Lehet, hogy a sajtó ragasztotta a démonokat Charles Leclerc-re a Monacói Nagydíjon: egész hétvégén azzal szembesítették a Ferrari pilótáját, mennyi balszerencse szokta érni hazai versenyén, s lám, a futam első részéig hiába tartott mindent irányítás alatt, csapata csúnyán benézte a kerékcserék időzítését, így a győzelem ünneplése helyett keserűséggel vegyített düh és a 4. hely jutott neki.
Mondhatnánk, még így is több pontot gyűjtött, mint 2017-től 2021-ig összesen, hiszen a két F2-es versenyén, majd korábban az összes F1-es futamán félreállította a technika, bár azért ő sem volt teljesen ártatlan a tavalyi időmérős balesettel. Az már most garantálható, hogy jövőre újra megkapja kérdéseket a monacói átokra, de vajon utóbbi, az országspecifikus balszerencse mennyire egyedi jelenség a világbajnokság történetében?
Nos, számos kiválóságnak volt része benne, és akadt, aki végül legyőzte.
Eléggé adja magát a párhuzam Leclerc esetével Ayrton Senna és Rubens Barrichello hazai kálváriája. A két brazil otthon sokáig szintén borzasztó célba érési mutatóval rendelkezett, előbbi az első 5 versenyéből 4-en, utóbbi az első 11-ből 10(!)-en kiesett.
Senna az első évét leszámítva jó pozíciókból állt ki, és amikor bajnokesélyesként végre eljutott a kockás zászlóig, abban sem lelte sok örömét 1989-ben és 1990-ben az év eleji Brazil Nagydíjon. Mindkétszer ütközésbe keveredett, először a rajtnál, majd egy lekörözöttel, utóbbi alkalom miatt tovább kellett várnia első hazai sikerére.
Ez végül 1991-ben összejött neki, bár akkor is nagyon rezgett a léc, hiszen az utolsó körökben a hatodik fokozatban ragadt a váltója,
előnye viszont szerencsére akkora volt, hogy még pont Riccardo Patrese előtt maradt a leintésig.
„Láttam, hogy közeledik, és nem hittem, hogy nyerni fogok. Ugyanakkor kötelességemnek éreztem a győzelmet Brazíliában, sikerült irányítanom az autót az esőben is a futam végén” – mondta.
Begörcsölt a vállam és a nyakam, mert a biztonsági öv túl szoros volt, de az érzelmek is hozzájárultak ehhez.
Senna 1993-ban ismét nyert hazájában, de 1992-ben és 1994-ben kiesett, utóbbi alkalommal Michael Schumachert kergetve pördült meg.
Honfitársa, Barrichello még nála is pechesebb volt hazai földön, ráadásul ő soha nem tudott győzni otthon. Már debütáló évében, 1993-ban sem jött össze a célba érés váltóhiba miatt, ám ezt még kompenzálta az egy évvel későbbu idénynyitón szerzett 4. helyével, ami a Jordannel akkoriban remek eredménynek számított. Ami viszont a következő szűk egy évtizedben következett, az talán minden idők egyik legnagyobb pechsorozata.
A következő 9 esztendőben ugyanis egyszer sem tudott célba érni. Az okok egészen változatosak voltak: váltó- és felfüggesztésgondoktól kezdve egészen a balesetig minden előfordult. Persze ezek közül bőven előfordult olyan eset, amikor egyébként is legfeljebb néhány pontot szerzett volna, de akadtak sokkal fájdalmasabb kiesései is.
1996-ban bravúros módon megszerezte a pole pozíciót, majd féltávnál a 2. helyen állt, ám mivel a felszáradó pályán eggyel többször állt ki, mint a többiek, visszaesett a 4. pozícióba. Ezt követően Michael Schumachert támadta a dobogóért, de kipördült. Három évvel később a 3. helyről indult, de miután Mika Häkkinen váltója rakoncátlankodni kezdett, átvette a vezetést. A stratégiája nem volt ideális, de visszaküzdötte magát a 3. helyre, ám hiába, mert a 42. körben motorhiba miatt ki kellett állnia. Első ferraris szezonjában pedig a hidraulika meghibásodása miatt kellett feladnia a viadalt a 4. helyről, ami utólag szinte biztosan 2. lett volna Häkkinen kiesése és David Coulthard kizárása miatt.
