Éppen 50 éve zajlott az 1970-es Olasz Nagydíj szabadedzése, amelyen Jochen Rindt, a világbajnokság éllovasa balesetet szenvedett és meghalt. A legtöbben az F1 történetének egyetlen posztumusz világbajnokaként emlékeznek rá, ám élete másokra is hatással volt. Többek között Helmut Markóval, Jackie Stewarttal és Bernie Ecclestone-nal is szoros barátságot ápolt, és utóbbival közösen akár át is vehette volna a Forma-1 irányítását.
Ahogyan Rindtet is gyászolták, úgy ő is számos tragédiát élt át. Fiatalkori hőse, az akkori mezőny legkiemelkedőbb versenyzője és legjobb barátja egyaránt a pályán lelte halálát, ezek az események pedig fokozatosan ráébresztették arra, hogy változtatnia kell vezetési stílusán, mert ő is hasonló sorsra juthat. Sőt, az osztrák pilóta állítólag már azt is eldöntötte, hogy az 1970-es szezon végén visszavonul, ha sikerül felérnie a csúcsra, de amikor ez megtörtént, már nem volt az élők sorában.
Karl Jochen Rindt 1942. április 18-án, Mainzban született osztrák anyától és német apától. A második világháború borzalmai a családot sem kerülték el, mivel szülei a hamburgi bombázások során életüket vesztették. Rindt semmilyen emlékkel nem rendelkezett róluk, felnevelése pedig anyai nagyszüleire hárult.
Gyerekként bajkeverő hírében állt, erőszakos viselkedése miatt több iskolából is eltanácsolták. Már fiatalon is kereste a veszélyt, aminek az lett az eredménye, hogy síelés közben combnyaktörést szenvedett,
a műtétek után pedig az egyik lába 4 centiméterrel rövidebb lett, így hátralévő életében sántított.
Ezzel együtt barátokat is szerzett, akikkel motokrossz-pályákon versenyzett. Az egyikük az a Helmut Marko volt, aki a Red Bull tanácsadójaként a mai napig a Forma-1 világában tevékenykedik. A két fiatal akkor szeretett bele igazán az autósportba, amikor a sikertelen egyetemi felvételijük után nem akartak hazamenni, ezért kilátogattak a Nürburgringen rendezett 1961-es Német Nagydíjra.
„Beültünk az autóba, akkoriban egy Simcája volt – emlékezett vissza Marko a Beyond The Grid című podcastban. – Az út során Mainzot is érintettük [ott volt Rindt szülei után örökölt fűszerdaráló üzeme], mert szükségünk volt egy kis pénzre, de az éjjeli portás nem hitte el, amikor azt állította, hogy ő a tulajdonos, ezért mondta neki, hogy hívja fel az igazgatót.
Végül megszereztük a pénzt, és odaértünk a Nürburgringre, ahol a fűben aludtunk. Arra ébredtünk, hogy az autók elmennek mellettünk, és ekkor Jochen kijelentette, »ezt szeretném csinálni«.
Meglepődtem, mert Ausztriában akkoriban semmilyen nemzetközi verseny nem volt, így olyan messze volt tőlünk ez a világ, mint a Hold.”
Rindt ekkor talált rá új hősére, a futamon második helyen végző, a bajnokságot vezető Wolfgang von Tripsre. A német versenyző azonban az öt héttel későbbi Olasz Nagydíjon életét vesztette, amikor autója a szurkolókat a pályától elválasztó kerítésnek csapódott, megölve ezzel 13 nézőt.
Az osztrák pilóta Németországban teljesítette első versenyét, amelyen veszélyes vezetés miatt kizárták, de nem ismerte a szabályokat, ezért a fekete zászló felmutatása után is a pályán maradt. Később nagymamája Simcája helyett egy Alfa Romeo volánja mögött ült, és nyolc győzelmet szerzett.
1963-ban a Formula Juniorra váltott, és egy Cooperrel küzdhetett meg a minél jobb eredményért. Tehetségét mutatja, hogy már az első hétvégén ő autózta a legjobb időt, második versenyét pedig meg is nyerte. Ugyanakkor borzasztóan veszélyesen vezetett, ezt a győzelmét például úgy érte el, hogy a többiekkel ellentétben nem lassított, amikor egy baleset miatt a mentőautó a pályára gurult.
