Vágólapra másolva!
Két Ferrari indul az élről a Forma-1-es San Marinó-i Nagydíjon. Rendkívül kiélezett időmérő edzésen a menők két másodpercet lefaragtak az eddigi körrekordból. Michael Schumacher végig csapattársa, Rubens Barrichello árnyékában volt, s mikor már senki nem várta, kilépett belőle: az edzés utolsó mért idejét autózva ugrott élre.

Fotó: Amber PR
Schumi nem adta a pole-t

Enrique Bernoldi gyorsan megkezdte az időmérőt, ám Arrowsának Cosworth motorja még az első kör vége előtt felrobbant, így Alex Yoongé lett az első mért idő. A maláj sofőr után a sauberes Felipe Massa vette át a pole-t, majd a menők közül elsőként Ralf Schumi is megjelent. A williamses 1:23 perc alá vitte a pályacsúcsot, márkatársa, Montoya az első menetben nem tudott jobbat mutatni, bő fél másodperccel ment lassabban.

Nick Heidfeld hihetetlen módon elsőre jobbat autózott Montoya idejénél, második lett, aztán Kimi Räikkönen jött fel Ralf Schumacher mögé, majd Rubens Barrichello mindenkit legyőzött: ekkor már nyolc tizedmásodperccel jobb volt a köridő, mint az addigi rekord. Kijött M. Schumacher is, aki - bár az első mért ponton közel három tizedet vert csapattársára - érdekes módon nem tudta megszerezni az első rajtkockát.

Williams másodpercek következtek: előbb Montoya (- 0.378 mp), majd Ralf Schumi (- 0.234 mp) javított a köridőn, messzemenően kihasználva a BMW-motor erejét. Coulthard is próbálkozott kicsit, de McLarenje több mint másfél mp-re volt az első helytől. Rögtön utána nem tudott javítani a másik mercedeses, Räikkönen sem.

Hazai pályán persze a Ferrari sem akart blamát, ismét nekifutott Rubinho, s újabb fél mp-et faragott a pole-t érő eredményből. Michael Schumacher tudott javítani, de megint csak keveset, harmadiknak jött fel. Következtek a középmezőny percei, de sem a Jordan pilótái, sem Olivier Panis, sem Massa nem javított. Húsz perccel a vége előtt Barrichello, R. Schumacher, M. Schumacher, Montoya, Räikkönen és Coulthard állt az első hat helyen.

A hosszú hajrát Jacques Villeneuve nyitotta, két pozíciót lépett előre, s lett nyolcadik. M. Schumacher továbbra is csak követte csapattársát, igaz legalább a második helyre felküzdötte magát. Montoya és Jenson Button is javított, de csak utóbbi lépett előrébb, kilencediknek hozta be a Renault-t. Yoong még mindig nem kvalifikálta magát a versenyre, ideje kívül volt a 107 százalékos határon.

Az utolsó percben minden menő javítani próbált: R. Schumacher azonban kicsúszott, Montoya és Barrichello már nem volt képes többre, Michael Schumacher viszont de. Az utolsó métereken Villeneuve ugyan Schumi előtt volt, de a ferraris így is átvette a pole-t, 0.064 mp-cel javítva csapattársa idején.

"Mindannyiunkat ugyanúgy sújtott, hogy keveset tudtunk szárazon edzeni, de nyilvánvalóan jól sikerültek a beállítások. Szerencsére nem zavart a forgalom egyszer sem" - mondta Schumacher, aki holnaptól a legtöbb futamon szereplő ferraris lesz. "Igen, ez is jelzi, milyen nagy a bizalom irántam, ami roppant kellemes dolog."

Csapattársa Barrichello csak ennyit mondott: "Nagyon élveztem a szoros küzdelmet és örülök, hogy végre hozzájutottam az F2002-eshez."

"Tavaly sikerült megszerezni a pole pozíciót, idén nem, de a verseny nagyon szoros lesz" - figyelmeztetett Ralf Schumi.

A San Marinó-i Nagydíj rajtsorrendje:
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone), 1:21.091 perc, 12 kör
2. Rubens Barrichello, Ferrari (B), + 0.064, 08
3. Ralf Schumacher, BMW-Williams (Michelin), + 0.385, 11
4. Juan Pablo Montoya, BMW-Williams (M), + 0.514, 12
5. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), + 1.013, 11
6. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), + 1.399, 12
7. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (B), + 1.676, 12
8. Jarno Trulli, Renault (M), + 1.742, 12
9. Jenson Button, Renault (M), + 1.766, 12
10. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), + 2.025, 11
11. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), + 2.590, 12
12. Olivier Panis, BAR-Honda (B), + 2.730, 12
13. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (B), + 2.771, 12
14. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), + 2.959, 10
15. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), + 3.162, 11
16. Mika Salo, Toyota (M), + 3.237, 12
17. Allan McNish, Toyota (M), + 3.240, 12
18. Eddie Irvine, Jaguar-Cosworth (M), + 3.488, 12
19. Mark Webber, Minardi-Asiatech (M), + 3.699, 10
20. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), + 3.717, 11
21. Pedro de la Rosa, Jaguar-Cosworth (M), + 3.761, 12

Kívül a 107%-on:
22. Alex Yoong, Minardi-Asiatech (M), + 6.150, 11

Megjegyzés: a Minardi pilótája elvileg nem indulhatna a vasárnapi versenyen, ám az eddigi gyakorlat ismeretében az lenne a meglepő, ha nem indulhatna.

Ujlaky István

Ajánlat:

San Marinó-i Nagydíj

Korábban:

Fórum:

Ferrari

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!