Schumacher: a legenda, aki nem bérgyilkosként volt rosszfiú

Michael Schumachert több tényező tette a legeredményesebb F1-es pilótává: mára alapkövetelménynek számító újításokat honosított meg a felkészüléssel, mesteri precizitással vezette sikerre a stáb remek ötleteit, és nem volt rest sportszerűtlen eszközökhöz nyúlni, ha ezt kívánta a diadal.

A legsikeresebb (7 vb-cím, 91 győzelem) és versenyekben mérve harmadik leghosszabb (308 nagydíj) F1-es karrier Michael Schumacheré, akiről egy szörnyű baleset miatt öt éve nem tudni, hogy emlékszik-e bármire belőle. Tartalmas volt, nem vitás: a német klasszisban

egyszerre volt meg Ayrton Senna kíméletlen vadászösztöne, "a cél szentesíti az eszközt" hozzáállás, valamint a Niki Lauda és Alain Prost különleges taktikai érzéke.

Ha az életművét fényes tábortűznek tekintjük, annak gyújtósaként egy londoni taxis utazás és egy füllentés szolgált. Az első egy bizonyos Bertrand Gachothoz kötődik, aki megtámadott egy sofőrt és emiatt börtönbüntetést kapott, az újonc Jordan csapatnak pedig találnia kellett valakit a helyére a Belga Nagydíjra.

Schumacher életrajzában addig egy német F3-as bajnoki cím és sportautókkal elért tisztességes, de nem kiemelkedő eredmények szerepeltek. Menedzsere, Willi Weber azt hazudta Eddie Jordan-nek, hogy már vezetett Spában, és miután elég pénz összegyűlt az indulásához, megkezdődött a legendás pályafutás.

Őrülten hangzik, de már a legelső versenyét megnyerhette volna.

Csapattársa, a nagy bukásokról ismert Andrea de Cesaris a célhoz közeledve 2-3 másodperces távolságból üldözte az élen haladó Ayrton Sennát, mielőtt felrobbant a motorja (az új Cosworth a korábbinál több olajat fogyasztott, ám a mérnökök erről mit sem sejtve a szokásos mennyiséget töltötték bele) – márpedig Schumacher három hellyel előzte meg de Cesarist az első kanyarból kijövet.

Hogy nem jutott sokkal tovább, az a sóher csapatfőnök lelkén szárad, aki drágállta a kuplung kicserélését a bemelegítő edzés után, hiába jelezte a német, hogy rakoncátlankodik. A rajtnál aztán túlhevítette, ezzel hamar véget ért a debütálása.

Forradalmár az F1-ben

A következő versenyre már a középmezőnyhöz tartozó Benetton színeiben érkezett meg, amellyel 1992-ben, Belgiumban szerezte meg első győzelmét, 1994-ben és 1995-ben pedig bajnok lett, mielőtt a Ferrarihoz igazolt. A csapattal közösen honosított meg olyan dolgokat a Forma-1-ben, melyek azóta általánosan elterjedt gyakorlattá és alapkövetelménnyé váltak.

"Rájöttünk, mik a lényeges dolgok, gyakran hamarabb mint a nagyobb múltú csapatok – mondta Pat Symonds, a Benetton akkori technikai igazgatója az Autosportnak. – Szoftvert készítettünk a stratégiának, és nem lepne meg, ha más istállóknál ez hiányzott volna."

"Folyamatosan gyakoroltuk a bokszkiállásokat, és azt hiszem, rendre mi csináltuk a legjobbakat."

Az egyenletből már csak egy versenyző hiányzott,

aki képes három sprintversenyt lenyomni a nagydíjak [etapjai] során, és Schumacher ebben pokolian erős volt."

Meg sok egyébben is: sajátos autókontrolljával új stílust teremtett, és folyamatosan kereste, hogyan javulhatna. Maximalista volt az önelemzésben és a fizikai felkészülésben is, divatot csinált a kemény edzésekből és a tudatos táplálkozásból. Akkoriban ez nem volt természetes. bár nem ő volt az első fecske, hiszen Senna, valamint egyik első csapattársa, a veterán Riccardo Patrese is ráeszmélt ennek jelentőségére.

