Örök igazság, hogy a sportban mit sem érnek a "ha"-val kezdődő mondatok, olykor azonban mégis eltűnődünk azon, hogy bizonyos dolgok miként alakulhattak volna másként. A Forma-1-ben az egyik ilyen, örökre megválaszolatlanul maradó kérdés a sportág sokak által valaha élt legjobb pilótájának tartott Ayrton Senna Ferrarihoz szerződése. Vajon világbajnok tudott volna lenni a 90-es évek második feléig csak bukdácsoló Scuderiával? Ma ő lenne minden idők legeredményesebb Forma-1-es pilótája Michael Schumacher helyett? Ezekre a kérdésekre sosem fogunk választ kapni, Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnökének véleményét azonban megismerhetjük arról, hogy vezetett-e volna egy csapatban a minden idők legjobbjai közé sorolandó két pilóta.
Sennáról köztudott, hogy a Ferrarinál akarta befejezni Forma-1-es pályafutását. Tom Rubython "The Life of Senna" című könyvében a háromszoros világbajnok utolsó barátnője, Adriane Galisteu felidézte, ahogy Senna a következőképp búcsúzott tőle 1994 áprilisának elején, mielőtt elrepült Japánba, a szezon második futamára: „Egy napon elveszlek feleségül, egy napon pedig a Ferrarinak fogok dolgozni. A karrieremet náluk, az életemet pedig veled fogom befejezni."
Galisteu szerint Sennát nem érdekelte, hogy a Ferrari az akkori mezőnyben legfeljebb a harmadik erőnek számított, a csapat tradíciója és mítosza miatt mindenképpen a vörösöknél akart versenyezni,
de előtte úgy tervezte, hogy kitölti kétéves szerződését a Williamsszel. Jean Todt Auto Bildnek adott 2017-es interjújából kiderül, hogy Senna már 1993-ban tárgyalt a maranellóiakkal egy esetleges 1994-es ülésről, de miután Todt közölte vele, hogy tiszteletben tartja Jean Alesi és Gerhard Berger érvényben levő kontraktusát, az 1995-ös átigazolástól is elzárkózott.
Az 1994-es szezon elején azonban változott a helyzet, az utóbbi éveket uraló Williams azévi autója ugyanis meglehetősen nehezen vezethetőre sikeredett, Senna az idény első két futamán egyaránt kiesett, miközben Michael Schumacher mindkétszer nyert. Adrian Newey, a csapat akkori technikai igazgatója könyvében leírta, átérezte a háromszoros világbajnok helyzetét, aki bizonyára úgy érezte, rosszkor érkezett a grove-iakhoz, akik addigra leszálló ágba kerültek. Más kérdés, hogy az istálló a szezon második felére rendbeszedte a kocsit, a 94-est is beleszámítva zsinórban négy szezonban volt harcban az év végi elsőségért, 1996-ban Damon Hill-lel, 1997-ben Jacques Villeneuve-vel pedig világbajnoki címet nyert.
Az 1994-es szezon eleji vergődést látva Sennában azonban újra felerősödött a vágy, hogy a Ferrarihoz tegye át a székhelyét.
A tragédia előtt szerdán eljött hozzám Bolognába. Azt mondta, hogy bármi áron szeretne a Ferrari pilótája lenni és meg akar szabadulni a Williamstől
– nyilatkozta Luca di Montezemolo, a Ferrari akkori elnöke a Sky Italiának. – Abban maradtunk, hogy Imola után beszélünk. Aztán történt ami történt. Annak a csapatnak [Senna] szerződtetése lett volna a hab a tortán, mint Michaelé később."
Túl sok hab azonban nem fért volna rá arra a bizonyos tortára, amennyiben ugyanis Senna a Ferrarihoz igazol, a vörösök biztosan nem szerződtették volna Schumachert az 1996-os szezonra. Az persze nem zárható ki, hogy a német később sem került volna Maranellóba, a Scuderia évtizedeken át alkalmazott filózófiája azonban nem engedte volna, hogy egyszerre két alfahím legyen a csapatban.
Ez egy szép álom, de ezzel lábon lőttük volna magunkat. Nagy szenzáció lett volna, de a Ferrarinak nem tett volna jót. Két ilyen szintű sztárpilótával az ember nem nyer"
– jelentette ki Montezemolo, aki szerint Schumacher és Rubens Barrichello későbbi párosa a tökéletes példa arra, hogy milyen az ideális versenyzői kettős.
Senna végül 1994. május 1-jén belehalt a San Marinói Nagydíjon szerzett súlyos fejsérüléseibe, Schumacher abban és a következő évben is világbajnok lett a Benettonnal, majd 1996-ra átigazolt a Ferrarihoz, hogy segítsen felépíteni a következő 10 évben rekordokat halmozó sikercsapatot.