Bár a Q3 első próbálkozásai után még úgy tűnt, hogy Max Verstappen révén a Red Bullé lesz a pole pozíció, végül mindkét Ferrari megelőzte a holland versenyzőt, így a bikások csak a második rajtsorból indulhatnak a futamon. A 24 éves versenyzőnek a végén esélye sem volt a javításra, ugyanis már az első szektorban hibázott, ami megpecsételte a sorsát.
A leintés után azonban nem volt csalódott, hiszen nagyon nehéz helyzetből hozta ki ezt: már a pénteki első szabadedzésen sem tudott sokat autózni, a másodikat pedig lényegében kihagyta.. A címvédő úgy véli, leginkább ezen ment el az időmérős siker.
Inkább arról van szó, hogy ha tiszta hétvégénk lett volna, mi lennénk a pole-ban
– válaszolta azF1 TV-nek adott nyilatkozatában a rontását firtató kérdésre. –Olyasmit nem engedhetünk meg magunknak egy ehhez hasonló új pályán, mint amin mi átmentünk a hétvége során, hogy pénteken csak négy vagy öt kört teljesítettünk. Persze mézesmázoskodhatunk, de ez elképesztően fájó [volt]. Összességében az időmérőn elért harmadik hely még mindig jó eredmény.”
Verstappen a harmadik gyakorláson pótolta valamelyest az elmaradt hosszú etapját, de így sincs ideális helyzetben ezen a téren. Persze a gumik mindenkinek nehézséget okozhatnak, és a Red Bull pilótája bízik benne, hogy ebből ők fognak profitálni. „Délelőtt teljesítettem egy hosszabb etapot, de kemény lesz – jelentette ki. – A gumik nagyon felmelegednek. Persze remélem, hogy ez a mi előnyünkre válik.”
Verstappen mindössze 195 ezreddel kapott ki Charles Leclerc-től, Carlos Sainz pedig mindössze 5 ezreddel előzte meg. A pole pozícióért folytatott harc tehát meglehetősen szoros volt, és Christian Horner is ezt emelte ki.
Ez szerencsétlenül alakult
A brit szakember szintén hangsúlyozta, hogy versenyzője a többiekénél nehezebb helyzetben vágott neki a kvalifikációnak. Ami pedig a futamot illeti, bízik benne, hogy az RB18-as adottságainak köszönhetően előre tudnak lépni.
„Szépen felzárkózott. Hátrányban volt a többiekhez képest a körök számában, még tanulta a pályát – méltatta Verstappent, majd kitért a versenyre. –
Jó a végsebességünk, jónak kellene lennie az autónak a futamon. Akad pár hely, ahol előzhetünk.”
Bár Sergio Pérez csapattársa mellől indulhat, vagyis tulajdonképpen hozta a papírformát, a mexikói pilóta korántsem volt elégedett. Első Q3-as köre után több mint fél másodperccel elmaradt Verstappen körétől, és úgy véli, ez megalapozta, hogy nem küzdhetett a negyediknél jobb pozícióért.
„Nem ment gördülékenyen az időmérő – mondta. – Az első köröm gyatrán alakult a Q3-ban, ezzel lépéshátrányba kerültem. A második szektorban nagyon oda kell figyelni, hogy tökéletesen vegyük, és ez nekem nem sikerült, ez volt a fő probléma nálam. Ha néhány századmásodpercet gyorsulok, enyém a második hely. Mindig bosszantó ilyen kicsivel lemaradni egy jobb pozícióról.”