Ám mind közül kiemelkedik a 2003-as verseny, amikor a változó körülmények között rengetegen kicsúsztak, főleg a 3-as kanyarban. Bár a pole pozícióból rajtoló Barrichello elvesztette a vezetést, később visszaszerezte azt, és a 47. körben úgy tűnt, hogy végre megtörhet az átok, hiszen senkitől sem zavartatva autózott az élen.
Ekkor azonban az üzemanyagrendszerben fellépő probléma miatt a Ferrari egyszerűen megállt.
Bár 2004-ben megszakadt a sorozat, és a 3. helyének köszönhetően felállhatott a dobogóra, Barrichello ekkor sem lehetett igazán boldog, mert egy rossz stratégiai húzás miatt vesztette el a vezetést. 2009-ben pedig szintén rossz szájízzel távozhatott hazájából: pole pozíciójának köszönhetően úgy tűnt, hogy egészen az utoldó fordulóig sikerül életben tartani a világbajnoki esélyeit, ám másnap csak a 8. helyen végzett, csapattársa, Jenson Button pedig bebiztosította végső győzelmét.
Természetesen nem csak hazai pályán lehet peches egy versenyző. Jim Clarkot sokan minden idők egyik, ha nem a legjobb Forma-1-es pilótájának tartják, így akár azt is lehetne gondolni, hogy Monacóban, a versenynaptár legtechnikásabb pályáján számos győzelmet aratott. Azonban négy pole pozíciója ellenére egyetlen diadalig sem jutott, ami máig rekord, ráadásul még csak a dobogóra sem állt fel. Hogy mennyire peches volt, azt jól mutatja, hogy amikor pontot szerzett, akkor sem tudta befejezni a versenyt.
Már 1961-ben, az akkor még kevésbé versenyképes Lotusszal is a 3. helyről rajtolt, majd a rajtnál még eggyel feljebb kapaszkodott, de egy meghibásodott benzinpumpa miatt csak a 10. pozícióban intette le a kockás zászlót.
Ezt követően zsinórban háromszor szerezte meg a pole-t, de egyszer sem ért célba.
1962-ben a 2., egy évvel később az 1. helyről esett ki technikai hiba következtében. 1964-ben különösen balszerencsés volt, ugyanis vezetett, de a keresztstabilizátora letört, ezért be kellett mennie a bokszba. Ezután még harcolhatott volna a győzelemért, de magas fordulatszámon nem működött megfelelően a motorja, majd az utolsó körben megadta magát. Előnye azonban akkora volt a mezőny nagy részével szemben, hogy így is 4. lett.
1965-ben nem vett részt a hercegségbeli viadalon, helyette megnyerte az Indy 500-at. A következő évben ismét a pole-ból indult, de a futam során ketten is megelőzték, és Graham Hill-lel küzdött a 3. pozícióért, amikor tönkrement a felfüggesztése. 1967-ben ugyanez az alkatrész vetett véget a felzárkózásának: nem sokkal a rajt után visszaesett a 14. helyre, de egészen a 4. helyig sikerült visszaküzdenie magát, hogy aztán ismét megadja magát alatta az autó.
A finn pilóta három győzelmet bukott el Németországban a Nürburgringen és Hockenheimben, ez egészen döbbenetes. A pechsorozat 2003-ban kezdődött, McLarenjével simán haladt az élen a Nürburgringen, amikor a Mercedes motorja elfüstölt. Ugyanez megismétlődött egy évvel később, csak akkor nem a győzelmet bukta el, de 2005-ben a vb-címébe kerülő műszaki hibák sokaságából kettő a német helyszíneken érte utol, mindkétszer az 1. helyen. Először emlékezetes módon az utolsó körben esett szét a felfüggesztése az elfékezett gumi okozta vibrációtól, majd féltávnál a hidraulikája romlott el. 2007-ben a Nürburgringen szintén értékes pontokat vesztett kiesésével, bár abban az évben legalább világbajnok lett.
