Hogy miért? Például azért, mert már az elnevezés is megmosolyogtató, de finoman szólva is nehezen értelmezhető. Az F1 egy teljesítményorientált sport, a csapatoknál
a takarítóktól és a recepciósoktól kezdődően a tervezőkön és a mérnökökön át a csapatfőnökig és a pilótákig mindenki azon munkálkodik, hogy folyamatosan az elérhető legjobb legyen a teljesítmény.
Ha nem vagyunk kukacoskodóak, akkor is nehéz érdemi intézkedésnek tekinteni a „teljesítményfejlesztési” részleg életre hívását, hiszen szinte semmi nem változott. A vezetői feladatokkal megbízott Enrico Cardile eddig is a Scuderia szolgálatában állt, 2016-tól az aero-részleget vezette, majd a következő évtől fogva magasabb szintű projektvezetői feladatot kapott, ráadásul a kommüniké szerint minden más is maradt a régiben: Enrico Gualteri maradt a motorért felelős vezető, Simone Resta felel a folytatásban is a karosszériáért, míg Laurent Mekies továbbra is a sportigazgatói posztot tölti be. A bejelentés szerint a változás lényegi része az, hogy „összpontosított és egyszerűsített vezetői láncolat jött létre, amely az egyes részlegvezetők számára megadja a célkitűzéseik eléréséhez szükséges hatásköröket”. Furcsa ezt hallani a mezőny egyetlen olyan istállójától, ahol szó szerint házon belül, egy fedél alatt készül a teljes versenyautó.
A helyzet fényében kimondható, hogy látszatintézkedés történt. Az olasz és a nemzetközi sajtó a botrányosan gyenge szezonkezdés után már nem kérte, hanem követelte Mattia Binotto csapatfőnök fejét, akit a Scuderia a mostani lépéssel lélegzethez juttatott. Bejelentettek valamit, amin a világ közvéleménye csámcsoghat és talán addig sem zrikálja a csapatvezetőt, ugyanakkor azt a látszatot keltik, hogy gőzerővel dolgoznak a helyzet javításán. A mutatvány leginkább lesújtó része az, hogy képesek voltak előhozakodni Rory Byrne-nel, aki – mint Binotto felvázolta – „a tapasztalataival segíti majd” Cardilét. A 76 éves dél-afrikai mérnök kétségkívül fantasztikus versenyautókat alkotott a maga idején, a Michael Schumacher féle aranykorszakban, érdemei valóban megkérdőjelezhetetlenek, csakhogy azóta már eltelt két évtized: a sportág már nyomokban sem emlékeztet akkori önmagára és a szakember sem lett fiatalabb, így az általunk megkérdezett paddock-források is megmosolyogtatónak tartották, hogy bedobták a köztudatba a nevét. Emlékezhetünk, hogy 2019 elején a totális mélypontra érő Williams is bedobta egykori legendás technikai igazgatója, Patrick Head nevét, ám abból sem sült ki semmi érdemi. Sőt…
Binotto egyébként elismerte, hogy nem várnak azonnali hatást a most bejelentett lépéstől
és továbbra is kitartott a másfél éve notóriusan ismételgetett frázis mellett, amely szerint a mostani húzás is hozzájárul „egy új és tartós győzelmi ciklus” alapjainak lefektetéséhez. A szakember szerint „időbe telik”, amíg elérik a kitűzött célt és addig teljesítmény, valamint eredmények tekintetében is elszenvednek majd a mostanihoz hasonló visszaeséseket. Ismét egy kényszeredett magyarázkodás a csapatfőnöktől, immáron a sokadik a regnálás kezdete óta.
Az átszervezésnek mondott mostani lépés arra is pontosan rámutat, hogy mennyire nem tud mit kezdeni a sportrészleggel a vállalatot Sergio Marchionne 2018-as halála óta irányító páros, az elnök John Elkann és a vezérigazgató Louis Camilleri. Binotto kinevezé óta köztudott, hogy a váratlanul elhunyt fővezér valóban neki szánta az F1-es istálló vezetői posztját azok után, hogy technikai igazgatóként sikerült versenyképes szintre felhoznia a Ferrarit, és olyan autókat készített Vettel alá, amellyel a német csak magának köszönhetően, a saját hibái miatt nem tudott élni a lehetőséggel. A kiszivárgott információk szerint a nagyfőnök úgy tervezte, hogy a technikai szakembernek kizárólag a csapatra kell majd összpontosítania, a sportpolitikát és más, a versenyzéshez kapcsolódó egyéb ügyeket pedig – tehermentesítés és a hatékonyság javítása érdekében - személyesen maga koordinálja majd a háttérből.
