Meghalt Niki Lauda

Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2014, Grand Prix of Australia, Niki Lauda (AUT, Mercedes AMG Petronas F1 Team),
Vágólapra másolva!
Meghalt Niki Lauda, háromszoros világbajnok Forma-1-es pilóta, halálhírét családja közölte. Lauda 70 éves volt, versenyzőként és cégvezetőként is maradandót alkotott az autóversenyzésben és a légiközlekedésben. Hónapok óta súlyos beteg volt, az életét többször is megmentették.

Hosszú betegség után, 70 éves korában meghalt Niki Lauda, a Forma-1 korábbi háromszoros világbajnoka, az egyetlen pilóta, aki a sportág történetének két legsikeresebb csapatával, a Ferrarival (1975, 1977) és a McLarennel (1984) is világbajnoki címet nyert. Versenyzői pályafutása után több légitársaságot is alapított, valamint csapatfőnökként is sikereket ért el, elsősorban a Mercedesszel.

Lauda 8 hónappal ezelőtt esett át tüdőátültetésen, utána két hónapot kórházban volt. Január elején lett ismét rosszul, azóta folyamatosan kezelték, de állapota egyre romlott. Az utolsó napokban leálltak a veséi.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976

Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Nikink hétfőn családja körében békésen elhunyt – áll a család közleményében. – Sportolóként és vállalkozóként elért különleges eredményei felejthetetlenek maradnak, ahogy velünk marad a fáradhatatlan tettvágya, a nyíltsága és bátorsága is. Mindannyiunk számára minta és példakép, a nyilvánosságtól távol szerető és odaadó férj és nagyapa volt. Nagyon fog hiányozni."

Különc volt a sportágban

Lauda 1949. február 22-én született Bécsben. Mágnáscsalád sarjaként nem támogatták versenyzői ambícióit, ezért 30 ezer fontos bankkölcsönnel vásárolt magának helyet a March-csapatnál, ahol 1971-ben és 1972-ben versenyzett. 1974-ben a legendás Ferrari pilótája lett, majd a következő évben megnyerte a világbajnokságot is a Scuderia pilótájaként a későbbi elnök, Luca di Montezemolo csapatfőnöki korszaka alatt.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Híres volt arról, hogy ridegen racionális megközelítéssel kezelte a versenyzést. Nem ragadta el a szenvedély, mindig csak akkora kockázatot akart vállalni, amekkora feltétlenül szükséges volt. A megjelenésével, a stílusával, a furcsa akcentusával és a hozzáállásával nem szerzett magának sok barátot a versenypályákon, általában különcnek tartották őt.

Pályafutása legismertebb versenye az 1976-os Német Nagydíj volt.

Ahogy azt a Hajsza a Győzelemért című filmben is megörökítették, az osztrák pilóta túl veszélyesnek tartotta a versenyzést a Nürburgring eredeti változatán, de a nagydíjat megtartották. A Ferrari pilótája a futam 2. körében a védősávnak ütközött, az autója lángokba borult, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba annak ellenére, hogy Arturo Merzario, Lunger, Guy Edwards és Harald Ertl kimentette őt a roncsból.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Lauda maradandó égési sérüléseket szenvedett, mérges gázokat lélegzett be, károsodott a tüdője, és vérmérgezéssel is kezelték. Megszállottságát jelzi, hogy kritikus állapotán felülkerekedve mindössze két versenyt hagyott ki, és 6 héttel később, az Olasz Nagydíjon már rajthoz állt, és a 4. lett.

A Fudzsiban megrendezett szezonzáró előtt még mindig harcban állt a világbajnoki címért. A Japán Nagydíj előtt özönvízszerű eső zúdult a pályára, ismét felmerült, hogy veszélyes versenyezni, de a tévés közvetítés nyomása miatt végül elrajtolt a mezőny. Lauda nem vállalta a kockázatot, 2 kör után önként visszalépett a versenytől, részben azért, mert a sérülései miatt nem tudott pislogni. Hunt a 3. helyen ért célba, és 1 pontnyi előnnyel világbajnok lett.

