Vágólapra másolva!
Az utóbbi idők egyik legkaotikusabb és legizgalmasabb futamát hozta a Forma-1-es Kanadai Nagydíj, amelyet a végül a Red Bull holland pilótája, a háromszoros világbajnok Max Verstappen nyert meg. A 26 éves hollandnak ez pályafutása 60. futamgyőzelme, az idei szezonban hatodszor diadalmaskodott, Montréalban pedig pályafutása harmadik diadalát aratta.

A Kanadai Nagydíj előtt senki nem tudhatta, mire lehet számítani, ugyanis az egész hétvége kaotikusan alakult. Az első szabadedzés előtt óriási eső zúdult a pályára, így az edzés első 23 percében egyetlen autó sem hajtott a pályára, igaz, nem is lehetett volna, a pályamunkások ugyanis a vizet takarították az aszfaltról. Viszont, akik kihajtottak, azok tíz percet sem tudtak körözni, ugyanis a Sauber pilótája, a kínai Csou Kuan-jü a falnak csapódott az autójával, ezért néhány percig piros zászlóval félbeszakították a tréninget. Az első csonka szabadedzést végül a McLaren brit pilótája, Lando Norris nyerte, Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája zárta másodikként, míg a másik Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc lett a harmadik. 

F1 Grand Prix of Canada - Qualifying
Verstappen és Norris harcára ezúttal is jó esély mutatkozott
Fotó: Getty Images via AFP

A második szabadedzést sem hétköznapi körülmények között rendezték. A gyakorlás első félórájában a pilóták még száraz gumikon száguldoztak, utána azonban komolyabb eső érkezett a montréali pálya fölé. A legjobb időt végül az Aston Martin kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso autózta, mögötte George Russell, a Mercedes brit pilótája zárt másodikként, míg a harmadik legjobb köridőt Alonso hazai pályán szereplő csapattársa, Lance Stroll teljesítette. Ráadásul az is bombameglepetés volt, hogy címvédő és a vb-pontversenyt most is vezető holland Max Verstappen Red Bullja elektromos hiba miatt csak 18. lett.

A harmadik szabadedzésen aztán a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A Mercedes brit pilótája mögött a háromszoros világbajnok Max Verstappen autózta a második leggyorsabb kört, míg a harmadik a másik Mercedes-pilóta, George Russell lett.

Három szabadedzés, három különböző győztes, a java pedig csak ez után következett, ugyanis a szombati időmérő drámai eredménnyel zárult. 

Az élen végül Russell zárt, aki ezredmásodpercre ugyanolyan időt autózott, mint a Verstappen, a szabályok értelmében viszont mivel ő hamarabb érte el a legjobb eredményt, megszerezte a pole-pozíciót. A 26 éves Russell karrierje során harmadszor nyert Forma-1-es időmérőt, a Mercedes pedig idén először szerezte meg a pole-t. Ezt megelőzően legutóbb tavaly a Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a kvalifikációban.

RUSSELL, George; VILLENEUVE, Gilles
Russell úgy érzi, a monacói fejlesztések után versenyképes lett a Mercedes
Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Paul Chiasson

A harmadik helyen, mindössze 21 ezredmásodperc lemaradással Lando Norris végzett, míg az időmérő legnagyobb meglepetése az volt, hogy mindkét Ferrari, a legutóbbi, Monacói Nagydíjon győztes Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. is a második szakaszban búcsúzott.

rajtlista:

1. sor:

  • George Russell (brit, Mercedes)
  • Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

  • Lando Norris (brit, McLaren)
  • Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

3. sor:

  • Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
  • Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

4. sor:

  • Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  • Cunoda Juki (japán, RB)

5. sor:

  • Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  • Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

6. sor:

  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

7. sor:

  • Logan Sargeant (amerikai, Williams)
  • Kevin Magnussen (dán, Haas)

8. sor:

  • Pierre Gasly (francia, Alpine)
  • Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

9. sor:

  • Valtteri Bottas (finn, Sauber)
  • Esteban Ocon (francia, Alpine)

10. sor:

  • Nico Hülkenberg (német, Haas)
  • Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
F1 Grand Prix of Canada - Drivers Parade
Charles Leclerc és Lewis Hamilton a csöpögő esőben a futam előtt
Fotó: Anadolu via AFP

A futam előtt már biztosan tudni lehetett, hogy egész biztosan lesz eső, ennek ellenére az FIA megerősítette, hogy állórajttal indul majd Kanadai Nagydíj. A Haas két pilótája, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg extrém esőgumikon kezdte a versenyt, a többiek intermediate gumikkal kezdték a futamot.

