Fernando Alonso abu-dzabi bemutatókörei 2005-ös világbajnok Renault-jával megdobogtatták a Forma-1-ben dolgozók szívét és rámutattak arra, hogy mi lehet a gond a jelenlegi szabályokkal. A legnagyobb különbség a sportág utolsó V10-es motorral hajtott világbajnok autója és a mai, V6-os motort használó hibridek között a hanghatás, de legalább ennyire szembetűnőek az eltérő méretek is.
Az R25-ös jóval kisebb és mozgékonyabb a mai, üres tankkal a 15 évvel ezelőttiekhez képest 140 kg-mal nehezebb autóknál, ami még másodpercekkel lassabb körök esetén is gyorsabb hatást kelt a tv-képernyőkön. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint ez gondolkodásra késztetheti az F1-et.
Az Abu-dzabi Nagydíj időmérője után Wolff éppen a Sky Sportsnak nyilatkozott, amikor Alonso kiszabadult a pályára 15 évvel ezelőtti munkaeszközében, a saját hangját alig halló csapatfőnök pedig megjegyezte: „na ez egy igazi autó!" Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, bár tetszett neki, amit látott és hallott, mindez akkor is a múlt, amelyhez nem térhetnek vissza.
Először is az autó egyfelől egy múltbéli ereklye, amikor a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése még nem volt terítéken, az elektromos mobilitás pedig még nem is létezett.
Azóta egy új korszakba léptünk, ami kompromisszumokkal jár. Azzal azonban egyetértek, hogy látványos volt."
Ezt nem csak Wolff gondolta így, hanem az F1-ben dolgozók közül még sokan, hiszen rengetegen siettek a bokszutcába, hogy vethessenek egy pillantást a célegyenesben elsuhanó Renault-ra, szombaton pedig az időmérő után nyilatkozó versenyzők közül többen is nosztalgikus hangulatba kerültek a V10-est hallva. Lewis Hamilton például félbeszakította mondandóját, amikor Alonso elhúzott a célegyenesben, majd azt mondta, „óó ez a hang egyszerűen annyira jó, a legnagyszerűbb hang, amit versenyautó kiadhat. Utálom, hogy megszabadultak tőle.”
A 2005-ös Renault-t övező általános csodálat rávilágított a mai F1 egyik problémájára. Hiába a minden korábbinál gyorsabb autók, azok hangja sokak szerint továbbra is hagy kívánnivalót maga után. A muzeális darabbal a határokat feszegető spanyol pilóta látványa Toto Wolffot is gondolkodásra késztette. „Nagyon agilis volt, nagyon kicsi, 150 kilóval könnyebb [mint a mostani autók], visító motorral.
Láthattuk, hogy noha 4-5 másodperccel lassabb volt, mint a jelenlegi kocsik, a televízió képernyőin úgy tűnt, hogy sokkal gyorsabban megy. Úgyhogy ebből van mit tanulni.
Úgy hiszem, hogy mindig van mit tanulni."
Az osztrák üzletember szerint Alonso körei nem jelentettek negatív reklámot a mai F1-nek, hanem inkább megmutatták, hogy bizonyos tekintetben mire kell törekedniük a jövőben. „Szerintem az F1-nél senki nem bánta, hogy pályára lépett az R25-ös, mert most, hogy láttuk élőben, ki kell elemeznünk, hogy mitől ennyire vonzó. Az audiovizuális élmény teszi azzá? Láttam róla képeket hang nélkül is, és úgy is remekül nézett ki. Miért van ez? Ezt szerintem ki kell elemeznünk."
Az eredetileg az idei Francia Nagydíjra felújított, a Paul Ricard-i futam törlése miatt végül Abu-Dzabiban pályára küldött R25-ös legjobb köre 1:39,9 volt, amivel Alonso megfutotta volna a szezonzáró verseny leggyorsabb körét, a pole pozíciós időtől azonban ezzel az idővel is közel 5 másodperccel elmaradt. Az autó ugyanakkor nem volt a pályához állítva és nem is a Pirelli demógumijaihoz tervezték, hanem a 2005-ös, még barázdált Michelinekhez, amelyekkel a súlyelosztás is más volt. A spanyol szerint ugyanakkor még a mostani gumikon is faraghatott volna az idején.
„Inkább a gumi volt a hátráltató tényező. Két napunk volt a közepes és egy a lágy gumin. Nagy volt a kettő közötti tapadásbeli eltérés. A leggyorsabban a lágyakon tudtam menni. Kellemes meglepetés volt, mert a versenyben futott leggyorsabb kör is csak 1:40.9 volt, Meglepetés volt, hogy ennyire gyors az autó, az egyenesben DRS nélkül is 329 km/h-t ment. Az elég gyors" – nyilatkozta a Motorsportmagazine.com-nak.
Szerintem ha felkészítenénk egy versenyre, foglalkoznánk a beállításokkal és három napon át finomangolnánk, akkor elég gyors lenne."
„Sok emlék előtört belőlem. A motorok akkoriban nagyon ki voltak hegyezve, csak a fordulatszám-tartomány tetején adták le a maximális teljesítményt. Nem úgy volt, mint ma, hogy gyakorlatilag bármilyen fokozatban lehet menni bármilyen kanyarban, többé-kevésbé ugyanakkora lesz a nyomaték. Ezt az autót egy kicsit jobban kellett hajtani. És akkor ott van még a vibráció. Ezen az autón minden jobban rázkódik, olyan, mint amikor az ember klasszikus autót vezet. Nem olyan kényelmes, mint a mostaniak. Sok emléket visszahozott."
Alonso elárulta, hogy a kocsit erre az alkalomra felújító német Rennwerk embereit is meglepte azzal, hogy mindhárom napon a határon vezetett. „A srácok, akik újjáépítették az autót, nyilvánvalóan csak bemutatókörökhöz tették ezt, amelyek során a pálya közepén vezetek és integetek.
Egyáltalán nem számítottak rá, hogy nyomni fogom neki, úgyhogy pénteken egy kicsit megijedtek és meglepődtek. A harmadik napra viszont már élvezték..."
Annak ellenére, hogy minden alkalommal fülig érő szájjal szállt ki 2005-ös világbajnok gépéből, azt Wolffhoz hasonlóan ő sem vitatja, hogy ez már a múlt. „Nem, nem mehetünk vissza. A mai autók hatékonyabbak, kevesebb üzemanyagot égetnek el. A technológia továbblépett, nem ragadhatunk a múltban. Olykor azonban jó visszaemlékezni erre a hangra, ami miatt szerintem sok-sok ember beleszeretett ebbe a sportba. Emlékszem, gokartozó gyerekként egy Forma-1-es autó hangját hallani életem élménye volt. Szerintem ezzel sokan vannak így."