Később a budapesti futamon is részt vett. Ez volt a harmadik Formula Junior-verseny a fővárosban, de az előző két évben a ferihegyi repülőtéren rendezték a viadalt. Ezúttal viszont a Városliget adott otthont az Autóklub által szervezett, Budapest Grand Prix névre hallgató eseménynek, ahol utólag mindenképpen az osztrák pilóta számított a legnagyobb névnek.
Ekkor azonban még teljesen ismeretlenként állt rajthoz, az esős versenyen pedig kis híján tömegkatasztrófát idézett elő, mert autójával majdnem a nézők között kötött ki.
Akkori hozzáállását jól jellemzi, hogy amikor már a Forma-2-ben versenyzett, megkérdezték tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy az élmezőnyhöz képest kevésbé versenyképes autóval rendelkezik, mire ő csak annyit mondott, hogy „két méterrel később fékezek”. Akkoriban még a Forma-1-gyel párhuzamosan is volt lehetőség F2-es versenyeken való részvételre, így Rindt összesen 29 futamot nyert ebben a kategóriában.
Ami a legmagasabb kategóriát illeti, Rindt 1964-ben, hazai pályán debütált, az egyetlen Zeltwegben rendezett világbajnoki futamon. Az osztrák pilótának nem sikerült jól a bemutatkozás, mert a privát Brabhamben eltörött a kormányoszlop, aminek következtében az 58. körben fel kellett adnia a küzdelmet. A következő három szezont a Cooperben töltötte, melynek színeiben három dobogós helyezést szerzett, és 1966-ban a bajnokság 3. helyén végzett.
Az eredményeinél azonban sokkal fontosabbnak bizonyult, hogy ekkor találkozott Bernie Ecclestone-nal.
A brit üzletember az általa menedzselt Stewart Lewis-Evans halála óta semmivel nem került kapcsolatba, ami a motorsporthoz köthető. 1965-ben azonban megszakította „önkéntes száműzetését”, és John Cooperrel, valamint Roy Salvadorival ellátogatott a Mexikói Nagydíj helyszínére. Előbbinek akkor nehéz hétvégéje volt, mert Rindt dühös volt a megbízhatatlan autója miatt. Ecclestone felajánlotta, hogy felkutatja a várost egy másik hűtőért, de ez sem bizonyult elegendőnek, mert az osztrák versenyző csak a futam feléig jutott.
A következő szezonban viszont az F1 későbbi mindenható ura elkísérte Rindtet az európai versenyekre, és Salvadorival együtt megpróbálta elérni, hogy a Cooper jobb teljesítményre legyen képes. Rindt azonban gyakran kiesett, mire Ecclestone azt mondta neki, hogy túl agresszívan vezet. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, és a Dél-afrikai Nagydíj előtt megegyeztek, hogy az üzletember a továbbiakban a pilóta tanácsadójaként fog tevékenykedni.
Ecclestone az 1967-es sikertelen szezon után azt javasolta protezsáltjának, hogy igazoljon ahhoz a Brabhamhez, amely az előző két szezonban mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnokságot megnyerte.
Rindt így a számos lehetőség közül Jack Brabham és a nemrég elhunyt Ron Tauranac ajánlatát fogadta el, és átvette a McLarenhez távozó címvédő, Denny Hulme helyét.
