Kerékforgatók: Teddy Mayer, aki megmentette a McLarent, mégis kifúrták

Volt egy figura, aki az alapító Bruce McLaren halála után életben tartotta, sőt tisztes sikerekre vezette a csapatot, mielőtt Ron Dennis átvette fölötte az uralmat. A lobbanékony Teddy Mayer, akinek az irányításával a McLaren első két vb-címét nyerte az 1970-es években, ma lenne 80 éves.

A legendás Forma-1-es csapatokat két kezünkön meg lehet számolni, és közös bennük, hogy a hosszú évtizedek során csak néhány, cserébe viszont markáns egyéniségű vezetőjük volt. Ez nem olyan játék, mint a foci, ahol a vezetőedzőket egy-két év alatt elfogyasztják. A McLaren kapcsán főleg két guru juthat a nagyközönség eszébe: az alapító Bruce McLaren, aki egyúttal saját maga versenyzője is volt, valamint Ron Dennis, akivel a középkorú generációtól lefelé szinte minden rajongó azonosítja az istállót.

Teddy Mayer az 1976-os világbajnok James Hunttal Forrás: McLaren

Mióta is van hatalmon? Az 1981-es szezontól (leszámítva azt a néhány évet, amíg Martin Whitmarsh kezébe adta a gyeplőt, majd a kudarcok hatására vissza is vette tőle) – akkortájt terjedtek el az élő közvetítések a versenyekről, vagyis a tévénézők évtizedeken át őt látták a piros-fehér/ezüstszínű irányítófülke központi alakjának. Arra az emberre viszont ma már kevesen emlékeznek, aki a kapocs volt Bruce McLaren és Dennis között, s aki

nagyon sokat tett azért, hogy a csapat ne legyen az enyészeté az alapító halála után

– ő a hat éve elhunyt Teddy (Edward Everett) Mayer, aki szeptember 8-án ünnepelné 80. születésnapját.

Dennis machiavellisztikus húzásai érdekes tanulmányanyagot kínálhatnak a téma iránt fogékonyaknak. Sikerült kitúrnia Mayert is, aki egy darabig felvette a kesztyűt a hatalmi játszmában, de szintén karizmatikus egyénisége ellenére alulmaradt benne végül. John Watson, a csapat pilótája például felelevenítette, hogy akkori versenymérnökével szándékosan szembementek Dennis új főtervezőjének akaratával. „Teddy és én másféle beállításokat akartunk, mint amit John (Barnard) ajánlott. Én csupán a lehető leggyorsabban akartam menni, Teddy viszont szerintem élvezte az intrikákat."

Tragédiák árnyékában

Mayer jogászként végzett, az autósporttal öccse, a tehetséges versenyzőnek tartott Timmy révén került kapcsolatba; testvére amerikai csapatainál részt vett az ügyintézésben, szervezésben. Tanulmányai befejeztével követte Európába Timmyt, aki a saját istálló létrehozásával elfoglalt Bruce McLaren csapattársa lett, és maga is besegített neki.

1964 februárjában azonban Timmy halálos balesetet szenvedett a Tasman Series egyik edzésén, ami megrendítette a hozzá közel állókat. McLaren állítólag fontolóra vette, hogy többé nem indít saját csapatot, és Teddy maga is elgondolkodott a jövőjén.

Hazamentem, és hosszasan agyaltam, hogy mitévő legyek"

- nyilatkozta egyszer. "Végül rájöttem, hogy dönthetek bárhogy, a versenyzés nem áll le, ezért visszatértem az Egyesült Királyságba, hogy biztonságosabbá tegyem a sportágat." Felajánlotta segítségét McLarennek, aki az F1-ben a saját neve alatt 1966-ban indított először autót. Mayert a ranglétrán azzal tudott felkapaszkodni, hogy a kapcsolatai segítségével megvalósított egy üzletet a Firestone gumikra vonatkozóan, illetve sportautókat szerzett be Amerikából. Bár „jenki" volt, lassan a britek is kezdtek felnézni rá.

Karrierjének következő lépcsőfokára egy újabb sokkoló tragédia emelte, amikor Bruce McLaren 1970-ben életét vesztette. Az épülgető csapat hirtelen támpont nélkül maradt, de Mayer úgy döntött, nem hagyja kárba veszni az addigi munkát, és személyes kapcsolatait is bevetve sikerült a felszínen tartania az istállót. „Ha más eredménye nem is lett, szívósabbá tett" - mondta a főnöke haláláról.

