Hatalmas feladat előtt áll a Forma-1 az idei szezonjának beindításával, hiszen mindent meg kell tennie, hogy a lehető legbiztonságosabb körülményeket teremtse a korlátozott létszámban a versenyekre utazó személyzetnek. Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója, Jean Todt FIA-elnök és Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatójának találkozója után utóbbi részleteket árult el arról, hogy miként tervezik biztosítani az egyes helyszíneken a folyamatos koronavírus-tesztelést, ami az FIA orvosi bizottságának elnöke szerint nem lesz veszélyes a verseny megrendezésére, azaz pozitív teszt esetén sem fújják majd le az adott nagydíjat.
A Forma-1 utólag nézve hibás döntést hozott, amikor elutaztatta a teljes mezőnyt a márciusi Ausztrál Nagydíjra, amelyet végül az utolsó pillanatban töröltek. A versenyhétvége előtti csütörtökön a McLaren egyik szerelőjéről kiderült, hogy koronavírusos, a csapat pedig emiatt azonnal bejelentette: nem vesz részt a nagydíjhétvégén akkor sem, ha nem törlik azt.
Gérard Saillant, az FIA orvosi bizottságának elnöke szerint a folytatásban ilyesmire azonban nem fog sor kerülni, pozitív teszt esetén is megrendezik a versenyeket.
„A helyzet változott Ausztrália óta, mivel rendelkezésre áll gyorsteszt a diagnózis megerősítésére, izolálni és tesztelni tudjuk azokat, akik kapcsolatba kerültek egy fertőzöttel” – nyilatkozta a 75 esztendős szakember a L'Equipe-nek.
Én úgy gondolom, hogy ilyen esetben sem fogják törölni a versenyt.
Az olyan lenne, mintha valaki azt mondaná, lezárták a metrót, mert az egyik utasnak pozitív lett a tesztje."
Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója részleteket árult el arról, hogy miként fogják megvalósítani a limitált számú, de így is várhatóan 1000 és 2000 fő közötti versenyre utazó személyzet tesztelését a jelenlegi tervek szerint július 5-én, Ausztriában kezdőd szezon során. „Mindenkit tesztelni fogunk és engedélyhez kötött lesz a paddock területére lépés.
Ezután pedig kétnaponta elvégezzük az embereken a tesztet, mialatt a paddockban tartózkodnak.
Ezt egy erre felhatalmazott hatóság fogja végezni, ezt a rendszert pedig az európai versenyekre biztosan fenntartjuk, mindenhol ugyanazokat a létesítményeket fogjuk használni a tesztelésre. Biztosítani tudjuk, hogy mindenki rendszeres tesztelésen essen át."
A tesztelés mellett a világszerte alkalmazott, távolságtartásra vonatkozó előírásokat csak részben vezetnek be, csapaton belül ugyanis nem életszerű elvárni az emberektől, hogy ne menjenek egymás közelébe. „Lesznek korlátozások arra vonatkozóan, hogy az emberek miként mozoghatnak a paddockban” – mondta Brawn.
Csapaton belül képtelenség távolságot tartani, ehelyett a paddockon belül is elkülönítést kell alkalmaznunk. A csapatok a saját közegükben fognak maradni, és nem keverednek más csapatokkal.
A saját hotelüket használják, valamint nem lesznek motorhome-ok sem. Biztosítani fogjuk, hogy mindenki tiszteletben tartsa a követelményeket. Elképesztően nagy munka zajlik az F1-en és az FIA-n belül is. Az alapján amit hallok és látok, bízom benne, hogy képesek vagyunk biztonságos környezetet teremteni."