Marchionne számításait és terveit az élet keresztbe húzta, Binotto viszont nem volt hajlandó lemondani a beígért csapatfőnöki tisztségről. A paddockban a mai napig számos tűzközeli forrás állítja, hogy a szakembert megszédítette a lehetőség és a színfalak mögött azzal töltötte a 2018-as évet, hogy Marchionne szándékait lobogtatva minden követ megmozgatott a vezetői székért. Láttunk már olyat az F1-ben, hogy valaki egy területen maradandót alkotott, de aztán átment törtetőbe és olyan pozíciót szerzett magának, ahol aztán csúnyán elbukott. A közelmúltban ilyen volt például Paddy Lowe, aki Binottóhoz hasonlóan technikai fronton valóban fenoménnak számított, nevéhez a Williamsnél, a McLarennél és a Mercedesnél is világverő autók megalkotása fűződött, amikor azonban úgy gondolta, hogy „híres már voltam, most gazdag akarok lenni”, a Williams menedzsmentjébe belemászva a teljes összeomlás szélére sodorta a különítményt.
Csak a hozzá legközelebb álló kiváltságosok tudhatják, hogy Binottót mi vezérelte, mindenesetre tény: a Marchionne halálát követő időszakban olyan pletykáktól volt hangos a paddock, hogy a javuló teljesítmény fő letéteményesének tartott szakember felkínálta a szolgálatait a Renault-nak és a Mercedesnek, amit akkoriban belső források és a vörösök ügyeit jól ismerők is egyértelműen annak tulajdonítottak, hogy ezzel próbálta meg sarokba szorítani az Elkann-Camilleri párost. Az új vezetőknek akkoriban szakadt a nyakába a hatalmas feladat, érdemi F1-es tapasztalatokkal nemigen rendelkeztek, így vélhetően megriadtak attól, hogy rögtön az irányításuk elején elveszíthetik azt, akitől nagyra becsült elődjük a dicsőséget és a sikereket várta. Némi hezitálás után engedtek neki és kinevezték Maurizio Arrivabene helyére, ahol szemmel láthatóan nem képes azt nyújtani, amit kellene.
Talán más lenne az összkép, ha az egyébként nagy motivátornak tartott Marchionnéval a háta mögött kellene irányítania, ezt már sosem tudhatjuk meg, annyi azonban bizonyos, hogy a jelenlegi felállás nemhogy működni nem akar, de egyre rosszabb a helyzet.
A közvélemény szempontjából kézenfekvő lenne borítani a bilit és lecserélni a csapatfőnököt, csakhogy azzal a márka jelenlegi felső vezetése is elismerné saját kudarcát: ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy ezzel a mostani látszatintézkedéssel port hintve futni hagyták Binottót. Azt egyébként a külsőségeken is jól lehet érzékelni, hogy a két vállalati vezér eddig mennyire nem hagyott semmilyen nyomot a sportban. Míg a korábbi főguruk, Luca di Montezemolo vagy Marchionne akármikor tettek látogatást a paddockban, a fotósok, újságírók és tévések gyűrűjében jóformán lépni is alig tudtak, rendre tömegnyomor alakult ki körülöttük. Ehhez képest a mostani főnökök szinte láthatatlanok: bár tavaly gyakran felbukkantak a nagydíjakon, jelenlétük senkit nem hozott lázba.
Joggal merül fel a kérdés, hogy Binotto nem járt volna-e jobban, ha marad az eredeti helyén és nem áhítozik a csapatfőnöki székre? A Magyar Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján eme sorok szerzője feltette a kérdést a szakvezetőnek, hogy kinevezésekor számított-e olyan mértékű nehézségekre, amilyenekkel mostanában szembesül? A válasz egy kényszeredett bazsalygás után érkezett, így sejteni lehetett, hogy vette a lapot, majd belekezdett a szokásosan sablonos válaszba:
Az biztos, hogy ez a munka nehéz. Az is biztos, hogy amikor nem mennek jól a dolgok, mint most nálunk, olyankor óriási a nyomás, főleg kívülről."