Le Mans-ban is nyert
Bár Rindt elsősorban a formaautózásban elért sikereiről vált ismertté, a sportkocsik világában is ért el sikereket. 1964 és 1967 között minden évben részt vett a Le Mans-i 24 órás viadalon, és bár autója háromszor kiesett, az 1965-ös futam mindenért kárpótolta. Az amerikai Masten Gregoryval egy Ferrari 250LM-et vezettek a North American Racing Team színeiben, de az előzetes esélyek alapján nem reménykedtek nagy eredményben. A verseny eleje nem is alakult jól számukra, hiszen az autó az egyik bokszkiállásnál lefulladt, később pedig motorprobléma lépett fel. Ekkor Rindt már utcai ruhába öltözött, mert azt hitte, fel kell adniuk a küzdelmet, de fél óra múlva újra pályára tudtak gurulni. Innentől kezdve félelmet nem ismerve vezettek, hajnalra pedig az osztrák versenyző a 18. helyről a 3. pozícióig jött fel. A futam végén Gregory vezetett, aki 24 óra elteltével az élen állt, megnyerve ezzel a legendás viadalt. Hozzá kell tenni, hogy néhány órát a tartalékpilóta, Ed Hugus is ült a volán mögött, amikor honfitársa kimerülten bejött a bokszba, az alvó Rindtet pedig nem találták meg.A döntés azonban nem jött be, mert a Repco motorjai nem tudták felvenni a versenyt az egyre szélesebb körben használt Cosworth-erőforrásokkal. Ráadásul a megbízhatósággal is akadtak gondok, aminek következtében Rindt a 12 futamból 10-et nem tudott befejezni, és ebből csak egy alkalommal esett ki baleset miatt. Némi vigaszdíj, hogy a Dél-afrikai és a Német Nagydíjon felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Ugyanebben az évben történt az első olyan tragédia, amely igazán megérintette Rindtet. Jim Clark, a közvélekedés szerint a mezőny akkori legjobb pilótája, egy hockenheimi F2-es futamon életét vesztette. Az osztrák pilóta sok időt töltött el a kétszeres világbajnokkal, de a történtek nemcsak ezért rázták meg, hanem mert az a gondolat is megfordult a fejében, hogy
ha ez a kétszeres világbajnokkal is megtörténhetett, akkor a többiek miben reménykedhetnek.
Az osztrák pilóta vezetési stílusa ekkoriban jelentősen átalakult, és sokkal kockázatkerülőbbé vált. Clark halála mellett a másik tényező, ami szerepet játszott a változásban, a Lotushoz való igazolása volt. Colin Chapman autói híresek voltak a gyorsaságukról, de ez általában a biztonság rovására ment. „A Lotusnál megnyerhetem a világbajnokságot, de meg is halhatok” – összegezte a helyzetet.
Jó barátja, Jackie Stewart úgy foglalta össze a szituációt, hogy a kezdeti években Rindt úgy vezetett, ahogyan egy F2-es autót kell. A Brabhamben, és főleg a Lotusban viszont egyre inkább ráérzett a megfelelő technikára, aminek következtében a későbbi háromszoros világbajnokkal is legendás csatákat vívott.
Ezek közül a leghíresebb az 1969-es Brit Nagydíjon látott küzdelmük volt, ami végül Stewart javára dőlt el,
mert Rindtnek be kellett mennie a bokszba, miután a hátsó szárny jobb oldalán egy elem egyre jobban tönkretette a gumit. Ráadásul nem kapott elég üzemanyagot, emiatt pedig még egyszer meg kellett állnia, így csak a 4. pozícióban végzett.
„Megbíztam benne, és láttam, hogy ő is megbízik bennem – emlékezett vissza Stewart. – Több mint harmincszor cseréltünk helyet a szélárnyéknak köszönhetően. Ha a Hangar-egyenesben elmentem mellette, akkor az Abbey és a Woodcote között vissza tudott előzni. Azonban kevés volt a hely, ezért néha előfordult, hogy engedtem, hadd menjen, mivel a többiek nagyon messze voltak, talán mindenkit leköröztünk.
Mindezt nem tudtuk volna megtenni, ha a mai módszerekkel versenyzünk.”
Monzában szintén nagyot küzdöttek, amiből megint Stewart jött ki győztesen. A skót versenyző mindössze 8 századmásodperccel előzte meg riválisát, sőt, a 4. Bruce McLaren is csak 19 századdal csúszott le a győzelemről. A mai napig ez minden idők legszorosabb befutója, legalábbis ami az első négy helyezettet illeti.
A szezon eleje azonban nem a csatákról, hanem a Spanyol Nagydíjon elszenvedett horrorisztikus balesetéről volt emlékezetes, amikor a hátsó szárnya leszakadt az autójáról. Rindtnek „csak” az orra törött el, de két pályabíró is megsérült: az egyikük elvesztette fél szeme világát, a másiknak pedig a lába törött el.
Ami igazán feldühítette az osztrák pilótát, hogy csapattársa, a címvédő Graham Hill pár körrel korábban ugyanott szenvedett hasonló balesetet.
A történtek után azt nyilatkozta, hogy Chapmannek gondolnia kellett volna erre a forgatókönyvre. Arra a kérdésre, hogy elvesztette-e a bizalmát a Lotusban, azt felelte, hogy soha nem is bízott benne. Dühét csak fokozhatta, hogy a Monacói Nagydíjat ki kellett hagynia, Hill viszont győzött a versenyen.
