Vágólapra másolva!
Egy új légkulcsnak köszönhetően könnyebb lesz megakadályozni, hogy az autók rosszul rögzített kerékkel hagyják el a bokszutcát.

Az elmúlt években több alkalommal is előfordult, hogy egyes autók a bokszutcát elhagyva elveszítették egyik kereküket, miután azt a szerelőknek nem sikerült megfelelően rögzíteniük, és az anyacsavar egyszerűen leesett. A Toro Rosso tavaly Japánban és Kínában ilyen hibát követett el, és Jenson Buttonnak is a lazán felrakott kerék miatt kellett feladnia a Brit Nagydíjat. A 2010-es Magyar Nagydíjon Nico Rosberg Mercedeséről vált le egy kerék a bokszutcában, ez a Williams egyik szerelőjét el is találta, kisebb sérülést okozva.

Mivel a zsúfolt bokszutcában elszabaduló kerekek rendkívül veszélyesek, 2012-ben egy új eszközt bocsátanak a csapatok rendelkezésére. A kerékcsere során az abroncsokat légkulccsal rögzítik, amelyet minden csapat részére az olasz Paoli nevű cég gyárt. Idén lehetőség lesz arra, hogy a légkulcsra egy speciális szenzort szereljenek, mely felvillanó LED-lámpával jelzi, ha a kerékanyát nem a megfelelő nyomatékkal húzzák meg.

"Az eszköz mágneses, mechanikus kontaktus nélküli szenzorral működik, amelyet a légkulcsra szerelünk fel" - nyilatkozta Federico Galloni, a Paoli ügyvezető igazgatója. "Az eszköz működtetője be tudja állítani a kívánt nyomatékot."

Forrás: Red Bull

A szoftver által rögzített adatoknak köszönhetően a légkulcson azonnal felvillannak a fények, ha a kereket nem megfelelően erősítették fel, így a szerelők nem engedik útjára a versenyzőt. A szerszám eddig is rögzítette a használt nyomatékot, azt azonban csak utólag, egy számítógép segítségével lehetett kiolvasni belőle. Az új rendszer használatát egyelőre nem teszik kötelezővé, de várhatóan minden csapat alkalmazza majd az idei szezonban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!