Romain Grosjean tavaly a nehézségi erő 67-szeresével egyenértékű, azaz 67 g erejű becsapódás után borult lángba. Amikor Fernando Alonso néhány éve finomszeműre darálta autóját Ausztráliában, 46 g érte. Robert Kubicára a 2007-es kanadai balesetekor 75 g hatott (a súlyos sérülését nem itt, hanem később, raliautóban szenvedte el).
Borzasztó erőhatások külön-külön,
de az évezred legnagyobb balesetei közül e háromnak majdnem az összege a rekord, amit valaha túléltek a Forma-1-ben.
Mégis alig hallani az 1977-ben bekövetkezett becsapódásról: felvétel nincs róla, különösebb hatást sem gyakorolt a sportág fejlődésére. Kárvallottja, David Purley sem ekkor szerzett hírnevet magának, hiszen már évekkel korábban megtette.
Hogyan került egy pontot sohasem szerző Forma-1-es pilóta olyan uralkodói kitüntettek közé az Egyesült Királyságban, mint Lewis Hamilton vagy Jackie Stewart?
Purley 1945-ben született, vagyonos családba: apja alapította a Lec hűtőgépgyárat. A család egyetlen fia itt állt először munkába, sofőrként, de egy apjával folytatott heves vita miatt pár hónap után kiszállt és beállt egy magas épületek bontásával foglalkozó brigádba, majd a hadsereghez vezetett az útja.
Nem a tábori konyhán mosogatott vagy papírokat töltögetett, többek között az Ádeni-öbölben is járt bevetésen. „Néhányszor úgy rettegtem, mint még soha. Amit átéltem és láttam, nem aggodalommal töltött el, hanem megkeményített" – idézte szavait a Motorsport Magazine.
De az adrenalin más forrása hamarosan új irányba terelte. 1968-ban kezdett autóversenyezni, a következő évben a katonaságból is kilépett, hogy megalapítsa saját F3-as istállóját. Szerzett néhány győzelmet és dobogót az alacsonyabb kategóriákban, de nem tekintettek rá kiemelkedő tehetségként, nem kapott ajánlatot a világbajnokság résztvevőitől.
Így hát maga nevezett be 1973-ban néhány versenyre egy bérelt March autóval;
ebben a családi háttér támogatása is segítette, a nevezésben Lec Refrigeration Racing szerepelt.
Purley Monacóban és Silverstone-ban tisztességes teljesítménnyel mutatkozott be. Előbbi futamnak majdnem a felénél műszaki hiba állította meg, otthon pedig a jól hangzó 16. helyről indulhatott volna a 29 fős mezőnyben – megelőzve többek közt olyan korábbi/későbbi futamgyőzteseket, mint Graham Hill, Jacky Ickx, Jean-Pierre Beltoise, John Watson –, csakhogy az időmérőn elszenvedett balesetben annyira megsérült az autója, hogy nem tudták megjavítani a versenyre.A Holland Nagydíj volt a következő, amin részt vett, és ezen ismerte meg a nevét a nagyvilág: amikor egy másik versenyző, Roger Williamson felborult autója kigyulladt, ő volt az egyetlen a mezőnyből, aki megpróbálta kimenteni. „Ami megdöbbentett, hogy senki más nem állt meg segíteni. Nem az történt, hogy megpróbáltam megmenteni a barátomat, nem ismertem jól Rogert. Ösztönös reakció volt" – nyilatkozta.
Purley félreállt a roncs mögött, majd a pályán átrohanva elsőként ért a lángokhoz. Miután érezte, hogy nem fogja tudni talpra billenteni az autót, a tétova pályabírók kezéből kikapott egy porraloltót és próbálta megfékezni a tüzet. Hiába. Williamson meghalt, lehet, hogy nem is a tűztől, hanem az oxigénhiánytól és a belélegzett gázoktól. Kétségbeesett segélykérése sokáig nyomasztotta Purleyt.
Közben a verseny rendületlenül zajlott, és a szervezetlenséget mutatja, hogy az oltásra kijelölt tűzoltóautó ugyanis mindössze néhány száz méterre parkolt a helyszíntől, de nem indulhatott el a forgalommal szemben. A baleset és a szívszorító mentési kísérlet megtekinthető az ismert videómegosztókon. Ez mutatja meg, mennyit fejlődött a Forma-1 biztonsága, szervezettsége az azóta eltelt évtizedek során, többek között Romain Grosjean is ennek köszönheti az életét. Sőt, a versenyzői morál még hamarabb javult, 1976-ban Niki Laudát a vetélytársai húzták ki a Nürburgringen lángba boruló Ferrariból.
Purleyt Szent György érdemrenddel tüntettek ki Angliában a bátorságáért.
Ez tönkretette az autóversenyzői karrierem, mert onnantól nem versenyző voltam, hanem a fickó, aki megkapta a György érdemrendet.
