Vettel-Hamilton konfliktus, Ricciardo-győzelem a roncsderbin

Események

Forma-1, Azeri Nagydíj, rajt
Mercedes' British driver Lewis Hamilton leads the group at the start of the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Andrej ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
Egymásnak ment a két világbajnoki éllovas, Ricciardo és Bottas a mezőny végéről jött fel az élre. Stoll minden idők második legfiatalabb dobogósa lett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül79 bejegyzés

A második Azeri Nagydíj igazi káosszá fajult Baku utcáin, valamint véget vethetett a békének a világbajnokság két főszereplője között, akik egy-egy piszkos, vagy legalábbis annak látszó megmozdulással döftek oda egymásnak. A biztonsági autó mögötti vitatott jelenetekért Sebastian Vettel kapott büntetést, mégis növelni tudta előnyét a világbajnokságban 2 ponttal, mert egy hellyel Lewis Hamilton előtt, 4.-ként futott be, akinek extra látogatást kellett tennie a bokszban a meglazult fejtámasza miatt.

A dobogóra egyikük sem fért fel, ahová egyébként a mezőnynek körülbelül a fele ácsingózhatott a három Safety Car-fázis és egy piros megszakítás által megbolondított futam valamely időszakában. A zavarosban halászva a 10. helyről induló aratott Daniel Ricciardo váratlan győzelmet, mellőle a káprázatosan felkapaszkodó, a verseny elején körhátrányba kerülő Valtteri Bottas és Lance Stroll integethetett a közönségnek a díjátadón.

Bottas a legutolsó pillanatban, néhány méterrel a célvonal előtt előzte meg a Williamst.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Valdrin Xhemaj

"Számított valaki ilyen dobogóra?" - tette fel a kérdést a ceremónia felkonferálója, David Coulthard. A legváratlanabb arc egyértelműen a sokat kritizált Strollé volt. "Zavaros verseny volt, sokan ütköztek. Mi kimaradtunk a csetepatékból, megőriztem a hidegvérem, eljutottam a leintésig, és a tempóm is jó volt - nyilatkozta a kanadai, aki a Forma-1 történetének második legfiatalabb dobogós pilótája lett. - A hétvége előtt ezt el sem hittem volna. Elképesztő."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Rutinosabb vetélytársai közül sokan elvesztették a nyugalmukat, a versenyen számos ütközés borzolta a kedélyeket. Ezek közül nem Hamiltoné és Vettelé volt a legnagyobb, mégis ez váltotta ki a legnagyobb vitát.

Hamilton súlyosabb büntetést adna Vettelnek

A táv harmadánál, a második biztonsági autós periódusban az élen haladó Hamilton vonakodott kigyorsítani az egyik kanyarból, amire Vettel nem számított, és előbb akaratlanul hátulról, majd törlesztésként oldalról direkt nekiment a Mercedesnek. Utóbbit láthatóan szándékosan tette, miközben bőszen integetett riválisának, amiért szerinte "féktesztelte" gumimelegítés közben.

- nyilatkozta ingerülten a leintés után, továbbra is morgolódva, hogy szerinte nem történt kihágás. - Azt kockáztatta, hogy megsérül az autóm, ami be is következett. Néhány éve Kínában ugyanígy vezetett az egyik újraindításnál. Azt gondolom, ez nem helyes."

Bár a Ferrari első szárnyáról leszakadt néhány darab, a futam megszakítása a 22. körben lehetővé tette, hogy a csapat időveszteség nélkül kicserélje a sérült elemet. Vettel a 31. körben kapta meg a sportfelügyelőktől a súlyosnak számító, 10 másodperces stop&go büntetést a második koccanásért, szinte pont akkor, amikor Hamiltont a depóba rendelte a Mercedes a meglazult fejtámla kicserélésére. Ezt biztonsági okból kötelező volt végrehajtaniuk.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az addig az első két helyen álló versenyző így 22 másodperces hátrányban a 7. és a 8. helyről várhatta a táv utolsó harmadát, Ricciardo, Stroll, Kevin Magnussen, Esteban Ocon, Bottas és Fernando Alonso mögött. Magnussen és Alonso esélytelen volt, hogy tartsa a pozícióját az erősebb autók ellen, és Ocon is csak a 42-43. körig állt ellen Vettel és Hamilton rohamának.

Hamilton a célig üldözte Vettelt, de rendes támadást nem tudott indítani, pedig a Mercedest még arra is megpróbálta rávenni, hogy Bottast utasítsák lassabb tempóra, és így turbulens légáramlást keltsen a Ferrari előtt. A szerzett pontoknak örül, a konfliktusról meg azt mondta, "láthatták, mi történt." Vettel bosszúálló manőverét "veszélyes vezetésnek" minősítette, és a büntetést enyhének tartja.

Bottas az utolsó helyen is állt

Vettel a rajtot követően került Hamilton mögé, miután Kimi Räikkönen és Bottas kakaskodása szintén ütközéssel végződött a második kanyarnál, ezzel tovább bővült a kettejük csetepatéit tartalmazó lista. A ferraris a 2. helyre próbált felkúszni a külső íven, de a két autó nem fért el a kanyarban.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Bottas húzta a rövidebbet, mert defektet kapott, valamint megsérült az első szárnya, s miután visszadöcögött a bokszba a nagyon hosszú pályán, és a szerelők végeztek a munkálatokkal,

sereghajtóként körhátrányba került. Innen kapaszkodott vissza a 2. helyre.

