Azért a Forma-1-es rajtrácson megkönnyeztem a magyar himnuszt

Tudta, hogy a Williamsnek magyar szerelője is van? Mégpedig nem is akármilyen: a csapat elektromos rendszerein, illetve főleg Felipe Massa autóján dolgozik. A 36 éves, kisvárdai Jánvári Zsolt megmutatta, hogy kellő kitartással és elhivatottsággal Magyarországról is be lehet kerülni az autósport csúcskategóriájának zárt világába. A hazai versenyünk előtt beszélgettünk vele.

Jánvári Zsolt Kisvárdáról indulva jutott el a Forma-1-ig. A Williamsnél dolgozik autóvillamossági szerelőként, az idén Felipe Massa autójához van beosztva Forrás: Jánvári Zsolt

A Williamsnél autóvillamossággal foglalkozik. Miért lett éppen autószerelő?

Ez abszolút nem volt kérdés. Műhelyben nőttem fel az édesapám mellett, a családomban régóta mindenki autószereléssel foglalkozik. Azért lett a szakmám az autóvillamosság, mert már volt négy szerelő a családban, így aztán közös megegyezéssel közölték velem, hogy én elektromosságot fogok tanulni, mivel azzal foglalkozó még csak egy van.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosból, Kisvárdáról származik. Onnan nagyon távolinak tűnhetett a Forma-1...

Hát igen, az nagyon messze van a Forma-1-től.

Gyerekkoromban nem igazán voltam autósport rajongó. Inkább a repülés, főleg a katonai érdekelt.

Szakmai iskolába jártam: 1997-ben végeztem a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskolában, mint autóvillamossági szerelő. Mi voltunk az utolsó osztály, utánunk megszűnt. Azután évekig szerelőként dolgoztam több helyen, meg persze otthon, a családi vállalkozásunkban. Nyolc-kilenc év után olyan érzésem lett, hogy ez szép és jó, meg lehet belőle élni kellemesen, de unalmas. Fiatal vagyok, mennék valahová. Így jött a döntés 2006-ban, hogy elköltözzek Budapestre, aztán „Lássunk világot!” címszóval külföldre. Ezzel indult a történet. Budapesten egy autóklímás cégnek dolgoztam, és az egyik reggel munkába menet észrevettem a Szalay Dakar Team újsághirdetését.

Hogyhogy ez mégis felkeltette a figyelmét, ha gyerekkorában nem érdekelte az autósport?

Rajongó nem voltam, de azért a fél szemét minden fiatalember rajta tartja a motorsporton. A Forma-1-et például akkoriban is követtem, ralikra viszont nem jártam el. A hirdetésben szerepelt Dakar szóról azonban már hallottam. Úgy éreztem, benne van, hogy autókkal is kell foglalkozni, az utazás is elég messzinek hangzik, szóval miért ne? Próbáljuk meg! Belecsöppenve rájöttem, hogy ez egy teljesen más világ, gyakorlatilag újratanultam a szakmámat, mert hiába végeztem villamosságot, valamiért mindig jobban vonzódtam a mechanikai dolgokhoz: a motorhoz, a váltóhoz, a futóműhöz. A gépészet érdekelt, de az a fajta elektromosság, ami ott volt, megfogott, mert elég jó minőségű cuccokkal dolgoztak. Azóta mind a mai napig folyamatosan tanulok.

A Szalay Dakar Teamnél kezdődött Jánvári Zsolt autósportos pályafutása Forrás: Dakar.hu

Hogy került át a terepraliból a gyorsasági szakágba?

Elég sokáig, több csapatnál is dolgoztam a hazai terepraliban. A sztorit rövidre zárva: én mindig abban hittem, hogy ha az ember autóversenyzéssel foglalkozik, akkor mindent meg kell tennie az 1. helyért. Másképp szerintem nincs értelme, akkor el kell menni civil autókat bütykölni. Ettől sport a sport.

Miért csinálom, ha nem azért, hogy nyerjünk? Ezt néha egy kicsit túl komolyan is veszem, legalábbis mások szerint.