„Azt hiszem, megnyertem azt a futamot – kezdte Stewart. – Nyilván közelről láttam a balesetet, utána pedig szinte meg kellett állnunk, amikor elmentünk Graham, majd Jochen autója mellett. Mindkettőjüknél műszaki hiba volt az ok, mert a tervezés során csökkenteni akarták az autó tömegét, hogy javítsanak a teljesítményen. Emellett az is felmerült, hogy megfelelő volt-e a korlát kialakítása.”
[Akkoriban] egyre magasabb szárnyakat gyártottak mindenféle számítást nélkülözve
– magyarázta Marko. – Ezzel együtt viszont a féktárcsák aggasztották igazán. Chapmant azonban nem tudta meggyőzni, mert nem hallgatott rá. Így [Rindt] úgy érezte, véleményét nem veszik figyelembe, és elvesztette a bizalmát az autóban. Abból a szempontból igaza volt, hogy számos balesetet szenvedett el benne.”
A problémák ellenére Rindtnek sikerült megszereznie pályafutása első győzelmét, és Watkins Glenben minden idők addigi legnagyobb pénzjutalmában, 50 ezer dollárban részesült. Sikerét azonban beárnyékolta, hogy Hill súlyos lábsérülést szenvedett, miután nagy sebességnél defektet kapott.
Az 1970-es szezon nem indult jól a számára, mivel az új Lotus 72-es nem készült el időben, ezért a dél-afrikai szezonnyitón még az előző évi autó módosított verzióját használta. A versenyt motorhiba miatt feladni kényszerült, a gondokat pedig csak tetézte, hogy az új autó nem bizonyult versenyképesnek, így vissza kellett küldeni a gyárba.
Ennek következtében két futam után pont nélkül állt a tabellán.
Monacóban azonban fordult a kocka. 18 körrel a vége előtt Brabham vezette a versenyt, Rindt pedig a kieséseknek köszönhetően feljött a 2. pozícióba. Az osztrák pilóta hátránya 9 másodperc volt, amit a végére sikerült ledolgoznia. A háromszoros világbajnok az utolsó kör utolsó kanyarjában a belső ívre húzódott, de a kisebb tapadás miatt megcsúszott és a falnak ütközött, így Rindt megszerezte szezonbeli első győzelmét.
Belgiumban motorhiba miatt kiesett, de a Holland Nagydíjra megérkezett a Lotus 72-es módosított verziója, amivel Rindt megállíthatatlannak bizonyult, ugyanis zsinórban négy futamot nyert, előnye pedig 20 pontra nőtt a tabellán.
Zandvoortban azonban minden addiginál nagyobb tragédia érte, hiszen elvesztette legjobb barátját, Piers Courage-ot, akivel az előző napon még együtt vacsorázott. A brit pilóta balesetet szenvedett, autója kigyulladt, ő pedig nem tudott kimenekülni a lángok közül.
„Láttam Piers égő autóját, mellette pedig ott volt a sisakja – olvashatóak Rindt szavai Adam Cooper Courage-ról szóló könyvében. – Néhány körön keresztül reménykedtem benne, hogy kimászott a kocsiból és eldobta a fejvédőjét, de aztán rájöttem, hogy nem hagyta volna ennyire közel a roncshoz.”
Ezek után természetesen szó sem lehetett ünneplésről. „Én lettem a második, ő pedig megnyerte a versenyt, és, megegyeztünk, hogy nem lesz pezsgőzés – árulta el Stewart. –
A himnusz, illetve az egész ceremónia alatt lehajtott fejjel álltunk.”
Miközben a repülőtérre tartott, az osztrák versenyző felvetette Ecclestone-nak a visszavonulás gondolatát. A brit üzletember azt tanácsolta neki, hogy ha abba akarja hagyni, tegye meg azonnal, de barátja erre azt felelte, hogy ha nem csinálja végig az idényt, akkor elveszíti az önbecsülését.
Ekkoriban Rindt már három éve házasságban élt Nina Lincoln finn modellel, aki egyben az egykori autóversenyző és teniszező, Curt Lincoln lánya volt. Nem csoda, hogy ebben az időszakban felesége is aggódott Rindtért:
Piers halála rávilágított arra, hogy ez vele is megtörténhet.
