A hétvégi USA Nagydíjon sok kritikát kapott az aszfalt minősége, a sok bukkanó alaposan próbára tette az autók tűrőképességét. „A megbízhatósággal a határon táncoltunk, és ha még egyenetlenebbé válik a pálya jövőre, azt hiszem, komoly gondokkal fogunk szembesülni" – nyilatkozta Esteban Ocon.
A Forma-1 történetében azért volt precedens ennél durvább körülményekre az aszfalttal, és nem kell messzire menni az austini pályáról, hogy megtaláljuk a valaha volt egyik legőrültebb versenyhétvége helyszínét: még a texasi államhatárt sem kell átlépni,
alig 300 kilométerre Dallas utcáin rendezték ezt a futamot 1984-ben.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a korábbi klasszisok kevésbé voltak kényesek, de a dallasi helyzet még az ő ingerküszöbüket is meghaladta.
A mostani jogtulajdonos Liberty vágya jövőre teljesül azzal, hogy végre egynél több futamot rendeznek az Egyesült Államokban, de az 1980-as években ez olyannyira megszokott volt, hogy akadtak évek, amikor nemhogy kettő, három is összejött. 1984-ben Detroit mellett Dallas kapott szerződést versenyrendezésre, július eleji dátummal, hogy a bajnokság észak-amerikai túráját egyben teljesítsék.
Mint kiderült, borzasztóan választottak időpontot, a perzselő, 40 fokos hőség és a mainál is izmosabb turbós, széles gumikkal felszerelt fenevadak kombinációja gyorsan felszaggatta az utcákra fektetett, alapból sem gyepszőnyeg-simaságú burkolatot,
a világbajnokság történelmének nem hivatalos 66 °C-os pályahőmérsékleti rekordját ekkor mérték.
Nem véletlen, hogy a Los Angeleshez közel fekvő Long Beach pálya, amelyet a dallasi váltott a naptárban, rendszeresen a tavasz első felében fogadta az F1-et, és Miami szintén május eleji időpontot kapott 2022-re.
A probléma már a pénteki edzésnapon világossá vált. A különleges, egyetlen sprintkörre alkalmas gumikeverék használatát azonnal elfelejtették a gyártók, mert azok csak néhány kanyart bírtak ki. „Semmi kétség, ez a legkeményebb hely, ahol valaha versenyeztem. Életemben először hólyagosodott a tenyerem egy nagydíjon" – állapította meg a karrierje elején járó Nigel Mansell (Lotus csapat) az Autosportnak nyilatkozva. „Undorítóan huplis az aszfalt, ilyen rosszat még sehol sem tapasztaltam" – szörnyülködött a williamses Keke Rosberg (Williams). Alain Prost (McLaren) sem örült.
Az egyetlen pozitívum, hogy Detroit így már nem is tűnik annyira rossznak. Lehet hamarosan jön egy újabb hely, amihez mérve Dallas lesz elfogadható...
– mondta a vb-címért küzdő francia. – Ez így nem versenyzés, hanem szerencsejáték. Olyankor kell kimenni, amikor nincsenek roncsdarabok a pályán, és nagyon precízen kell követni azt az ívet, ami elmegy a töredezett aszfaltrészek mellett." Csapattársa, a higgadtságáról híres Niki Lauda kétszer is nekiment a falnak, miután elvesztette uralmát az autó fölött a bukkanókon.
Egy korabeli tudósítás szerint a versenyzőket két táborba lehetett sorolni: akiknek nem tetszett a pálya, és akik egyenesen utálták. Martin Brundle bizonyára utóbbiak közé tartozik, mert pénteken egy balesetben eltört a bokája, és utóhatásként még évekig érzett fájdalmat a lábában.
A Ferrari motorguruja, Mauro Forghieri borúlátón várta a versenyt. „Az őrült nem jó kifejezés a pálya jellemzésére. Nagyon aggódom a pilótákért."
A szervezés finoman szólva is csapnivaló volt, szombaton a leamortizált pályára még ráengedték a nem gyenge CanAM autókat versenyezni, ami tovább rontott az állapotokon. A McLaren pilótái, Lauda és Prost biztonsági okból megpróbáltak tiltakozni a verseny megtartása ellen, de felmerült annak hétfőre halasztása, a táv csökkentése is. Utóbbit végül 10 körrel lefaragták, bár eleve sejthető volt, hogy a kétórás időlimitbe nem fér bele az eredetileg tervezett mennyiség.
Máig az 1985-ös Belga Nagydíj volt az egyetlen alkalom, hogy egy nagydíjhétvége már elkezdődött, amikor a későbbre halasztásáról döntöttek és meg is rendezték, de kevésen múlt, hogy a dallasi futam ugyanerre a sorsra jusson. A hőségre reagálva délelőtt 11 órára hozták előre a rajtot, ami azzal járt, hogy a vasárnapi bemelegítő tréning 7 órakor kezdődött – volna. Merthogy azt az utolsó pillanatban törölték, olyan borzasztó volt az aszfalt minősége.
Az egyik versenyző, Jacques Laffite sokakat megnevettetve pizsamában érkezett meg reggel, feleslegesen.
A szervezők jobb híján gyorsan száradó cementtel próbálták orvosolni a problémákat, de a melegben ez sem vált be. „Az ilyesmi megtépázza a versenyzés hírnevét – jelentette ki Keke Rosberg. – De le kell nyelnünk ezt a békát. Azt gondolom, a legjobb az lesz, ha versenyzünk és megmutatjuk a döntéshozóknak, mekkora idióták. A dallasiak először rendeznek versenyt, miközben van egy csomó hozzáértő szakember is ebben, akik segítenének."
