Vágólapra másolva!
Szövevényes jogi slamasztikába csöppenve tért vissza a négyhetes nyári szünetről a Haas Forma-1-es csapata. Fennáll a veszély, hogy az amerikai istálló – pontosabban annak a felszerelése – nem is hagyhatja el a hétvégi Holland Nagydíj helyszínét, ami egyet jelenthet azzal, hogy nem állhat rajthoz a jövő hétvégén esedékes Olasz GP-n.

A Vezess beszámolója szerint a kialakult helyzet a Haas és korábbi – névadó – főszponzora, az Uralkali közötti huzavonára vezethető vissza, amikor közvetlenül a 2022-es szezon rajtja előtt kirobbant az orosz-ukrán háború, a csapat azonnali hatállyal megszakította minden kapcsolatát orosz támogatójával, ám a vegyipari vállalat azóta is eredménytelenül követeli vissza az általa előre kifizetett szponzori pénzeket. 

F1 Grand Prix of Netherlands - Practice, Haas
Hollandiában ragadhat a Haas
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto

A kérdésben még a nyár elején az Uralkalinak adott igazat a svájci bíróság, de a Haas ennek ellenére sem rendezte a tartozását.

Emiatt eljárás indult a zandvoorti paddockban a Haas ellen, aminek keretében az észak-hollandiai bíróság illetékes végrehajtói – rendőrök kíséretében – elkezdték felértékelni a csapat helyszíni felszerelését.

Mint azt a Formula.hu és a RacingNews365.com kiderítette, ebbe a

 Haas két autója mellett minden tartalékalkatrész, gumi, motor, de még a motorhome és a garázs is beletartozik. Az Uralkali követelésének megfelelően a hatóságok minden nap este 20:00 és reggel 7:00 között őrzik a Haas felszerelését, amíg a csapat nem fizeti vissza a 12 millió eurós, mostani árfolyamon átszámítva 4,7 milliárd forintos összeget.

A legfrissebb fejleményekre közleményben reagált a Haas:

„A Haas az ügyvédjeivel dolgozik annak biztosításán, hogy a kifizetés minden releváns amerikai, EU-s, brit és svájci szankciós törvénynek és előírásnak megfeleljen” – tették hozzá. Az amerikaiak megjegyezték, hogy a következő napokban szeretnének pontot tenni az ügy végére,

 ugyanakkor szorítja őket az idő: ahhoz, hogy Zandvoortból gond nélkül, időben eljussanak a 14 órányi autóútra, mintegy 1100 kilométerre lévő Monzába, legkésőbb a Holland Nagydíj másnapján le kell bonyolítaniuk a tranzakciót, ami az orosz cégekkel szemben élő szankciók miatt nem ígérkezik egyszerű ügymenetnek.

„Örömmel halljuk, hogy a holland hatóságok tegnapi látogatása után a Haas végre figyelmet szentel a választottbíróság döntésének” – jegyezte meg az orosz vállalat.

A lap szerint ha nem sikerül elsimítani a Haas és az Uralkali között húzódó ellentétet, az amerikai gárda olyan helyzetbe kerülhet, amire utoljára 2015-ben volt példa a Forma-1-ben, amikor a Lotus – mielőtt újra a Renault kezébe került volna – többször is bajba került a tartozásai miatt. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!