Csak Vettel mögött második - Interlagosi Görbe Tükör

Vajon lehetett volna-e világbajnok Mark Webber, ha a sors nem mér rá túlságosan nagy terhet egy kivételes csapattárs személyében? A szókimondó ausztrál pályafutása leginkább a balszerencsés időzítések és végzetes véletlenek folytán siklott arra, amit a közvélemény méltatlanul vakvágánynak tart.

Mark Webber hiányozni fog a Forma-1-ből. Hogy versenyzőként mennyire, azon el lehet gondolkodni, és rögvest el is fogunk, de emberként mindenképpen. Az élőben elhangzó mondatok stílusa, s vele együtt a megszólaló karaktere nagyrészt óhatatlanul elvész a mindennapi fordítás során; ami marad, az a legjobb esetben is csak a szöveg tartalmilag hű, de ízetlen párlata. Kár, mert így nem jöhettek át teljes valójukban Webber ragyogó sziporkái sem, azok az eredeti, jellegzetes ausztrál akcentussal előadott fordulatok, amelyekkel rendszeresen megtörte az F1-ben megszokott uniformizált nyilatkozatok gépies monotóniáját. A mezőnyben senki más nem volt képes hasonló verbális teljesítményre. Ráadásul, noha egy kis önigazolásért neki sem kellett átruccannia a szomszéd garázsba, keresetlenül őszinte is volt, márpedig ez a paddockban kirívóan ritka erény.

Ám a szellemesség az autósportban mit sem számít, ha nem társul hozzá a kellő gyorsaság. Vajon mennyire volt gyors Mark Webber? Pusztán az eredményeiből kiindulni kétszeresen is félrevezető, mert az a kilenc nagydíjgyőzelem lehet sok és kevés, attól függően, hogy honnan nézzük. Ha abból indulunk ki, hogy az összeset egy alig ötéves időszakban aratta a mezőny legjobb autójával, és a csapattársa közben harmincnyolcat szerzett, akkor kevés. Ha viszont abból, hogy az a bizonyos csapattárs valószínűleg a legnagyobbak egyike lesz, s Webber így is a Forma-1 történetének 33. legsikeresebb versenyzőjeként vonul vissza, akkor sok. Néhány világbajnok – Nino Farina, Mike Hawthorn, Phil Hill, Keke Rosberg – sem állhatott ennyiszer a dobogó tetején, és csak hatan voltak, akik nála több futamot nyerve maradtak le a vb-címről (a teljesség kedvéért: Gerhard Berger, Ronnie Peterson, Rubens Barrichello, Felipe Massa, Carlos Reutemann és persze Stirling Moss). Szégyenkeznie biztosan nem kell.

Mark Webbernek megadatott, hogy pályafutása utolsó versenyén felállhasson a dobogóra a legjobbak mellé Forrás: Red Bull

Webber alighanem közepesen erős, de másodvonalbeli versenyzőként, vagy a Red Bull favoritizmusának áldozataként fog bevonulni a köztudatba, holott mindkét címke méltatlanul sztereotip. Ha a teljesítményét szeretnénk mérlegre tenni, szét kell választanunk a vezetési képességeit és a mentális adottságait, mert a sikerhez mindkettőre szükség van.

Ami az előbbit illeti, Webbert nem is olyan nehéz a körülmények áldozatának látni. Minden korszak más-más szelekciós szempontok alapján szűri ki a győzteseket. Nyilván vannak az autósporthoz elengedhetetlen, univerzális alapkészségek – egyensúlyérzék, ritmusérzék, térlátás, szem-kéz koordináció –, amelyek nélkül soha nem lehetett gyorsan vezetni, egy sor másik viszont tagadhatatlanul korspecifikus.

