Múlt héten egy legendával lett kevesebb a Forma-1, hiszen vasárnap 79 éves korában életét vesztette Sir Frank Williams. Természetesen a hír hallatán számos szereplő megemlékezett a Williams alapítójáról, de egykori és jelenlegi pilótái a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjét megelőző sajtótájékoztatón is szóltak néhány szót róla.
Valtteri Bottas 2013-ban mutatkozott be a Forma-1-ben a Williams csapatával, 2014 és 2016 között pedig kilenc dobogós helyet szerzett a grove-i alakulattal. A finn pilóta barátjaként emlékszik arra az emberre, aki megadta neki az esélyt a legjobbak között.
Azt hiszem, amikor ott voltam, a gyárban mindenki Frankért versenyzett, mert ez az ő szenvedélye volt, és az ő ambíciója, hogy csapata sikeres legyen, és ott legyen az élmezőnyben
Bottas hozzátette, hiányozni fog neki a néhai csapatfőnök, és hangsúlyozta, hogy szerinte ezt az érzést mindenki osztja a paddockon belül. „Kedves ember volt, egy legenda, akit mindenki szeretett.”
George Russell szintén a Williams színeiben debütált az F1-ben 2019-ben, és elmondása szerint az előző évben találkozott először az alapítóval. A brit pilóta kissé ideges volt, de ez másodpercek alatt elmúlt, mert „az ember felismerte, hogy mennyire melegszívű, és milyen személyiséggel rendelkezik.”
Nagyszerű ember volt, és mindenki nagyon szerette őt a csapaton, valamint nyilván a Forma-1 szélesebb közösségén belül
– szögezte le. – Szóval mindig is legenda lesz az F1-ben. Nagyon szomorú hír ez, és szomorú időszak a csapat, valamint általánosságban a sportág számára.”
Nicholas Latifit már akkor szerződtette a csapat, amikor Frank Williams már kevésbé vállalt aktív szerepet az istálló mindennapjaiban. A kanadai versenyző szerint azonban így is érezni lehetett a jelenlétét a gyárban.
„Amikor ott voltam néhány napot, meg ilyesmi, mindig hozott egy kis friss levegőt – kezdte. – Kiugrott a gyár elé, és váltott néhány szót az alkalmazottakkal. Annak ellenére, hogy az utóbbi években nem folyt bele annyira [a munkába], az ember érezte a jelenlétét és azt a szimbólumot, amit a csapat számára jelentett. Még azok után is, hogy megtörtént az eladás, és a Williams-család többé nem volt érintett, az ő nevükkel versenyzünk.
Azt hiszem, ezen a hétvégén különösen az ő emlékéért fogunk versenyezni, és mindazért, amit az istállóért és a sportágért tett.”
A dzsiddai hétvégén a Williams az autókon is emléket állít alapítójuknak. A brit alakulathoz az Alpine is csatlakozott: a kocsik orrán ugyanaz a matrica látható, mint ellenfelük esetében.