körülmények nagyon látványossá tették a versenyt."

Rosberg többször is csatázott Verstappennel Forrás: AFP/Oli Scarff

Rosberg a futam után még bízott benne, hogy megtarthatja a 2. helyet, és a Mercedes Toto Wolff szerint sem szegte meg a szabályokat, mert a műszaki hiba akár kieséshez is vezethetett volna, ilyen esetekben pedig a hasonló üzenetek is megengedettek. „A versenyem nehezen indult, Max is megelőzött, de utána izgalmas csatát vívtam vele" – nyilatkozta Rosberg.

Ma meg kell elégednem a 2. hellyel."

Verstappen élvezte

Verstappen „elképesztőnek" nevezte az újabb dobogós helyezését. „Nagyon izgalmas futam volt, az elején rendkívül nehéz körülmények között kellett vezetnünk" – mondta. „Szerintem egy körrel később álltam ki a bokszba, mint kellett volna. A saját versenyemet futottam, majd Nico sajnos megelőzött, de köszönetet kell mondanom a Red Bullnak ezért az autóért."

A 4. helyen Ricciardo zárt, aki a pályán tudta visszaelőzni Pérezt, a mexikói mellett a verseny záró szakaszában Kimi Räikkönen is elment, és elvette tőle az 5. helyet. A Ferrari a vártnál gyengébben szerepelt Silverstone-ban, főleg Vettel lehet elégedetlen, aki csak a 9. helyen végzett, és 5 másodperces időbüntetést is kapott, amikor a 38. körben úgy előzte meg Massát, hogy lekényszerítette a brazilt a pályáról.

Nem volt elég tapadásom, nem tehettem mást" – magyarázta a német. „A verseny elején jó döntést hoztunk, amikor slickekre váltottam, de a megpördülésemmel sok időt vesztettem, utána pedig nehéz volt előzgetni."

Sok megpördülést láthattunk Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Pont nélkül a Williams és a McLaren

A Force India és a Toro Rosso elégedett lehet a versenyével, mindkét csapat versenyzői pontszerző helyen zárták a Brit Nagydíjat.

A Williams és a McLaren viszont leszerepelt a hazai futamán,

egyik pilótájuk sem végzett a legjobb tíz között. Fernando Alonso ugyan sokáig pontszerző helyen haladt, de egy nagy tempónál történt kicsúszás után több pozíciót bukott, és örülhetett, hogy vissza tudott térni a pályára. Jenson Button a verseny után elmondta, a McLaren egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy az előttük álló autókat megelőzhessék, elsősorban megint a motorerőre panaszkodott.

A versenyt öt pilótának kellett feladnia: a Manor versenyzői, Pascal Wehrlein és Rio Haryanto kicsúszás miatt estek ki, Marcus Ericsson, Romain Grosjean és Jolyon Palmer futama pedig műszaki hiba miatt ért véget. Utóbbi versenyzőt korábban meg is büntették, miután a Renault úgy engedte el a bokszkiállása után, hogy nem rögzítették a jobb hátsó kerekét.

15:06
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Teljes mezőny rajtolhat Silverstone-ban

Köszöntjük olvasóinkat a Brit Nagydíj élő közvetítésében! A teljes mezőny rajtolhat Silverstone-ban, miután Marcus Ericssont is elég fittnek tartják az orvosok ahhoz, hogy szombati balesete után ismét autóba üljön. A Sauber versenyzője a bokszutcából kezdheti a futamot.

15:22
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel miatt módosult a rajtrács

A 6. helyen végzett az időmérőn, de sebességváltó-csere miatt öthelyes rajtbüntetést kapott. Így fest a valódi rajtrács:

A Brit Nagydíj valódi rajtrácsahttp://www.gphirek.hu/f1/20160709-f1-a-brit-nagydij-valodi-rajtracsa.html
15:25
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak megéri transzparensen üzenni

A Sky Sportsnak adott tegnapi interjújában utalt arra, hogy az autóban ülve milyen jót mulatott azon, hogy a brit közönség a navigációs szoftverek stílusában emlékeztette Nico Rosberget arra, hogy ne felejtsen el kanyarodni.

15:38
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

A Pirellinél megijedtek Vettel rajthelyétől

Az Osztrák Nagydíjon a német pilóta elnyújtotta az első - és végül egyetlen - etapját, és hivatalosan törmelék vagy a kerékvetők miatt defektet kapott. A Pirelli példátlan módon most azt javasolta a csapatoknak, hogy a kemény gumival maximum 26 kört menjenek, a közepessel 28-at, a lágyat pedig 15 kör után cseréljék le. A Pirelli kötelezően előírja a maximális guminyomást is, így hiába lehet háromféle keverék közül választani (amiből kettőt száraz verseny esetén használni kell), az istállóknak alig marad mozgásterük a taktika terén. A mai futam 52 körös lesz.

