Sebastian Vettel autóversenyzői pályafutását régóta a Red Bull egyengeti, és a német pilóta a minap kijelentette, nem is tudja elképzelni, hogy más csapat kötelékében szerepeljen a Forma-1-ben. Jelenlegi szerződése 2014 végéig érvényes, azonban kiderült, hogy ha 2013-ban gyenge idénye lesz, nem kötelező kitöltenie a kontraktus időtartamát.
Helmut Marko, a Red Bull sportprogramjának tanácsadója a német Bild-nek árult el részleteket a tavaly márciusban véglegesített megállapodásról. "2013-ban biztosan nálunk lesz (Vettel), de 2014-re van egy teljesítményalapú záradék" - mondta. "A 2013-as bajnokság végeredményétől függ a következő év sorsa, mert ha Vettel vagy a Red Bull rosszul teljesít abban az évben, Vettel máshová igazolhat."
A német versenyző 2007-ben a megsérült Robert Kubica helyén a BMW-nél debütált a Forma-1-ben, de egyfutamos beugrása után a Toro Rosso alkalmazta őt először hosszabb távon. Onnan a Red Bullhoz vezetett Vettel útja 2009-ben, és a csapattal a következő két évben megnyerte a bajnokságot.
A vetélytársak közül elsősorban a Ferrari vetette ki a hálóját Vettelre, a maranellóiak elnöke, Luca di Montezemolo többször elismerően nyilatkozott róla. Felröppentek hírek, hogy a kétszeres bajnok már előszerződést kötött a Ferrarival, de az érintettek tagadták ezt.