Vágólapra másolva!
Téved, aki azt hiszi, megismételhetetlen lesz, hogy a sötét és az eső miatt töröljék az időmérő vagy a futam folytatását - Malajziában még nagyobb esély van erre, mint Ausztráliában volt. A trópusi országban viszont nagy lesz a meleg és a pára, ami a versenyzőket és az autókat egyaránt megterheli.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj leintése után kevés ideje maradt a csapatoknak ünnepelni vagy búslakodni, attól függően, hogy milyen eredménnyel zártak, mert rögtön tovább kellett utazniuk Malajziába. Az emberi szervezetet már az is megviseli, amikor Európából át kell repülni a Föld túloldalára, és a sport szereplőinek most újabb időzónához és környezethez kell alkalmazkodniuk, miután a Melbourne-től a három órával nyugatra található Kuala Lumpurba repültek.

A jetlag hatása igazából elenyésző az időjáráséhoz képest a malajziai túrán. Néhány nap alatt lehetetlen megszokni a forró, páradús, esős klímát, legfeljebb túlélni lehet, és különböző praktikákkal csökkenteni a kínzó hatásait. Az egyenlítőtől alig párszáz kilométerre fekvő versenypályára a pilótáknak különleges módszerekkel kell készülniük: többször edzenek a hétvégén várható körülmények között, emellett sok időt töltenek légkondicionált termekben, könnyű ruházatot viselnek, és naponta több, akár hat liter folyadékot - ásványi anyagokkal dúsítva - isznak, nehogy ki száradjanak. Aki meg kiesik, az mehet a jól megérdemelt üdítőért és jégkrémért.

A versenyzők hiába vannak kiváló fizikai kondícióban, így is gyötrelmes órákat töltenek az pilótafülkében. A garázsban várakozva még rosszabb a helyzet, mert olyankor a menetszél sem hűt. Az F1 Racing néhány éve körbeinterjúvolta a pilótákat, hogy milyen érzés Malajziában vezetni, amit Kimi Räikkönen úgy jellemzett: "olyan, mint overallban ücsörögni egy finn szaunában", míg Mark Webber szerint a versenyzők "őrjöngve vágynak rá, hogy valami lehűtse őket, de egyszerűen nincs hova menekülni."

Forrás: Red Bull

A kínokat fokozza, ha elromlik az autóban a szervokormány vagy a vízadagoló - utóbbiból nagyjából egy liter folyadékot tudnak kiszippantani a pilóták, ami nem sok, de a semminél mégiscsak több. Mindazonáltal Jenson Button szerint "probléma a folyadék hidegen tartása is", mivel az "nagyjából három kör után olyan meleg, mint a tea, ami elég undorító." Sebastian Vettel tárgyilagosan így foglalta össze a problémát: "Ne is stresszeljünk emiatt, mert úgysem lehet elmenekülni a hőség elől."

A melbourne-i utcai pályán kiderült egy s más a csapatok idei erejéről, voltak váratlan felül- és alulteljesítők is. A valós erősorrend azonban még nem tiszta, és amennyiben nem lesz sok eső, a hétvége talán további válaszokkal szolgál. A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domeniceli rámutatott, hogy a feltételek változnak. "Ez a pálya más követelményeket támaszt az autóknak, mint amilyeneket Ausztráliában tapasztaltunk. Más az aszfalt burkolata, és a forró és párás időjárás is mindenkinek a formájára hatással lesz a hétvégén" - mondta.

Két egyenes, meg a többi

A beállítások nem sokban hasonlítanak majd az előző hétvégire, mivel itt megszaporodnak a gyors kanyarok és a hosszabb egyenesek. "Szokás szerint meg kell találnunk a kompromisszumot a leszorítóerővel, hogy a kanyargósabb részeken és a két hosszú, gyors egyenesben is jók legyünk" - fejtette ki ennek következményét Domenicali.

Forrás: FIA

A malajziai pálya két hosszú egyenese a célegyenesben, valamint az utolsó kanyar előtt található. Bennük egyenként bő tíz másodpercig száguldanak padlógázzal a versenyzők, meghaladva a 300 km/ó-s sebességet. Ezekben lesz a két kijelölt DRS zóna, két külön mérési ponttal, s mivel éles kanyar van a végükön, továbbá a pilóták is ezekre a szakaszokra tartogatják a KERS javát, az előzés nem reménytelenül nehéz. Pláne úgy, hogy az aszfaltcsík rendkívül széles. Előzéssel még az emelkedő tetején lévő 4-es kanyarnál is lehet próbálkozni. A védekező félnek a kemény féktávok segíthetnek, mert ha támadója a belső íven túl mélyen esik be a kanyarba, visszabújhat ellenfele elé.