Sok jel utal arra, hogy az utóbbi évek szabályrendszere nem kedvezett Webber természetes adottságainak. Közismerten a gyors kanyarok jelentették a legfőbb erősségét, és a nagy sebességű terhelésváltásokkal járó kombinációkban, mint a silverstone-i Maggotts/Becketts, vagy az austini 7/8/9, az utolsó pillanatig csekély előnyben maradt Sebastian Vettellel szemben. Nem ő tehet róla, hogy ez az eredményeken nem tükröződött, aminek több, rajta kívül álló oka volt. Egyrészt a versenynaptárt mind jobban uraló modern pályákon ritka az igazán gyors kanyar, másrészt a fizikai törvényszerűségek folytán értelemszerűen a lassú kanyarok azok, ahol sok időt lehet nyerni és veszteni – egyszerűen azért, mert azokban az autó több időt tölt el. A nagy versenyzők zöme ezekben képes kiemelkedő teljesítményre, még akkor is, ha a laikusok szemében inkább a gyors kanyarok testesítik meg az autósport lényegét.

Másrészt az egyengumik és különösen a körültekintő, leheletfinom bánásmódot követelő Pirellik ellehetetlenítették Webber stílusát. „Nekem a gyors kanyarok jelentik az egyik erősségemet, de pont azokban lehet kinyírni a gumikat. Ez szörnyen frusztráló" – ismerte el nemrég. „A srácok állandóan rám szóltak a rádión, hogy ne nyomjam annyira, lassítsak le. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy egy csomó dolgot nem tud megtenni, amitől pedig jobb lehetne."

Nem titok, hogy a lassú kanyarokban Vettel sokkal hatékonyabban – jobb tempóval, a gumikat mégis kevésbé gyötörve – tudta elfordítani az autóját. Ezzel a fenti okokból több időt nyert, mint amennyit a gyors kanyarokban vesztett Webberhez képest. Az előnyét részint annak lehetett tulajdonítani, hogy a befújt diffúzor, illetve az ahhoz hasonló hatást elérő Coanda-kipufogó által gázadás közben biztosított extra leszorítóerőt sokkal ügyesebben használta fel, a rotáció kritikus fázisában stabilizálva vele az autó farát. Webber természetellenesnek érezte ezt, és soha nem sikerült igazán alkalmazkodnia hozzá, ami egyben azt is jelenti, hogy nem tudta kezelni a Red Bull egyik legfontosabb fegyverét.

Nicsak, kik ezek? A 2002-es szezon újoncai: Mark Webber, Takuma Sato, Felipe Massa és Allan McNish. Webber egy túlméretes kamasznak, Massa pedig határozottan riadtnak látszik Forrás: AFP

Többek között emiatt tűnt úgy néha, mintha ők ketten nem is ugyanazt az autót vezetnék: Webberén a Coanda-kipufogó valóban sokkal kisebb hatásfokkal működött, de kizárólag a vezetési stílusukból adódott ez a különbség. Hasonló volt a helyzet 1992-ben, a Williamsnél Nigel Mansell és Riccardo Patrese között az aktív felfüggesztés kapcsán, amely éppen a gyors kanyarok bejáratánál vette el az olasz versenyző önbizalmát – ott, ahol elvileg a legtöbbet lehetett volna nyerni vele.

Webber erényeit a Bridgestone–Michelin háborúban készült, hipernagy tapadású gumik is jobban kidomborították. Vezetéstechnikai szakértők szerint akkoriban a regresszív fékezés mesterének számított: a fékpedált tökéletesen a leszorítóerő sebességgel való csökkenésének ritmusában engedte fel, egészen a befordulási pontig a hosszanti tapadás határán egyensúlyozva az autójával. Miután a Michelin kapitulálásával megjelentek a teljesítményre kevésbé kihegyezett egyengumik, jórészt elveszítette ezt az előnyét. Az ilyen korspecifikus körülmények tényleg meghatározók az erőviszonyok szempontjából, és sokan úgy vélik, ha Webber az 1990-es évek elején versenyez, simán világbajnok lesz. Bár neki ifjúkorában Alain Prost volt a példaképe, a stílusát többször hasonlították Nigel Manselléhez.

A pályafutása elején kétségkívül a legnagyobb ígéretek közé tartozott. A 2002-es Ausztrál Nagydíjon bemutatkozva kapásból 2 pontot szerzett az egyébként három éve ponttalan Minardinak, és 2008-ig, vagyis mielőtt a végzete összehozta Vettellel, rendre elgyepálta a csapattársait. Az időmérőkön különösen erős volt, olyannyira, hogy akkoriban őt tartották a mezőny egyik edzésmenőjének, aki gyakran az autója képességeit meghaladó eredményekre képes. A Jaguarral a 2003-as Brazil és Magyar Nagydíjon elért 3. rajthelye már korán tanúskodott erről.