15:41
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Eső keverheti meg a taktikákat

Eső fenyegeti a Brit Nagydíjat, a kamerák képén már látni is vízcseppeket, de az esernyők még nem kerültek elő. Száraz pályán a Pirelli szerint két 12 körös etap lágy gumival, majd egy 28 körös közepes gumival futott etap lehet a leggyorsabb.

15:44
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Felhőszakadás érkezett a pályára

Ennyit az ideális, száraz pályás taktikáról. Lutri lesz a gumiválasztás, mert a nagy területen fekvő pálya különböző pontjain eltérő mértékben esik az eső.

15:46
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Esőgumikkal rajtolhat a mezőny

Martin Brundle, a Sky Sports szakértője a rajtrácson sétálva úgy véli, az intermediate gumikhoz már túl nedves a pálya, Felipe Massa szerint Safety Car mögötti rajtra lehet szükség. Ez nagyon rossz hír lenne a 11. helyről induló Sebastian Vettelnek.

15:49
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Sainz is Safety Car rajtra számít

Még mindig szakad az eső a rajtrácson, de kék égbolt is felbukkant, így elképzelhető, hogy hirtelen eláll az eső. Carlos Sainz a Sky Sportsnak azt mondta, ha így történik, elrajtolhat a mezőny, de egyébként a Safety Car felvezetésére lehet szükség.

15:50
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

A híres légibemutató sem maradhatott el

Tegnap a brit légierő vadászgépei, ma pedig a Red Arrows, a híres műrepülő-alakulat tartott bemutatót a volt II. világháborús repülőtér felett.

15:52
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Zord időjárás uralkodik Silverstone-ban

A tévés közvetítés szerint azért kicsit jobb a helyzet, de az alábbi képet elnézve nagy kihívás lesz a rajt, feltéve, hogy nem a Safety Car mögött indul a verseny.

15:53
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Rossz hír: Safety Car rajt lesz

A biztonsági autó vezeti fel a mezőnyt, nem engedik el a mezőnyt az eső miatt. Ez Sebastian Vettelnek nagy csapás, lemondhat arról, hogy a rajtnál megkezdi a felzárkózást.

15:55
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Elállt az eső, és süt a nap

Ez a helyzet, mégis Safety Car rajt lesz. Ezzel elesünk annak a lehetőségétől is, hogy Hamilton esetleg beragadjon, és legyen némi izgalom a két Mercedes között.

15:56
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ő fogja vezetni a mezőnyt a Brit Nagydíj elején

A Safety Car. Napsütésben, nedves aszfalton, kifutópálya méretű bukóterekkel körbevett pályán.

15:59
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kiderült az égbolt Silverstone-ban

Ilyen gyorsan változnak a körülmények, máris elvonult az eső, de nem kizárt, hogy később újabb zivatar érkezik. Nincs meleg, de fúj a szél, ezért érdekes lesz látni, hogy milyen gyorsan szárad fel a pálya.

16:00
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Áll a víz a pályán

Ritkán láthatók ilyen körülmények, esőgumikon rajtol a mezőny, Ericsson is felállt a piros zászlóhoz a bokszutca végén.

16:02
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Elindult a Brit Nagydíj

A Safety Car mögött elhagyták a versenyzők a rajtrácsot, még lassú tempóban is hatalmas esőfüggönyt húznak maguk mögött az autók. Remélhetőleg néhány kör elég lesz a pálya felszárításához.

16:04
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

1. kör: A Safety Car túl lassú Hamiltonnak

Nem tudja felmelegíteni az abroncsait, erre panaszkodott a rádión. Az élmezőny elég szoros, Hamilton nem is marad le a Mercedes-AMG GT S mögött.

16:05
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

2. kör: Vettel szerint elég nedves a pálya

A 6-os és a 8-as kanyarnál áll a víz a pályán, ezt jelentette a rádión. Továbbra is a Safety Car mögött halad a mezőny, még mindig nagy esőfüggönyt vernek fel az autók maguk mögött.

16:09
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: Nemsokára jöhetnek az intermediate gumik

Hamilton szerint továbbra is aquaplaning van a pályán, vagyis a vízátfolyásokon felúszhat az autó. Ez a legnagyobb veszély az esőben, természetesen a látótávolság csökkenése mellett.

