Vágólapra másolva!
A The Times szerint nem szabad komolyan venni azokat a híreszteléseket, melyek szerint Lewis Hamilton még az idény vége előtt elhagyja a McLarent.

Az utóbbi hetekben számos híresztelés látott napvilágot Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatban. A 2007-es debütálása óta a McLarennél versenyző brit szerződése az idény végén lejár, s bár nemrég kijelentette, hogy örömmel hosszabbítana, egyes források szerint akár idény közben is elhagyhatja az istállót. Állítólag elege lett abból, hogy a McLaren sorozatos - elsősorban a kerékcserék során elkövetett - hibái miatt több futamon is értékes pontokat veszített.

Egyesek szerint Hamilton már el is döntötte, hogy távozik, helyére pedig Paul di Resta érkezhet, akiről többen tudni vélik, hogy komoly kapcsolatban áll a McLarennel. A The Times című brit napilap tudósítója, Kevin Eason szerint a Hamilton jövőjéről szóló híresztelések csupán alaptalan pletykák, hiszen a brit nem hagyna el egy olyan csapatot, amely az összes eddigi idényében legalább két futamgyőzelemhez segítette.

"Hamilton többször is elismételte, hogy boldogan maradna a McLarennél - még vasárnap este is, a csalódást keltő Monacói Nagydíj után" - írta. Azt viszont megerősítette, hogy Hamilton menedzsmentje, a Simon Fuller által vezetett XIX Entertainment több istállót is megkörnyékezett, és a Red Bull is érdeklődést mutatott iránta.

A McLaren egy pénteken kiadott közleményben idézte Hamilton nyilatkozatát, amely arra utal, hogy a brit nem haragszik a hibák miatt: "Bár nem minden sikerült úgy, ahogy elterveztük, biztos vagyok benne, hogy én és a csapat mindent megteszünk azért, hogy minden hétvégén a lehető legjobb helyzetből vághassunk neki a győzelemért folyó harcnak."

Hamilton idén még nem aratott futamgyőzelmet, és tizenhárom pontos lemaradással a világbajnokság negyedik helyén áll Fernando Alonso és a két Red Bull mögött.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!