Vágólapra másolva!
Válságüléssel reagált a Forma-1-es Ferrari-istálló a gyenge idénykezdetre, a tanácskozáson az elnök Luca di Montezemolo is megjelent.

Videó

Az Ausztráliában és Malajziában elért gyengébb eredmények miatt a Ferrari kedden összetrombitálta a válságstábot, amelyben helyett kapott a főfejes Luca di Montezemolo is. Az értekezleten több olyan javaslat hangzott el, amely esetleg segíthet a leszakadóban lévő istállón, ezek közül az egyik természetesen az F2005-ös bevetése volt.

Még a héten döntés születik arról, hogy az idei gépet is felpakolják-e a Bahreinbe induló repülőgépre, jelen állás szerint ennek esélye legalább ötven százalék. Az igyekezetet jelzi, hogy délután Rubens Barrichello megtette végre első köreit az F2005-össel, a programot szerdán Michael Schumacher folytatja.

A brazil első tesztnapján 95 kört tett meg Mugellóban, ezek közül tizenegyet a pálya rövidített verzióján. Legjobb ideje 1:21.435 volt, ami az autóval már régóta ismerkedő Luca Badoer hétfői teljesítményénél hajszálnyival gyengébb. Az eddigi legjobb eredménytől viszont közel két másodperccel maradt el, az F2005-ös tudott már 1:20-on belül is.

"Mindig izgalmas egy autót először kipróbálni, különösen akkor, ha Ferrariról van szó" - nyilatkozta Barrichello. "Sokat számít az első benyomás, a magam részéről elégedett vagyok a mai nappal. Mindenképpen gyorsabb és megbízhatóbb mint a tavalyi modell, de azért lesz még munkánk vele." Például kellene javítani megbízhatóságán is, Barrichello ugyanis utóbb nagy nehezen kibökte, hogy a motor egyik pillanatról a másikra megállt.

"Az első két verseny megmutatta, hogy több csapat egy lépéssel előttünk jár, de azt hiszem, hamarosan ismét versenyben leszünk a bajnoki címért" - tette hozzá a mindig optimista Schumacher, akinek szavait Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója azzal toldotta meg, hogy az új modell csakis abban az esetben debütálhat az április 3-án esedékes Bahreini Nagydíjon, ha minden teszten tökéletesen megfelel. Így az is elképzelhető, hogy az autó hazai környezetben, azaz az imolai versenypályán mutatkozik majd be április 24-én.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!