Nem túlzás az egyetemes sporttörténelem egyik legizgalmasabb eseményének nevezni a 2008-as Brazil Nagydíjon történteket: a Ferrarit erősítő Felipe Massa 5 pontos hátránnyal, de az élről indult a világbajnoki cím sorsáról döntő utolsó futamra, miközben akkor még csak másodéves ellenfele, Lewis Hamilton a 4. kockát szerezte meg és az első 5 hely egyikén kellett zárnia a futamot a győzelemhez.
A McLaren szerelőgárdáját erősítette akkoriban Marc Priestley is, aki később műsorvezetőként és influencerként is szerencsét próbált, a YouTube-on sztorizós sorozatot indított „The Mechanic” című könyvében megörökített történetekre alapozva. Az első két alkalommal Kimi Räikkönen megviccelését és a finn pilóta, valamint Ron Dennis vitáját idézte fel.
Ezúttal Hamilton első világbajnoki címe került napirendre. A futam előzménye, hogy a McLarent a 2007-es kémbotrány utóhatásaként kizárták a konstruktőri világbajnokságból, Hamiltont máig vitatott módon megbüntették a Belga Nagydíjon, Massa pedig kiesett a Szingapúri Nagydíjon nagyrészt azért, mert Nelson Piquet Jr, Flavio Briatore és Pat Symonds elcsalta a versenyt.
A McLaren tagjaiban még élt a 2007-es szezon traumája is,
akkor a belviszály Fernando Alonsóval, a kémbotrány és a Ferrari ellen fokozódó világbajnoki küzdelem hajrájában szinte nyert helyzetből vesztettek, és a Brazil Nagydíjon végül Kimi Räikkönen és a Scuderia nyerte meg a világbajnoki címet. 2008-ban eleve tudták, hogy a Ferrari az esélyes Interlagosban, de száraz pályán sima ügynek tűnt az első 5 hely egyikének megszerzése.
„Szerencsére, volt már tapasztalatunk. Az előző szezon horrorsztorija után a csapat már tisztában volt azzal, hogy ilyen körülmények között mit kell tennünk a végső győzelemért. Észszerűek maradtunk, nagy döntések előtt mély levegőt vettünk, és a fejünk felülbírált minden túlzottan lelkes ötletet. 2007-ben nagyon sokba került, hogy a szívünkre hallgattunk, és ezt a hibát nem követhettük el újra.”
Amikor Massa megszerezte a pole pozíciót és Lewis a 4. lett, mindenki nyugodt maradt”
– idézte Priestley a könyvben foglaltakat. A verseny azonban „igazi rémálom” volt a csapat számára, mert a rajt előtt esni kezdett az eső, ez kiszámíthatatlanná tette a futam alakulását. „Az biztos, hogy a McLarennél ezt senki sem akarta azon a délutánon” – összegzett az egykori szerelő, aki úgy emlékszik, az utolsó körökig mindenki nyugodt volt, de aztán erősödött az eső, és eluralkodott a pánik.
„A rádión próbáltuk Lewist nyugtatni, ellenőrzés alatt tartani, hogy ne legyen ideges. A garázsban sem voltunk azok. A körülmények függvényében a megfelelő időpontokban a megfelelő döntéseket hoztuk, csak ennyit tehettünk. Az eső viszont egyre rosszabb lett, a garázsban is kezdtünk aggódni, mert egyáltalán nem volt erre szükségünk.”
Lewis is kiabálni kezdett a rádión, hogy vezethetetlen az autó. Sebastian Vettel sokkal jobb formában volt, Lewis is csak annyit látott, hogy a körülötte lévő ellenfelek jobban tudják kezelni a helyzetet.”
„Amikor nem mennek jól a dolgok, hajlamos pánikba esni. Nekünk is pont ugyanazt kellett tenni, amit most Bono csinál a Mercedesnél: nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a rádión nyugodt maradjon az ember hangja, ezzel az egész helyzetet is megnyugtassa, és enyhítse az aggodalmakat. Mondtuk neki, hogy jók vagyunk, tartjuk az elégséges helyezést, és tegye a dolgát, mert minden rendben van.”