A példaképe ebből a szempontból utóbbi volt, akiről azt mondta, "az elsők között kezdett komoly figyelmet fordítani a fizikai állapotára, biztos ezért is tudott ilyen hosszú ideig az élvonalban maradni."

Schumacher pedig megemelte a lécet. "Nem hiszem, hogy a többi versenyző nagyon sokat sportol. Nem edzenek annyit, mint én" – nyilatkozta 1993-ban, elárulva, hogy igyekszik naponta 2-3 órát sportolni, főleg biciklizni és erősíteni. A nagydíjakra például úgy készült fel, hogy a hét első felében sokat ivott és hígította a vérét, hogy ne romoljon a koncentrációja. Rendszeresen vérmintát vett tőle a személyi edzője, hogy ellenőrizze az állapotát, és (a pszichológiai hadviselés részeként is)

rendelt egy átlátszó falú edzőtermet, amibe a fárasztó tesztnapok végén betérve próbálta demoralizálni ellenfeleit.

Kocogás az egyik Brazil Nagydíj hétvégéjén - kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Paulo Whitaker

Manapság az összes versenyző tisztában van vele, hogy a siker érdekében részt kell venniük a csapatépítésben. Történetek híján nem nagyon látunk bele, hogy a többi pilóta akkoriban mennyire törekedett szoros kapcsolat kiépítésére a garázsok szürke eminenciásaival, de Schumacher biztos nagy figyelmet fordított erre, rendszeresen érdeklődött a szerelőknél a családjuk hogylétéről.

Egyszer állítólag úgy kedveskedett nekik egy késő estébe nyúló gyakorlást követően, hogy a telefonkönyvből kikereste az egyetlen még nyitva lévő pizzériát és rendelt a csapatnak. Apropó tesztelés, a német bármikor elérhető volt, ha szükség volt rá, még olyan is előfordult, hogy másik csapat autóját vizsgálgatta szívességből: a benettonos főnöke, Flavio Briatore érdekeltségébe tartozó Ligierbe és a ferraris motorkapcsolat miatt a Sauberbe így ült bele.

Az agytröszt végrehajtója

Ahogy Symonds említette, a Benetton háttérstábjában kikotyvasztott okosságok eredményre váltásához szükség volt egy kivételes versenyzőre, e nélkül nem lehetett egy jó, de nem elit autót győzelemre vezetni.

Ugyanez volt a helyzet később a Ferrarinál is, amíg az olaszok tempóhátránnyal küzdöttek a Williams és a McLaren ellen.

Vagyis, kellett egy bérgyilkos, aki végrehajtja az utasításokat.

A műszaki finomságokat Symonds és Rory Byrne készítette, a használat módját pedig Ross Brawn, utóbbi két szakember szintén követte Maranellóba Schumachert. Akinek legemlékezetesebb taktikai győzelme alighanem a jól dokumentált 1998-as Magyar Nagydíj volt – amelyhez azért Mika Häkkinen autójának sérülésére is szüksége volt –, de egy hasonló meglepően húzással nyert 2004-ben is Franciaországban, összesen négyszer kiállva a bokszba, igaz, ekkor a mezőny legerősebb autójával ugrotta át Fernando Alonsót.

1994-ben és 1995-ben kevésbé látványosan, de sokszor tört borsot a Williamsek orra alá, a hozzájuk képest hol kevesebb, hol több, vagy egyszerűen csak jobban ütemezett bokszkiállásnak köszönhetően.

Általában Brawn fundálta ki a trükköt, de

több ízben Schumacher zsenialitása vagy meglátása volt a kulcs.

Első győzelmekor például észrevette, hogy az előtte haladó csapattársa hátsó esőgumijai hólyagosodnak, ezért mindenkinél hamarabb átváltott slick gumira, ezzel a 4.-ről az 1. helyre lépett.

