Vágólapra másolva!
De csak az F1 mezőnyében: más sportolókhoz képest elenyészően kevesen követik.

A közösségi oldalak adatait figyelembe véve a Forma-1-es versenyzők közül egyértelműen Lewis Hamilton érdekli legjobban az embereket: a Sky Sports összesítéséből kiderül, hogy a három legnépszerűbb közösségi platformon – a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon – jóval több követője van, mint a riválisainak.

Hamiltont a három oldalon összesen 7,77 millió ember követi, 3,7 millióval többen, mint az F1-esek listáján a második helyet elfoglaló Fernando Alonsót. Jenson Button 3,21 millió követővel áll a 3. helyen, őt Nico Rosberg és Felipe Massa követik. Daniel Ricciardo és Sergio Pérez dicsekedhet még 1 millió feletti rajongóval a közösségi oldalakon, az egész F1-es mezőny adatait összesítve pedig 24 millió követőt kapunk. Fontos megemlíteni, hogy a Ferrari két versenyzője, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen egyik közösségi oldalnak sem tagja.

Az összesítéséből azonban kiderül, hogy

Hamilton más sportágak képviselőihez viszonyítva korántsem áll ilyen előkelő helyen.

Noha a britet tavaly a világ legeladhatóbb sportolójának tartották, a közösségi oldalak adatai másról árulkodnak. Hamilton követőinek száma meg sem közelíti például a focista Cristiano Ronaldo profiljain látható adatokat: a Real Madrid sztárjának augusztusban összesen 171,44 millió követője volt a különböző oldalakon.

Hamiltont több mint 7 millió ember követi a közösségi oldalakon Forrás: AFP

Számos további labdarúgó előzi meg a Forma-1 sztárjait – az arsenalos Mesut Özil a saját sportágában nincs az élmezőnyben, de így is 4 millióval több rajongója van, mint az egész F1-es mezőnynek együttvéve. Hamiltont más sportágakból is sokan megelőzik, még a technikai sportok képviselői között sem végzett az élen: a MotoGP-s Valentino Rossinak több mint kétszer annyi követője van.

A csapatok terén kedvezőbbek a statisztikák a Forma-1-re nézve: a Mercedes üzenetei 12 millió emberhez érnek el, ezzel megelőzik például a New York Yankees baseball csapatát, vagy az NFL-ben szereplő Dallas Cowboyst. Az F1-esek listáján a Red Bull követi a Mercedest, elsősorban a Facebookon és az Instagramon való jelenlétüknek köszönhetően előzik meg a Ferrarit. Érdekesség, hogy az F1-es csapatok listáján a Toro Rosso áll az utolsó helyen, őket még a Manor is megelőzi.

A Forma-1-es versenyzők követőinek száma:

  1. Lewis Hamilton - 7,77 millió
  2. Fernando Alonso - 4,04 millió
  3. Jenson Button - 3,21 millió
  4. Nico Rosberg - 2,21 millió
  5. Felipe Massa - 1,76 millió
  6. Daniel Ricciardo - 1,08 millió
  7. Sergio Pérez - 1,03 millió
  8. Romain Grosjean - 787 ezer
  9. Pastor Maldonado - 763 ezer
  10. Nico Hülkenberg - 545 ezer

A Forma-1-es csapatok követőinek száma:

  1. Mercedes - 12,08 millió
  2. Red Bull - 5,83 millió
  3. Ferrari - 4,91 millió
  4. McLaren - 4,45 millió
  5. Lotus - 1,89 millió
  6. Williams - 1,31 millió
  7. Force India - 1,26 millió
  8. Sauber - 888 ezer
  9. Manor - 759 ezer
  10. Toro Rosso - 669 ezer

Hamilton adatai más sportágak képviselőivel összehasonlítva:

  • Cristiano Ronaldo (labdarúgás) - 171,41 millió
  • Lebron James (kosárlabda) - 57,76 millió
  • Floyd Mayweather (ökölvívás) - 26,1 millió
  • Rafael Nadal (tenisz) - 23,28 millió
  • Usain Bolt (atlétika) - 21,93 millió
  • Mendra Singh Dhoni (krikett) - 20,42 millió
  • Valentino Rossi (MotoGP) - 15,93 millió
  • Tiger Woods (golf) - 8,08 millió
  • Lewis Hamilton (Forma-1) - 7,77 millió

A Mercedes adatai más sportágak csapataival összehasonlítva:

  • Barcelona (labdarúgás) - 120,23 millió
  • Real Madrid (labdarúgás) - 117,33 millió
  • Manchester United (labdarúgás) - 77,7 millió
  • LA Lakers (kosárlabda) - 25,5 millió
  • Chennai Super Kings (krikett) - 13,7 millió
  • Mercedes (Forma-1) - 12,08 millió
  • New York Yankees (baseball) - 10,83 millió
  • Dallas Cowboys (amerikai foci) - 10.05 mililó

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!