"Ez mutatja, hogy sohasem szabad feladni - jelentette ki. - A 2-es kanyarba én fordultam be belül, és hely híján nem maradt más választásom, minthogy áthajtsak a kerékvetőn. Az autó felugratott, onnantól nem tudtam irányítani. Versenybaleset volt."

Az előretörésén nagyot lendített az első biztonsági autós időszak – ezt Danyiil Kvjat lerobbant Toro Rossója idézte elő a 12. körben –, amikor ledolgozhatta körhátrányát és utolérhette a mezőnyt, a piros zászlós megszakítás során pedig a szerelők a sérüléseket is be tudták foltozni a Mercedesén. A gyengébb autókon úgy ment át, mint kés a vajon; először Oconnal gyűlt meg a baja, de 7 kör üldözés után, a 39. körben őt is legyűrte, és Stroll nyomába eredt 14 másodperces hátrányból.

Törmeléket és lerobbant autót kellett takarítani

Kicsit meglepő, de az említett intermezzókra nem azért került sor, mert sorra rommá törtek az autók a szűk pályán, és eltorlaszolták volna. A beavatkozó bírók perceken át hiába próbálták eltüntetni a korlát mellől Kvjat élettelen járművét, ezért volt szükség először a Safety Car-ra, melyet később az aszfaltot elborító törmelék hívott vissza kétszer, mielőtt a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a versenyt a 22. körben.

A törmelék különböző ütközésekből származott, és Räikkönen vesztét is ez okozta.

A finn a Bottas-féle incidenst megúszta azzal, hogy az 5. helyre, Sergio Pérez és Max Verstappen mögé csúszott, de 1-gyel feljebb lépett, amikor a Red Bull elromlott. Az első újraindításnál Felipe Massa és Ocon faképnél hagyta, majd defektet kapott, és ez annyira megrongálta a Ferrarit, hogy lényegében véget ért a versenye.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Sem Massa, sem a Force Indiák nem tudtak azonban hasznot húzni az élmenők viszontagságaiból: a Williams veteránja akár nyerhetett is volna, hiszen Hamilton és Vettel nyomában, Ricciardo előtt haladt, amíg tönkre nem ment a futóműve.

A Force India pilótái egymást tették taccsra a 20. körben, miután a 4. helyért marakodtak, így zsinórban a második futam után lesz szükség kisebb válságértekezletre az istállónál. Ocon és Pérez a 2-es kanyarban ütközött, a francia gyakorlatilag felkente a palánkra csapattársát, akinek alaposan megrongálódott az autója.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Ahogy Räikkönent, úgy Pérezt is visszaküldték a versenybe a piros zászlós megszakításkor, de végül egyikük sem jutott el a célig. Ocon defektet kapott, de folytatni tudta, és a középmezőny tagjain átlépdelve 6. lett.

A győztes is járt a mezőny végén

A pontszerző helyen végzők közül számos versenyző tanúbizonyságot tett a kitartásáról. A Magnussen mögött a 8. helyen befutó Sainz rögtön az első kanyarnál megpördült, miután gázadásnál félrerántotta a kormányt a tőle jobbról, a bukótérből visszarobogó csapattársát megpillantva – a féktávon kicsúszó Kvjat visszatérését a pályára "őrültnek" nevezte, ezzel tovább mérgesedhet a helyzet a Toro Rossónál, ahol a pilóták két hete, a kanadai időmérőn összekaptak a szélárnyékozás miatt.

Szintén pattanásig feszülhet a helyzet a Saubernél,

ahol a Sky Sports információi szerint Marcus Ericsson azért dühös Pascal Wehrleinra és az istállóra, mert a csapat érdekében elengedte maga mellett, később viszont mégsem kapta vissza tőle a pozíciót, ugyanis túl közel járt hozzájuk Stoffel Vandoorne. A két versenyző egyszer össze is koccant. Wehrlein így az utolsó pontot elcsípve 10 lett, a McLaren idei első pontjait megszerző Alonso mögött.

Bottas az utolsó helyről jutott a dobogóra, de a győztes Ricciardo is járt elég mélyen, konkrétan a 17. helyen, mert nagyon hamar ki kellett állnia a bokszba, hogy a hűtőcsatornájába szorult törmeléket kipiszkálják a szerelők.

- ismerte el. - Tudtuk, hogy (a piros zászlót követő) újraindítás után esélyünk nyílhat a dobogóra, majd értesültünk Lewis és Seb problémáiról."

A verseny félbeszakításakor a 6. helyen állt, de a Force Indiák és Massa Williamse kihullott előle, Strollt megelőzte, aztán Vettel büntetése és Hamilton peche a fejtámasszal az 1. helyre emelte.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

16:20
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Az első Azeri Nagydíj következik

Köszöntjük Olvasóinkat az első Azeri Nagydíj élő közvetítésében! A pályán másodszor rendeznek F1-es futamot, de tavaly még Európa Nagydíjnak hívták a futamot. Szokatlan módon, az eddigi egyetlen győztes, Nico Rosberg nincs a mezőnyben, a Mercedes viszont itt van, és megszerezték az első rajtsort is.