Tudni kell, hogy a tereprali autók nagyon sok üzemanyagot visznek magukkal, mert hosszú etapokat teljesítenek, néha viszont vannak rövidebbek is, és az országos versenyeken sem mennek napi hatszáz kilométert. Így azokon értelemszerűen kevesebb üzemanyagot kell vinni, de én mindig úgy éreztem, hogy mi túl sokat tankolunk. Ezért nekiálltam méregetni, és kidolgozni egy rendszert, amivel ezt konkrétan megmérhetjük. Ez a mostani tudásommal már egyszerű lenne, de akkor küzdöttem vele egy hétig. Az ilyen autókban ugyanis nincs pontos szintmérő, mert az üzemanyag folyamatosan mozog a tankban. A csapatnál egy idő után megelégelték, amit csinálok, és akkor hangzott el az ominózus mondat a főnökömtől: „Mit szüttyögsz már megint ezzel a hülyeséggel?! Ez nem a Forma-1, hogy mérni kelljen a benzint!” Ettől valami eltört bennem. Egyébként sem éreztem már túl jól magam. Akkor határoztam el, hogy a Forma-1 lesz a célom.

Fogta a cókmókját, és elment szerencsét próbálni?

Igen, kiköltöztem Angliába. Ott szembe jött, hogy ez nem úgy van, mint Magyarországon, vagyis jelentkezel egy állásra, felvesznek, és kész. Először is meg kellett tanulni egy másik nyelvet, mégpedig nem csak beszélni, a legnehezebb része ugyanis az, amikor rádión vagy telefonon kell kommunikálni vele. Úgy három évbe telt, mire az angolomat elég magas szintre fejlesztettem ehhez. Egyébként kint mindent a nulláról kellett kezdenem:

egy pakisztáni taxis garázsban dolgoztam, hogy legyen bevételem, amíg találok jobbat.

Ez nagyon vicces két hónapom volt, élettapasztalatnak rettenetesen jó, de hamar oda jutottam, hogy nem ott fogok karriert építeni. Pedig ők szerették volna, mert félúton rájöttek, hogy én nemcsak beszélek róla, hanem meg is javítom a dolgokat, ami náluk azért nagy szó volt.

Jánvári az idén Massa stábjához tartozik, de ha a szükség úgy hozza, a Williams mindkét autóján dolgoznia kell Forrás: DPPI/Florent Gooden

Én azonban erősen kifelé kacsintgattam. Akkor kezdtem el dolgozni egy civil vállalatnak egy tesztközpontban, a Millbrook Proving Groundban, ahol elég komoly prototípusokat és katonai járműveket teszteltünk és építgettünk. Huszonöt év titoktartást írattak alá velem, úgyhogy erről sok mindent nem mondhatok. A létesítmény Milton Keynes mellett van az erdőben, durván körbekerítve, nullszériás és prototípus járműveket előtesztelnek és fejlesztenek ott. Nagyon érdekes munka volt, szerettem, ők is szerettek engem, csak hát nekem a motorsport volt a célom.

Tesztelt ott egy kisebb ügyfélcsapat is különféle versenyautókat, melléjük voltam beosztva felügyelőként és segítőként. Elkezdtünk beszélgetni, összeismerkedtünk, és tőlük kaptam végül egy munkaajánlatot, amit elfogadtam. Így kerültem vissza a motorsport vérkeringésébe. Ők negyvenkét autóval dolgoztak a Renault Cliótól a GT3-as Aston Martinon át a kupás Porschéig és a klasszikus Jaguarig. Ezeknek az elektromos részét segítettem fejleszteni, javítani, versenyeztetni.

És Milton Keynes-ben, ahol például a Red Bull Racing F1-es főhadiszállása van, már a motorsport Szilícium-völgyében volt...

Így igaz. Célzottan költöztem oda, hogy ha ne adj' isten felhívnak, és munkát ajánlanak, ne legyen probléma, hogy nem ott lakok. Otthonról is próbálkoztam állást keresni, de nem igazán állnak szóba az emberrel, ha nincs angol lakcíme. Akkora túljelentkezés és pörgés van az iparágban, hogy aki ebben akar dolgozni, annak oda kell mennie.