Utólag belátható, hogy a döntése kifizetődött, és a Forma-1 történetének egyik legsikeresebbé váló csapatát mentette meg. Az igazi sikerkorszak az 1980-as évek közepén kezdődött, de a McLarennek még az új vezérrel is sikerült vb-címeket szereznie.

Megvadult a szerelőktől

Mayer szigorú főnökként maradt meg az utókor emlékezetében. Egyik nekrológjában azt hozták fel ennek egyik lehetséges magyarázataként, hogy Bruce McLaren, Timmy, valamint az ő korábbi csapattársa, Peter Revson halála is mélyen megrázta, ezért önvédelemből egy idő után inkább csak pótolható egységekként tekintett a versenyzőkre – Enzo Ferrariról hasonló pletykák keringenek, amelyek szerint azért nem kötődött az emberekhez, így távolítva el tőlük magát az esetleges tragédiára készülve.

Teddy Mayer (jobbra) a főtervező Robin Herddel és Bruce McLarennel Forrás: McLaren

Makacssága, eltökéltsége viszont sok esetben erénynek bizonyult. „Teddy nélkül fejetlenség lett volna. Olyan volt, mint egy rossz zsaru, Bruce-nál határozottabban hozta meg a nehéz döntéseket" - mondta la Robin Herd, aki az 1960-as években több autót tervezett a McLarennek.

A tréfát nem díjazta, holott a lazaság igencsak jellemző volt a mai értelemben vett profizmushoz akkoriban még csak közelítő sportágra

Egy szerelő elmesélte, hogy valamelyik amerikai futam előtt a társaival betértek egy gördeszkát árusító üzletbe, majd rögtön ki is próbálták új játékaikat egy lejtőn. Igen ám, de a kanyarban pont felbukkant a főnökük egy rozzant bérkocsival. Eleve harapós kedvében volt, mert a szerelői korábban leamortizáltak néhány járművet, így alig talált olyan kereskedőt, aki slusszkulcsot adott volna neki. Ja, ráadásul tönkretették egy repülő szellőzőrendszerét is a fedélzeten vívott párnacsatával.

Az 1974-ben elhunyt Peter Revson halála is mélyen megrázta Mayert Forrás: AFP

„Az emelkedőre ráfordulva vajon azt látta, hogy az alkalmazottai keményen dolgoznak az autó előkészítésén? Dehogy. Ehelyett néhányan pont feléje száguldottak nyaktörő sebességgel egy gördeszkán, artikulátlanul röhögve közben. Pár másodperc, és egy újabb horpadás a bérautón. Teddy teljesen megvadult!" - sztorizott az egyik szerelő.

Jó viszony a sajtóval? Mayernél ez nem volt prioritás, ahogy azt az F1-es újságírás egyik nagy öregje is megtapasztalta. „A McLaren fel akarta bontani a szponzori megállapodást a Yardley kozmetikai céggel 1973 végén, hogy a zsírosabb szerződést kínáló Philip Morrisszal üzletet köthessen" - emlékezett Alan Henry többek között az Autocourse évösszefoglaló kiadványainak főszerkesztője. „A Yardley kiadott egy kritikus sajtóközleményt, és fél óra múlva

Teddy üvöltve felhívott, próbált rávenni arra, hogy a Motoring News ne hozza le a közleményt,

mert az nem lenne hasznos. Gyáván beadtam a derekamat, hagytam, hogy megfélemlítsen, és ezt máig szégyellem. Teddy azonban elérte, amit akart."

Két vb-cím

A McLaren egy évvel később, 1974-ben szerezte első világbajnoki címét Emerson Fittipaldival, aki szerint Mayer „hihetetlenül elszánt", és „nagyon jó szervező" volt. Más pilótákkal ellentétben ő kedvelte is, mert neki mindig adott tanácsot, ha szüksége volt rá. Egyébként Mayer idejére, az 1974-es szezonzáróra datálódik az első alkalom is, amikor rádiót szereltek egy F1-es autóba.

Fittipaldi után az öntörvényű James Hunt lett a McLaren sztárja; a két, cseppet sem visszafogott figura között elő is fordultak pengeváltások. Például az 1976-os szezon nyitányán, amelynek a végén Huntot koronázták világbajnokká. „Egymást kiabáltuk túl a Wienerrel a beállítások kapcsán. Vaktában választottam, mire ő közölte, hogy ezt nem tehetem" - elevenítette fel Hunt. „Mindez a szerelők szeme láttára történt. Én ragaszkodtam az álláspontomhoz, kihajtottam a pályára, és a legelső körömmel megszereztem karrierem első pole pozícióját."