Lesz-e roncsderbi a bakui futamon?http://www.gphirek.hu/f1/20170624-f1-lesz-e-roncsderbi-az-azerbajdzsani-nagydijon-valtteri-bottas-lewis-hamilton-sebastian-vettel.htmlAz Azeri Nagydíj valódi rajtrácsahttp://www.gphirek.hu/f1/20170624-f1-a-2017-es-azeri-nagydij-valodi-rajtracsa.html
16:24
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Toto Wolff amerre jár, mindent tagad

Eddie Jordan, a brit Channel 4 újabb vad elmélettel állt elő szombaton: értesülései szerint a Petronas és a UBS a 2018-as szezon végén elhagyja a Mercedes-csapatot, amit a továbbiakban az anyacég sem akar majd finanszírozni, ezért utána csak motorszállítóként vesznek majd részt a sportban. Jordan szerint az igazgatótanács már döntött is arról, hogy a McLaren megkapja az erőforrásokat, a csapatot pedig kínai befektetőknek adják el.

Wolff a műsor élő közvetítésében azt mondta, szereti a viccelődést, de ez túl komoly téma ehhez, és világosan tagadta Jordan állításainak összes pontját. Későbbi sajtónyilatkozatokban tagadta azt is, hogy a Flavio Briatoréval és Niki Laudával közösen elköltött vacsorája során szóba került Fernando Alonso szerződtetése.

16:36
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Érvek a Ferrari sikere ellen

Bár a Ferrari gyors volt a pénteki szabadedzéseken, Vettel autójába azóta egy régebbi specifikációjú motor került, ráadásul német lapok arról is spekulálnak, hogy a teljesítményük visszaesett az olajégetős trükk hiánya miatt.

16:39
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamiltonnak maradt új szuperlágy gumija

Nem valószínű azonban, hogy szüksége lesz rá, egykiállásos versenyre készülhetünk Bakuban.

16:44
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Mitől gyorsult fel Stroll?

Az időmérő egyik meglepetése Lance Stoll volt, aki nem csupán először jutott be a Q3-ba, de Felipe Massát is legyőzte. Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója elárulta, Stroll a múlt héten Austinban, az USA Nagydíj helyszínén tesztelt egy 2014-es Williamsszel, és ezt arra is használta, hogy összehasonlítsa a beállításait Massáéval. Így rájött olyan trükkökre, amiket korábban nem ismert.

16:46
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

A Force Indiánál a csapat érdeke az első

Ezt mondta Otmar Szafnauer a Sky Sportsnak, és elárulta, reméli, hogy a Red Bull dolgát is megnehezíthetik. Helmut Marko nemrég kijelentette, megint szeretnének a dobogóra állni.

16:48
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Briatore: Túl korai még Alonsóról beszélni

A spanyol pilóta menedzsmentjének tagja kijelentette, hogy Alonsónak egyelőre a McLarennel van szerződése, és túl korai még a jövöről beszélni. A mellette álló Niki Lauda sokadszorra is elmondta a Sky Sportsnak, hogy a Mercedesnek már van két pilótája, vagyis nem tervezik Alonso szerződtetését.

16:50
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb világsztár koncertezik ma Bakuban

Mariah Carey is fellép Bakuban, tegnap Nicole Scherzingeré volt a színpad, pénteken pedig a korábban nálunk is ismert Tarkan énekelt a közönségnek.

16:53
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bakuban is maradt a tikkasztó hőség

Esőtől biztosan nem kell tartani Azerbajdzsánban, a levegő 27 fokos, a pálya pedig 47. A luxusszállodákkal övezett célegyenesben ez mondjuk lehet, hogy többnek érződik.

16:55
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

A 8-as kanyar ma is tartogathat meglepetéseket

A híresen szűk 8-as kanyarban ma is lehetnek akciók, de ha valaki elméri a féktávot, nem lehet majd olyan könnyen visszatolatni, mint az edzéseken. Egy esetleges baleset akár súlyos következményekkel is járhat.

Precision... . #F1 #Formula1 @carlosainz #CarlosSainz #ToroRosso #AzerbaijanGP

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

16:58
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Állítólag mérhető előrelépést hozott az új Honda motor

A Honda szerint Bakuban körönként 0,3 másodperccel gyorsabb a most használatos motorjuk a korábbinál, de Fernando Alonso tegnap azt mondta, ő ebből semmit sem érez.

17:01
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso nehezen hagyta el a rajtrácsot

Palmer meg is előzte, de aztán életre kelt a McLaren is, és elindult a felvezető körre a többiek után. Halad a mezőny a rajtrács felé.

17:05
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Rajt: Hamilton maradt az élen, Räikkönen és Bottas összeakadt

Vettel nagy szerencsével kikerülte őket, Bottas defektet kapott és Räikkönen is visszaesett az 5. helyre. Hamilton vezet Vettel, Pérez, Verstappen, Räikkönen és Massa előtt. Bottasnak új első szárnyra is szüksége van.

