Finnish McLaren-Mercedes driver Mika Hakkinen jubilates on the podium of the Silverstone racetrack, 15 July 2001, at the end of the British Formula One Grand Prix. Hakkinen won the race ahead of German Ferrari driver Michael Schumacher and Brazilian teammate Rubens Barrichello. AFP PHOTO PATRICK HERTZOG (Photo by PATRICK HERTZOG / AFP)
Vágólapra másolva!
Még manapság is viccel azzal, hogy csak szabadságra ment, de már tudjuk, hogy 20 évvel ezelőtt véget ért a korábbi kétszeres világbajnok Mika Häkkinen aktív F1-es pályafutása. A finn pilóta generációja egyik legjobbja volt, de csak néhány évig állt össze minden úgy, hogy a McLaren-Mercedesszel meg is mutathassa, mire képes.
Vannak sportolók, akik ráéreznek, hogy mikor jön el a visszavonulás pillanata, akadnak, akik már azelőtt kiszorulnak az élsportból, hogy felismernék ezt, előfordulnak olyanok is, akik túl korán fordítanak hátat a versenyzésnek, majd visszatérnek, és olyanra is látni példát, hogy valaki szünetet tart, aztán friss motivációval térnek vissza.
Mika Häkkinen F1-es pályafutásának végén egy kicsit mindegyikből jutott, így fordulhatott elő, hogy 2001. október 14-én a szezonzáró Japán Nagydíjon úgy akasztotta szögre a sisakját, hogy csak szabadságra megy, ahonnan végül sohasem tért vissza. Az 1998-as és az 1999-es világbajnok, a korszak egyik legkiválóbb versenyzője 20 évvel ezelőtt hagyta el a Forma-1 mezőnyét.
A finn pilóta karrierje sok szempontból furcsán alakult,
a leginkább azért, mert rendkívül sokáig kellett várnia az első győzelmére, ami a 96. nagydíján jött össze úgy, hogy Michael Schumacher nekiment Jacques Villeneuve-nek, aki a biztonság kedvéért elengedte a két McLarent, és Ron Dennis csapatutasítással hozzásegítette Häkkinent a lélektani szempontból is fontos sikerhez.
Hasonlóan kényelmetlenül alakult az első világbajnoki címét hozó 1998-as szezon kezdete is, amikor Häkkinen vezette az Ausztrál Nagydíjat, de a McLaren tévesen hívta be őt a bokszba, ezért ismét meg kellett kérni David Coulthardot, hogy engedje át a győzelmet csapattársának, akit a dísztribün előtt segített hozzá a kívánt végeredményhez.
A következő évek során is előfordult, hogy a McLarennél versenyeztették a pilótáikat,
de gyorsan kiderült, hogy a korszak elsősorban Häkkinen és Schumacher párharcáról fog szólni: 1998 és 2000 között Schumacher lábtörésétől eltekintve végig küzdöttek a világbajnoki címekért, és úgy tűnt, az akkor még csak kétszeres világbajnok Schumachert finn ellenfele akár túl is szárnyalhatja egy esetleges harmadik sikerrel.
Hogy Häkkinent mennyire komolyan vették, az nemrég nyert megerősítést a Schumacherről szóló dokumentumfilmben, amely során Jean Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke is elismerte, bennük is felmerült, hogy le kellene igazolni a McLaren versenyzőjét, de végül kitartottak Schumacher mellett, aki elkapta a fonalat és megtörte Häkkinen lendületét is.
A 2000-es világbajnoki győzelem után 2001-re a Schumacher-Ferrari csomag sokkal jobb lett a Häkkinen-McLarennél
(ezt az is igazolja, hogy a Scuderia már a Magyar Nagydíjon bebiztosította a vb-címet), ráadásul a finn pilótát egy nagy baleset is megingatta már az idénynyitón, az utolsó körben bukta el a győzelmet Barcelonában és általánosságban is motivációs gondokkal küzdött, amit csak tetézett, hogy Ron Dennis versenyről versenyre akarta őt kifizetni, teljesítményarányosan.
Ez már sok volt a kétszeres világbajnoknak, aki mai szemmel korán, 33 évesen szabadságra ment, de talán már ő is tudta akkor, hogy ez valójában visszavonulás lesz, még akkor is, ha később tárgyalt csapatokkal a visszatérésről, tesztelt a McLarennél is, és a DTM-ben, valamint GT-futamokon is indult, de az F1-hez szükséges láng már nem lobbant benne fel.
„Nem múlt el a késztetésem arra, hogy vezessek, de a lényeg az, hogy a testem megpihenhet egy kissé. Szükségem van erre, mert most nem tudok a maximumon teljesíteni, és ezt akarom. Amikor eldöntöttem, hogy szabadságra megyek, arról álmodtam, hogy Kimi [Räikkönen] veszi át a helyemet. Ő gyors versenyző, helyén van az esze és jó a hozzáállása a Forma-1-hez” – nyilatkozta 2001-ben.
A döntés végül 9 hónap múlva véglegessé vált, Häkkinen tájékoztatta Ron Dennist arról, hogy nem tér vissza versenyzőként, de a közösségi médiában még manapság is szívesen viccel a hosszúra nyúlt szabadságáról.