– mondta. – Nagyszerű elismerés, de a hadseregben szolgáltam, ahol a tiszteket és a bajtársaimat bőven elhalmozták érdemrendekkel. Naponta üdvözöltem olyanokat, akik hasonló elismeréseket kaptak."
Purley híres lett, de eredményes nem. A következő versenyen, Németországban állítólag csak úgy indulhatott el, hogy a mezőny többi tagja lobbizott a rendezőknél, hogy mindenképp engedjék rajthoz állni, függetlenül a tempójától – a Nürburgringen közel fél perccel volt lassabb az utolsó előtti helyről indulónál.
A fogadtatásával amúgy is túlbuzgók voltak a szervezők:
amikor megérkezett a pályára, lelkesen körbevezették, hogy minden biztonsági fejlesztést szemügyre vehessen,
holott ő nem vált hirtelen a biztonság szószólójává.
Purley 1973-ban még az Olasz, 1974-ben a Brit Nagydíjon próbálkozott, de utána évekre távol maradt a Forma-1-től. Ezalatt az F2-ben, az F5000-ben és sportautós szériákban indult mérsékelt sikerekkel.
1977-ben aztán visszatért a világbajnokságba, méghozzá csapata saját tervezésű, Lec néven futó autójával. Az első versenyére nem tudta kvalifikálni magát, Belgiumban, Svédországban és Franciaországban viszont elindult és a futottak még kategóriában végzett. Illetve, Belgiumban
fél körön át az élen is haladt annak köszönhetően, hogy a száradó aszfalton az utolsó között váltott száraz pályás gumira.
Ezzel Laudát is megzavarta, aki azt hitte, egy lekörözött bóklászik előtte, és utólag megjegyzést tett a szerényebb képességű pilótákra, „nyulak"-ként hivatkozva rájuk. Purley vette a lapot és a következő futamra egy nyulat festetett a kocsija oldalára. Egyébként váltig állította, hogy ha nem áll el az eső Belgiumban, nyert volna, bár ez meglehetősen optimista meglátásnak tűnik, tekintve, hogy mindez még a táv első harmadában történt, és végül 3 kör hátrányban ért célba.
Purley életét a volán mögött két baleset határozta meg, Roger Williamsoné és a sajátja, ami lezárta a karrierjét. A Brit Nagydíjra július 13-án előselejtezőt tartottak a nevezők magas létszáma miatt, és negyedórával a vége előtt óriásit bukott a Lec autó vezetője.
„Nagyrészt emlékszem rá – mondta a BBC-nek két évvel később. – Kb. 230-as tempóval érkeztem meg a Beckettshez, de amikor a fékre léptem, semmi sem történt. Azt hittem, azok romlottak el, de mint kiderült, a fojtószelep nyitott állásban beragadt."
„Egyenesen három sornyi védőhálóba rohantam és hatalmas robajjal ütköztem a korlátnak."
29 helyen tört el csontom, több helyen elmozdultak. Hatszor állt meg a szívem. Mázlista vagyok, hogy még élek.
A mérések szerint Purley 174 km/h-s tempónál ütközött a védőkorlátnak és 66 centiméter alatt állt meg teljesen. Ez 179 G erejű becsapódást jelentett, amivel a Guinness-rekordok közé is bekerült, mint a legnagyobb becsapódás túlélője. A mainál jóval szerényebb biztonsági feltételek mellett óriási mázlija volt.
A meghibásodás oka gyorsan kiderült. „Korábban keletkezett egy kis elektromos tűz, amit az egyik pályabíró gyorsan eloltott. Az oltóhabból azonban egy kevés beszivárgott és nyitott állásban ragadt a fojtószelep, így tovább száguldott" – közölte a csapatmenedzser, Mike Earle. Hozzátette, hogy nagyobb költségvetéssel ekkorra már elkészült volna a második autójuk és a pilóta azt vezette volna az említett tűz után.
Nem ez volt az első halálközeli élménye: a katonaságnál ejtőernyősként egyszer összeakadt az ernyője az oktatójáéval, és másfél percig ereszkedett úgy, hogy az övébe kapaszkodott.
Purley több hónap után felépült és nem tett le a visszatérésről az F1-be. „Próbálok tapasztalatot szerezni és indulni jövőre, ha összejön a megfelelő támogatás" – mondta 1979-ben, miközben egy kisebb bajnokságban vett részt a Brit Nagydíj betétprogramjaként. A visszatérés azonban nem sikerült, helyette elkezdett műrepülőt vezetni. A végzet is ilyen járműben érte, 1985-ben lezuhant a brit tengerpartnál.
Azóta megdőlt az említett rekord, az amerikai CART bajnokságban 2003-ban Kenny Bräck több mint 200 G-s becsapódást élt túl rengeteg sérülés árán.