A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Elmondta, hogy a délelőtti edzésen is a versenyre való felkészülés állt a figyelme központjában Interlagosban, nehogy úgy járjon, mint Austinban. Ennek ellenére is megnyerte az időmérőt.

Nico Rosberg Brazíliában megszerezte az időmérők királyának járó trófeát, melyet az idei évtől osztanak ki annak, aki a legtöbb első rajtkockát gyűjti be a szezon folyamán. A német versenyző péntek óta uralja az interlagosi hétvégét: mindhárom edzésen, valamint az időmérő mindhárom szakaszában ő futotta meg a leggyorsabb kört, így tizedszer végzett az élen kvalifikáción 2014-ben, és már nem lehet utolérni ebben a statisztikában.

Tapasztalatból azonban tudja, hogy ez mit sem ér, ha a jó felkészülést nem tudja győzelemre váltani a futamon. "Csak akkor lesz tökéletes a munkám, ha holnap is jól teljesítek" - válaszolt a hivatalos sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy tökéletesen dolgozott-e. "Eddig minden jól alakult, a legjobb helyzetben várom a holnapi napot, de ezt ki is kell használnom - nem úgy, mint például Austinban."

Nico Rosberg eddig legyőzhetetlen Brazíliában Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Ott ugyanis, ahogy más versenyeken is, Lewis Hamilton a futamon visszavágott, és elhalászta tőle a győzelmet. Rosberg nem akar úgy járni, mint Austinban, ezért a megszokottól eltérő módon alakította ki a hétvégi programját. "Tanultam abból, hogy ott mi siklott félre, és mit csináltam rosszul. Ezen a hétvégén sokkal többet készültünk a versenyre - még délelőtt is arra gyakoroltam, ami szokatlan. Sok benzint töltöttünk az autóba, versenyszimulációt futottunk, és jól sikerült" - közölte.

"Egyértelműen a győzelemre török. Remélem, (Hamilton) segíteni fog valahogy, hogy csökkenjen köztünk a pontkülönbség."

Hamilton két helyen hibázott

Hamilton 24 ponttal előzi meg a tabellán csapattársát, s noha Brazíliában még biztos nem koronázhatják világbajnokká, számára elég, ha a hátralévő két futamon a 2. helyen ér célba. Ettől függetlenül, ahogy korábban is állította, nem vált konzervatív üzemmódba. "Nem változtattam a hozzáállásomon a hétvégére. Szeretnék célba érni, nyerni, de itt nehéz előzni. Meglátjuk, sikerül-e" - mondta.

Lewis Hamilton a 2. helyről rajtolhat Forrás: AFP/Miguel Schincariol

A brit az időmérő utolsó fordulójában kétszer is az élre állt, de Rosbergnek mindkétszer sikerült egy hajszállal jobb kört futnia, s végül 33 ezredmásodperc előnnyel szerezte meg a pole-t. Hamilton elárulta, hogy nem volt makulátlan a legjobb köre.

"Nico kiváló kört rakott össze. Én vesztettem egy pici időt a 10-es és az 1-es kanyarnál" - mondta, de hozzátette: "Nagyszerűnek éreztem az autót, elégedett voltam a balanszával."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!