A Forma-1 1950 óta íródó történetében eddig mindössze egyszer, 1965-ös szezon vége és az 1966-os kezdete között fordult elő, hogy hét hónap telt el két verseny között. A világ és az életünk is sokat változott azóta, napjaink generációja számára példátlan időszakot hozott a koronavírus és az óvintézkedések miatti korlátozások kezelése.
Jelentősen visszaesett a gazdaság, egész iparágak álltak le, köztük lényegében az összes tömegrendezvény, így a sport is. A veszély mérséklődésével zárt kapuk mögött már több sportág újra elindult, az USA-ban a NASCAR és az IndyCar is pályára lépett, a Forma-1 pedig július 5-től versenyez ismét, megfeszített menetrenddel.
Ahogy az átlagemberek, úgy a sportolók számára is szokatlan volt az elmúlt néhány hónap. Akadtak, akik csendesen, a családjaikkal töltötték a holtidőt, mások az online versenyzés felé fordultak, és az internet segítségével próbálták magukat a körforgásban tartani. Az eltérő életmódok után viszont nagy kérdés, hogy mire mennek egymás ellen a pilóták, és hogyan készülnek fel a szezonra.
Felmerültek vélemények azzal kapcsolatban, hogy vajon miként befolyásolja a pilóták teljesítményét a hosszú kényszerszünet, ezért néhány aktuális kérdéssel megkerestük Dr. Lénárt Ágota sportpszichológust, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető docensét, az olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetőjét.
Adorján Viktor: A sportolók fizikális felkészülése mellett manapság már igen nagy szerepe van a mentális edzettségnek is. Az átlagemberek életét alaposan felforgatta a koronavírus, és a sportvilág is teljesen leállt. Mit tehetnek például az autóversenyzők, hogy fejben is felkészüljenek az újrakezdésre, a szezon tényleges elindítására?
Lénárt Ágota: Nagyon sok függ attól, hogy miként készülnek a köztes időben. Azok a sportolók, akik mindent megtesznek azért, hogy formában maradjanak, kevésbé fognak elmaradni vagy berozsdásodni. A sportpszichológiai módszerek között jónéhány van, amelyek segítségével ezt a szakaszt át lehet hidalni. Mentális tréning révén például nap mint nap lehet olyan helyzeteket teremteni, amelyben gyakorolni tudnak.
A mentál tréning úgy nevezett ideomotoros edzés, ez azt jelenti, hogy a „képek” meghatározott idegimpulzusokat váltanak ki az izomzatban, gyakorlatilag a szervezet ugyanolyan készültségi állapotba fog kerülni, mintha ez a valóságban is megtörtént volna. Nagyon sok sportoló beszámol arról, hogy a mozgássorok fejben, gondolatban történő elképzelése során ugyanazokat az érzéseket éli meg, mintha rendesen a pályán lenne, ugyanúgy gyakorolna, ugyanúgy csinálná a dolgokat.
Ez rendkívüli módon alkalmas jó mozgássorok begyakorlására, a hibák mentális kijavítására, a különböző helyzetek modellezésére.
Például: mi van, ha én vezetek, ha ő vezet, ha „robbantanom” kell, és természetesen a taktika és a stratégia begyakorlására is. Abban is segít, hogy az arousal, tehát az éberségi szint optimális legyen, így a versenyző nem fogja túlizgulni magát, de nem lesz apatikus állapotban sem.
Az idegrendszer számára ismerős hatást kelt, mintha az agy azt érezné, hogy „én ezt már megcsináltam, én már ott voltam, én már túlvagyok ezen”, pozitív értelemben. Nem fog feleslegesen izgulni. Ez az „ismerős hatás” azonban nem fogja elrontani a készenléti, rajtállapotot, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki jól tudjon teljesíteni.
Azt gondolom, hogy a felkészülési szakaszban nagyon-nagyon sok függ attól, hogy miként készülnek a versenyzők. Mivel mindenki más módszereket követ, nem lehet általános receptet mondani arra vonatkozóan, hogy mi fog történni.
Adorján Viktor: Úgy látjuk, nincs egyetértés a versenyzők között a felkészültséggel kapcsolatban. Van, aki azt mondja, hogy 10 kör is elég lesz, és újra csúcsformában vezet majd, mások pedig azt gondolják, hogy a hosszú kihagyás galibát fog okozni. Mi egyelőre nem találtunk statisztikai összefüggést a versenyek között eltelt idő és a balesetek száma között. Ön szerint befolyásolja a sportolók teljesítőképességét, hogy mennyi idő elteltével kell újra rajthoz állni?