Beszédes statisztika volt, hogy a Vettellel való találkozásig 100:21 arányban vezetett a csapattársai ellen. Az nem nagy kunszt, hogy Alex Yoongot 15:0-ra verte a Minardinál, de a Williamsnél (az újonc) Nico Rosberget 13:5-re, aztán a Red Bullnál töltött első két évében David Coulthardot 30:5-re kalapálta el, és előzőleg simán ütötte ki Antonio Pizzoniát, Christian Klient, valamint Nick Heidfeldet is. Az érem másik oldala persze, hogy egyikük sem sorolható az A-listás versenyzők közé – Coulthard korábban az volt, addigra azonban már leszállóágba került. Pontot ugyanakkor szintén mindig Webber szerzett többet a csapatán belül, bár 2005-ben a sérüléséig Heidfeld egy hajszállal jobban állt nála az összetettben.

Mindez azonnal markáns fordulatot vett, amikor 2009-ben megkapta maga mellé Vettelt. A közös mérlegük az együtt töltött öt év során 72:22 volt az időmérők, és 1410:947,5 a pontot tekintetében, természetesen a német javára. Webber az idén szenvedte el a legmegalázóbb vereséget, amikor az edzéseken 2:17-re kapott ki Vetteltől, és éppen feleannyi pontot kapart össze, mint ő. Ugyanazzal az autóval ez nem túl fényes teljesítmény. Webber esélyeit behatárolta, hogy a közös éveikre vetítve az átlagos rajtpozíciója 4,9 volt, míg Vettelé 2,9, ami azt jelentette, hogy akkor is eleve lépéshátrányból vágott volna neki a versenyeknek, ha a startjai nem lettek volna híresen rosszak.

A különbség csak részben írható a Webber számára kevésbé testhezálló gumik és speciális kipufogók rovására. Már 2009-ben és 2010-ben, a Bridgestone-korszak végén is minden mutató szerint Vettel volt az eredményesebb: rendre 14:3-ra és 13:6-ra verte Webbert az időmérőkön. Ez akkoriban sokakat megdöbbentett. Emlékszem, hogy egyszer, még 2009-ben megkérdeztem róla a BMW sportprogramjának főnökét, Mario Theissent, aki a Williamsnél anno együtt dolgozott Webberrel, ezért jól tudta, mire képes egy mért körben. Ő is töredelmesen bevallotta, hogy azt hitte, az ausztrál – legalábbis eleinte – simán fölényben lesz. Vettel azonban kezdettől fogva jobbnak bizonyult a csapattársainál, ami csak a legnagyobbakra jellemző.

Egy kis incidens a 2004-es Brazil Nagydíjon, Michael Schumacherrel. Webber ekkoriban a Red Bull jogelődjénél, a Jaguar Racingnél versenyzett Forrás: AFP

Az viszont tény, hogy Webber a versenyeken eleinte nem volt ekkora hátrányban hozzá képest. 2009-ben csupán 69,5:84, 2010-ben pedig, amikor Vettel az utolsó futamon az esélyekkel dacolva világbajnok lett, 242:256 pontarányban maradt alul a némettel szemben. A helyzete csak a következő szezonban fordult sokkal rosszabbra, miután a Bridgestone helyett a Pirelli lett a Forma-1 gumiszállítója, és a Red Bull fegyverarzenáljában megjelent a befújt diffúzor. Beszédes az is, hogy Webber 2012 elején átmenetileg ismét közelebb került Vettelhez: a csapatnak akkoriban még nem volt működőképes Coanda-kipufogója, amely részben pótolhatta volna a betiltott befújt diffúzor hatását. Amikor elkészült, Vettel ismét jobban ki tudta használni a potenciálját, és újra tetemes előnyre tett szert.