Ha jól tudom, a Red Bullnál is járt állásinterjún.

Igen! Az roppant mókásra sikeredett. Naiv voltam: elhívtak, korrekten megtartották az interjút, elmeséltek mindent, aztán jött egy teszt. Ezen jól megfeleltem, de utána kerek perec megmondták, hogy nagyon tetszik nekik a hozzáállásom, és az, hogy hajlandó voltam odaköltözni, az angolom azonban még nem elég jó, mert versenyhelyzetben egész egyszerűen nincs idő visszakérdezni, ha valamit nem értettél. Másrészt nem szoktak az utcáról behívni embereket, csak most rövid határidővel kellett találniuk valakit, és az önéletrajzom alapján adtak egy esélyt.

Kaptam tőlük hasznos tanácsokat, például azt, hogy jó lenne, ha valami nagyobb csapat nevét is be tudnám írni a CV-mbe,

mert hiába volt akkoriban nagyon elismert a magyar tereprali, Angliában teljesen ismeretlen.

Később, 2013-ban, voltam a Williamsnél is, ahol magán az interjún szintén megfeleltem, csak némi logisztikai és időrendi kavarodás miatt lecsúsztam a második fordulóról. Szomorú történet, később e-mailt írtak, hogy miért nem jelentkeztem, nem tudtak elérni, pedig én kaptam volna a munkát, holott ők nem hívtak vissza.

Ezért tett egy rövid kitérőt a raliba.

Igen, utána kerültem a Hyundai WRC csapatához, amit akkor indítottak. Két hetes töprengést követően átköltöztem Németországba, ahol belevágtunk a ralizásba: felépítettük a főhadiszállást, megcsináltuk az első autókat. Elindult a versenyzés, de nem igazán voltam elégedett az egész színvonalával, úgyhogy nyolc hónap után arra jutottam, hogy nem érdemes folytatni, mert nem akar mindenki nyerni abban a csapatban. Jött egy rövid kitérő, amikor főiskolára szerettem volna menni, csak pont módosították az oktatási törvényt, és a kavarodás miatt meghiúsult a dolog.

A McLaren GT részlegénél a gyönyörű P1 GTR is magán viseli Jánvári Zsolt kezei nyomát Forrás: McLaren

Közben kaptam egy ajánlatot a McLaren GT-től. Mindig úgy voltam vele, hogy olyan munkát akarok végezni, ami mellé oda merem tenni a nevemet, és a motorsport kis világ. Elektromos embert kerestek, egy Skype-interjú után visszaköltöztem Angliába. A McLarennél nagyon produktív két évet töltöttem, imádtam ott dolgozni.

Ez már konkrétan Wokingban volt?

Így van, a McLaren régi Forma-1-es főhadiszállásán. A GT versenyautók fejlesztése, gyártása, versenyeztetése volt a feladatunk, gyakorlatilag részlegvezetőként dolgoztam, csak épp beosztottam nem volt, mert nagyon kevés az elektromos szakember, nem találtunk megfelelőt. Az utolsó projektem az 570 GT4 volt, amivel most egy magyar srác, Mór Csaba is versenyez, de a P1 GTR pályaautó projektje szintén az én szerelemgyerekem, azt kezdettől fogva én vittem.

A McLarentől már úgy tűnhetett, a Forma-1 karnyújtásnyira van...

Igen. Az F1-et végig szemmel tartottam, ha volt valamilyen hirdetés, mindig jelentkeztem rá, továbbra is az volt a távolabbi cél. Igyekeztem úgy mozogni, hogy egyre közelebb kerüljek hozzá, és mindig azt gondoltam, hogy nekem a McLaren GT lesz a belépőkártyám. Csak egy utcára voltam az F1-es részlegtől! Próbáltam is átjelentkezni, de ez cégen belül ez elég macerásnak bizonyult, és mint utólag kiderült, nem is akarták, hogy elmenjek a GT-től, mert nem volt a helyemre ember.