Az egyenesek kedvezhetnek az általában jó végsebességgel rendelkező Ferrarinak és a Mercedesnek. Az 5,543 kilométer hosszú vonalvezetés azonban nem csak ebből áll. "Ez az egyik legösszetettebb pálya a szezonban" - véli Paul di Resta. "Vannak rajta sodrós részek, lassúak is, meg nagy sebességű kombinációk."

A melbourne-i göröngyös derékszögű fordulókat és tempós sikánokat ezúttal felváltják a nyújtott lendületes és lassú ívek. Ez lehetővé, sőt, szinte kötelezővé teszi a feszes futóműveket és a meredek szárnyakat (a Lotus az öt egységes skálán négyesre veszi a leszorítóerőt), bár amint Domenicali említette, utóbbival csínján kell bánni, nehogy az autó könnyű prédává váljon az egyenesekben. A jó aerodinamika csökkenti a gumikopásból eredő alulkormányzottságot, ami egyébként megnehezíti a pilótáknak a kanyarok csúcspontjának eltalálását. Ez időveszteséget okozhat, főleg a lendületes 5/6-os, 7/8-as és 12/13/14 kombinációnál.

Forrás: Ferrari

Kiemelten fontos a motor és az egyéb alkatrészek, kenőanyagok hűtésének biztosítása a nem ritkán 40 Celsius fok közeli hőségben. Időnként extra nyílásokat is kell vágni a karosszériára, hogy ez megvalósuljon. Sok csapat várhatóan vadonatúj erőforrást szerel be az autóiba a nyolc darabos keretéből, annak ellenére, hogy az Ausztráliában használt egységek nem kaptak nagy terhelést a hűvösebb körülmények között. Szepangban a padlógázos szakaszok aránya a két végeláthatatlan egyenes ellenére átlagos, 60-65 százalék körüli egy körön belül, a váltások száma 53-54.

Trópusi vihar

Minden évben komoly esély van egy kiadós zuhéra a Malajziai Nagydíjon. Ez tavaly egy órányi megszakítást okozott a futamon, 2009-ben pedig olyan hosszúra nyúlt a szünet, hogy a közelgő besötétedés miatt a fényviszonyok már nem voltak megfelelők, s nem indulhatott el újra a mezőny.

Annak érdekében, hogy ezt elkerüljék, a szervezők idén egy órával korábbra, helyi idő szerint 16 órára hozták előre a rajt időpontját. Trópusi esőre most is lehet számítani, de kérdés, hogy pontosan mikor szakad le az ég. "Minden nap esik! Éppen ezért nincs értelme az előrejelzést figyelni. Ezen a helyen mindig zuhog valamikor a nap folyamán" - közölte Vettel.

Kulcsfontosságú, hogy a csapatok úgy alakítsák a taktikájukat, hogy a közelgő eső esetén ne kelljen beiktatniuk még egy kerékcserét slick gumikra. Hazardírozni lehet az esőgumik korai felrakásával és az intermediate keverékről az extrém esőgumikra váltással, ám ezzel könnyen pórul is lehet járni - ennek ékes bizonyítéka a Ferrari 2009-es kísérlete Räikkönennel. A sakkozás fordítva is megy, azaz sokat nyerhet vagy veszthet az, aki a többieknél korábban vállalja be a slick gumikat a száradó aszfalton.

Forrás: Mercedes

Ebben kiemelkedően jó szokott lenni Jenson Button. A McLaren versenyzői mindenképpen örülnének az esős káosznak a hétvégén, hiszen a csapat zsákutcába jutott az idei autójával, ezért lesüllyedtek a középmezőnybe. Button szíve szerint lemásolná Fernando Alonso tavalyi sikerét, akinek egy harmatos Ferrarival sikerült győznie a szemfülességének köszönhetően. Az első helyet történetesen a McLaren 2013-as szerzeménye, az akkor még a Sauberrel vitézkedő Sergio Pérez ellen kellett megvédenie.

"Az volt karrierem egyik legjobb versenye, sikerült az utolsó körökig hajszolnom Fernandót a győzelemért" - nyilatkozta Pérez. "Nagyszerű lenne egy újabb váratlan eredményt elérni az idén." Ne feledjük azt sem, a 2009-es káoszban Button diadalmaskodott. Szintén esőpárti a kiscsapatok versenyzői mellett Nico Rosberg, aki nagyon elégedett volt Mercedesével a vizes melbourne-i pályán.

A Malajziai Nagydíj programja

Péntek:
03.00-04.30 - 1. szabadedzés
07.00-08.30 - 2. szabadedzés

Szombat:
06.00-07.00 - 3. szabadedzés
09.00-10.00 - Időmérő

Vasárnap:
09.00 - Verseny

Az [origo]-n mindegyik eseményről élőben tudósítunk.