Már fiatalon is ő volt Schumacher alternatívája
Häkkinen 1968-ban született, a szülei nem voltak közvetlen kapcsolatban a motorsportokkal, de anyai ágon volt némi háttér. Hazájában viszont komoly kultúrája van a technikai sportoknak, így ő is 5-6 évesen gokartozni kezdett.
Saját bevallása szerint is „nagyon agresszív” versenyző volt, ez később a juniorkategóriákban, sőt, még az F1-es pályafutása kezdetén is meglátszott.
Abból a szempontból jókor, jó helyen volt, hogy az 1982-es világbajnok Keke Rosberg pont akkoriban kezdett versenyzők menedzselésével foglalkozni, amikor Häkkinen megindult az autós kategóriák, eleinte a Formula Ford felé, és sikert sikerre halmozott. Az egyik szponzora összekötötte őket Rosberggel, aki elsősorban JJ Lehtóval foglalkozott, de felkarolta Häkkinent is.
Ez nagy lépés volt a tehetséges versenyző számára, Häkkinen saját bevallása szerint megtanulta Rosbergtől, hogy a vezetésen túl mi mindent meg kell tennie a siker érdekében. 1990-ben elnyerte a Marlboro támogatását is,
a döntőbizottságban későbbi főnöke, Dennis és az 1976-os világbajnok James Hunt is dolgozott.
Még abban az évben megnyerte a brit F3-as bajnokságot, és óriási csatát vívott Schumacherrel a makaói F3-as nagydíjon: az első futamon győzött, a második utolsó körében viszont ütközött német ellenfelével, és kiesett, így végül Schumacher nyerte meg a rangos világtalálkozó összetett értékelését.
1991-ben már mindketten az F1-ben versenyeztek, Häkkinen az anyagilag és műszakilag is leszálló ágban lévő Lotushoz igazolt, Adam Cooper szakújságíró a Motor Sport magazin hasábjain „a Lotus utolsó kiválóságaként” írta le őt.
Két évet töltött a szebb napokat látott istállónál, de a visszaemlékezése szerint nem mindig érezte jól magát, nem segítették eléggé a fejlődését, Peter Collins csapatfőnök viszont a szaklapban arról beszélt, hogy Häkkinen néha túlságosan támaszkodott a tehetségére és nem dolgozott eleget a sikerért.
Akadtak azonban így is ígéretes részeredményei és alkalomszerű pontszerzései. Több csapat is megkereste, végül
a McLarent választotta Dennis és a csapat korábbi sikerei miatt,
még úgy is, hogy a brit szakember először nem kínált neki versenyzői ülést, csak Michael Andretti leváltása után ülhetett be Ayrton Senna mellé a Portugál Nagydíjtól.
Häkkinen nagy feltűnést keltett, mert az első időmérőjén rögtön gyorsabb volt az akkor már háromszoros világbajnok Sennánál. „Le volt döbbenve. Egy kanyar volt, ahol gyorsabb voltam, az első, ami majdnem padlógázas volt, csak egy kicsit kellett elemelni, és aztán újra rá kellett lépni a pedálra. Másfél tizeddel voltam ott gyorsabb nála, nem sokkal” – idézte fel a Sky Sports műsorában.
Senna mellett a finn tehetség ismét sokat tanult, még úgy is, hogy mindössze három közös nagydíjuk volt,
mielőtt a legendás versenyző átigazolt a Williamshez. Ekkor nehéz évek köszöntöttek a McLarenre, ami 1992 végén elvesztette a Honda gyári támogatását, és csak 1995-től lett ismét gyári partnerük a Mercedes révén, de a csillagos márka igazán csak 1997-től vált versenyképessé.
„Hirtelen nem jöttek az eredmények, és megéltem ezt az időszakot a McLarennel – emlékezett vissza. – Ron Dennis viszont azt mondta nekem, Mika, győzni fogsz velünk. Világbajnok leszel. Ránéztem, és azt mondtam, oké, küzdjünk és jussunk túl ezen a nehéz időszakon. Száz százalékig hittem benne, mert a történelem önmagáért beszél. Ron mindig tökéletességre törekedett.”
Dennis kiállt mellette, és legyőzték Schumachert is
A McLaren nehéz időszaka mellett Häkkinennek is komoly akadályokat kellett leküzdenie. 1994-ben eltiltották a Magyar Nagydíjtól, ezért jobb híján a betétfutamon, a Porsche Szuperkupában versenyzett (és győzött), majd az 1995-ös szezonzárón Adelaide-ben egy defekt miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett. Komoly veszélybe került, hogy felépül-e, és versenyezhet-e újra.
Häkkinen saját bevallása szerint sokáig csak arra tudott gondolni, hogy koponyarepedése után elmúljanak a fájdalmai, ismét normális életet tudjon élni, a versenyzés még úgysem szerepelt a figyelme középpontjában, hogy Dennis és akkori felesége ott állt mellette és segítették a felépülését. Az élménytől
megtanult az életben kissé lassítani és átgondoltabban dolgozni, ez a versenyzésén is meglátszott.