A nagy kérdés persze az, hogy Webber világbajnok lehetett volna-e a Red Bull-lal, ha történetesen nem ilyen csapattársat kap. Ez már csak azért sem mellékes, mert kihat Vettel megítélésére is, akinek a teljesítményét közvetlenül csak az övéhez mérhetjük. A válasz nem egyértelmű. Könnyű lenne elintézni annyival, hogy Webbernek az elmúlt négy szezonban egyszer sem sikerült a 2. helyen végeznie, tehát Vettelt az egyenletből kihúzva sem lépne fel automatikusan az év végi dobogó legfelső fokára. Ez a minimalista érvelés azonban figyelmen kívül hagyja a lélektani tényezőket. Mindenekelőtt azt, hogy ha nem érezte volna magát mostohagyereknek, ha az ő igényeihez igazították volna a technikát, és a csapat rá koncentrálta volna az erőfeszítéseit, az ebből eredő extra önbizalom simán felpörgethette volna Webbert a végső győzelemhez szükséges fordulatszámra. Ez persze nem mentség; gondoljon bárki bármit, Vettel sem alanyi jogon részesült kiemelt figyelemben a Red Bull részéről. Nincs olyan csapat, amely a két szép szeméért áll valamelyik versenyzője mellé. Ahhoz túl nagy a tét. Ezt ki kell érdemelni, mégpedig kíméletlen, nyílt sisakos küzdelemben.

„Keménynek kell lenni ehhez. Szerintem sokan alábecsülik, hogy Sebastian mennyire jó valójában" – mondta nemrégiben Christian Horner, hozzátéve, hogy Webber „többször leporolta magát, és mindig sikerült új motivációt szereznie, igaz, néha olyan eszközökkel, amelyekkel kényelmetlen helyzetbe hozta a csapatot. De ez bevált neki, és ki tudta hozni magából a maximumot."

Ez az elejtett megjegyzés – „néha olyan eszközökkel, amelyekkel kényelmetlen helyzetbe hozta a csapatot" – el is vezet minket a második tényezőhöz, a mentális képességekhez. Nem nehéz kitalálni, hogy Horner mire célzott. Webber a gőzhengerszerű csapattárssal szembekerülő sorstársaihoz, például Rubens Barrichellóhoz hasonlóan (de másokkal, így Massával vagy Eddie Irvine-nal ellentétben) előszeretettel állította be magát a már emlegetett favoritizmus részvétet érdemlő áldozatának. Jól emlékezhetünk a 2010-es Brit Nagydíjon aratott győzelme utáni, szállóigévé vált rádióüzenetére: „Nem rossz egy második számú versenyzőtől, mi?" Nos, valóban nem volt rossz, csakhogy ez a szlogen hosszú távon destruktív hozzáállást tükrözött. Webber belepörgette magát egy negatív spirálba. Először csak a külvilág felé építette arra a retorikáját, hogy azért nem nyerhet, mert elnyomják, de minél többet hangoztatta ezt, annál inkább elhitte ő is, ami már negatív visszacsatolásként rombolta tovább az önbizalmát. A csapat mellőzött mostohafiát játszva egy határig biztosan fel tudta hergelni magát, idővel azonban óhatatlanul azonosult a szereppel. A lelki mechanizmus jól ismert – a folyamatnak csak egyetlen vége lehetett.

Pedig sejthette volna, hogy hová vezet, mert korábban ironikus módon átélte ugyanezt az ellenkező oldalról is. Antonio Pizzonia, akit a Jaguarnál rommá vert, s akit ezért a 2004-es szezon közben ki is rúgtak, a menesztése után azt állította, Webber csak azért volt gyorsabb nála, mert hamarabb kapta meg a friss fejlesztéseket. Az ausztrál az év végén olyan indulatosan reagált a vádra, hogy új csapata, a történetesen épp Pizzonia szerződtetésével kacérkodó Williams kénytelen volt rendreutasítani. „Pontosan tudja, hogy hazugságokat terjeszt. Hogy az autója más volt, mint az enyém? Ha tényleg ezt hiszi, egyszerűen lúzer" – fakadt ki Webber. „Az igazság az, hogy Antonio a teszteken gyors volt, de a versenyeken nem tudta tartani ugyanazt a tempót." Nyilván igaza volt; egyetértett vele a Jaguar Racing akkori főnöke, David Pitchforth is. Lehet, hogy később, a Red Bullnál érdemes lett volna felidéznie a saját szavait.