Három évvel később, ugyanitt megint mindenkinél ügyesebben sakkozott a gumikkal, holott csak a 16. rajthelyre váltott jegyet, miután egy kisebb műszaki hiba távolt tartotta a pályától a legszárazabb időben. Amikor a futamon újból esni kezdett, ő nem ment be kerékcserére, sokáig visszaverte Damon Hill támadását, és amikor ismét felszáradt az aszfalt, a brit bokszkiállását követően az élre került.

Schumacher a legtöbbször kiválóan átlátta a versenyek szövetét, jelentéktelennek tűnő apróságokat is észben tartott. Egyszer például a célvonal előtt visszaengedte maga elé a lekörözött testévérét, Ralfot, hátha jót tesz vele – és lőn, egy kicsúszás miatt az öcs pontszerzőként ért célba.

Az iménti versenyekből kiderülhetett, hogy esőben káprázatosan ment. Folytatva a belga vonalat, a szülővárosától, Kerpentől alig 80 kilométerre fekvő pályán 1997-ben is nyert, ekkor az volt a döntő húzás, hogy a felszáradó pályán intermediate gumikkal rajtolt, ezzel pillanatok alatt bedarálta az előle indulókat.

Az első körökben 5-6 (öt-hat!) másodpercet vert a követőkre,

ahogy korábban Monacóban is az egyre vizesebb körülmények között.

Első ferraris győzelmét szintén ilyen formában aratta az 1996-os Spanyol Nagydíjon, holott azt mondta, egy pennyvel sem fogadott volna magára, esőben sem. Azon a futamon egyébként a motorjában csak 8-9 henger működött a 10-ből.

Első ferraris győzelmét 1996-ban aratta - kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Harry Melchert

Különböző értékeket lehet találni az esős győzelmeinek számára attól függően, hogy mit tekintünk annak, mivel több versenyén csak igen rövid ideig volt vizes a pálya. Ami biztos, hogy ebben is rekorder.

A sötét foltok

A Schumacher útját szegélyező fák nem mindegyike babér volt, és több is sötét árnyékot vetett a németre. A botrányokat szét kell választani aszerint, hogy magához a pilótához, aktuális csapatához vagy egyéb körülményekhez köthetők: az nem az ő bűne, hogy a csapatainál kiemelt státuszban versenyzett, hogy a Benetton 1994-ben (fogalmazzunk így) turpiskodott a betiltott elektronikus segédeszközökkel, vagy hogy az 1998-as Brit Nagydíjon megtarthatta a győzelmet, miután az utolsó körben a bokszutcában előbb átment a célvonalon, és csak utána töltötte le a 10 másodperces büntetését, amit egy sárga zászló alatti előzésért kapott.

Partizánakcióival azonban komoly foltokat ejtett a hírnevén. Több ütközést, veszélyes leszorítást most figyelmen kívül hagyva

a legemlékezetesebbek a világbajnoki cím megszerzéséért elkövetett húzások, amikor a szezonzárón mellé bebújó Damon Hill, illetve Jacques Villeneuve Williamsére ráhúzta a kormányt, hogy az ütközéssel ő maradjon a ponttáblázat élén.

A hatékonysága 50% volt: 1994-ben Ausztráliában elég nagy kárt okozott Hill autójában a felbillentéssel, aki nem tudta folytatni a versenyt.

Abban az ütközésben a britnek is felelőssége volt, hiszen azért tudott a Benetton mellé érni, mert Schumacher kicsúszott és nekiment a falnak az előző kanyarnál, és ha nem ennyire mohó, elsétált volna a vb-címmel. "A felvételek alapján nem kérdés, hogy szándékosan csinálta – nyilatkozta Hill sok évvel később a Motorsport Magazine-nak, hozzátéve, hogy nem látta a kicsúszást. – Sokan ugyanígy tettek volna, talán én is..."