Olyan egyértelmű, ok-okozati összefüggést nem lehet mondani, hogy ha túl nagy időbeli kiesés van, akkor biztosan nőni fog a balesetek száma. Ezt biztosan nem állíthatjuk, ez körülbelül olyan összefüggés lenne, mint a gólyafészkek és a születések száma az országban. Ezt a matematikai statisztikával foglalkozó szakemberek szokták emlegetni, bár összefüggést valószínűleg lehetne találni, ha nagyon akarnánk, de mégsem ok-okozati összefüggésről van szó.
A versenyzők felkészülése fogja meghatározni azt, hogy milyen formában lesznek, és ennek megfelelően, hogyan tudnak majd szerepelni.
Az viszont kétségtelenül igaz, hogy még a hosszú ideje versenyző sportolók is beszámolnak arról – és ezt saját magam is mint aktív, nemzetközi szinten versenyző lövész állíthatom –, hogy ha több idő telik el, akkor a visszatérés után az első versenyen van egy normálisnak mondható bizonytalanság érzés.
Ez általában viszonylag hamar el szokott múlni, de ha egyből beesik valaki egy nemzetközi versenyre úgy, hogy nem volt előtte felvezető verseny, ahol ismét visszarázódik, akkor természetesen nehezebb. Ebben a szakágban viszont vannak edzések, így a visszarázódás könnyedén megoldható.
AV: A holtidőszak alatt egyfajta generációs szakadék alakult ki a versenyzők között: a 20-25 év közötti korosztály rögtön szimulátorozni kezdett és online versenyeken indult, az idősebbek viszont inkább a családi életükkel foglalkoztak. Feltételezem, az nem magától értetődő, hogy azok a versenyzők, akik az elmúlt hónapokat végig szimulátorozták, most automatikusan jobb formában kezdik majd a szezont.
LÁ: A fiatalok jól érzik azt, hogy van még tanulnivalójuk, az öreg rókák viszont már jól tudnak versenyezni, nekik már bőven megvan a versenyzési tapasztalatuk. Amit a fiatalok akár a szimulátorral felhoznak, azt az öreg rókák általában már tudják. Inkább erről szól a történet, de maga a műfaj,
a szimulátoron történő gyakorlás rendkívül hasznos, és folyamatosan lehet vele fejlődni, javítani a teljesítményt. Ez nagyon jó dolog.
A tavalyi Sportpszichológiai Európa Kongresszuson beszámoltak arról, hogy még további fejlődést lehet elérni a mentál tréning és a videó együttes alkalmazásával. Egy biztos: azok, akik szimulátoroznak vagy bármilyen más módon gyakorolnak, azok kevésbé fognak kiesni a ritmusból. Ők az idegrendszert ugyanúgy formában, karbantartják, mintha rendesen, pályaedzéseket tartottak volna.
AV: Volt néhány nagyon furcsa eset csúcskategóriás autóversenyzőkkel, amikor online futamokon a szerepükből kiesve kiütötték az ellenfeleiket vagy egyéb csaláshoz folyamodtak annak ellenére, hogy a sport szellemiségével meg az általános szabályokkal tisztában kellene lenniük. Mi állhat ennek a hátterében?
LÁ: Fizikai térben biztosan nem tettek volna ilyeneket. Tisztázni kell, hogy ez játék vagy verseny. Minősíti a versenyzőt is, ha nekimegy a másiknak és dúvadként lerombol valamit, mint az óvodások, de ha ez játéknak van hirdetve, akkor…
AV: Nem pontosították velük előre, hogy szórakozunk vagy…?
LÁ: Igen, de akkor sem etikus, mert ez a szabályok áthágása, de ha játékról van szó, akkor egy óvodást sem büntetnek meg azért, ha lerombolja az építőkockákat. Ha ezt rendesen, versenynek hirdetik meg, akkor viszont a szervezőknek kötelező kiadni olyan szabályrendszert, ami mindenkire nézve egyértelműen igaz kell, hogy legyen.
Másrészt, azokat az előírásokat is, hogy ha valaki ilyen durván megsérti a szabályokat, akkor milyen büntetésben részesül. Lehet, hogy attól a versenytől legközelebb eltiltják vagy ellenőrizni kell, hogy ki nevezett és ténylegesen ki játszik. Szervezési megkötések itt sokat tudnának segíteni. El kell dönteni, hogy ez játék vagy verseny, ha pedig verseny, akkor ennek megfelelően kell rendezni és szankcionálni.