Az igazság azonban az, hogy Vettellel már akkor sem rokonszenvezett különösebben, amikor a csapattársa lett. A kapcsolatuk eleve rossz alapokról indult, ezért a döcögős folytatás legalábbis valószínűnek tűnt. A később kiterebélyesedő ellentét magvát a 2007-es Japán Nagydíjon történt hírhedt affér ültette el: a még a Toro Rossónál versenyző Vettel a Safety Car mögött belerongyolt a 2. helyen haladó Webberbe, akinek pedig az újraindítás után első győzelmét is lett volna esélye megszerezni, mert a vezető Lewis Hamilton műszaki problémával küzdött. A láncreakciót voltaképpen ő indította el azzal, hogy a gumikat melegítve hirtelen nagyot fékezett, Webber elrántotta a kormányt, Vettel pedig a sűrű zuhéban későn vette észre, és már nem tudta kikerülni az esőfüggöny mögül váratlanul felbukkanó Red Bullt. „Ilyenek a kölykök, nem? Nincs elég tapasztalatuk. Szép munkát végeznek, aztán egyszerre elcs*szik az egészet!" – dühöngött később Webber. Sokáig nem bocsátott meg az abban az évben még szintén újonc Hamiltonnak sem, „az aranyifjúra" tett derogáló megjegyzéseivel átmenetileg magára haragítva a hangadó brit sajtót. „Ja, persze, szuper első szezonja volt. Kivételes teljesítményt nyújtott" – mondta róla némi élccel a hangjában. „A sport igazi sztárjai azonban tartósan képesek erre. Pelé, Steffi Graf, akárki." Hát, ezen az alapon Vettelre most már egy szava sem lehet...

A feszültséget persze tovább szította közöttük a 2010-es isztambuli ütközés, aztán a silverstone-i eset, amikor az egyetlen megmaradt új első vezetőszárnyat Webber autójáról az éj leple alatt átszerelték Vettelére. A körülmények árnyalták ugyan a helyzetet – Vettel új szárnya önhibáján kívül rongálódott meg, és Webbernek jobban tetszett a régi –, de így sem volt nehéz azonosulni az ausztrál felháborodásával. A Red Bullnak ez a szerencsétlen húzása csak tovább mélyítette benne a gyanút, hogy egy Vettel-párti összeesküvés áldozatává fog válni. Később valószínűleg ezért reagált hevesen néhány, egyébként hétköznapinak számító szituációra is.

Most még élénkebben él az emlékezetünkben, hogy Vettel az idei Malajziai Nagydíjon a csapat utasítására fittyet hányva előzte meg Webbert, a lázadásának azonban fontos előzményei voltak. A német úgy érezhette, csak revansot vesz valamiért, ami egy évvel korábban történt kettejük között. A 2011-es silverstone-i verseny végén Fernando Alonso vezetett, Vettel állt a 2. helyen (az autójában nem működött a KERS), a hozzá fölzárkózó Webbert pedig megkérték, hogy tartsa a pozícióját. Hát, esze ágában sem volt: a parancsot megtagadva éppúgy sorozatos támadásokat indított csapattársa ellen, mint ahogy az idén Szepangban Vettel őellene.

Nem Webberen múlt, hogy az előzést végül nem tudta végrehajtani. „Nem, ez részemről nincs rendben" – jelentette ki később. „Egyáltalán nincs. Ha Fernando az utolsó körben kiesik, mi hirtelen a győzelemért harcolunk. Az utolsó pillanatig küzdeni akartam. Igen, figyelmen kívül hagytam a csapat utasítását, mert javítani akartam még egy helyet. Seb is megtette, ami tőle telt, én is megtettem. Csak versenyezni próbáltam a célvonalig, de négy-öt körrel a vége előtt elkezdték azt duruzsolni a fülembe, hogy tartsam a pozíciómat. Nyilván szükségük van a pontokra, csakhogy nekem is."

Tiszta sor. Könnyű egyetérteni ezzel az állásponttal, hiszen a versenyzőket ilyen fából faragták, és valójában el is várjuk tőlük, hogy az utolsó leheletükig harcoljanak – csak éppen nem világos, hogy akkor Webber tulajdonképpen mit nehezményezett Vettel malajziai akcióján.

