Az elmúlt évek eredményeit ismerve nincs semmi furcsa ebben a kijelentésben: a Mercedes kettős győzelemmel indította a szezont Ausztráliában. A korlátozott mennyiségű, de azért elég sok információval szolgáló tesztidőszak alapján azonban vaskos meglepetésről van szó: a Mercedes kettős győzelemmel indította a szezont Ausztráliában?!
Az első edzésnapon még sokakban élt a gyanú, hogy a Ferrari és a Red Bull altatott, nehezebb autóval és alacsony fordulatszámot használva gyakorolt (a versenyszimulációs köridőátlaguk elmaradt az Alfa Romeótól és a McLarentől is), de az időmérőn kiderült, tényleg tetemes az Ezüstnyilak előnye, ami a futamon is megmaradt, gumikezelési vagy megbízhatósági problémák sem jelentkeztek náluk.
Az végig világos volt, hogy nem pakoltak fel semmilyen csodaszert a W10-re a felkészülési időszak vége és az évad kezdete között. "Nem változtattunk az autón, csak jobban megértettük" – nyilatkozta Lewis Hamilton.
Ezzel párhuzamosan a nemzetközi sajtóban és a mezőnyben egyaránt határozott favoritnak tartott Ferrari kiesett a ritmusból, és nem tudta megfelelően beállítani az autóját a melbourne-i pályára.
"Egész hétvégén nem volt olyan önbizalmam az autóban, mint Barcelonában. A kocsi nem úgy viselkedett, ahogy szerettem volna" – mondta Sebastian Vettel, aki a dobogóra sem állhatott fel.
A Mercedes hétvégi dominanciáját látva sokan bíznak benne, hogy legalább a Ferrari összességében hasonló szintet képvisel, csak ez most nem mutatkozott meg, mint ahogy például a tavalyi Spanyol Nagydíjon sem. Van-e reális alapja ezeknek a reményeknek?
Azt már a tesztelés alatt megfigyelték a helyszínen tartózkodó, korábban az F1-ben is dolgozó szakértők, hogy a W10 kiválóan mozgott a barcelonai kör utolsó, lassú kanyarjaiban, ott mindenképp pariban volt az SF90-cel, amelyet körönként néhány tizeddel szinte mindenki gyorsabbnak tartott. Márpedig a pályának azon része hasonlít leginkább az Albert Parkhoz, ahol
a lassú és középgyors, közel derékszögű dominálnak, és alig van szükség hatékony aerodinamikát követelő nagy tempójú irányváltásokra.
Mivel a leszorítóerő négyzetesen arányos a sebességgel, a levegő áramoltatásából nyert tapadás kevésbé érvényesül, nagyobb szerep hárul a gumikra az autó mozgatásában, pláne úgy, hogy a melbourne-i burkolat kifejezetten gyenge tapadást biztosít, hiszen közutakon fut.
E tényezők miatt szokták mondani, hogy ez a pálya nem szokványos, és pont ezért nem feltétlenül fest pontos képet az erőviszonyokról, de – szerencsére – a bajnokság azért korántsem csak "tipikus" helyszínekből áll. Ennyi erővel gyakorlatilag az állomások felére rá lehet sütni, hogy nem az. És persze nemcsak a vonalvezetés, hanem az egyéb feltételek is variálódnak: most idilli volt az időjárás a 25 fok környéki hőmérséklettel, de lesznek ennél hűvösebb és forróbb versenyek is, amivel egyik-másik csapatnak meggyűlik a baja.
A díjazás mindenhol egyforma, és
az éves melóhoz hozzátartozik, hogy a sokféle körülmény közepette a lehető legtöbbet kell kihozni a felszerelésből.
Ez óhatatlanul nem mindig sikerül, ilyesmi bárkivel megeshet, ahogy meg is szokott, ezúttal a maranellóiak hasaltak el a banánhéjon. A szimulátoros gyakorlás sem hozott gyógyírt a bajokra, amiben tavaly elsőrangú munkát végeztek. "Nem találtuk a helyes balanszot az autóval, küszködtünk a gumikkal. Kipróbáltunk különböző variációkat a beállításokkal, de egyik sem hozott sikert" – erősítette meg vezérük, Mattia Binotto.