Sainz is megpördült hátrébb.

17:07
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

1. kör: Hamilton kényelmesen vezet, Vettelnek Pérezt kell figyelnie

A Mercedes előnye 1,9 másodperc, Pérez bőven DRS-távolságon belül van, de még nem lehet nyitni a hátsó szárnyat. Sainz a rádión Kvjatot hibáztatta a baleset miatt. Räikkönen előrébb kívülről próbálta megelőzni Bottast, de a Mercedes pilótája húzta a rövidebbet.

17:09
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

2. kör: Nagyszervíz Bottasnál, körhátrányba került

Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:48.039-cel, de Vettel csak bő 3 tizeet kapott tőle. Bottas új első szárnyat és lágy gumikat kapott, de a lehető legrosszabb helyre jött vissza, a 11. helyezett Magnussen mögé, körhátrányban. Így nem tud majd tempót autózni, alighanem csak egy Safety Car segíthetne rajta.

17:10
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

3. kör: Verstappen sérült autóval is a leggyorsabb

Vettel tartja a lépést Hamiltonnal, de Péreznél sem sokkal gyorsabbak, 2,2 másodperc a különbség az élen. Verstappen nemrég azt jelentette, hogy megsérülhetett az autója, de 1:47.580-nal az övé volt a leggyorsabb kör. Räikkönen szerint az ő autójának a hátulja sem az igazi a baleset óta.

17:13
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

4. kör: Hamilton tovább növeli az előnyét, és Bottasról érdeklődik

1:46.942-vel, majd 1:46.381-gyel a leggyorsabb köröket futotta, és megkérdezte, hogy minden oké-e Bottasszal, erre elmondták neki, hogy megállt orrkúpot cserélni. Räikkönen a rádión háborgott, azt mondta, nem igaz, hogy megint Bottasszal akadt össze.

17:15
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

5. kör: Ricciardo is alternatív taktikával próbálkozik

A mezőnyben nem tudott előrébb kerülni, ezért most a 17. helyre váltott, de próbál hasznot húzni egy esetleges Safety Car-fázisból. Az előző két szupergyors kör után Hamilton most visszavett, és szinte azonos kört futott Vettellel.

17:17
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

7. kör: Vizsgálják Räikkönen és Bottas balesetét

Versenybalesetnek tűnt, Räikkönen nem hagyott túl sok helyet Bottasnak, de neki is el kellett fordulnia a fal mellett. Vettel továbbra is próbálja tartani a tempót Hamiltonnal, de 1-2 tizedet minden körben kap tőle.

17:19
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

8. kör: Räikkönen megúszta, Ricciardónál is minden rendben

Nem büntetik meg a rajtbaleset résztvevőit, és Ricciardót is arról tájékoztatják, hogy az autója nem sérült, támadhat nyugodtan. Már meg is előzte Wehrleint és Vandoorne-t, így feljött a 15. helyre, mivel Palmer is bement a bokszba, és várhatóan ott is marad, mert lelassult az autója.

Hamilton újabb leggyorsabb kört futott 1:46.294-gyel, ez bő 6 tizeddel jobb Vettel legutóbbi körénél.

17:20
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

9. kör: Alonso ma is harcos kedvében van

Próbálja kihozni azt, ami a McLaren Hondában benne van, és a rajtbalesetből is profitálva már a 12. helyen halad. Ericssonnal csatázott, miközben Vettel 1:46.224-gyel a leggyorsabb kört futotta, és végre kezd meglépni Péreztől, Hamilton viszont 3,6 másodperccel vezet.

Ricciardo a szélárnyékot kihasználva egyszerre kettőt előzött a célegyenesben, és már a 13. helyezett. Palmer feladta a versenyt.

17:22
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

10. kör: Kvjat megállt a pályán, Verstappen támad

A Toro Rosso a 2-es szektorban állt meg, Verstappen pedig keményen támaja a 3. helyen haladó Pérezt. A Red Bull most sokkal gyorsabbnak tűnik a Force Indiánál.

17:24
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

11. kör: Verstappen lemaradt Pérez mögött

Motorhibát jelentett a rádión, a Red Bull egyre több helyet veszít, azonban nem ment ki a bokszba. Verstappen már csak a 8. helyezett, és tovább lassul. Kvjat autóját nem tudják elvinni az útból, marad a sárga zászló.

17:26
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

12. kör: Bejön a Safety Car a Toro Rosso miatt

Nincs nagyon veszélyes helyen, de nem tudják elvinni a pályáról. Hamilton azonnal kiállt a bokszba, és Vettel is követte. A különbség 3,7 másodperc volt köztük, és hibátlanul sikerültek a kerékcserék. Követte őket Pérez és Räikkönen is.

17:29
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

13. kör: Verstappen feladta a versenyt, Strollt a dobogón

A kanadai pilóta nem állt ki kereket cserélni, így Hamilton és Vettel mögött a 3. helyen halad. Ez Péreznek rossz hír, bár új abroncsokkal várhatóan gyorsan tud majd előzni. Az újoncon kívül a teljes élmezőny kereket cserélt, és Bottas is járt kint. A visszajátszás szerint Räikkönen első szárnya sérült.

