Vágólapra másolva!
A Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton szerint azért nem volt meg a versenytempójuk a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein, mert a hőség kifogott rajtuk a Hungaroringen.

A Mercedes remek formában érkezett Magyarországra, hiszen a legutóbbi két versenyhétvégét megnyerte – Ausztriában George Russell, míg Silverstone-ban Lewis Hamilton állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezzel szemben a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein látványosan nem mentek jó tempót a W15-ösök. Az első edzést George Russell a 4. helyen zárta bő 4 tizedes hátránnyal, a másodikon ötödik lett a brit, fél másodperc lemaradással, míg Hamilton csupán a 7. pozíciót szerezte meg.

F1 Grand Prix of Hungary - Practice
Lewis Hamilton a melegre panaszkodott a pénteki szabadedzések után
Fotó: NurPhoto via AFP

A hétszeres világbajnok szerint a lassúságuknak főként az időjárás az oka, ugyanis 

hiába javult a versenytempójuk az elmúlt hetekben, rendre hűvösebb időjárási viszonyok között versenyeztek, most viszont a Hungaroringen 30 fok feletti kánikula és 40-60 fok közötti aszfalthőmérséklet várta őket, ami szemmel láthatóan gondot okozott.

"Nem volt valami jó napunk. Az időjárás jó volt, jó itt lenni, de nem igazán voltunk ma formában" – kezdte a pénteki edzésnap után Hamiton. "Nem éreztem jónak az autó beállításait. Van elképzelésünk arról, hogy miért, és dolgozni fogunk rajta, de egyelőre nem ez a legjobb felkészülésünk"

"Azonban meglehetősen szoros a küzdelem szerintem. Viszont úgy érzem, nem tudtuk hozni azt a tempót, amit a többiek képesek voltak nyújtani az első napon, de a hosszú etapos tempónk a végére egészen erős volt. De 

egyszerűen olyan rossznak tűnt a tempónk, mint általában, amikor meleg van.

A nyers tempó terén lemaradásban vagyunk az élmezőnyhöz képest, de mindent megteszünk azért, hogy szombatra olyan közel kerüljünk, amennyire csak lehet" - ismerte el a hétszeres világbajnok.

F1 Grand Prix of Hungary - Practice
Hamilton szerint lemaradásban van a Mercedes a riválisokhoz képest
Fotó: NurPhoto via AFP

A legutóbbi két évben a Mercedesé volt a pole pozíció a Hungaroringen, ám Hamilton számára nem túl biztató előjel a szombati időmérőre, hogy 2024-ben eddig csupán kétszer tudta legyőzni fiatalabb csapattársát, George Russellt az eddigi 12 kvalifikációból. A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin ezt azzal magyarázta, hogy a brit klasszis a 2022-es szabályok bevezetése óta nem találja korábbi egykörös formáját, mivel a vezetési stílusa egyszerűen nem illik a jelenlegi autóhoz.

"Sokat dolgozik azon, hogyan vezet. Mi is próbáltuk minél gyorsabbá tenni az autót, de egyszerűen nem voltunk elég jók. A kezelhetőség terén is igyekeztünk jobb egyensúlyt elérni, hogy a versenyző jobban támadhassa a pályát szombatonként. George mostanság elég nagy különbségekkel verte Lewist, ezért jó látni, hogy Lewis ismét visszatért és közel van" - mondta Shovlin, aki elismerte, hogy ezúttal kevés esélyt lát arra, hogy a vasárnapi futamon is az élről rajtolhassanak.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!