Nem sokkal később Hamilton azt mondta, hogy nemsokára eljön az intermediate gumik ideje, a Mercedesnél már ki is vannak készítve az abroncsok.

16:10
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

3. kör: Hamilton még mindig a Safety Carra panaszkodik

A Mercedes sportautó még mindig túl lassan megy előtte, szerinte nehezen tudja üzemi hőmérsékleten tartani az abroncsait. A Williamsnél közben a gumikkal babrálnak, valószínűleg az intermediate abroncsok felmelegítését ellenőrzi a szerelő.

16:12
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

4. kör: Tesztelnek Hamilton autóján?

Furcsa, kék színű elszíneződés látható Hamilton bal első fékhűtőjén, elképzelhető, hogy az aerodinamikai teszteknél használatos flow vis festékkel vonták be. Ez versenyen szokatlan.

16:13
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

4. kör: Ericsson szerint is lassan jöhet az intermediate gumi

Megnyugtatják a rádión, hogy a többi csapat is gondolkodik már ezen. A kérdés csupán az, hogy akkor miért van még mindig a pályán a Safety Car?

16:14
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

5. kör: Kerékcserére készülnek a Williamsnél

Hamilton szerint is jöhetnek az intermediate gumik, a Williamsnél már felsorakoztak a szerelők a gumik kipakolásához.

16:15
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

5. kör: Távozik a Safety Car

Hamilton közben majdnem megelőzte a Mercedes sportautót. Indul a verseny, Räikkönen, Bottas, Sainz, Hülkenberg, Alonso, Vettel, Grosjean, Gutiérrez, Magnussen, Wehrlein kiállt kereket cseréltetni.

16:16
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

6. kör: Hamilton vezet, Rosberg támadás alatt

Verstappen nagyon igyekszik a Mercedes mögött, de Rosberg egyelőre tartja a 2. helyet, így Hamilton meg tud lógni. A két Mercedes és a két Red Bull nem állt ki kereket cserélni, a két Ferrari igen.

16:18
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

6. kör: Ricciardo is a bokszban

Massa, Kvjat, Button és Haryanto is követi, nagy a forgalom a bokszutcában. Már csak az első hármas nem volt kint új gumikért.

16:18
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

7. kör: Räikkönen támadja Ricciardót

Éppen nem történt helycsere a kerékcsere után, Ricciardo megtartotta pozícióját Räikkönen előtt. Wehrlein kicsúszott, Hamilton előnye 3,7 másodperc.

16:20
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

7. kör: VSC Wehrlein kicsúszása miatt, újabb kerékcserék

Hamilton, Rosberg és Verstappen is kereket cserélt, nem változott a sorrend. Wehrlein szerint felúszott az autója az 1-es kanyarban, esélye sem volt megfogni a kicsúszás előtt.

16:22
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

8. kör: VSC vége, Hamilton továbbra is vezet

Kicsit megnyugodtak a kedélyek, így nézzük a sorrendet:

Hamilton, Rosberg, Verstappen, Pérez, Ricciardo, Räikkönen, Sainz, Massa, Bottas, Hülkenberg, Alonso, Vettel. Az első körök nyertese Pérez és Massa, vesztese Ricciardo, Alonso és Vettel, mindhárman vesztettek 1-1 helyet. Hamilton előnye 4,5 másodperc.

16:23
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

9. kör: Széthúzódik az élmezőny

Hamilton 4,7 másodperc előnyre tett szert, és Verstappen is 3,3 másodperccel lemaradt Rosberg mögött, részben egy lassú kerékcsere miatt. A Red Bull szerelői ellenőrizték a futóművet.

16:24
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

10. kör: Vonat indult a 7. helytől

Sainz mögött feltorlódott a mezőny, a sor vége a 12. helyezett Vettelnél van. Közben Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:52.310-zel, kereken 4 tizedet adott Rosbergnek.

16:26
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

11. kör: Bottas kicsúszott

Ez nagy segítség Hülkenbergnek, Alonsónak és Vettelnek, mert korábban beragadtak a Williams mögé. Bottas most Buttont tartja fel a 13. helyen. Verstappené a leggyorsabb kör 1:51.848-cal.

16:27
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Az állás 8 kör után

16:28
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

12. kör: Torlódik az elmezőny

Az utóbbi körök során Rosberg kicsit közelebb, 4,2 másodpercre került Hamiltonhoz, és Verstappen is igyekszik, ő 2,4 másodpercre van Rosbergtől.