Amikor Jimmy életét vesztette, Jochen összetört, én viszont próbáltam nem tudomást venni róla. Azt mondtam magamnak, hogy ez csupán véletlen volt, Jochennel ez nem fordulhat elő. Apám miatt hamar hozzászoktam a versenyzéshez, és soha nem tartottam veszélyesnek. Az ember fiatalon nem veszi figyelembe a veszélyt, különben összeroppan. Piers esetében viszont láttam Sallyt [Courage felesége] és a gyerekeket, és rájöttem, mennyire komoly a helyzet.”
Rindtéhez hasonló helyzetben volt Dan Gurney, aki pár hónappal korábban csapattársát, Bruce McLarent vesztette el egy goodwoodi CanAm-teszt során. Az amerikai pilóta, valamint felesége beszélt az osztrák pilótával:
Azt mondta, hogy annyira egyszerű győzni azzal az autóval, hogy ki fog tartani, még annak ellenére is, hogy a kocsi megbízhatósága igencsak megkérdőjelezhető. Ha pedig megnyeri a bajnokságot, akkor visszavonul.”
Ez utóbbit több forrás is megerősíti, ám Markónak más információi vannak. „Elmondta nekem, hogy Ninával megállapodtak, hogy ha nem vonul vissza, fizetnie kell. Tisztában volt a kockázattal, de Chapman nem csupán zseniális tervező, hanem remek tárgyaló is volt, és meggyőzte, hogy a következő szezonra olyan autót épít, amellyel minden versenyt megnyerhet. Emiatt úgy tervezte, hogy még egy évig marad.”
Akárhogy is történt, az ausztriai kiesése után Rindt előnye még mindig 20 pont volt négy futammal a vége előtt, amikor a mezőny Monzába, az Olasz Nagydíj helyszínére érkezett. A minél kisebb légellenállás érdekében több csapat, köztük a Lotus is hátsó szárny nélkül próbálkozott, hogy az egyenesben a lehető legnagyobb sebességet érjék el.
A pénteki gyakorlás után Rindt csapattársa, John Miles nem volt elégedett ezzel a módszerrel, Rindt azonban nem talált benne kivetnivalót.
Ennek megfelelően másnap is így ment, de az 5. körében már nem jutott el a célegyenesig. A mögötte haladó Hulme beszámolója alapján a Parabolica előtt riválisa későn fékezett, az autó pedig elindult jobbra, majd balra, aztán megint jobbra, mielőtt a bal oldali szalagkorlátnak vágódott. Stewart az elsők között ért a helyszínre, barátja ekkor már a mentőben feküdt.
„Peter Gethin mondta el, hogy mi történt, utána Ninát tájékoztattam, de a részleteket nem tudtam. Ezt követően a versenyirányításhoz mentem, és megkérdeztem, mi a helyzet a pilótával, de nem tudták. Én viszont erősködtem, hogy árulják már el, mert a felesége itt van, és vissza fogok menni hozzá. Erre kijelentették, hogy szerintük jól van, de nem tudják pontosan. Nem voltam elégedett a reakciójukkal, de azt őszintén nem gondoltam volna, hogy Jochen meghalt. Utána visszatértem Ninához, de ő addigra elhagyta a helyszínt.
Ezután elszaladtam a kórházba, ahol először nem akartak beengedni, de mondtam, hogy Jackie Stewart vagyok, így bemehettem. Jochen ott feküdt, és láttam, hogy halott.”
Nem sokkal Stewart után Ecclestone is megjelent, és a rendőri kordont áttörve berohant a pálya területére. Ekkor már a mentő a kórház felé tartott, így a jelenlévőktől érdeklődött, hogy minden rendben van-e Rindttel. Választ nem kapott, de az arcokból látta, hogy nagy baj van. Felvette a pilóta sisakját, és elindult a médiaközpont felé. Hivatalos bejelentés még mindig nem érkezett, de valaki elhúzta a kezét a torka előtt, amiből már teljesen világossá vált a helyzet.
A brit üzletember barátja feleségével együtt a kórházba ment, ahol a döbbent Chapmant (aki nem sokkal később a letartóztatást elkerülendő elmenekült a helyszínről), valamint a szomorú hírt bejelenteni készülő csapatmenedzsert, Peter Warrt találták. Ecclestone ekkor látta utoljára a pilótát.