Hamilton arra panaszkodik, hogy a Safety Car veszélyesen lassan megy.

17:30
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

14. kör: A Williams is kihívta Strollt, visszaállt a rend

Ez első ránézésre rossz ötletnek tűnik, de Stroll így is visszajött a 7. helyre. Bottas közben még mindig a 17. helyezett, de legalább visszaveheti hamarosan a körét.

17:35
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

15. kör: Bottas most előzheti meg a mezőnyt

Pérez is arra panaszkodik, hogy a Safety Car nagyon lassú. Ez valószínűleg nem így van, a probléma csupán az, hogy a teljes élmezőny a lágy gumikra váltott, és ezeknek igen nehéz fenntartani a hőmérsékletét. Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke azt mondta, Kvjat autóján elektromos hiba lépett fel, a csatorna riportere pedig megtudta, Strollt azért kellett később kihozni kereket cserélni, mert túl közel volt egymáshoz a két autójuk.

17:36
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

16. kör: Bottas áthajtott a törmeléken

Jó nagy alkatrészek repkedtek, miközben a finn pilóta az ideális ívet elhagyva próbálta visszavenni a körét. A 16. kör végén ismét elengedik a mezőnyt.

17:38
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

17. kör: Pérez majdnem megelőzte Vettelt, Räikkönen visszaesett

Nem alakult jól az új rajt a Ferrariknak, Pérez majdnem legyorsulta Vettelt, Räikkönent Massa és Ocon is megelőzte, így visszaesett a 6. helyre.

17:39
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

17. kör: Újra a pályán a Safety Car!

Räikkönen autójáról alkatrészek váltak le, és szétszóródtak a célegyenesben. Újra pályán a Safety Car, és a bokszutcán át vezeti fel a mezőnyt.

17:42
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

18. kör: Hamilton az előbb majdnem megelőzte a Safety Cart

Mérnöke szólt neki, hogy nagyon közel volt a biztonsági autóhoz az újraindításkor. Az élen álló pilóta ilyenkor lelassít, lemarad a Safety Car mögött, majd versenytempóra vált, de nem szabad utolérnie a bokszutcába hajtó utcai Mercedest. Hamilton most érdeklődik, hogy miért nem VSC fázis van, ha nem történt baleset.

Közben a 9. helyezett Ricciardót érdemes figyelni, mert a bokszkiállások során ő szuperlágy gumira tudott váltani, és már nem kötelező neki sem kiállnia.

17:43
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

19. kör: Ez az újabb Safety Car Bottasnak nagyon jól jött

Az előbb visszavette a körét, most pedig már a mezőny végére is felzárkózhatott, jelenleg Wehrlein előtt a 16. helyen halad. Simán pontot is szerezhet még, hiszen 32 kör van hátra. A 20. körben újraindul a verseny.

17:46
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

19. kör: Vettel kétszer is összekoccant Hamiltonnal

A Mercedes túlságosan lelassított előtte, majd keményen védekeznie kellett Pérez és Massa ellen. Később össze is koccantak a Force Indiák, Pérez és Ocon is visszaesett. Räikkönen is defektet kapott.

17:47
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

20. kör: Újabb Safety Car!

Ocon szorította a falnak Pérezt, megint tele van a pálya törmelékkel. Hamilton vezet Vettel, Massa, Stroll, Ricciardo, Hülkenberg, Magnussen, Alonso, Sainz, és Grosjean előtt.

17:49
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

21. kör: Räikkönen kiesett

Jobb hátsó defektet kapott törmelék miatt, de a gumi szétverte az autó hátulját. Nincs mit tenni, fel kell adnia a versenyt. Ocon autóját összerakták, most Pérezén dolgoznak a Force Indiánál.

17:51
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

21. kör: Pérez is feladta a versenyt, 15 fős maradt a mezőny

Nem lesz jó hangulat a Force Indiánál, Pérez már a rádión mérgelődött, hogy Ocon miért szorította a falhoz. Az eset hasonló volt, mint a rajtnál Räikkönen és Bottas találkája, de ez szükségtelenebbnek tűnt.

17:53
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

22. kör: Leállítják a versenyt a törmelék miatt

Alonso is ezt javasolta a rádión, mert túl nagy a tempó a bakui pályán. Ez Vettelnek jól jöhet, mert az orrkúpja megsérült, amikor Hamilton hirtelen lefékezett előtte.

17:55
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

23. kör: Kiszálltak a versenyzők, hosszabb szünet lehet

Hamilton és a Mercedes szerelői saját szemmel is figyelik, hogy megsérült-e az autó, miután Vettel nekikoccant. A Ferrarin nem látható külső sérülés.

17:57
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Visszajátszás: Hamilton nem gyorsított ki, Vettel ráhúzta a kormányt

Valami letört valamelyik autóról, lehetséges, hogy Vettel szárnyának véglapja. Hamilton nem gyorsított ki a kanyarból az ominózus pillanatban, Vettel a rádión azt mondta, hogy Hamilton szerinte féktesztelte őt. A német pilóta utána a Mercedes mellé ért, és ráhúzta az autóját, a két első kerék koccant össze.