Webberre ugyanakkor más szempontból nehéz volt rásütni, hogy mentségeket keres a vereségei miatt. 2005 előtt többen azt jósolták, hogy a Williamsszel már az idénynyitót megnyerheti, de balszerencséjére az egykor szép napokat látott csapat éppen az érkezésekor gyorsult be a lejtőn, amelyen azóta is halad. Az ausztrálnak a szezon során csak egyetlen dobogós helyezésre telt az erejéből, Monacóban, és ott is úgy, hogy csapattársa, Heidfeld egy megkérdőjelezhető stratégiai döntés révén előtte végzett. Webber az év végén jellegzetes stílusában gyakorolt kíméletlen önkritikát, köntörfalazás nélkül elismerve, hogy a hírneve csorbát szenvedett. „Már nem annyira jó, mint amikor eljöttem a Jaguartól, de ez egy ilyen játék" – mondta. „Ha jövőre valaki nyer két versenyt, kapásból legendát csinálnak belőle, pedig ugyanaz az ember marad, ugyanazt az alsógatyát hordja, mint előtte."

Webber soha nem hivatkozott a sérüléseire sem, holott nem kizárt, hogy döntő szerepet játszottak a pályafutásában. A 2010-es szezon végén, amikor pedig a legközelebb került a világbajnoki győzelemhez, még a főnökei előtt is titokban tartotta, hogy az utolsó négy nagydíjat repedt vállal versenyezte végig, miután hegyibringázás közben átbukfencezett az éppen az orra előtt elzakózó barátján. Ki tudja, hogy ez nem befolyásolta-e negatívan a teljesítményét? A sors kegyetlen volt hozzá, mert akkor ült először kerékpárra a 2008-as Tasmania Challange-en elszenvedett biciklis bukása után, amelyen sokkal súlyosabb sérülést szenvedett: eltörte a lábát. A 2009-es előszezonra úgy-ahogy éppen felépült, és pont akkor nem tudott részt venni a felkészülésben, amikor Vettel megérkezett a Red Bullhoz. Az időzítés akkor is hihetetlenül peches volt, mert Webber távollétében a német helyzeti előnyhöz juthatott a beilleszkedésnél. Volt egyébként egy harmadik sérülése is (illetve időben az első), a 2005-ös idényt felvezető tesztelés során ugyanis egy balesetben elrepedt az egyik bordája, ezért a Williamsnél ilyen állapotban kellett teljesítenie az első két versenyét. Azt sem verte nagydobra, mondván, „nem akartam ügyet csinálni a dologból."

Mindez azonban éppúgy a rossz időzítések közé sorolható, mint az ő szempontjából kedvezőtlen változások: az egyengumikon való versenyzés spórolós jellege, a befújt diffúzor számára megemészthetetlen viselkedése, vagy Vettel feltűnése a színen éppen akkor, amikor a Red Bull végre győztes autót tolt alá. Persze nem lehet mindent ezekre fogni. Webberből valószínűleg hiányzott Schumacher, Alonso vagy Vettel gyilkos kiegyensúlyozottsága és fáradhatatlan, szezonokon átívelő dinamizmusa. A legnagyobbakkal ellentétben nem volt elég erős ahhoz sem, hogy a maga javára alakítsa a körülményeket. Az a feltételezés viszont nem tűnik túlzónak, hogy egy olyan helyzettel, mint Jenson Button a Brawnnál 2009-ben, ő is élni tudott volna. A kérdés most már örökre nyitott marad.

Mivel megrögzött sportfanatikus volt, Webbert mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy a csúcson kell visszavonulni. Ez nehezebb, mint hinnénk, de neki összejött. Még a Brazil Nagydíjon is abszolút ott volt a szeren, s akárcsak Schumachernek 2006-ban, amikor először fordított hátat az F1-nek, több látványos előzést is sikerült bemutatnia búcsúzásképpen. „Sebnek és nekem nem volt a legjobb a viszonyunk, de nagyszerű volt vele meg Fernando Alonsóval állni a dobogón" – mondta. „Ők a generációjuk legjobbjai, és kellemes érzés, hogy még mindig fel tudom venni velük a harcot."