Az esőzés miatt óvatosan rajtoltak a versenyzők, nem mentek bele semmiféle támadásba, így Russell meg tudta tartani az előnyét Verstappen előtt. Azonban úgy tűnt, az intermediate gumik egyáltalán nem működnek, különösen Charles Leclerc szenvedett, aki több kanyart is elfékezett. Eközben minden szem Kevin Magnussenre szegeződött, aki a második körben már hét pozíciót javított a rajthoz képest és a harmadik körben már a negyedik helyen autózót. Mellette a Haas másik pilótája, Hülkenberg is remekül ment, hiszen a 19. helyről feljött a 9. pozícióba. 

A rajt után Russell maradt az élen
Fotó: AFP / Geoff Robins/AFP

Magnussen és a Haas gumiválasztása telitalálatnak tűnt, a dán pilóta megérkezett a negyedik helyre, és az ötödik körben már egy másodpercet hozott az éllovas Russell mögött. Ezt követően aztán megváltozott valami, az intermediate gumik elkezdtek jobban tapadni, a Haasoknak pedig visszaesett a tempója és már korántsem jelentettek akkor veszélyt.

A nyolcadik körben azt véget ért a Haas tündérmeséje. Magnussen rájött, hogy már nem megfelelő az extrém esőgumi, ki is ment a bokszba, de a csapat nem várta, így sok időt vesztett a kerékcserénél és csak a 14. helyre tudott visszaérkezni. 

Közben az éllovas Russell és az üldöző Verstappen elléptek a mezőnytől, a holland vb-címvédő elképesztő tempóban autózott, azonban az nem segítette, hogy napsütés miatt folyamatosan száradni kezdett az ideális ív, ez pedig nem igazán kedvezett az intermediate gumiknak. 

Az élen haladó Russel próbálta kímélni a gumijait, azonban Verstappen a 15. körben már fél másodpercen belül volt, mögöttük pedig Norris óriási tempóban közelített, egy kör alatt két másodpercet faragott, így várható volt, hogy hamarosan a McLaren pilótája is megérkezik majd. 

Russell, Verstappen és Norris csatáztak az első helyért
Fotó: AFP

A 19. körben a versenyirányítók úgy döntöttek, hogy lehet már használni a nyitható hátsószárnyat, ez pedig lehetőséget adott Norrisnak arra, hogy elkezdhesse komolyabban támadni Verstappent. A 20. körben aztán a McLaren brit pilótája külső íven megelőzte a hollandot és elkezdte támadni az éllovas honfitársát is. 

A 21. körben aztán Norris megcsinálta ugyanazt a manővert Russell ellen is, ezzel az élre állt, ráadásul néhány pillanattal később egy veszélyes manőverrel Verstappen is elment a Mercedes pilótája mellett, így helycsere történt az élbolyban. 

A McLarennek óriási tempóelőnye volt, az élre álló Norris egy kör alatt 3 és fél másodpercet vert rá Verstappenre, ráadásul a negyedik helyen autózó Oscar Piastri is megérkezett a harmadik Russell nyakára. 

A 25. körben aztán újabb fordulat jött a Kanadai Nagydíjon. 

Norrisnak már 10 másodperces előnye is volt, ekkor azonban Logan Sargeant, a Williams pilótája ráment a kerékvetőre és a falhoz csapta az autóját, így jöhetett a sárga zászló és megérkezett a pályára Safety Car. 

Ez idő alatt mindenki kijött kerékcserére, a McLaren azonban eltaktikázta magát, Norris egy körrel később jött, így a brit pilóta csak a harmadik helyre tudott visszajönni, az élre pedig Max Verstappen került. 

F1 Grand Prix of Canada
Lando Norris lett a biztonsági autós fázis legnagyobb vesztese
Fotó: Getty Images via AFP

A 29. körben véget ért a biztonsági autós fázis, a Ferrari pedig Leclerc autóján kipróbálta a kemény gumikat, a bokszban azonban nagyon nehezen tudott megmozdulni a monacói, aki a 19., utolsó helyre tért vissza. 

A 31. körben újra megjött az eső, de négy kör múlva el is állt, így nem borította feje tetejére a versenyt. Éppen annyira volt elég a csapadék, hogy Leclerc pórul járjon, és ismét nedves legyen az ideális ív. Közben a 13. helyen autózó Carlos Sainz első szárnyának egy darabja repült le, miután összeért a Sauber pilótájával, Valteri Bottasszal.

