Tony Brooks beceneve a "Repülő Fogorvos" volt, mert az édesapja szájsebészként dolgozott, ő pedig 1956-ban a Manchesteri Egyetemen fogorvosi szakképesítést szerzett. Egykori csapattársa, a 2020-ban elhunyt Stirling Moss azt mondta róla, hogy ő minden idők legnagyszerűbb „kevésbé ismert" versenyzője, és hogy ha lenne saját Forma-1-es csapata, akkor a két pilótája Jim Clark és Tony Brooks lenne.
A karrierje során az Aston Martin, a Vanwall és a Ferrari színeiben versenyző brit az utolsó 1950-es évekbeli futamgyőztes volt, aki még élt, s mindössze Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari és Moss nyert nála több Forma–1-es versenyt 1950 és 1960 között.
Tony Brooks volt, aki csupán azért igazolt a Ferrarihoz, mert a Vanwall megszűnt, más brit csapatoknál pedig nem volt hely.
Az F1 legidősebb élő futamgyőztese négy diadallal a háta mögött érkezett meg az olasz istállóhoz, miközben csapattársai addig egyszer sem állhattak a dobogó legfelső fokán.
Charles Anthony Standish Brooks 1932. február 25-én született az angliai Dukinfieldben. A brit pilóta 1956 és 1961 között összesen 38 F1-es futamon állt rajthoz, amelyeken hat győzelem mellett két második és két harmadik helyet is szerzett. Első évében a British Racing Motors színeiben még csak a hazai futamára ugrott be, majd az utolsó idényében is a BRM volt a csapata, ám közben négy évig más autókkal érte el a legnagyobb eredményeit. Első sikerét honfitársával, egyben jó barátjával, Stirling Moss-szal együtt érte el az 1957-es Brit Nagydíjon a Vanwall volánjánál, majd egy évre rá ugyanezzel a márkával még három elsőségben volt része, összetettben pedig harmadikként zárt.
A világbajnoki címhez a legközelebb 1959-ben volt: a Ferrarival két győzelmet is szerzett, amivel az év végén Jack Brabham mögött négy ponttal elmaradva másodikként zárt.
Kisebb sztár volt az F1 világában a maga korában, mint legnagyobb vetélytársai, de sokan épp ezt szerették benne: visszahúzódó, halk természete mellett ugyanis óriási tehetsége volt az autóversenyzéshez, élmény volt nézni a profizmusát, és ahogy vezet a pályán. Ráadásul nem csupán a Forma-1-ben mutatta meg magát pilótaként, hanem endurance versenyeken is indult az Aston Martinnal: 1957-ben Noël Cunningham-Reiddel a nürburgringi 1000 kilométeres távon, egy évre rá Moss-szal a goodwoodi négyórás versenyen lett győztes. Visszavonulását követően az üzleti életre tért át, és praktizálni kezdett egy helyi fogászatban. 2007-ben szülővárosában kitüntették, és egy tábla is őrzi emlékét.
Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója is reagált a halálhírére:
„Szomorúan hallottam a hírt, hogy Tony Brooks meghalt.
Tagja volt a sofőrök azon speciális csoportjának, akik úttörők voltak, és feszegették a határokat egy hatalmas kockázatokkal teli időszakban.
Hiányozni fog, és a gondolataink a családjával vannak ezekben az időkben."
Brooks halálával a nála több mint hét évvel fiatalabb, háromszoros világbajnok Jackie Stewart (1939-es születésű) lett a legidősebb élő Forma-1-es futamgyőztes,
a legidősebb élő F1-es pilóta Kenneth McAlpine (1920) maradt, a dobogósok korelnöke pedig – ha az Indy 500-at is az F1 részének tekintjük, Paul Goldsmith (1925), egyébként – Hans Herrmann (1928).
Forrás (részben)