AV: Egyelőre úgy tűnik, hogy a szabályozó testületek nem léptek fel keményen ezzel a helyzettel szemben, viszont a nézők a közösségi médiában pellengérre állították az érintetteket.
LÁ: Ez teljesen indokolt. A játék is attól játék, hogy betartjuk a szabályokat. Azért említettem az óvodáskort, mert nekik még nincs szabálytudatuk, ez 7-8 évesen alakul ki, előtte teljesen normális, hogy az óvodás mondjuk felborítja a társasjáték tábláját, mert nem ő nyert. Az a problémás, ha a szülő ilyenkor azt mondja, hogy majd ő megtanítja a gyereket a szabályos játékra, mert az életkora még nem teszi lehetővé a szabályok betartását.
Az is lehet, hogy az említett helyzetben a kedves sportolók regrediáltak, tehát visszaestek egy korábbi fejlettségi szintre. Bohóckodtak egy jót, csak nem gondoltak arra, hogy aki meg komolyan játszik, attól elveszik a játék ízét, mert ha a karambol miatt nem tud a másik tovább játszani, akkor az nem etikus.
AV: Hogyan befolyásolja a mentális felkészülést az, hogy az elmúlt hónapokat a sportolók is nagyrészt elszigetelve töltötték, és kevésbé tudtak személyesen találkozni az edzőikkel. Működik ez videokonferencián keresztül?
LÁ: Igen, a sportolók elég találékonyak, amikor arról van szó, hogyan találjanak rá a legjobb lehetőségeket az edzésre, hogy konzultáljanak az edzőkkel, hogy olyan rafinált és kreatív dolgokat eszeljenek ki, amikkel formában tudják tartani magukat. Aki komolyan gondolja a versenyzést, az komolyan gondolta azt is, hogy a karanténban akármilyen áron, de folytatni kell a dolgot.
Világos, hogy az időbeli eltolódás miatt jónéhányan adtak maguknak szünetet, és ez is teljesen rendben van. A sportorvosok örvendeztek, hogy minden krónikus sérülés most meg fog gyógyulni, mert van rá idő, és ez nagyon fontos szempont. Másrészt az autóversenyzés is „agyas” sport, tehát az idegi fáradtságot is ki lehet pihenni. A gyógyulás, a feltöltődés, a regeneráció meghatározó szerepet játszhat, így a nehézségek mellett a járványnak pozitív oldala is volt.
AV: 30 év körüli versenyzők mondogatták is, hogy éveket is hozzáadhat a pályafutásukhoz a mostani pihenéssel, feltöltődéssel járó időszak.
LÁ: Ez az egyik fele a dolognak, a másik fele pedig az, hogy a vírus akarva-akaratlanul számvetésre késztette az embereket. A befelé fordulás és a kevesebb rohangálás közepette óhatatlanul is mindenki végig gondolta, hogy hol tart, mit ért el eddig, mit szeretne elérni, hogyan szeretné folytatni. Ez nagyon fontos tervezési szakasznak is bizonyul a legtöbb sportoló életében.
AV: Pont néhány héttel ezelőtt történtek komoly mozgások az átigazolási piacon, ennek következtében nagyon furcsa helyzet alakult ki az idei év során, mert három pilóta is van, aki úgy vág neki a szezonnak, hogy tudják, 2021-ben már nem a jelenlegi csapatuknál folytatják a versenyzést. Hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet? Mit lehet ilyenkor tenni, hogy ne essen vissza a csapat morálja, és valahogy fenntartható maradjon az optimálishoz közeli teljesítőképesség?
LÁ: A legfontosabb, ha minden versenyző az „itt és mostban” marad. A jelenben nem kell befolyásolnia az aktuális teljesítményt annak, hogy valaki majd jövőre elmegy. Ha ő még egy istálló tagja, és itt teljesít, akkor az arra a szakaszra vonatkozik. Normális esetben a jelenlegi csapatánál versenyez, és normálisan fog teljesíteni is.
Ha a versenyzők benne tudnak maradni ebben az állapotban, akkor ezt helyén tudják kezelni.
Az más kérdés, hogy ha elindul a találgatás és jövőépítgetés, ahol már mindenki azt nézi, hogy ebből a helyzetből ő esetleg hogyan tud hasznot húzni. Például, keresztbe tesz egy másik versenyzőnek azért, hogy ő előrébb kerüljön. Ha etikátlan megoldások kerülnek előtérbe, akkor az természetesen morálisan nagyon nagy roncsolást fog előidézni.