A kettejükről szóló filmben őt és riválisát, James Huntot tűzként és vízként mutatták be, de a két pilóta általában jól kijött egymással, és kölcsönösen tisztelték a másikat.

A Ferrari és Lauda kapcsolata megromlott a ’76-os bajnoki cím elvesztése miatt, de az osztrák pilóta 1977-ben ismét világbajnok lett. A szezon vége előtt azonban elhagyta a Ferrarit, a következő két szezont Bernie Ecclestone csapatánál, a Brabhamnél töltötte. Közben megalapította első légitársaságát, a Lauda Airt, a Kanadai Nagydíj során pedig közölte, azonnal visszavonul, mert nincs kedve körbe-körbe autózni.

Repült, de közben a McLarennel visszatért

Lauda 1982-ben visszatért az F1-be a McLarennel, miután meggyőzték a főszponzort, hogy továbbra is képes nyerni. Az osztrák pilóta már a harmadik futamon győzött. 1983-ban nem kapott versenyképes autót, így elmaradt a futamgyőzelem, ráadásul a feltörekvő Alain Prost is csatlakozott a McLarenhez a szezon végén.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Még mielőtt a feltörekvő Prost a fejére nőtt volna, Lauda megnyerte pályafutása harmadik világbajnoki címét, mindössze fél pont előnnyel csapattársa előtt. 1985-ben ismét gyenge volt az autója, sérülés miatt kihagyott futamokat is, majd felhagyott a versenyzéssel. Máig ő az egyetlen, aki a Ferrarival és a McLarennel is bajnok lett.

Lauda 1985 után elsősorban légitársaságával foglalkozott,

saját maga is repült, később azt mondta, a repülés fegyelemre és a szabályok betartására tanította őt. Cégvezetőként drámai pillanatokat is megélt, amikor 1991 májusában Boeing típusú gépe 233 emberrel a fedélzetén Thaiföldön lezuhant. Lauda később kikényszerítette, hogy a gyártó ismerje el a felelősségét.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Első légitársasága, a Lauda Air 2000-ben beolvadt az Austrian Airlinesba, az alapító 2003-ban új céget hozott létre FlyNiki néven, ami a később csődbe ment Air Berlin tulajdonába került. 2018 márciusában Lauda visszavásárolta a céget, majd Laudamotion néven továbbadta azt a Ryanairnek, és ma is működik.

Menedzserként is részt vett az F1-ben

Lauda a versenyzői pályafutása után sem fordított hátat az F1-nek. 1993-tól a Ferrari tanácsadójaként dolgozott, 2001-től csatlakozott a mai Red Bull Racing jogelődje, a Jaguar F1-es csapatához igazgatói pozícióban. Szokatlan módon a főnök saját maga is kipróbálta a csapat egyik autóját, 2002 januárjában a 2001-es R2-essel tett meg néhány kört Valenciában. A szezon végén azonban kirúgták a csapattól.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Korábbi csapatfőnökével, Bernie Ecclestone-nal is barátságot ápolt, az RTL szakértőjeként rendszeresen elutazott a versenyek helyszíneire. Jellemző rá, hogy 20 év után a 2017-es szezonzárón egyik pillanatról a másikra, váratlanul jelentette be, hogy felhagy ezzel a munkával, megdöbbenést keltve a műsorvezetőben is.

Menedzserként Lauda nem alkotott kiemelkedőt egészen addig, amíg meg nem kezdődött a sikerszéria a Mercedesnél.

Amikor a német vállalat nem jutott egyről a kettőre a 2010-ben újjáalakított gyári csapatával az F1-ben, a vezérigazgató Dieter Zetsche felkérte Laudát, hogy segítse a résztulajdonosként belépő, azóta az F1 történetének legsikeresebb csapatfőnökévé váló Toto Wolff munkáját.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

Laudának nagy szerepe volt abban, hogy Ross Brawnnal közösen elcsábítsák Lewis Hamiltont a McLarentől. Hamiltont mindenki bolondnak tartotta, de már 2013-ban futamot nyert a Mercedesszel, 2014 óta pedig csak Nico Rosberg tudta őt legyőzni az Ezüstnyíllal, eddig öt világbajnoki címet nyert és a sportág történetének egyik legeredményesebb tagja lett.