Mint kiderült, Rindt halálát a nem megfelelően használt biztonsági öv okozta, ami nem egyedi eset volt, hiszen az osztrák versenyző tűz esetén minél hamarabb ki akart szabadulni az autóból. Monzában viszont végzetesnek bizonyult, mert az autó eleje beszorult a korlát alá, Rindt előrecsúszott, az öv csatja pedig halálos sebet ejtett a torkán. Hivatalosan a mentőben vesztette életét.
A vizsgálatok során fény derült arra, hogy a balesetet fékhiba idézte elő, de Rindt sorsát – a biztonsági öv mellett – a rosszul kialakított korlát pecsételte meg. Chapman ellen nyomozás indult, de 1976-ban minden vád alól tisztázta magát.
Elmondása szerint Stewartot kizárólag főnöke, Ken Tyrrell utasítása késztette arra, hogy részt vegyen a hétvége további részében. „Nagyon zaklatott voltam, és amikor beszálltam az autóba, hirtelen könnyekben törtem ki. Komolyan mondom, hogy a mai napig a hatása alatt vagyok. A kivezető körömben lelassítottam a baleset helyszínén, a következő kör pedig a leggyorsabb volt, amit a March volánja mögött futottam Monzában, és megszereztem a rajtrács második helyét. Amikor visszamentem, ismét zokogni kezdtem, John Lindsay, a legjobb barátom pedig ott volt. Adott nekem egy üveg Coca-Colát, amit pár korty után összetörtem, erre előtte és utána sem volt példa.”
Ecclestone-t annyira megviselte barátja elvesztése, hogy miután a temetést követően visszatért otthonába, belázasodott. A brit üzletember orvost hívott, aki megállapította, hogy mindezt a közelmúlt eseményei idézték elő.
„Szörnyű volt, amikor Jochen meghalt – olvasható visszaemlékezése Tom Bower könyvében. – Sok emberhez közel álltam, akik később életüket vesztették, de Jochen esete valósággal sokkolt.” Ecclestone később nem is kötött szoros barátságot pilótákkal.
Az Olasz Nagydíj előtt az már biztos volt, hogy Rindt legalább a pontverseny harmadik helyén fog végezni, ugyanakkor még nyolc pilóta rendelkezett matematikai eséllyel arra, hogy letaszítsa őt az 1. helyről. A futam után ez úgy módosult, hogy már csak öt pilótának volt sansza megelőzni, de legfeljebb csak az egyikük végezhetett előtte. Ezután következett a Kanadai Nagydíj, ahol Jacky Ickxet leszámítva már senki nem érhette utol.
A belga pilóta azonban évekkel később bevallotta, hogy nem akarta megnyerni a bajnokságot egy olyan ember ellen, aki már nem védhette meg előnyét.
Kívánsága az USA Nagydíjon teljesült, hiszen 4. helyével eldőlt, hogy Rindt végez a pontverseny élén, ezzel mindmáig ő az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka. A címért járó serleget az előző év győztese, Stewart adta át a néhai pilóta özvegyének.
Rindt az F1 történetének első osztrák futamgyőztese lett, sikerei pedig bizonyosan Niki Lauda útját is megkönnyítették. Az 1970-es idény során zsinórban négyszer nyert futamot, aminél többre csupán nyolc pilóta volt képes. Ezzel együtt könnyen lehet, hogy ha tovább élhetett volna, akkor nem versenyzőként hagyja a legnagyobb nyomot maga után. Stewart egyenesen azon a véleményen van, hogy idővel Ecclestone-nal közösen vették volna át a sportág irányítását.
Rindt, valamint felesége közismert személyiségnek számítottak Ausztriában, így nem véletlen, hogy gyerekkori otthona, Graz igyekszik ápolni emlékét. A város idén májusra számos eseményt tervezett, de a koronavírus miatt ezt 2021-re halasztották. Most, halálának 50. évfordulóján pedig egykori barátja sem feledkezik el róla.
„Szerdán ellátogatok a sírjához – jelentette ki Marko a Belga Nagydíj hétvégéjén felvett adásban. – Graz polgármestere pedig a város felújítás alatt álló főterét Jochen Rindt térré fogja átnevezni, emellett egy film is készül, ami az életét fogja bemutatni, a fiatalkorától kezdve. Monzában pedig természetesen magam is külön meg fogok emlékezni róla.”