18:00
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

A káosz képei az Azeri Nagydíjról

Ez Pérez fedélzeti kamerája, amikor Ocon nem hagyott helyet számára.

Ez pedig, ami Räikkönen autójának hátuljából maradt a defekt után.

18:01
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon kamerájából egyértelmű, hogy Vettel törlesztett

Azt majd a sportfelügyelők eldöntik, hogy jogos-e az, hogy Hamilton nem gyorsított ki a kanyarból, az viszont biztosan nem sportszerű, hogy Vettel utána másodszor is, szándékosan nekiment a Mercedesnek. A szerelők dolgoznak Hamilton autójának hátulján, a sportfelügyelők vizsgálják az esetet.

18:05
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Így esett egymásnak Hamilton és Vettel a Safety Car mögött

Maurizio Arrivabene próbálja közben nyugtatni a pilótáját a bokszban. Takarítják a pályát, nem tudni, hogy mikor folytatódhat a verseny. Még 28 kör van hátra, de félő, hogy közben túl sötét lesz Bakuban.

18:06
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Öltöznek a versenyzők, 10 perc múlva ismét autóba ülnek

A sportfelügyelők tájékoztatása szerint a verseny helyi idő szerint 18:15-kor folytatódik, vagyis nagyjából 10 perc múlva. Hamilton autóján továbbra is dolgoznak a szerelők.

18:07
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Így alakult ki a káosz

Igazi káosz alakult ki Baku utcáin a második Azeri Nagydíjon, ahol három Safety Car-fázis után a 22. körben a versenyt is meg kellett szakítani. Kicsit fura, de erre nem azért került sor, mert sorra rommá törtek az autók a szűk pályán, és eltorlaszolták volna, hanem azért, mert az aszfaltot szép lassan elborította a törmelék.

Hamilton és Vettel nagyjából kimaradt a kalamajkákból, övék az 1-2. hely, de közöttük is történt egy vitatható incidens, amikor Vettel kicsit nekihajtott a Mercedesnek a biztonsági autó mögött, és leszakadt egy darab a szárnyáról. Szerinte vetélytársa féktesztelte. Hátvédjeik versenye azonban sokkal rosszabbul alakult: Bottas és Räikkönen ütközött a második kanyarnál, s bár előbbi került körhátrányba a szárnycsere és a defekt miatt, a ferraris az, aki később a mezőny végére esett, ugyanis később ő is defektet kapott, és ez nagyon megrongálta az autóját.

A 3-4. helyről a Williamsek, Massa és Stroll várhatja az újraindítást, részben annak köszönhetően, hogy a Force Indiák ütköztek. Az előző újraindítást követően Ocon felkente a falra csapattársát, Pérezt a 2-es kanyar kijáratánál. Az 51 körös futamnak még több mint a fele hátra van, és 3-an, Palmer, Kvjat és Verstappen műszaki hibából kifolyólag már kiesett. A verseny megszakítása lehetőséget teremt Räikkönennek és Péreznek, hogy a szerviz után visszatérjenek a versenybe.

 

18:08
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton üzent a versenyigazgatónak

Kerek-perec azt mondta, hogy a biztonsági autó veszélyes a mezőnyre nézve, és inkább virtuális Safety Car fázist követelt. A Ferrari szerelői egy új első szárnyat cipelnek Vettel rajtszámával, Hamilton autóját is javítják még, miközben ő zenét hallgat.

18:11
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

A pilóták már visszaültek az autóikba

A Ferrari új első szárnyat kapott, a Mercedest több ponton is javították, de úgy tűnt, voltak alkatrészek, amiket nem lehetett cserélni, és inkább fogóval hajlítottak rajtuk.

18:13
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Milyen büntetést kaphat Vettel?

Ha szigorúan nyelvtani alapra helyezzük a történteket, akkor Vettel ütközést okozott a Ferrari és a Mercedes között, ezt 5-10 másodperces büntetéssel vagy áthajtásos büntetéssel szokták díjazni.

18:14
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen autója főnixmadárként újjászületett!

A Ferrari szerelői rohamtempóban újjáépítették az autót, és most futva tolják a mezőny elejére. Räikkönen mégsem esett ki, olyan pillanatok ezek, mintha Le Mans-ban lennénk!

18:15
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

23. kör: Räikkönen már a pályán száguld, visszaveszi a körét

Pérez autóját is megjavították, most ők ketten az utolsók a mezőnyben a 16-17. helyen. Elkezdte a Safety Car is a mezőny felvezetését, az élmezőny szuperlágy gumikra váltott. Fontos lehet, hogy Hamilton új szettet kapott, neki még maradt egy tegnapról.

18:19
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

24. kör: Vettel most Hamilton nyomában maradt, Ricciardo nagyot rajtolt

A Ferrari valószínűleg jobban fel tudta melegíteni az abroncsait, és üldözi Hamiltont, Ricciardo a szélárnyékot kihasználva feljött a 3. helyre Stoll és Massa elé. Egyelőre nincs baleset.