Noha korábban Wolff is versenyzett, a menedzsmentben elsősorban Lauda volt az, aki sportolóként felépített hitelét is latba vetve kezelte a pilóták vadhajtásait, főleg, miután 2014-ben kiderült, hogy Hamilton és Nico Rosberg csapaton belül küzdhet a világbajnoki címekért. Komoly érdemei voltak abban, hogy az istálló ne zuhanjon össze a két pilóta elmérgesedő munkakapcsolata miatt.

Négyszer mentették meg az életét

Lauda kétszer kötött házasságot, első feleségével, Marlene Knausszal két közös gyermeke született, Mathias és Lukas, előbbi autóversenyzőnek állt, de édesapja sikereit megközelíteni sem tudta. 1991-ben elváltak, világra jött egy házasságon kívüli gyermeke is, Christoph. Második felesége, Birgit Wetzinger 2009-ben egy fiúnak és egy lánynak adott életet.

Birgit előtte Lauda életét is megmentette, amikor felajánlotta későbbi férje számára az egyik veséjét. Egy transzplantációt már 1997-ben elvégeztek rajta, akkor testvére segített rajta.

Forma-2, Niki Lauda, Roueni Nagydíj 1972
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Holland Nagydíj 1974
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 1976
Forma-1-es Monacói Nagydíj, Monaco, Monte-Carlo, 1976, Niki Lauda, Ferrari
Forma-1, Luca di Montezemolo, Clay Regazzoni, Niki Lauda, 1975, Argentin Nagydíj
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Német Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, kórház, 1976
Forma-1, Niki Lauda, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Salzburg 1976
Forma-1, Niki Lauda, James Hunt, Japán Nagydíj 1976
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Japán Nagydíj 1976
AUTO-F1-GRAND PRIX-JAPON-HUNT-ANDRETTI-446585 Horizontal CIGARETTE GRAND PRIX TROPHEE PILOTE AUTO VAINQUEUR F1 PODIUM FUMANT LARGEUR COTE A COTE SPORT AUTOMOBILE
Forma-1, Niki Lauda, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj 1977
Niki Lauda, 1976, Paul Ricard
Forma-1, Niki Lauda, Brabham, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, McLaren Racing, Monacói Nagydíj 1982
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing 1984
Forma-1, Niki Lauda, Alain Prost, McLaren Racing, Portugál Nagydíj 1984
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air 1988
Forma-1, Niki Lauda, Lauda Air sajtótájékoztató 1991
Forma-1, Niki Lauda, Jean Alesi, Scuderia Ferrari, San Marinói Nagydíj 1994
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar, Magyar Nagydíj 2001
Forma-1, Niki Lauda, Jaguar Racing, Valencia teszt 2002
Forma-1, Niki Lauda
Forma-1, Niki Lauda, Bernie Ecclestone Hahnenkamm 2004
Forma-1, Niki Lauda, Birgit Wetzinger, 2010
Forma-1, Niki Lauda, Daniel Brühl, Rush Hajsza a Győzelemért bemutató 2013
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Ausztrál Nagydíj 2014
Forma-1, Niki Lauda, Helmut Marko, Ausztrál Nagydíj 2016
Forma-1, Niki Lauda, Sebastian Vettel
Niki Lauda, Toto Wolff
Forma-1, Niki Lauda, Mercedes-AMG Petronas, Mexikói Nagydíj 2017
Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Niki Lauda

2018 augusztusában Laudát kórházba szállították, egy fertőzés szövődményei miatt életmentő tüdőtranszplantációt végeztek el rajta, majd az év végén is visszakerült az intenzív osztályra. Orvosai az állapotát nem hozták összefüggésbe az 1976-os baleset következményeivel. Halála előtt nem sokkal kiderült, hogy vesedialízisre szorult.

Noha az osztrák legenda 2018 nyara óta nem tudott elutazni az F1-es versenyekre, mindvégig visszavárták őt. A tavalyi világbajnoki címek megnyerése után a Mercedes-csapat tagjai a Laudától szinte elválaszthatatlan piros baseballsapkákkal fejezték ki a tiszteletüket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!