A következő szezon kezdetére visszatért Ausztráliába és folytatta a versenyzést, de felidézte, a későbbiekben is több nagysebességű tesztbalesete volt, amely során elgondolkodott azon, hogy helyes-e folytatnia a versenyzést. A McLaren-Mercedes viszont közben fejlődni kezdett, megszerezték Adrian Newey-t is, és az új szabályrendszer szerint futott 1998-as szezonra újra bajnokesélyessé váltak.
„Adrian Newey nagyon fontos eleme volt a McLaren 1998-as és 1999-es sikerének. Az 1997-es és az 1998-as autó között óriási különbség volt, [az utóbbi] sokkal részletgazdagabbnak bizonyult. Aerodinamikai szempontból lenyűgöző csomag volt – mondta. – Amikor változtattunk valamit, annak kiszámította a hatását. Pusztán számítások alapján dolgozott, és ez bevált.”
Häkkinen az 1998-as szezon első két versenyét megnyerte,
utána viszont Schumacher meglepetésre győzni tudott és bár a McLaren végig fölényben volt, a német pilóta mindent mozgósított és a wokingiak technikai hibáit is ki tudta használni, így csak a szezonzáró Japán Nagydíjon dőlt el a küzdelem Häkkinen és a McLaren-Mercedes javára.
„Amikor Michael ellen versenyeztem, a küzdelem sohasem ért véget a kockás zászlóig. Nem lehetett félvállról venni és lassítani, az utolsó esélyéig küzdött. Még akkor is, amikor az év végéig nem volt jó csomagja 1998-ban, mielőtt elkezdtek javulni a fejlesztésekkel. Nagyon kemény ellenfél volt, sohasem lehetett lebecsülni őt.”
Az 1998-as világbajnoki cím végül az övé lett, és 1999-ben is győzni tudott,
részben azért, mert Schumacher a Brit Nagydíjon kettős lábtörést szenvedett és bár a Ferrari beállt Eddie Irvine mögé, felhagytak a fejlesztésekkel, és igazából csak Häkkinen és Coulthard vezetői hibáiból, valamint a McLaren botlásaiból profitálva tudtak versenyben maradni a szezonzáróig.
Sikereinek köszönhetően ő lett Senna óta az első pilóta, aki világbajnoki címet nyert a McLarennel és Lewis Hamilton 2008-as sikeréig az utolsó is. Sőt, talán még beszédesebb, hogy a brazil legenda harmadik világbajnoki győzelme, vagyis 1991 óta csak ők hárman mondhatják ezt el magukról. Häkkinen egyáltalán nem lóg ki közülük, még akkor sem, ha a sportág egészét tekintve rövid, kétéves sikerkorszak volt az övé, amelynek végén
Häkkinen már nem volt biztos abban, hogy folytatni tudja a versenyzést.
„A lehető legnehezebb dolog az, amikor az ember az utolsó nagydíjon nyeri meg a világbajnokságot. Együtt vacsoráztam Daviddel a nagydíj után Szuzukában, és azt mondtam neki, hogy a következő évben ő jön, mert én ezt már nem bírom tovább. Teljesen kimerültem, hihetetlen, hogy milyen nagy erőfeszítés kell egy világbajnokság megnyeréséhez. Borzasztó.”
Häkkinenben már ekkor felmerült a visszavonulás gondolata, 2000-ben voltak is időszakok, amikor hátrányba került Coulthardhoz képest, de maradt még benne motiváció, és a nyár folyamán ismét ő volt Schumacher egyértelmű kihívója. A Belga Nagydíjon bemutatott elképesztő előzésével át is vette a vezetést a pontversenyben, de Schumacher megnyerte a következő négy futamot, és harmadszor is világbajnok lett.
A 2001-es McLaren a megbízhatóság és a teljesítmény szempontjából sem hozta a várt eredményeket, Häkkinen is hajlamos volt beleszürkülni a mezőnybe, így Coulthard volt a csapat húzóneve, de a finn pilóta győzött azért Silverstone-ban és Indianapolisban, így az utolsó szezonja sem múlt el kiemelkedő sikerek nélkül.
Az F1-től való visszavonulása után a Mercedes márkanagykövete maradt, a csillagos márkával a DTM-ben három futamgyőzelmet is szerzett 2005-2007 között, felmerült az is, hogy visszatér a világbajnokságba, de végül csak tesztelésig jutott. Inkább üzleti körök és családja felé fordult, két házasságból öt gyermeke született.
Pályáját az eredményein túl az összegzi a legjobban, amikor a BBC 2011-ben megkérdezte, Schumacher még 10 évvel Häkkinen visszavonulása után is őt emelte ki az összes versenytársa közül.
„Mika Häkkinen volt a legjobb ellenfelem a kvalitásai terén, de a legjobban azért tiszteltem őt, mert 100 százalékig küzdöttünk a pályán, de teljesen fegyelmezett életet éltünk azon kívül. Nagy tisztelettel viszonyultunk egymáshoz, és hagytuk egymást békében élni.”