Az idényzáró után Webber egy brazil zászlót kapott a versenyzőtársaitól, amit mind aláírtak. Igen, Vettel is... Forrás: Red Bull

A teljesítménye láttán senkinek nem jutott eszébe, hogy ez az utolsó versenye. „Mielőtt felmentünk a dobogóra, megkérdeztem tőle, hogy biztosan be akarod fejezni? A Lewis elleni előzésed az 5-ös kanyar külső ívén lenyűgöző volt" – ecsetelte Horner. „Csodálatos, hogy akkor vonulhat vissza, amikor még mindig a csúcson van."

Valóban. Elképzelhető, hogy az időzítés ismét balszerencsés, hiszen jövőre már nem lesz Coanda-kipufogó, és ki tudja, hogy a turbómotorok nem neki kedveztek volna-e? Még sincs sem jogunk, sem okunk megkérdőjelezni, hogy ez a megfelelő pillanat. Webber már tavaly karácsonykor elhatározta, hogy a 2013-as szezon után békésebb vizekre evez, mert nem bírja tovább szuflával a hajtást, és ilyen előzmények után az idén is embert próbáló kihívás lehetett, hogy motiválja magát. „Az elmúlt évek óriási erőfeszítéseket követeltek, de az ember erre fizet elő, ha a legjobb akar lenni. Itt nincs lazítás" – mutatott rá. „Más sportokban meg lehet válogatni, hogy valaki melyik tornákon vesz részt, nekünk azonban az 52 hétből 50-en teljesítenünk kell. Olyan nincs, hogy kihagyjunk akár egyetlen versenyt vagy edzést."

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ilyen mértékű sorozatterhelés, a teljesítménykényszer és az állandó utazás milyen kegyetlenül sokat kivesz az emberből. Ezért is aggasztó például a lehetőség, hogy az évek óta széllel szemben vitorlázó Alonso – aki pontosan ugyanannyi (215) nagydíjnál tart, mint amennyi után Webber most fáradtan visszavonul – kiég a hiábavaló küzdelemben. Persze ő még szerencsénkre jóval fiatalabb. 37 évesen már nemcsak a pálya következő kanyarjáig lát a szem.

Webber jövőre a Porsche újjászülető sportkocsiprogramjában folytatja. Ott sem kell majd nélkülöznie a csúcstechnológiát, de az F1 őrült pörgéséhez képest egy kicsit minden nyugisabb lesz. „Azt hiszem, a tökéletességre való törekvésnek, a részletek iránti megszállott figyelemnek az a szintje, ami ebben a játékban, és különösen egy olyan csapatnál, mint a Red Bull, jellemző, hiányozni fog. Nagyon inspiráló látni ezt a munka iránti kérlelhetetlen megszállottságot. Rengeteget tanultam belőle, és fel fogom használni a jövőben rám váró kihívásokhoz is" – ígérte Webber. „Ami viszont nem hiányzik majd, az a rengeteg utazás, és szeretnék több időt tölteni azokkal a hozzám közel álló emberekkel is, akik hozzásegítettek, hogy eljussak idáig. Nem vagyok sem túl fiatal, sem túl idős. Ez a megfelelő pillanatnak látszik ahhoz, hogy rátaláljak a helyes egyensúlyra, kicsit visszavéve a fordulatszámot a magánéletemben és a munkámban egyaránt. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Porschéval nem fogom keményen nyomni a gázt."

Még szép. Webbernek Le Mans-ban befejezetlen ügye van: az 1999-es 24 óráson egy konstrukciós hiba miatt kétszer is szaltózott a Mercedesszel, mielőtt a gyártó visszavonta az autóit a versenyből. Monacót kipipálta (kétszer is!), de Le Mans-ban még nyernie kell.

Előbb azonban jöhet egy kis téli nyugalom a buckinghamshire-i Aston Clintonban, ahol Webber az élettársával, Ann Neale-lel, és szeretett kutyáival – a „srácokkal", ahogy nevezni szokta őket – belefeledkezhet a régóta várt, szürke hétköznapokba. Van olyan kerítés, amely mögül még azok is vonzónak tűnnek. „Néhány hétre elmegyek lazítani, nem fogok csinálni semmit – merengett a Brazil Nagydíj után. – Imádok tüzet rakni otthon, felvágni hozzá a fát, és talán majd elkortyolgatok néhány pohár vörösbort, majszolok egy kis csokit."

Ennyit az autóversenyzők izgalmas életéről...

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!