A gumik kímélése nehéz feladat lesz Szepangban. A forróság mellett kemény oldalterhelések érik őket, ebből a szempontból ez a szezon második legdurvább helyszíne. Az abroncsok felszíni hőmérséklete a 130 Celsius fokot is elérheti. Az első gumikat a nyújtott kanyarok, a hátsókat a hajtűkből való kigyorsítások fogyasztják.

A Lotus ismét favorit lehet

A Lotus elképesztette a riválisait Ausztráliában azzal, hogy a győztes Kimi Räikkönen milyen erős tempót diktált, miközben az élmezőny többi tagjánál eggyel kevesebbszer kapott friss gumikat. A mezőny egy része azóta sem érti, ez miképp volt kivitelezhető. A Lotusnál ugyanakkor lehűtötték a kedélyeket. "Nem feltételezhetjük, hogy bárhol képesek leszünk meghúzni azt a trükköt, hogy eggyel kevesebb bokszkiállást hajtunk végre a többieknél, és mégis erős tempót diktálunk" - nyilatkozta a csapat technikai igazgatója, James Allison.

Az mindenesetre nem rossz ómen nekik, hogy az autójuk tavaly nagyon jól szerepelt azokon a nagydíjakon, amelyeket nagy melegben rendeztek. Räikkönen ezzel kapcsolatban is óvatosságra int. "Az autónk jól működött Ausztráliában, és gyakran szokott erős lenni a melegben - legalábbis tavaly így volt" - mondta. "Azonban most más lesz a helyszín, és sokkal melegebb lesz (mint Melbourne-ben), tehát nehéz megmondani, hogy milyen lesz az autónk, és ki lesz a leggyorsabb."

A hétvége megerősítheti, hogy valóban az autó jó gumikímélő tulajdonságai segítették-e győzelemhez a Lotus, vagy ez csak az új pápa megválasztásának eredménye volt - egy bolondos statisztika ugyanis azt mutatja, hogy az utóbbi öt pápa beiktatása utáni első Forma-1-es versenyből négyen a Lotus, vagy a jelenlegi enstone-i gárda jogelődje, a Renault nyert. Az mindenesetre tény, hogy Räikkönen neve a 2008-as Török Nagydíj, a Lotusé pedig az 1985-ös Monacói Nagydíj óta először áll a versenyzői, illetve konstruktőri tabella 1. helyén.

Forrás: Force India

Onnan a jelek szerint a Ferrari, a Red Bull vagy a Mercedes párosának van a legnagyobb esélye letaszítani őket. A Red Bull az első nagydíjon ismét kiemelkedett az időmérőn, de a kvalifikációs formájukat nem tudták átmenteni, csakúgy, mint a futamra szintén visszaeső Mercedes. Lewis Hamilton ugyanakkor sok pozitívumot látott a bemutatkozásában a Mercedesnél, és azt ígérte, a következő versenyen még erősebbek lesznek. A Ferrari egyértelműen bizonyította a fejlődését, és nyilván mindent meg fognak tenni, hogy Alonso Szepangban szépen ünnepelhesse kétszázadik nagydíját.

Az erősorrend átrendeződése ellen szól a nagydíjak közötti csekély, egyhetes különbség, ami megakadályozza, hogy a csapatok komolyabb újításokat vessenek be. A középmezőny vezető alakulatának jelenleg a Force India tűnik, még a McLarent is megelőzve. Az istálló a szokásos álmosság helyett ezúttal remek formában kezdte az idényt, bár Adrian Sutil attól tart, hogy a McLaren hamarosan erőre kap. "Félek, hogy ez előbb bekövetkezik, mint szeretnénk" - mondta.

A Saubernek külön problémát okoz, hogy a melbourne-i rajt előtt megrepedt Nico Hülkenberg autójának benzintankja, ezért nem is indulhatott a versenyen, és most hétvégén a tartalék kasztnit kell használnia, míg a csapatnak gyorsan Malajziába kell hozatnia egy harmadik vázat Svájcból. Az ő problémáik azonban eltörpülnek a Williamséi mellett, melynek versenyzője, Pastor Maldonado úgy fogalmazott, hogy két évet léptek vissza az időben. Mike Coughlan technikai igazgató mégis bízik benne, hogy képesek lesznek fejlődni. "Vannak terveink az előrelépésre, ezeket be is vetjük Malajziában" - közölte. Maldonado elsősorban abban bízik, hogy az aerodinamikát jobban előtérbe helyező pályán könnyebben feltérképezhetik a problémákat.

Az öt újonc pilótából egyébként alacsonyabb kategóriákban négyen már versenyeztek, vagy vezettek F1-es autót Malajziában, így csupán Jules Bianchinak lesz újdonság a megerőltető klíma.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!