18:21
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

25. kör: Massának valami gondja van, egyre hátrébb csúszik

Már korábban is jelentette a rádión, hogy valami nem stimmel, de akkor még azt mondta, hogy talán téved. Most már csak a 8. helyen halad, még Alonso is előtte van a McLarennel a 7. helyen. Aztán visszanyer egy helyet, mert Hülkenberg félreáll a 8-as kanyarban.

18:23
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

26. kör: Eltört Massa lengéscsillapítója, Bottas már pontszerző

Nagy csaták zajlanak a pályán, és már a DRS-t is lehet használni, Bottas feljött a 9. helyre, Räikkönen nincs sokkal mögötte, de csak a 17. helyezett. Hamilton lerázta Vettelt, mögötte Ricciardo, Stroll, Magnussen, Alonso, Sainz, Ocon, Bottas és Grosjean a sorrend.

18:25
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

26. kör: Hamilton a leggyorsabb, Räikkönent és Pérezt vizsgálják

Hamilton előnye 2 másodpercre nőtt, miután 1:45.577-tel a leggyorsabb kört futotta. Közben a sportfelügyelők vizsgálják Räikkönent és Pérezt, mert az autóikon a bokszutca "gyors sávján" kívül dolgoztak. Ez szükséges rossz volt.

18:26
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

27. kör: Wehrleinnek megengedték, hogy előzzön

Megkérdezte a rádión, hogy megelőzheti-e Ericssont, azt mondták neki, hogy ha gyorsabb nála, akkor igen. Még mindig mögött autózik a 13. helyen, de utolérte őket Pérez és Räikkönen is.

18:27
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

28. kör: Hamilton továbbra is folytatja az elszakadást

Az előnye 2,5 másodperc Vettel, és 6,1 másodperc Ricciardo előtt. 1:44.942-vel megint az övé volt a leggyorsabb kör a Mercedesszel.

18:29
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

29. kör: Meglazult Hamilton fejtámlája!

A Mercedes pilótája egy kézzel vezet a célegyenesben, és próbálja a helyén tartani az alkatrészt. Ha nem marad magától a helyén, biztosan tenni kell vele valamit, mert ez súlyos biztonsági kockázat.

18:31
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

30. kör: Ocon lenyomta Sainzot, most jöhet Bottas is

Hamilton előnye kissé csökkent, de még mindig 2 másodperc Vettel előtt, Bottas 22,499 másodpercre van tőle a 8. helyen, miután Oconhoz hasonlóan ő is megelőzte Sainzot, aki így már csak a 9. helyezett.

18:33
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

31. kör: Hamiltont be kell hívni a bokszba, Vettel büntetést kap!

Új fejtámlát kapott, és a 9. helyre jött vissza, közben Vettel 10 másodperces bokszbüntetést kap, vagyis be kell jönnie a bokszba, és 10 másodpercre meg kell állnia, 3 körön belül. Ricciardo és Stroll küzdhet a győzelemért!

18:35
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

33. kör: Vettel nem érti, hogy mikor vezetett veszélyesen

Rezignáltan érdeklődött, hogy mikor vezetett veszélyesen, de tudomásul vette, hogy büntetést kapott. Vettel a 9. helyre jöhet vissza, ha letölti a büntetést, Hamilton egyelőre a 8. helyezett, most előzte meg Sainzot.

18:38
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

34. kör: Vettel visszaért Hamilton elé!

A mérnöke azt jósolta, hogy szoros lesz, és igaza lett, a 7-8. helyen halad a két versenyző. Ricciardo vezet Stroll és Magnussen előtt, utánuk Ocon, Alonso, Bottas, Vettel és Hamilton következik a 8. helyen.

18:38
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

35. kör: Hamilton elégedetlen Vettel büntetésével

Megint az FIA versenyigazgatójának üzent a rádión. Üldözi Vettelt, közben Bottas megelőzte Alonsót, és feljött az 5. helyre.

18:41
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

36. kör: Hatalmas csata Alonso, Vettel és Hamilton között

Alonso nem adta olcsón magát, Vettel alig tudta megelőzni, és Hamiltonnak is nehéz pillanatai voltak, de mindketten lenyomták a McLarent. Hamilton közelebb tudott kerülni Vettelhez. A Ferrari pilótája most a 6. helyezett, Hamilton a 7. helyen üldözi.

18:42
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

37. kör: Hamilton támadja Vettelt

A szélárnyék segítségével is gyorsabbnak tűnik a Mercedes a Ferrarinál, Vettelnek nehéz lesz ezt kivédekezni. Olyan tempóban jönnek, hogy a 3. helyezett Magnussen vezetésével haladó vonatot simán utolérhetik.

18:44
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

38. kör: Ocon és Bottas átugrotta Magnussent

Ezzel romlottak Vettel és Hamilton dobogós esélyei, Magnussent ráadásul utolérte Vettel és Hamilton is. A visszajátszás szerint összekoccant a két Sauber, a 10. helyért csatáznak, ami most Ericssoné.