16:30
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

13. kör: Ricciardónak vigyáznia kell a gumikra

Rádión szóltak neki, hogy ezzel a gumival addig ki kell húznia, amíg fel nem szárad a pálya. Közben megint Hamiltoné a leggyorsabb kör, 1:51.474-et futott, Rosberg majdnem 1 másodpercet kapott, Verstappen viszont nem egész' 1 tizedet.

16:31
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

13. kör: Előzni még nagyon nehéz

Hülkenberg láthatóan gyorsabb a 8. helyezett Massánál, de amint elhagyja a szárazabb versenyvonalat, autója csúszkálni kezd. Így szinte lehetetlen előzni.

16:32
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

14. kör: Verstappen nem tágít Rosberg mögül

Volt már kisebb is a különbség, de így is csak 1,8 másodpercre van a Mercedes mögött. Hamilton továbbra is 4,5 másodperccel vezet.

16:32
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

14. kör: Räikkönen kicsúszott

Okosan közlekedett a bukótérben is, így nem pördült meg, és továbbra is a 6. helyen halad. Vettel közben teljesen beragadt a 11. helyre.

16:34
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Massa nagyon feltartja a mögötte lévőket

Hülkenberg sokkal gyorsabb lenne nála, de nagy igyekezetében majdnem kicsúszott, így kis híján Alonso prédája lett. Nem változott a sorend, egyre nagyobb a torlódás.

16:35
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Verstappen már slick gumiról beszél

A tévés közvetítést elnézve még túl vizes ehhez a pálya, főleg, ha elhagyja a száraz ívet. Az viszont igaz, hogy utolérte Rosberget.

16:36
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Vettel megpróbálja a száraz gumit

Közepes keveréket kapott, közben Räikkönené volt a leggyorsabb kör 1:51.234-gyel, még intermediate abroncson.

16:37
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

16. kör: Verstappen megelőzte Rosberget!

Rosberg megcsúszott a Beckettsben, és Verstappen kíméletlenül lecsapott rá. Hamilton leggyorsabb körrel reagált, 1:50.649-et futott, 6,3 másodpercre növelte az előnyét.

Räikkönen, Massa, Kvjat, Bottas, Nasr, Grosjean, Palmer is kereket cserélt.

16:38
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: Kerék nélkül engedték ki Palmert

A jobb hátsó abroncsa hiányzott, vissza kellett tolni a bokszba. Ebből súlyos büntetés lesz.

16:39
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: Rosberg és Ricciardo is a bokszban

Verstappen még maradt, és leggyorsabb kört futott, 1:47.479-cel. Az időmérés szerint most ő vezeti a versenyt.

16:40
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

18. kör: Leggyorsabb kör és kicsúszás Vetteltől

Hamilton is kiállt a bokszba (még Rosberg előtt), Vettel 1:46.324-gyel a leggyorsabb kört futotta, majd megpördült, és visszaesett a 12. helyre.

16:42
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

19. kör: Grosjean kiesett

Verstappen kerékcseréje után Hamilton visszavette a vezetést, és növelte is az előnyét, de Verstappen megtartotta a 2. helyet Rosberg előtt. A továbbiak sorrendje Pérez, Ricciardo, Räikkönen, Sainz, Hülkenberg, Massa, Alonso, Kvjat, Vettel (12.).

16:44
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

19. kör: Rosberg üldözőbe vette Verstappent

1:42.559-cel az övé a leggyorsabb kör. Alonso közben elégedetlen a McLaren boksztaktikájával, mert sok pozíciót vesztett (így is a 10. helyen halad), majd a füvön (!) próbálta megelőzni Massát. Palmer 10 másodperces stop/go büntetést kapott veszélyes kiengedés miatt.

16:46
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

22. kör: Verstappen Hamiltont hajszolja

Az előző körben a leggyorsabb volt, ezúttal Hamiltoné a rekord 1:39.092-vel, de a Red Bull versenyzője is csak 5 századmásodpercet kapott tőle. Hamilton előnye kényelmes.

16:47
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

22. kör: Verstappen majdnem elszállt

Egy visszajátszás szerint a Copse kanyarban besokallt, de megúszta, és halad Hamilton után, az előnye Rosberg előtt 3 másodperc, de most Rosberg is gyorsult, és a 1:38.737-tel övé a leggyorsabb kör.

Ricciardo megelőzte Pérezt, és visszaszerezte a 4. helyet.