A Wiener vagy Weiner, azaz a "Bécsi" Mayer beceneve volt,

amit németes hangzású családneve és egy Oscar Mayer nevű hotdog-üzletlánc után kapott, bár egyesek szerint tömzsi alkatára is utaltak vele. Hunttal az emlékezetes évadzárón, Fudzsiban jutottak fel a csúcsra. „A versenyzők vonakodtak rajthoz állni, különösen James. Mondtam neki, hogy csináljon, amit akar" - közölte a csapatfőnök, noha tudta, hogy a pilótája végül úgyis vezetni fog a rettenetesen szakadó esőben.

A pár hónappal azelőtt kis híján halálra égő Niki Lauda viszont nem vállalta a kockázatot, a McLaren kezéből mégis majdnem kicsúszott a vb-cím. A felszáradó pályán elkopott Hunt balelső gumija, és a csapat rádió híján rábízta a döntést, hogy mikor akar kiállni kerékcserére. Ezt végül a defekt kényszerítette ki, amely után a nagyot hajrázó Huntnak fogalma sem volt róla, hogy a vb-címet érő 3. helyre kapaszkodott vissza.

„Ordított velünk, hogy miért nem hívtuk be a bokszba. Próbáltam közölni vele, hogy az övé a vb-cím, de éktelen lármát csapott, meg sem hallotta" - mesélte Mayer. A történet a brit szájából: „A Wienert hibáztattam, és arra készültem, hogy fejbe kólintsam" - ismerte el. „Nem hittem el, hogy világbajnok lettem, amíg nem láttam papíron az eredményeket. Most úgy tervezem, hogy a sárga földig leiszom magam..."

A vállalat csillaga ekkor fényesen ragyogott, az amerikai Can-Am szériában és IndyCarban szintén sikeresen szerepeltek.

Dennis, a komisz

Az 1970-es évek végére kifogyott a lendület a McLarenből, már a dobogóig is csak nagyritkán jutottak el, a konstruktőri rangsorban visszaestek a mezőny második felébe. Mayer az egyik autó kapcsán elismerte, hogy „szörnyű volt, katasztrofális. Az összes alapvető tervezési előírást figyelmen kívül hagytuk."

Az F2-es Project 4 istállót vezető Ron Dennis ekkor lehetőséget szimatolt, és megkérdezte partnereit, a McLarent is szponzoráló Marlboro képviselőit, hogy nem akarnának-e inkább az ő irányításával létrehozni egy új csapatot. Miután nemleges választ kapott, felvetette, hogy a támogatásukkal megvenné a McLaren felét, amire rábólintottak, így

1980 őszétől ketten ültek a vezetői székben.

Sejteni lehetett, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani. A csárda két dudása közül Dennis fújhatta tovább a hangszert, aki így emlékszik vissza a szakításra:

„1982-ben, valamelyik hétfőn reggel egy boríték fogadott az íróasztalomon, benne egy üzenettel, amelyben Teddy kijelentette, hogy 'ez nem működik.' Átmentem az irodájába, és beszélgetni kezdtünk.

- Mire céloztál a levélben? - kérdeztem.
- Nem lehet egyszerre két ügyvezető igazgató.
- Mit javasolsz?
- Egyikünknek ki kell vásárolnia a másikat.
- Rendben, mondj egy árat, aztán majd válaszolok, hogy elfogadom-e, vagy én vásárollak ki téged."

Dennis előlegként elkérte a fizetése egy részét a Philip Morristól, hogy a zsebében legyen a szükséges – 1 millió font feletti – összeg, és átvette a hatalmat. Igazság szerint Mayer megítélése sem volt már annyira jó a csapaton belül, ugyanis kategorikusan állította, hogy az 1980-as idényzárón Alain Prost vezetői hibából kifolyólag bukott nagyot, a futóműproblémát emlegető fiatal francia pedig annyira berágott emiatt, hogy átigazolt a Renault-hoz. Az elvesztése sokaknak fájt a McLarennél.

Mayer útja visszavezetett a tengerentúlra, ahol alapított egy Champ Car istállót, aztán a rövid életű Beatrice Haas csapattal visszatért az F1-be, mielőtt 2007-ig a Penske Racing irodai részlegénél dolgozott. Nyugdíjba vonulása után nem sokkal, 2009 januárjában halt meg Parkinson-kórban. Két gyermeke közül fia, Tim szintén bekerült az autósport vérkeringésébe: amerikai formaautó és sportkocsi versenyek szervezésével foglalkozik, és különböző felügyelő szerveknek is volt már tagja, többek között az USA Nagydíjon is dolgozott sportfelügyelőként.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!