18:46
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

39. kör: Vettel és Hamilton is megelőzte Magnussent

Vettel az 1-es kanyarban tette ezt, így lélegzetvételnyi előnyhöz jutott Hamiltonhoz képest, és száguldhat ismét Bottas után az 5. helyen. Ricciardo továbbra is vezet Stroll és Ocon előtt.

18:47
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

40. kör: Bottas körhátrányból visszaszerezte a dobogós helyet

A szélárnyékot kihasználva felzárkózott Ocon mögé, és 1:44.933-mal új leggyorsabb kört is futott. A DRS segítségével simán megelőzte Ocont a célegyenesben. Most Vettel érkezik a Force India mögé.

18:50
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

41. kör: Vettel nem volt elég közel az előzéshez

Hiába igyekezett Ocon után, esélye sem volt előzni, így Hamilton most felzárkózhat, és a következő körben akár mindkettejüket megtámadhatja. Az előző körben Bottas újabb leggyorsabb kört futott 1:44.398-cal, 1,3 másodperccel volt gyorsabb Strollnál.

Pérez kiesett, mert eltört az ülése.

18:51
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

42. kör: Vettel bevetődött Ocon mellé, és elment

Nem volt sokkal gyorsabb a Ferrari, de Ocon nem nehezítette meg a dolgát. Vettel most üldözheti a száguldó Bottast, aki valószínűleg utolérheti még az előtte 11 másodperccel haladó Strollt.

18:53
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

43. kör: Szép előzés Hamiltontól

Ocon valamiért szívósabb volt a Mercedes, mint a Ferrari ellen, de Hamilton szép manőverrel körbeautózta ellenfelét. Bottas az előző körben megint abszolút leggyorsabb volt 1:44.315-tel, majdnem 1 másodpercet hozott Strollon.

18:54
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

44. kör: Nagyon szoros lesz a csata a 2. helyért

Bottas a 43. körben 1:44.036-ot ért el, Vettel nem tudja tartani vele a lépést, így ő önerőből biztosan nem tud előrébb kerülni, Bottas viszont 1,2 másodpercet hozott Strollon, pont a futam végére érheti utol ellenfelét.

18:57
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

45. kör: Strollt sürgetik, a Williams a 2. helyet akarja

Azt mondta a mérnöke, hogy minden szektorban zöldet várnak tőle, vagyis egyéni legjobb időket. Stroll ezt most nem tudja hozni, Bottas viszont 1 másodperccel gyorsabb nála. Igazán nagyot viszont Hamilton megy, aki 1:43.840-et futott, majdnem 3 tizedet hozott Vettelen, aki egy hajszállal szintén gyorsabb volt Bottasnál.

18:58
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

46. kör: Vettel még nem mondott le a dobogóról?

Most az övé a leggyorsabb kör 1:43.630-cal, majdnem 6 tizedet hozott Bottason, de még mindig messze van tőle. Hamilton közelebb jár hozzá. Alonso közben megint arra panaszkodik, hogy nincs elég teljesítménye, de megnyugtatják, hogy a nagyszerű, 9. helyen halad.

19:00
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

47. kör: Hamilton és Vettel nagyon igyekszik Bottas után

Bottas 1:44.109-et, Vettel 43.576-ot, Hamilton 43.469-et ért el a legutóbbi körben, ez egyébként abszolút legjobb idő is. Hamilton azt kérte a rádión a csapattól, hogy tartsa fel Vettelt.

19:01
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

47. kör: A Mercedes lepattintotta Hamiltont

A brit pilóta azt kérte, hogy Bottas tartsa fel Vettelt, de mérnöke azt mondta, hogy Strollt próbálják elkapni. Vettel 1:43.441-et futott, ez új leggyorsabb kör. A Saubernél közben taktikáznak, Wehrlein helyet cserélt Ericssonnal, és üldözi a 9. helyezett Alonsót, ha nem éri utol, a helyet visszacserélik a svéddel.

19:02
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

48. kör: Räikkönen most tényleg feladja a versenyt

Megjavították a Ferrarit, de utána már teljesen tét nélkül ment, most inkább feladja a versenyt, így büntetlenül cserélhetnek váltót az autójában.

19:04
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

49. kör: Befagytak a különbségek, elfogytak a gumik

Vettel 2 másodpercre van Bottastól, de legutóbb egyforma kört futottak, Bottas 2,6-ra Strolltól, Hamilton másfélre Vetteltől.

19:05
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

50. kör: Hamilton a végén még támadhatja Vettelt

Az előző körben bő 4 tizedet hozott a Ferrarin, még egy esélye van, hogy riválisa elé kerüljön a hosszú célegyenesben.

19:06
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

51. kör eleje: Vettel megúszta az utolsó teljes célegyenest

Hamilton közelít hozzá, már DRS-távolságon belül van hozzá, de Vettel egyelőre tartja magát. Bottas sem tudja támadni Strollt.

19:09
június 25, 2017
Vágólapra másolva!

51. kör: Ricciardo nyert, Bottas legyorsulta Strollt!

Szinte célfotó döntött Bottas és Stroll között, aki így is minden idők második legfiatalabb dobogósa lett. Vettel bejött Hamilton elé a 4. helyre, a további sorrend Ocon, Magnussen, Sainz, Alonso, Wehrlein, Ericsson.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!