Hogy került át a McLarentől a Williamshez?

A Williamsnél 2015 decemberében a „support teamhez”, azaz a támogató csapathoz kerestek egy embert. Ez végzi el az összes háttérmunkát a versenyen kint lévő emberek számára: az alkatrészek és vezetékkötegek gyártását és szervizelését, a logisztikai feladatokat, a régebbi versenyautók üzemeltetését a bemutatókon. Elküldtem az önéletrajzomat, behívtak. Ugyanaz interjúztatott, aki az előző alkalommal is, úgyhogy ez már inkább egy baráti beszélgetés volt. Mint kiderült, ők követték a pályafutásomat, azzal nyitottak, hogy úgy tűnik, az angolommal már nem lesz probléma! Jó hangulatban, mosolyogva váltunk el, majd egy hét múlva jött a telefonhívás, és egy HR-es hölgy közölte velem, hogy 2016. március 7-től szívesen látnának a Williams csapat tagjaként.

A Williamsnél a támogató csapat végzi többek között a veterán F1-es autók üzemeltetését Forrás: Williams Martini Racing / Twitter

Ez még nem maga a versenycsapat, de már mindenképpen siker kapuja.

Igen, a support team a Forma-1 előszobája. Gyakorlatilag mindenki ott kezdi. Ez annyira zárt világ, hogy hiába dolgozik valaki az autósportban, kívülállóként nem tudja, ott mit csinálnak. A Williamshez kerülve rengeteget kellett tanulnom, szembesültem azzal, hogy ez bizony nem lesz egyszerű. Nem vagyok feladós típus, úgyhogy nekiálltam, és próbáltam a lehető legtöbb tudást magamba szívni. Aztán egy szerencsétlen fordulat történt, az egyik kolléga lábát operálni kellett.

Még alig két hónapja voltam a támogató csapatnál, amikor közölték, hogy a következő versenyt nekem kell csinálnom.

Na, akkor azért ott volt az a bizonyos zabszem! A Magyar Nagydíj előtt három versennyel kezdtem, addig voltam betanuló időszakban, a Hungaroringet már egyedül kellett elvinnem. Ott bedobtak a mélyvízbe.

Ennek az lett a vége, hogy lehúztam tizenegy futamot egyhuzamban, amíg a kolléga rendbe nem jött. Talán a japán volt az utolsó. Az év végén pedig megkerestek a versenycsapattól, hogy erre az évre vállalnám-e teljes állásban a szezont, amire mosolyogva mondtam igent.

Tulajdonképpen mit csinál egy villamossági szakember a Forma-1-es autókon?

Mindent, ami elektromos.

Nemcsak magán az autón dolgozunk, hanem bármin, ami 220 volt alatt van.

A kommunikáció, a komoly számítástechnikai infrastruktúra kiépítése a garázsban, a jelzőrendszerek, még a gumiállvány jelzőlámpái is hozzánk tartoznak, mert különböző színkódokkal jelzik a kerékcserés srácoknak, hogy ki melyik kereket vegye magához. Ez nem bemondásra megy. Az összes ilyen berendezés prototípus: nem megvesszük a boltban, hanem mi magunk gyártjuk le őket, rengeteg munka van velük. Plusz az autók minden elektromos alkatrésze kézzel készül, a vezetékkötegek is. Ezek legyártása, karbantartása a mi feladatunk. Ha kedd reggel megjön a konfiguráció, az alapján az elektromos részt nekünk kell összeállítani, a szenzorokat is mi állítjuk be: milyen méréstartomány, körülmény... Nagyon aprólékos munka.

Ráadásul ezek akár napról napra is változhatnak az autón, nem?