16:49
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

22. kör: Räikkönen is kicsúszott

A Copse előtt van egy nedves folt, Verstappen után Räikkönen is kicsúszott rajta, visszaesett a 7. helyre. Most Rosberg kezdett felzárkózni Verstappen mögé.

Hamiltont figyelmeztették, hogy lehetnek versenyzők, akik már nem állnak ki kereket cserélni, ő azt mondta, hogy nem akar ezzel a szettel célba érni.

16:50
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

24. kör: Alonso kirepült a kavicságyba

Óriási szerencséje van, mert éppen elkerülte a falat, és a kavicságyon átszáguldva visszatért a 13. helyre. Visszaverte Bottas támadását, akit most Nasr próbál megelőzni.

16:53
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

25. kör: Sorra csúsznak ki a versenyzők az 1-es kanyarban

Verstappen, Räikkönen, Alonso után Sainz is erre a sorsra jutott, de folytatni tudta a versenyt. Rosberg újabb leggyorsabb kört futott, a hátránya 8,6 másodperc Hamilton mögött, és másfél Verstappentől.

Haryanto kicsúszott, kiesett, ismét az 1-es kanyarban került bajba egy versenyző. Alonso szerint az ő autója átvészelte az előző kicsúszását.

16:55
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Vettel még mindig a 11. helyezett

Lassan elgondolkodhatnának a Ferrarinál, hogy érdemes lenne kiesni, így a Magyar Nagydíjra beszerelhetnének egy új sebességváltót. Az elmúlt futamok tapasztalatai alapján szükség lehet erre.

16:57
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Hamilton is kicsúszott a célegyenes végén

Megúszta, folytatni tudja a versenyt, és a vezetést sem vesztette el. Rosberg viszont már 1 másodpercre csökkentette a hátrányát Verstappen mögött, és már DRS-t is lehet használni.

16:58
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

29. kör: Vettel legyűrte Kvjatot

A Ferrari versenyzője ezzel javított egy helyet a rajtpozícióján, és feljött az 1 pontot érő 10. helyre.

16:59
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

Az állás 20 kör után

Az idők változtak, és Pérezt megelőzte Ricciardo, Vettel pedig már a 10. helyezett.

17:00
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

30. kör: Verstappen dühös Gutiérrez miatt

Nem engedték el a Hangar egyenesben, így Rosberg a nyakára esett, és Hamiltonhoz képest is vesztett 8 tizedet. Lekörözés közben ráadásul meg is csúszott, nem volt szerencséje.

17:02
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

31. kör: Verstappen Hamilton után rohan, de Rosberg a problémája

A Mercedes már a Red Bull sarkában van, miközben Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:39.891-gyel. Ilyen körülmények között nem lehet biztosra menni, de a győzelem szempontjából Verstappen nagyon jól jön Hamiltonnak Rosberg ellen.

17:04
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

32. kör: Verstappen még fogja Rosberget

A Hangar egyenes végén, a Stowe-nál a Mercedes megpróbált beszúrni, de még nem volt elég közel ellenfeléhez. Közben Pérez is kicsúszott a Copse-ban, de látványos mozdulattal - meg egy adag szerencsével - megfogta az autót, és folytatni tudta a futamot Räikkönen előtt.

17:05
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

33. kör: Nem elég a Mercedes az egyenesben

Rosberg a DRS ellenére sem tudta igazán támadni Verstappent, közben Hamilton 1:36.659-cel ismét a leggyorsabb kört futotta. Verstappennek már nyilvánvalóan csak a 2. hely megtartása lehet a cél, de ezt nehéz lesz 18 körön keresztül bírni. 

17:07
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

34. kör: Verstappen továbbra is okosan védekezik

Rosberg igazán csak a Hangar egyenes végén tudja támadni a DRS segítségével, de ha Verstappen jól kijön a Beckettsből, még az állítható hátsó szárnnyal sem tud mellé érni. Egyelőre.

17:09
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

35. kör: Rosberg minden korábbinál közelebb

Már a külső íven a Red Bull mellé ért a Stowe-ban, de Verstappen tartja magát. Rosberg rádión arra panaszkodott, hogy ellenfele kétszer is irányt váltott védekezés közben.

17:10
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

36. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

1:36.611-re módosította a legjobb kört, ezzel már bő 6 másodperccel vezet Verstappen előtt. A holland pilóta újabb kört élt túl, de nemsokára lekörözött mögé ér.