A folytatásban elkezdett száradni a pálya, elsőként Pierre Gasly, az Alpine versenyzője jött ki kemény gumikért. Eközben Norris kisodródott a bukótérbe, majd a visszajövetelével akadályozta a második helyen autózó Russellt, aki így kemény másodperceket veszített az élen autózó Verstappen mögött. 

Verstappen óriási esélyt kapott
Fotó: Geoff Robins/AFP

A 46. körben Verstappen állt ki a boxba, megkapta a közepes keverékeket, azonban Norris maradt kint a pályán és megpróbált előnyt kiautózni a holland világbajnok előtt. A McLaren pilótája elképesztő tempót futott az élen, és több mint 21 másodperces előnyt szerzett Verstappen előtt. A brit pilótát a 47. kör végén hívták ki, megkapta a közepeseket, majdnem be is jött Verstappen elé a boxutcából, de a holland lendületből érkezett, Norrisnak pedig nem sikerült a kigyorsítás a friss gumikkal, így a Red Bull pilótája maradt az élen. 

Az 50. körben Norrisnak volt egy elfékezése a friss gumikkal, Russell pedig simán körbeautózta a honfitársát, így a Mercedes pilótája ismét feljött a második helyre. 

Egy körrel később aztán Russell hibázott egy hatalmasat, túl nagyot fékezett, így Norris vissza tudta előzni, ez pedig az élen autózó Verstappennek volt a legjobb, akinek ekkor már közel hat másodperc előnye volt az élen. 

Az 53. percben aztán Sergio Pérez, a Red Bull pilótája is kiszállt a versenyből, ugyanis egy elfékezés után kipördült a pályáról, nekicsapódott a falnak és leszakadt a hátsó szárnya. 

Majd néhány másodperccel később egy elfékezés után Carlos Sainz pördült meg a Ferrarijával, a mögötte autózó Alex Albon próbálta kikerülni a spanyolt, de elvitte Sainz kocsijának hátulját, majd lesodródott a pályáról és a falnak csapódott a Williamsszel.

Ez volt az a pont, amikor újra érkezett a Safety Car, nem mellesleg óriási felhők is gyülekeztek a pálya fölött. Az 58. körben távozott a pályáról a biztonsági autó, Verstappen volt az élen, mögötte pedig Norris, Piastri, Russell és Hamilton. 

F1 Grand Prix of Canada
Norris üldözőbe vette Verstappent az újraindítás után
Fotó: Getty Images via AFP

A hajrában Verstappen két és fél másodperces előnyt harcolt ki Norris előtt, Russell pedig nagyon jó versenytempót talált, és úgy próbálkozott egy előzéssel Piastri ellen, hogy összeértek, és végül a brit járt pórul, de egy másik brit profitált belőle, ugyanis Lewis Hamilton is elment mellette és feljött a harmadik helyre. 

Három körrel a vége előtt Verstappen győzelme és Norris második helye biztosnak tűnt, a két Mercedes azonban elkezdett harcolni a harmadik helyért. A 68. körben aztán Russell egy gyönyörű manőverrel megelőzte Hamiltont, aki ez után próbált visszatámadni, de a hétszeres világbajnok nem járt sikerrel. 

Az utolsó körben Verstappennek már nem kellett aggódnia, a holland pilóta zavartalanul haladt át a célvonalon, ezzel megnyerte szezonbeli hatodik futamát, amely pályafutása 60. győzelme volt. 

A második helyre Lando Norris, a McLaren pilótája jött be, aki a harmadik második helyét szerezte meg a most futó idényben. A harmadik helyet George Russell, a Mercedes versenyzője kaparintotta meg, aki először került dobogóra az idei szezonban. 

Kanadai Nagydíj, Montréal (70 kör, 305,270 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:45:47.927 óra
2. Lando Norris (brit, McLaren) 3.879 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 4.317 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.915 mp h.
5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 10.199 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 17.510 mp h.
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 23.625 mp h.
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 28.672 mp h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 30.021 mp h.
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 30.313 mp h.
   leggyorsabb kör: 1:14.856 perc (Hamilton, 70. kör)

A 2024-es Forma-1-es szezon két hét múlva, június 21. és 23. között a Spanyol Nagydíjjal folytatódik. Nyolc versenyhétvége után a 194 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 131 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!