A teszteken csupán egyféle vonalvezetésen tudtak ismerkedni és bütykölni az autóval, ez is kifoghatott rajtuk. A legfontosabb az, hogy magyarázatot találjanak a vergődésre, és elkerüljék a kínokat a hasonló pályákon, noha könnyen előfordulhat, hogy a genetikája miatt az SF90-nek Monaco vagy a Hungaroring sem fog ízleni.
Egyelőre olybá tűnik, a Mercedes tökéletesen alkalmazkodott az első versenyhétvége kihívásaihoz, míg a Ferrari alulteljesített. Persze benne van a pakliban, hogy az Ezüstnyilak ismét letarolják a konkurenciát, de egyetlen hétvégéből még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szokásához híven rögvest óvatos hangnemben beszélt az erőviszonyokról. "Nem tudjuk megítélni, ez kivételes eset volt-e a melbourne-i pálya sajátosságai miatt, vagy tényleg ennyire gyors autónk van-e" – árulta el szombaton, és vasárnap sem nyugodott meg a Ferrari lemaradásától.
Szerintem csak rosszul választották meg a beállításokat, nem hiszem, hogy komoly gondjuk lenne az autó teljesítményével.
Ne feledjük, tavaly hiába tűnt úgy a szezon elején, hogy a Ferrarié az erősebb autó, vagy legalábbis szélesebb tartományban ütőképes, a 2018-as Ausztrál Nagydíj is simán hozhatott volna ugyanilyen eredményt, csak 1) Valtteri Bottas összetörte az autót az időmérőn 2) a sokáig tisztes előnnyel élen álló Hamiltonnak peche, a győztes Vettelnek meg mázlija volt a virtuális biztonsági autós fázissal. A német akkor nyíltan beszélt a vezethetőségi problémákról, ám az utána következő hetekben már a Mercedes szenvedett a gumikkal.
Válaszokat kereső
rajongók egy részének meggyőződése a rádióforgalom és a motorhangok alapján, hogy a Ferrari óvatosságból letekert motorral ment,
nehogy elromoljon valami, mint az előszezoni tesztelésen többször. Kétségtelen, jobb pontokat szerezni lassabb tempóval, mint fölényesen száguldozva kiesni.
Az elméletet a végsebességadatok alátámasztják: a futamon Vettel és Charles Leclerc az utolsó négy között volt a közel maximális tempót mérő ponton, és az ügyfél csapatok versenyzői közül Kimi Räikkönen kivételével senki sem került a mezőny első felébe. Ha igaz a felvetés, Max Verstappen Vettellel szembeni előzésénél ez is szerepet játszhatott a frissebb gumik mellett.
Tényleg visszafojtották volna az erőforrást? Egyelőre semmilyen utalást sem tettek rá. Ez ugyanakkor nem magyarázza a Ferrari küszködését a lassú kanyarokban, bár erre is született egy teória, miszerint a konzervatív üzemmódban használt motort alacsony leszorítóerős szárnybeállítással kompenzálták.
A veterán újságíró, Mark Hughes aerodinamikusok véleményére támaszkodva más húrokat penget: a Ferrari szárnykoncepciója a szélein karcsú terelőlapokkal nem termel elég leszorítóerőt ahhoz, hogy az autó normálisan forduljon el a lassú fordulókban a gyengén tapadó burkolaton.
Amíg tisztábban nem látunk, marad a találgatás, illetve a főhajtás a Mercedes előtt,
amely olyan, mint a német válogatott az európai vagy a New England Patriots az amerikai fociban; nem szabad leírni őket. Talán a változásra szomjazás miatt is láttak, láttunk bele sokan Ferrari-előnyt az előszezoni eredményekbe, de úgy érződik, borult az előzetes papírforma az Ausztrál Nagydíjon.
