Noha komolyan talán sosem fontolták meg a szerződtetését, Antonio Giovinazzi is elő-előkerült, mint Sebastian Vettel lehetséges utódja a Ferrarinál. A 26 esztendős olasz 2017-től 2018-oig két szezonon át volt a Scuderia fejlesztőpilótája, mielőtt tavaly először futhatott teljes szezont az F1-ben. Kimi Räikkönen csapattársaként csupán a 17. helyen zárt a pontversenyben az Alfa Romeóval, legjobb helyezése egy ötödik pozíció volt a Brazil Nagydíjon. Már annak is örült, hogy egyáltalán felmerült a neve Charles Leclerc csapattársaként, és bízik benne, hogy a jövőben egyszer megkapja a lehetőséget, hogy a Ferrarinál bizonyítson.
Állításuk szerint a vörösök nem második számú pilótát szerződtettek Carlos Sainz személyében, hanem olyasvalakit, aki szintén eséllyel veheti fel a harcot a világbajnoki címért.
Sokak szerint azonban Giovinazzit is fontolóra vették, mint Vettel lehetséges utódját. Az olasz pilóta azonban nem csalódott, szerinte nem most volt itt az ő ideje.
„Még mindig a Ferrari-család tagja vagyok, és igazán boldog voltam, hogy rajta voltam azon a listán, és talán megvolt a lehetőségem, hogy az enyém legyen az ülés – nyilatkozta az Autosportnak. – Végső soron azonban azt gondolom, hogy a karrieremben eddig még semmit nem kaptam könnyen. Mindig harcolok, mindig rengeteg áldozatot hoztam, hogy visszakapjak valamit.
Azt gondolom, hogy talán nem a mostani volt a megfelelő idő, mindössze 23 nagydíjjal a hátam mögött."
„Tavaly igazán jól fejlődtem az év során, az idén azonban még nem voltak versenyek, ez pedig nehéz volt számomra. Még mindig fiatal vagyok, ezért biztos vagyok benne, hogy ha folytatom a harcot és a kemény munkát, akkor a jövőben megkaphatom a lehetőséget."
Giovinazzi szerint azért nem ez volt a megfelelő idő arra, hogy a Ferrari előléptesse, mert még csak egy szezont – valamint 2017-ben két futamot – töltött el a Forma-1-ben. „Még csak egy idényen vagyok túl. Tudom, hogy Charles [Leclerc] is egy szezon után ment a Ferrarihoz, de az én oldalamról, visszatekintve szenvedtem a kocsival az idény második felében. Még ha versenyzőként előre is léptem, az eredmények nem igazán jöttek.
De még mindig a Ferrari része vagyok, Mattia [Binotto, a Ferrari csapatfőnöke] azt mondta, hogy követik a pályafutásomat, ami nagyszerű.
Biztos vagyok benne, hogy az Alfa Romeóval nagyszerű eredményeket érhetek el, most ez a fő célom, ez a csapatom. Aztán a jövőben meglátjuk. Tudom, hogy még mindig Ferrari-pilóta vagyok, ezért a jövőben talán kapok egy lehetőséget."