Így menekült meg évtizedekkel ezelőtt Lauda a pokolból

A hétfő éjjel meghalt legenda először elutasította a kaszás meghívóját: a Zöld Pokolként is ismert Nürburgringen 1976-ban kis híján halálra égett, de versenyzőtársai kimentették a roncsból, és hat hét múlva újra versenyzett. 

Az 1976-os Német Nagydíj egy korszak végét jelentette a Forma-1-ben: onnantól egyetlen tradicionális, közutakon és dombos vidéken futó, extrém hosszú és keskeny versenypályának sem volt helye a show-ban. A biztonság előtérbe kerülésével már akkor is csak a klasszikus Nürburgring maradt hírmondónak ebből az érából, de Niki Lauda balesete mindent megváltoztatott. Az ő életében is.

Az akkor még csak egyszeres világbajnok a szalagkorlátnak csapódott, kigyulladt a Ferrarija, és ha a szervezésen múlik, bennégett volna – megálló versenyzőtársai húzták ki a roncsból.

Baljós árnyak

Pontosan ez volt az oka annak, hogy többé nem lehetett ilyen helyszínen nagydíjat rendezni, bármennyit számítsanak a tradíciók és a nosztalgia. A Laudáéhoz hasonló élmények tettek a biztonság élharcosává egy másik, szerencsésebb világbajnokot, Jackie Stewartot, akit akkoriban ki is gúnyoltak emiatt: ő tíz évvel azelőtt a mainál hosszabb spái pályán borult fel és szorult a kocsijába fél órára, de neki mázlija volt, nem kapott lángra a benzinnel színültig teli tankja.

Ahhoz képest sokat javult a biztonság 1976-ra, de természetesen meg sem közelítette napjaink szintjét. A Zöld Pokolnak hívott Nürburgring 23 kilométer hosszan tekergett az erdőben, kanyarjainak száma közelebb volt a kétszázhoz, mint a százhoz, a legjobbaknak is 7 percig tartott körbeérni rajta. Aki bajba került, nagy bajban lehetett: a segítség nagyobb távolságra volt, és persze ne feledjük, a kommunikációs lehetőségek is korlátozottabbak voltak.

A Német Nagydíjra Lauda magabiztos előnnyel érkezett, több (61) pontja volt, mint a tabellán mögötte álló Jody Scheckternek (30) és a mclarenes James Huntnak (26) együtt. Az addigi kilenc futamból ötöt az osztrák nyert meg, a Nürburgringen a 2. helyre kvalifikálta magát Hunt mögé.

Flört a halállal

A szombati időmérőn esett, a rajtsorrendet a pénteki eredmények döntötték el. Vasárnap ismét borongós idő és vizes pálya fogadta a mezőnyt, de úgy nézett ki, hogy az újabb csapadék elkerüli a környéket – a német Jochen Mass a szélirányból és a tapasztalataiból kiindulva bevállalta a száraz pályára való gumikat is, egyedüliként.

Ebből profitálva a 3. kört már ő kezdte az élen, a kerékcseréje után Lauda az 5-6. hely környékén tanyázott. „Az utolsó emlékem az, hogy a bokszkiállás után Carlos Pace-t követem, és arra gondolok, hogy beragadok mögé, amivel sok időt vesztek" – mondta.

Az Adenau híd után azonban egy névtelen padlógázos ívtörésben a falnak csapódott, a Ferrari magyarázata szerint a hátsó futómű egyik elemének sérülése miatt.

A pályára visszapattanó autó lángba borult, a mögötte érkezők közül többen is nekimentek. A baleset megtekinthető az interneten egy francia rajongó jóvoltából, aki kamerájával rögzítette az eseményeket.

Arturo Merzario, Brett Lunger, Guy Edwards és Harald Ertl szabadította ki a roncsból a súlyosan megégett pilótát. „Niki feje előre dőlt, és nem próbált kimenekülni – mondta Ertl. – Elsőre el sem hittem, de már nem volt rajta sisak." Ertl egy beavatkozó bíróval közösen próbálta megfékezni a lángokat, de csak csillapítani tudták a kis oltókészülékkel, a többiek ezalatt húzták ki Laudát, ehhez nagyjából egy perc kellett.

Állítólag Merzario korábbi ferraris tapasztalata rendkívül fontos volt, hogy kioldja a szíjat, mert ők más mechanizmust használtak a többi csapathoz képest. „Nem volt könnyű, mert Niki nyilván szenvedett és nekifeszült. Szerencsére elájult, mert csak ezután tudtam kioldani a csatot" – mondta. Aztán magához tért.

„Eszméleténél volt, és folyamatosan beszélt. Kérdezgette, hogy mennyire égtem meg" – nyilatkozta a mentéshez később csatlakozó John Watson, hozzátéve, hogy 5-6 perc telt el, mire rendes elsősegélyben részesítették Laudát. „Ahhoz képest, mennyi ideig volt az égő autóban, nem nézett ki annyira szörnyen" – állapította meg Ertl.

Ha kívülről ez nem is látszott, a baj komoly volt: a lángoktól és a belélegzett mérgező gázoktól Lauda életveszélyes állapotba került. Egy égési sérülésekre szakosodott klinikára szállították, ahol napokig küzdöttek az életéért.

A kórházra így emlékezett vissza a BBC-nek: „Nagyon fáradt voltam, aludni szerettem volna, de tudtam, az nem alvás lenne. Minden idegszálammal harcoltam, füleltem minden hangot, hogy ébren maradjak és felkészítsem a testem a küzdelemre."

Bámulatos visszatérés

A baleset utáni kedden papot hívtak hozzá, hogy feladja az utolsó kenetet, de szerdán már önállóan lélegzett, csütörtökön kiszállt az ágyból, pénteken sétálgatott és az újbóli versenyzésről beszélt.

Hiába kapott vízumot egy másik világba, az életet és a Forma-1-et választotta. Egyesek egy influenzából nem lábalnak ki ennyi idő alatt, de ő a balesete utáni 40. (negy-ve-ne-dik) napon már ismét F1-es autóban ült az Olasz Nagydíj pénteki edzésén. Az újraindított Német Nagydíjjal együtt csupán három versenyt hagyott ki, de a két győzelmet arató Hunt 14 pontra felzárkózott rá az összetettben, nem adhatta oda neki csak úgy a koronát.

Monzában folyamatosan hatalmas ovációval éltették, és egészen elképesztő módon a 4. helyen ért célba. Volt azonban, aki nem fogadta kitörő örömmel a visszatérését. „Kihúztalak a tűzből, és még csak köszönetet sem mondtál, rám se hederítettél. Azt gondoltam, nyald ki" – vetette Lauda szemére Merzario évtizedekkel később egy közös interjúban, amit a Bild am Sonntagnak adtak.

Lauda elismerte a hibáját, de azért nem volt teljesen hálátlan: a verseny után egy héttel odaajándékozta a monacói pole pozícióért kapott Rolexét Merzariónak, aki eleinte ennek sem tudott örülni. Az eset pikantériája az volt, hogy 1974-ben pont Lauda túrta ki a gyengén szereplő Merzariót a Ferraritól.

A mentésben részt vevő négy versenyzőt a bátorságukért kitüntette az angol királynő,

F1-es pályafutásukban ez volt a legemlékezetesebb momentum. Lauda az 1976-os bajnokságban 2. lett, miután az eső áztatta szezonzárón nem akarta még egyszer kísérteni a sorsot, és kiállt, ezzel Hunté lett a dicsőség, de 1977-ben már nem talált legyőzőre, ahogy 1984-ben sem, így háromszoros világbajnokként vonult vissza.