Hockenheimben hatalmas balesetek is sújtották.
2003-ban a rajtnál keveredett bele egy tömeges csattanásba, 2004-ben a hátsó szárnya szakadt le nagy tempónál az első kanyarnál. Itt Räikkönen az első öt versenyén kiesett, 2006-tól viszont mindig célba ért, győznie viszont sosem sikerült, ahogy a Nürburgringen sem.
Németország egyértelműen nem hoz szerencsét nekem. Nem is tudom összeszámolni, hányszor estem ki olyan tényezők miatt, amikre nincs ráhatásom.
– nyilatkozta 2009-ben, amikor a változatosság kedvéért szintén idő előtt kiállt a Nürburgringen.
Nigel Mansell a karrierje során hét Japán Nagydíjon vett részt, ezekből csak az utolsón jutott el a célig, amikor a Williams visszahívta a visszavonulása után Damon Hill bajnoki hadjáratának segítésére. A britek kedvencének két fájdalmas emléke, hogy 1987-ben és 1991-ben itt foszlott szét a maradék reménye a bajnokság megnyerésére: előbbi alkalommal az edzésen elszenvedett baleset és sérülés miatt abban az évben már nem állhatott rajthoz, utóbbikor Sennát üldözve pördült a kavicságyba.
A köztes esztendőkben egy ütközés és két műszaki hiba ejtette ki, 1990-ben az 1. helyen állva romlott el a hajtáslánca. Már világbajnokként szintén kiesett Szuzukában 1992-ben a motor meghibásodása miatt.
Manapság már jóval megbízhatóbbak az autók és a pilóták is gyakrabban olcsón megússzák a hibákat,
így Max Verstappen és Lewis Hamilton esetében nehezebb találni rossz óment jelentő országot, de mindkettőjüknél lehet:
előbbi Olaszországban, utóbbi a soron következő helyszínen, Bakuban gyakran szerepelt feltűnően halványan.
A Red Bull sztárjának rossz hírt jelentett 2020-ban, hogy a járvány megkavarta a naptárt, mert a Monzában egyszeri alkalomnak induló fiaskóból tendencia lett a két új olasz helyszínen. Korábban kevésbé tűnt fel Verstappen olaszországi átka, mert a Red Bull az erőforrás teljesítményében rendszeresen hátrányban volt Monzában, többször pont itt vált esedékessé egy motorcsere, ami a büntetéssel alapból tönkretette a holland hétvégéjét.
2015-től 2019-ig ugyan mindig célba ért az Olasz Nagydíjon, de az 5. helynél előrébb sohasem. És azóta sem: 2020-ban a versenyen mondta fel a szolgálatot a motorja, 2021-ben pedig az elrontott kerékcserét követően ütközött Hamiltonnal. 2020-as monzai kiesését ugyanakkor hasonló eredmény követte Mugellóban és Imolában, egyikről sem tehetett. Az utóbbi időben Fortuna rámosolygott Olaszországban, pontosabban nem sújtotta csapásokkal, hiszen Imolában tavaly és idén is magabiztosan nyert.
Hamiltonnak valószínűleg nem a kedvenc pályája Baku, mert bár mindig célba ért rajta, nyernie csak 2018-ban sikerült (ehhez is kellett jókora adag szerencse, hiszen a drámai végjáték nélkül Sebastian Vettel vagy Valtteri Bottas győzött volna). 2016-ban az időmérőn elromlott a motorja, 2017-ben a meglazult fejtámlája egy extra bokszkiállásra kényszerítette, míg tavaly saját magával babrált ki azzal, hogy a hajrában az új rajtnál rossz állásban hagyott egy kapcsolót, ezért nem tudott rendesen lefékezni, kicsúszott és pont nélkül zárt.