Pat Symonds és Ross Brawn úgy emlékszik, a rendszerint nyugodt Schumacher kifejezetten ideges volt az utolsó két versenyen, és talán a nyomás váltotta ki belőle a reakciót. Alkalom szüli a tolvajt? Schumacher három év múlva megismételte a manővert, csakhogy annak többszörösen nettó vesztese lett. Villeneuve a jerezi pályán vetődött be mellé az egyik féktávon, de ezúttal a német húzta a rövidebbet: beragadt a kavicságyba, míg ellenfele a sérült kocsival célba ért és világbajnok lett. Villeneuve előzetesen aggódott, hogy a ferraris piszkos trükköket vethet be, és félelme beigazolódott. "Amikor mellé értem, el sem hittem, hogy nem fordult belém. – mondta az F1 hivatalos oldalának az ütközés huszadik évfordulóján.

Aztán fél másodpercre rá egy hatalmas ütést éreztem, szóval rájöttem, hogy mégis megteszi.

Schumacher nem érezte magát hibásnak, de az FIA igen, és utólag kizárták a bajnokságból; sőt, felmerült a legalább részleges eltiltása is az 1998-as szezonról. "Elismerte, hogy szándékosan, de ösztönösen tette. Ha egy másodpercre átgondolhatta volna a helyzetet, elengedi Villeneuve-öt" – nyilatkozta az FIA akkori elnöke, Max Mosley.

Ha így tesz, Schumacher "hősi halottként", a végsőkig harcolva vérez el a gyengébb Ferrarival, e

helyett a zseniális idénye (lásd a fentebb említett két diadalt esőben) mellett lerombolta a nimbuszát is

– ekkor "csak" kétszeres világbajnok volt sok vitatott esettel a háta mögött és az építkezésének még alig volt hozadéka a Ferrarinál. Egyébként a két nagy ellenfél pár óra múlva együtt bulizva eresztette ki a gőzt

Máshogy kavart nagy port Schumacher a 2006-os monacói időmérőn: az utolsó kísérlete végén érthetetlen mozdulatokkal hibát szimulálva leparkolt a szűk Rascasse kanyarban, hogy az utána érkező Fernando Alonso a jobbnak tűnő körével ne üthesse ki az 1. helyről. A mezőny többi tagja nem kajálta be a hibát, és az FIA végül a rajtrács végére száműzte a németet. "Nem kellene ilyeneket csinálnia. Miért történik meg folyton? – töprengett az eset után Mark Webber. – Ez olyan volt, mint amikor Mike Tyson leharapott egy másik bokszoló füléből, nemde?"

Ezek a botrányok is hozzátartoznak a legendás karrierhez. Mindez nem annak hosszával, hanem eredményességével korrelál, ami az az üzenetet közvetíti, hogy akár tetszik, akár nem, a fényes sikerek érdekében néha bizony muszáj népszerűtlen eszközökhöz nyúlni. A 300+ futamos klub többi tagja, Rubens Barrichello, Fernando Alonso és Jenson Button számláin együtt sincs ennyi rovátka vitatott megmozdulásokból. Közülük is csak Alonso borzolta a kedélyeket néhányszor fiatalon, de a Lewis Hamilton-féle hungaroringi esetet leszámítva nem világbajnoki vetélytársa itta meg a levét a forrófejűségének.

Az autóból kiszállva Schumacher a versenypályákon (is) rendkívül szelíd és gondoskodó ember volt, amit számtalan történet bizonyít. Az egyik Brazil Nagydíj idején örökbe fogadott egy környékbeli kóbor kutyát, kölcsönadta tartalék sisakját a rostély párásodásával küzdő David Coulthardnak, elfuvarozta a szállodájába az egyik gyengébb képességű brazil pilótát, amikor meglátta, hogy az út mellett sétál, miután csapata megfeledkezett róla.

Önzetlenségére vall az is, hogy amikor 1999-ben a lábtörése megfosztotta a bajnoki cím lehetőségétől és ki kellett hagynia több futamot,

nagyvonalúan beállt asszisztált Eddie Irvine-nak, aki helyette arathatta volna le a többéves építkezés gyümölcsét.

Végül nem így történt, a következő esztendőben Schumacher vezette bajnoki címre vezette a Ferrarit, amivel kezdetét vette az olyan hosszú uralkodása 2004-ig, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa.