Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel elmondta, a csapat tanakodott rajta, hogy miért változik a tempójuk versenyről versenyre, de egyelőre nem jöttek rá a titok nyitjára.

Az idei bajnokságban nagydíjról nagydíjra átalakulnak az erőviszonyok, ugyanaz a csapat egyes helyszíneken erősen, máshol halványan szerepel. Ennek köszönhetően rendkívül szoros a küzdelem, a tabella első hét helyezettjét egy győzelemnél kisebb különbség választja el egymástól.

A hullámzó teljesítmény nem kíméli a bajnoki címvédő Red Bullt sem, amely tavaly egész szezonban dominált. Sebastian Vettel révén eddig csak egyetlen győzelmet arattak 2012-ben - Bahreinben -, igaz, öt forduló után ez is elég ahhoz, hogy a német vezesse a bajnokságot Fernando Alonsóval holtversenyben.

Vettel elismeri, a Red Bullt zavarja a formaingadozás. "Jelenleg nehezen értjük meg, hogy időnként miért vagyunk gyorsak, máskor pedig lassúk, és miért változik a tempónk" - mondta Monacóban. "Próbáltunk rájönni az okra, azonban nem jöttünk rá egyértelműen a megoldásra. Mindenesetre van pár ötletünk."

"Idén először Bahreinben volt sima hétvégénk, akkor tetszett az autó balansza, és végül jó eredményt értünk el. Barcelonában hasonlóan szép eredményben bíztunk, de úgy tűnik, nem voltunk kellően ütőképesek" - utalt az előző versenyre, ahol 6. lett. "A pénteki edzéseken és szombat délelőtt nagyjából elégedett voltam, viszont az időmérőre nem léptünk előre akkorát, mint a mezőny többsége."

"A legjobb pozíciónk a futamon az 5. hely volt. Nem tudtunk beleszólni az első négy helyért vívott csatába."

Forrás: Red Bull

A német pilóta hozzátette, hogy a Red Bull nincs egyedül a problémával, más csapatokat is érint a hullámzó teljesítmény. Ennek egyik feltételezhető oka egyébként a Pirelli érzékeny gumijainak viselkedése. Vettel ugyanakkor nem gondolja, hogy a szerencse fog dönteni a bajnokság végeredményében. "Az első öt versenyt tekintve változatlanul hiszem, hogy azok a versenyzők és csapatok állnak az élen, amelyek megérdemlik ezt" - közölte.

A hétvégi Monacói Nagydíj kapcsán kijelentette, hogy kemény erőpróba vár a mezőnyre. "Úgy gondolom, hogy az összes pilóta nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy különleges érzés ezeken a szűk utcákon vezetni. Karnyújtásnyira vannak a korlátok és a falak, miközben teljes sebességgel megyünk. Bármilyen hiba megbosszulja magát, ugyanakkor könyörtelenül kell támadni a kanyarokat. Itt nincs hely puhányok és hétvégi sofőrök számára" - mondta.

Vettel tavaly a pole pozícióból rajtolva megnyerte a Monacói Nagydíjat, bár a futam végén keményen kellett védekeznie az őt frissebb gumikon támadó Fernando Alonsóval és Jenson Buttonnal szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!