Dupla csavar volt a történetben, hogy a győzelemre nem Hamilton, hanem Bottas tenyerelt rá. Ehhez kellett egy jó rajt tőle, valamint egy kevésbé jó a pole-ból induló címvédőtől, de ha innentől tartja a lépést csapattársával, utólag már senkit sem fognak érdekelni a körülmények. Amennyiben Hamilton ismét felülmúlja, akkor meg úgysem számítottak.
A tavaly sokak szemében elsüllyedt Bottas pazar teljesítménnyel jelezte, kár előre ex Mercedes-pilótának hívni 2020-ban, nem véletlenül tört ki belőle egy jókora káromkodás a leintéskor. Megtette, ami tőle tellett, a győzelemhez néha (sokszor?) mások hibái is szükségesek, mellesleg a pálya több mint két évtizedes történelmében ő csupán a harmadik pilóta volt (Heinz-Harald Frentzen, 1997 és Jenson Button, 2012 után), aki a 2. helyről indulva az élre állt a rajtnál.
A zordabb külső egyelőre a pályán is több keménységgel párosult, hiszen Wolff akaratával szembemenve ráment a leggyorsabb körre, és meg is futotta azt. Ez több mint biztató (újra)kezdés volt a részéről.
Csendben felhívnánk a figyelmet egy jelzésértékű statisztikára, miszerint korábban csak négyszer történt meg, hogy egy szezonnyitón az előző évi világbajnok csapattársa nyert, és közülük hárman világbajnokok is lettek abban az évben, legutóbb Nico Rosberg (előtte Alain Prost és Juan Manuel Fangio).
A Hamiltonnal szembeni különbség nem mérvadó, ahogy csapattársa is bevallotta, azt ő "engedte" ekkorára hízni. A brit a kerékcseréje előtt 3,8 másodpercre szakadt le, és kénytelen volt az optimálisnál hamarabb bemenni a depóba, mert Vettelt kihívták friss gumikért. Utólag könnyű okosnak lenni, de felesleges volt az elévágáson aggódni.
Egyrészt Vettel előtt ott volt Romain Grosjean, másrészt a középső szektorban egyetlen tizedet sem vert Hamiltonra, és önmagához képest 1 mp-t sem, Hamiltonhoz 0,5 mp-t gyorsult. A köridőkön látható, hogy a gumikopásból eredő tempócsökkenés sem jelentett fenyegető tényezőt, 4 másodpercet bajosan tudott volna ledolgozni Vettel rövid időn belül.
A Mercedesnek azonban nem volt módja mérlegelni, mire befutott az első adat, Hamilton már a kör végén járt.
Nem mintha a Ferrari kavarása nélkül esélye lett volna Bottas ellen: feltehetően valamilyen roncsdarabtól a 4. körben megsérült a padlólemezének bal hátsó sarka, amitől instabillá vált az autója. A legnagyobb lyukat közrefogó elem törött meg, ennek feladata a diffúzor helyes működésének biztosítása a légáramlás terelésével. Így az autó tempója biztosan csorbult, és talán Hamilton önbizalma is.
Végezetül egy megfigyelés, ami kivételesen bejött az előzetes tippekből: valóban kisebb lett az üldözőboly hátránya, már amennyiben kivesszük a számításból az irtózatos slamasztikában levő Williamst, amelynek autójáról kiderült, hogy olyan alapvető hiányosságai vannak, amiket csak hosszú hónapok alatt lehet megoldani. A rajtrácson idén 2,6 mp választotta el az 1. helyezettet a 18. kockából indulótól Melbourne-ben – tavaly 3,7 mp volt ez az érték és csak a mezőny fele bírt ekkora távolságon belül maradni.
A Ferrarin/Mercedesen/Red Bullon túli világ leggyorsabbja egy éve 2,0 mp-t kapott a pole pozícióstól, idén csak 1,3-at. A kvalifikáció első 18 helyezettjére vetített szórás 1,156 mp-ről 0,823-ra csökkent.
A Q1-ben elvérző Pierre Gasly a megmondhatója, hogy a korábbinál kisebb hátrányból harcoló csapatok idén gyakrabban belepiszkálhatnak a triumvirátus küzdelmébe.