Priestley már a könyvében is felfedte, hogy „a csapatnál inspirációként tekintünk a versenyzőnkre. Ha Lewis megijed, arra mindenki odafigyel. Ráadásul, senki sem ismerte ki annyira az autót, ahogy ő”, ezért a versenyző aggodalma a csapatra is átragadt. Ezt ráadásul tetézte, hogy másfél körrel a leintés előtt Hamilton visszacsúszott a 6. helyre, ami már vert helyzetet jelentett.
Visszatartottuk a lélegzetünket. Nicole Scherzinger üvöltött a garázs végében, megfordultam, és láttam, hogy az arcát eltakarva, kikerekedett szemekkel mered a tévére.”
„Biztosíthatom, az egyik legélesebb emlékem az utolsó körről, hogy Nicole Scherzinger olyan hangosan üvölt, hogy a füldugóm és fejhallgatóm ellenére is hallottam őt. Nagyon lelkes volt és nagyon közel állt Lewishoz, nagyon akarta, hogy jól szerepeljen. Sokan azt gondolták, de a kapcsolatuk nem a külsőségekről szólt, akkoriban [Scherzinger] volt [Hamilton] legnagyobb szurkolója, de a garázsban mindenki mindennél jobban akarta a sikert.”
Az utolsó kör kezdetén Hamilton 15 másodperccel haladt Timo Glock mögött. A Toyota versenyzője a többiekkel ellentétben kockáztatott, száraz pályára alkalmas gumikkal maradt a pályán. Ez eleinte jó húzásnak tűnt, az utolsó körre azonban fokozódott az eső intenzitása, Vettel és Hamilton az utolsó kanyarban végül utolérte őt.
Az autók közeledtek az utolsó kanyarhoz a dombnak felfelé. A célvonal előtt Vettel az 5. volt, Hamilton a 6. helyezett.”
„Még mindig igyekeztek, és megelőztek valakit, akiről mindenki azt gondolta, hogy egy küszködő lekörözött, aki hihetetlenül lassan megy. Ekkor a kommentátor, Martin Brundle hirtelen elkiáltotta magát: ’Az ott Glock?!’ Minden egyes szót egyre hangosabban mondott. Mindkét kommentátor megőrült – idézte fel. – Az a pillanat és a három szó manapság már szállóige” – utalt Priestley az elhangzottakra, ami annyira megmaradt az angolszász közönségben, mint a magyaroknak Damon Hill eltűnése a Hungaroringen.
Priestley megjegyezte, a sport kapcsán már elcsépelt érzelmi hullámvasútról beszélni, de ő így élte meg a versenyt. Noha elérte a legnagyobb álmát és „a lehető legdrámaibb formában” részesévé vált egy világbajnoki győzelemnek, nem feledkezett meg az ellenfelekről sem.
„Volt egy pillanat, amikor nagyon sajnáltam a Ferrari garázsában dolgozó srácokat, mert tudtam, hogy ők is azt a depresszív hullámzást érzik, amit én is megéltem. Talán még extrémebb formában, mert azt hitték, hogy nyertek. Legszívesebben megöleltem volna őket, néhányan a barátaim is voltak. Tudtuk, hogy a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak, és nekünk kedvezhetnek.”
A Forma-1 történetében az a mi pillanatunk volt.”
Természetesen önfeledt ünneplés kezdődött az éjszakába nyúlóan: Hamilton volt a DJ a bulin és Scherzingerrel duettet is énekelt, de talán a reggeli elsöprő másnaposság miatt is Priestley számára ennél is emlékezetesebbek voltak azok a pillanatok, amiket a leintés utáni pillanatokban élt át.
„Nicole nem győzött üvöltözni a garázsban, egy csomó melós szerelő között szökdécselt magassarkúban, a tökéletesen manikűrözött kezeivel és hajával. Teljesen bevonódott a körforgásba, ami nekem nagyon tetszett. Nagy élmény, nagyszerű pillanat volt. Nagyon különleges volt látni azt is, ahogy Lewis visszatért és édesapja karjaiba ugrott. Mindannyian tudtuk, milyen szoros volt köztük a kötelék és mennyire küzdöttek, hogy közösen elérjék azt a pillanatot. Talán ez volt a legjobb nap a pályafutásom során.”