„A helyi versenyirányítás vezetője folyton azzal jön, hogy ők mindent jobban tudnak, amiből mindig katasztrófa lesz. És hol vannak a csodálatos szervezetünk, a FISA [az FIA elődje – a szerk.] emberei? Nem itt, mert túl meleg van."
Az autók aztán felsorakoztak a rajtrácson és megkapták a jelzést a felvezető körre a Dallas tévésorozatban Jockey Ewingot alakító színésztől, Larry Hagmantől. Párja, Samantha szintén aktív szerepet kapott a lebonyolításban, ő később a díjátadón tűnt fel. Bizony, az amerikaiak már ekkor bevetettek olyan látványelemeket, amik az F1-ben csak később váltak népszerűvé, pár nappal azelőtt a sorozatbeli Southfork birtokra is elvittek egy F1-es kocsit a futam reklámja kedvéért.
Amely túlélőtúrának ígérkezett és a várakozásoknak megfelelően azzá fajult a hepehupás aszfalton, a pilóták szervezetét és a technikát kínzó hőségben. Az utcai helyszínhez képest gyors vonalvezetés szűk bukóterekkel párosult, ez fokozta a veszélyt,
ráadásul daruk sem voltak, így a karambolozó autókat nem emelték ki, hanem egyszerűen az ív mellett hagyták.
Volt olyan hely, ahol négy roncs gyűlt össze. Semmit sem számított az erősorrend, a lényeg az volt, ki bírja a szenvedést és koncentrál az utolsó pillanatig. A 26 indulóból hivatalosan 8-an értek célba, ebből is valaki nem jutott át a kockás zászlón. Összesen 13-an estek ki vezetői hiba miatt, fiatalok, rutinosak egyaránt.
Az újonc, de az utcai pályákon már ekkor mesterien vezető Ayrton Senna, aki jégkockákkal az öltözékében vezetett az edzéseken, rögtön az elején megforgott a 4. helyről, majd több koccanás után a falban kötött ki. „Nekiütközött a falnak ott, ahol sokan mások. Amikor visszatért a garázshoz, nem értette, miért, mert pontosan ugyanazon az íven ment, mint korábban" – elevenítette fel később a rangidős mérnök, Pat Symonds.
Szerinte biztos elmozdult a palánk.
„Annyira ragaszkodott az álláspontjához, hogy a verseny után kisétáltunk a helyszínre és megnéztük. A fal valóban elmozdult. Betontömbökből állt, és csupán pár millimétert csúszott arrébb, amikor valaki eltalálta egy másik ponton." Tony Dodgins Senna versenyeit feldolgozó könyvében hozzátette: „Olyan precizitással vezetett, hogy ez a néhány milliméter, nagyjából egy centi is elég volt hozzá, hogy eltalálja a falat."
Az élen izgalmas, előzésekkel teli csata alakult ki, de a hatosfogatból csak ketten maradtak talpon. A mclarenes Lauda és Prost, a Renault-ban ülő Derek Warwick a tévesztők névsorát gyarapította, nem tudták folytatni, miután egyik kerekükkel eltalálták a korlátot. Ugyanígy járt a mezőny hátsóbb részében Nelson Piquet, a feltörekvő Stefan Bellof, a ferraris Michele Alboreto.
S hogy ki nyert? Keke Rosberg átverekedte magát az egy darabig élen haladó Nigel Mansell és Elio de Angelis fekete-arany Lotusán és megszerezte a Honda első győzelmét. A 2. helyen az utolsó kockából felkapaszkodó René Arnoux (Ferrari), a 3.-on de Angelis futott be. „Nyilván nem lenne szabad ilyen futamokat rendezni, de mindannyian prostik vagyunk, nemde? Megfelelő összegért bárhol megjelenünk és elvégezzünk a feladatot" – fogalmazott a győztes.
A futam legemlékezetesebb jelenete a leintésnél történt:
Mansell ájultan esett össze, miután megpróbálta áttolni a célvonalon az utolsó métereken bekrepáló autóját.
A műszaki bajt lehet, hogy magának okozta, az egyik falsúrolásánál ugyanis megsérülhetett a hajtáslánca. „Nagyon dühös voltam, próbáltam betolni az autót – mondta Mansell. – Egyszer csak elsötétült minden és egy kórházban ébredtem infúzión, egy jéggel teli ágyon."
Mások is megszenvedtek az elemekkel: a holland Huub Rothengatter pilótafülkéjébe benzin szivárgott, s miután leállt az autó, gazdája a nézőkhöz rohant és vizet kért az altájon fájó testrészek hűsítésére. Az olasz Piercarlo Ghinzani az Osella csapat első pontjait szerezte az 5. helyével, neki az egyik kerékcserénél öntöttek be egy jókora adag hideg vizet az ülésébe.
A győztes Rosbergnek volt egy kis helyzeti előnye is a melegben, mert egy speciális, jeges vízzel töltött párnát viselt a sisakja alatt, ami a Williams közbenjárására csak számára volt elérhető, pedig a NASCAR-ban már bevett szokás volt használni azt. Hűtőmellénnyel egyébként már évekkel korábban is kísérletezett a McLaren, de arra James Hunt azt mondta, még nem volt elég hatékony.
Ezek utána aligha meglepő, hogy a Forma-1 többé nem tért vissza Dallas utcai pályájára.