17:12
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

37. kör: Verstappen küzd az autó hátuljával

 A védekezés miatt kopnak az abroncsai, egyelőre tartja Rosberget, de kérdés, hogy bírja-e a végéig. Döntést kell hozniuk, hogy kereket cseréljenek-e, ha igen, akkor most lenne érdemes, de nem biztos, hogy megéri.

17:13
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

38. kör: Rosberg végre elment

Verstappen nem adta könnyen magát, de kénytelen volt besorolni Rosberg mögé. A Mercedes kívülről kerülte meg a Stowe-ban, aztán visszaverte a Red Bull támadásait.

17:14
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

38. kör: Vettel kiszorította Massát

Szó szerint a bukótérbe csúsztak, ezért Vettelt vizsgálják is a sportfelügyelők. Egyelőre ő a 9. helyezett, Massát kihívták a bokszba.

17:16
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

39. kör: Rosbergé a leggyorsabb kör

A Mercedes pilótája 1:36.356-tal üldözőbe vette az élen álló Hamiltont, fél másodpercet vert rá, de Hamiltonnak van mit beosztania.

17:18
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

40. kör: Rosberg tovább faragja a hátrányát

1:36.308-cal 8 tizedet vert Hamiltonra, de most ő is rákapcsol. Vettel kicsúszott a Copse-ban, de folytatja, és Palmer feladta a bokszban. Alonso kereket cserél.

17:19
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

41. kör: Vettel büntetést kapott

Massa leszorítása miatt 5 másodperces időbüntetést kapott, ha nem áll ki többet a bokszba, a verseny végén hozzáírják az idejéhez. Ezzel valószínűleg kiszorul majd a pontszerzők közül.

17:20
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

42. kör: Megállt Rosberg menetelése

A legutóbbi körben már Hamiltonhoz hasonlóan 1:36.2-re volt képes. A brit pilóta Massára panaszkodott, aki a kék zászlók ellenére sem engedte el.

17:21
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

43. kör: Räikkönen utolérte Pérezt

Csata kezdődhet az 5. helyért, Hamilton pedig odacsapott a lovak közé, és 1:35.833-mal állja Rosberg ostromát. 

17:24
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

45. kör: Räikkönn támadja Pérezt

Ugyanaz játszódik le, mint 10 körrel ezelőtt Verstappen és Rosberg között, a Ferrari még nincs elég közel. Rosberg közben 5,7 másodpercre van Hamiltontól.

17:25
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

46. kör: Räikkönennek megint nem jött össze

A Becketts előtt nagyon közel volt Pérezhez, de az elnyújtott kanyarokban 4 tizedmásodperc fölé nőtt a különbség, ami túl sok ahhoz, hogy előzni tudjon a Stowe-ban.

17:27
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

47. kör: Vettel pontot menthet

Az öt másodperces büntetéssel együtt is beférhet a legjobb 10 közé, de szoros lesz a vége.

17:28
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

48. kör: Rosberg váltóhibával küszködik

Az 1:38-39-es tartományba esett vissza a tempója, a csapat utasítást adott neki, hogy mit állítson át. Verstappen ismét megközelítette.

17:29
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

48. kör: Räikkönen megelőzte Pérezt

Feljött az 5. helyre, ami megfelel a rajtpozíciójának. Ez nem a Ferrari versenye, Vettel csak a 10. helyre számíthat.

17:30
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

49. kör: Rosberg kihúzhatja a végéig

Mérnöke arra utasította, hogy hagyja ki a 7-es fokozatot, így 6-osból rögtön 8-asba kell váltania. A tempója visszatért az 1:37-es tartományba, az előnye Verstappen előtt 1,3 másodperc, ez pont elég lehet.

17:32
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

50. kör: Rosberg visszagyorsult

Alkalmazkodott a körülményekhez, így Verstappen már nem tud közelíteni hozzá, ha a váltó kibírja, megtarthatja a 2. helyét. Rosberget közben vizsgálják a rádióüzenet miatt, erről szóltak Verstappennek is.

17:34
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

51. kör: Rosberg rádióüzenetét a verseny után vizsgálják

Addig gyorsan ki kell találni, hogy milyen büntetést kapjon, mert ilyen kihágásra még nem volt példa. Egyelőre a 2. helyen halad.

17:37
július 10, 2016
Vágólapra másolva!

52. kör: Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

Rosberg a 2. helyen ért célba, de rádióüzenet miatt vizsgálják a sportfelügyelők, a 3. egyelőre Verstappen lett. A továbbiak sorrendje: Ricciardo, Räikkönen, Pérez, Hülkenberg, Sainz, Vettel, Kvjat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!