„Egyébként mi is óriási nyomást helyezünk magunkra, mert tudjuk, hogy mi a célunk, mik a Ferrari céljai. Immáron 25 éve dolgozom az F1-ben, szóval nem ez az első alkalom, hogy nehéz időszakot élünk át a Ferrarinál. Pontosan emlékszem arra, hogy milyen az, amikor igazán komoly nehézségekkel szembesülünk és amikor előléptettek csapatfőnökké, akkor is biztos voltam benne, hogy lesznek nehéz időszakok” – fogalmazott Binotto.
Noha a Ferrarinál alapvetően minden adott, pénz, infrastruktúra és korábban már bizonyított szakemberek is, ám a csapatfőnök a jelek szerint képtelen gatyába rázni a társaságot, ehelyett ténykedése során halmozza a döbbenetes ballépéseket. Ide sorolható a felturbózott tavalyi előszezon, amikor magukkal és a világgal is elhitették, hogy domináns erőt képviselnek, de aztán rögtön a legelején kiderült, hogy semmiféle érdemi sanszuk nincs a Mercedes ellen. A folytatásban jött a montreali Vettel-Hamilton balhé, amelynek utózöngéjeként a szakvezető áldását adta arra, hogy Le Castellet-ben a csapat fellebbezzen egy „újonnan előkerült bizonyítékra” hivatkozva. Amikor kiderült, hogy ez a rejtélyes bizonyíték valójában az expilóta Karun Chandok elemzése, amelyet a brit Sky tévétársaság sugárzott, nemcsak az említett indiai és a szakma fogta a hasát a nevetéstől, hanem mindenki más is. Bár még csak alig több mint fél éve volt hivatalban a csapatfőnök, sokan már akkor feltették a kérdést: aki egy ilyen kudarcra ítélt húzásra rábólint, biztosan megfelelő személy erre a pozícióra? A java pedig még csak ezután jött: lebuktak a motorsvindlivel, amelynek hatását az ügyfélcsapataikkal együtt még most is nyögik és meglehetősen bumfordi húzás volt az is, ahogyan Vettel-szerződés ügyében járt el. A pletykák hónapokon át arról szóltak, hogy tárgyalnak a folytatásról a négyszeres világbajnokkal, majd egyszercsak megérkezett a hivatalos közlemény, amely hangsúlyozta: közösen döntöttek úgy, hogy mégsem hosszabbítanak. Az igazság csak később, a nyilvánvalóan sértett négyszeres világbajnok jóvoltából derült ki, aki az évadnyitón elárulta, hogy valójában semmiféle ajánlatot nem kapott. Tény, hogy a jelenlegi formáját látva a német sem az már, aki pályája zenitjén volt, de talán jogos megjegyezni: ennél elegánsabb is lehetett volna az ügymenet…
Ugyan a tifosi már elveszítette a türelmét, Binotto pozíciója a jelek szerint egy darabig még biztonságban van,
a szakvezető pedig érdeklődésünkre a hungaroringi sajtótájékoztatón arra is utalt, hogy mire próbál építkezni a folytatásban: „A legfontosabb az, hogy amikor ilyen időket élünk, akkor is tartsuk meg a stabilitást, maradjunk összeszedettek és igyekezzünk gondoskodni arról, csapatként, hogy ha valamin módosítanunk vagy javítanunk kell, akkor a megfelelő döntéseket hozzuk meg. Csakis így léphetünk előre, hogy valami jobb történjen velünk!” A héten hozott döntéssel kapcsolatban az első benyomás világszerte az, hogy biztosan édeskevés, az óra pedig gyorsan ketyeg. Nem elég, hogy a mélyrepülés előbb vagy utóbb a márka presztízsét is durván megtépázhatja, de ha nem kapaszkodnak fel időben, fennáll a veszélye, hogy a különböző fejlesztési korlátozások miatt akár tartósan is a középmezőnyben ragadhatnak. Példa van elég a szemünk előtt, hiszen a Williams és a McLaren sem abban a színben tündököl, amelyben a múltjuk alapján kellene…