Igen. A szenzorok konfigurálása, programozása is az én dolgom. A motor szabványos vezérlőrendszere, a SECU felprogramozását szintén én csinálom napi szinten, akárcsak a hibakeresést, ha bármilyen probléma van. De az intercomtól kezdve az autó rendszerein át a bokszfallal létesített rádióösszeköttetésig minden hozzánk tartozik, ami elektromos. Pörgős meló, rengeteg mindent kell csinálni egyszerre, és van mögötte egy óriási háttér, ami a kívülállók számára nem látszik. Egy nagydíjhétvége alatt 260 gigabyte adatot termelünk egyetlen autóval, és ennek is van egy háttér-infrastruktúrája: a szerverek, az állandó műholdkapcsolat a grove-i bázissal...

Jánvári Zsolt már korábban is járt állásinterjún a Williamsnél, de végül 2016 márciusában kezdett el dolgozni náluk Forrás: Jánvári Zsolt

Hogy fogadták a csapatnál, mint magyart? Mennyire szokatlan, hogy közép-európai szerelő érkezik egy F1-es istállóhoz?

Úgy fogalmaznék, hogy a Forma-1 nagyon angol, kevés külföldi van benne. A cateringben és a marketingben egyáltalán nem ritka, hogy külföldiek dolgoznak, a technikai személyzetben viszont annál inkább.

A Williamsnél például hárman vagyunk külföldiek, mindenki más angol.

Nem azért, mert kirekesztőek, csak egész egyszerűen ott van az F1 hazája. Ha valaki ebben akar dolgozni, oda kell költöznie, és ezt nem sokan vállalják be. Alulról kell kezdeni, és óriási a túljelentkezés. Bármilyen állást hirdetnek meg, ezerszámra ömlenek az önéletrajzok. Külföldről pont azért nem foglalkoznak az emberrel, mert vannak bőven helyi jelöltek is, akiket be lehet hívni.

A beilleszkedéssel szerencsére soha nem volt gondom. Megvoltak a nehézségei, hiszen egy teljesen más kultúra, egy teljesen más munkakör. Az alapjai ugyanazok, mint amivel eddig is foglalkoztam, de attól a versenytechnológiától, amit más csapatoknál használtam, nagyon különbözik. Más világ. Voltak persze botlásaim, de belerázódtunk, és pár hónap után elfogadtak. Igyekszem mindig segíteni mindenkinek, próbálok mindent úgy csinálni, hogy oda lehessen tenni mellé a nevemet, és ezt a fajta elhivatottságot nagyon értékelik. Nem állok és nézem tétlenül, ha más dolgozik. Ez egyébként egy ki nem mondott elvárás is. Aki nem ilyen, az nem sokáig marad, mert annyira sok a munka, és annyira gyorsan kell elvégezni, hogy mindig van mit csinálni. Értékelik, ha valaki segít.

A cél, amit annak idején kitűzött, vagyis a Forma-1, megvan. Mi lebeg még a szeme előtt?

Mindenképpen egy világbajnokság megnyerése. Hogy ez a Williamsszel vagy egy másik csapattal lesz, az a jövő titka.

Aztán meglátjuk. Van még ebben hová fejlődni, mindig van mit tanulni. Bármi lehet ebből, a Forma-1-ben tehetség és elhivatottság alapján mozgatják előre az embereket. Ha nyertem egy világbajnokságot valamelyik csapattal, akkor fogom igazán úgy érezni, hogy megvan, ezt itt alá lehet írni.

Az eddigi pályafutásából melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?

Az első Magyar Nagydíjam óriási élmény volt. Két éve még a lelátóról néztem lefelé, most meg a rajtrácsról nézek fel a lelátóra... Azt sem tudtam, hol vagyok. Az volt az első versenyem egyedül, és mondtam a motormérnöknek, hogy figyeljen oda a dolgokra, mert el vagyok varázsolva. Óriási büszkeség volt. Ki kell állnunk az autó mögé, amikor szól a fogadó ország himnusza, hát azt az emléket a mai napig megkönnyezem. Hihetetlen volt. Akkor tényleg megvolt bennem az a bizonyos „odaértem” érzés.

Jánvári Zsolttal arról is hosszasan beszélgettünk, hogy milyen egy Forma-1-es szerelő élete. Izgalmas sztorikat mesélt, ezekről majd a Magyar Nagydíj után olvashatnak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!