Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb karrierjét tudhatja magáénak, de hosszú pályafutása során számos nehézséggel kellett megküzdenie, amikről most őszintén beszélt. A hétszeres világbajnok az éveken át tartó depressziójának okát az iskolai zaklatásokra és a versenyzés okozta nyomásra vezette vissza.

Lewis Hamilton az egyik legnyíltabb az F1-es pilóták közül, ha a mentális állapotáról van szó. A hétszeres világbajnok korábban már őszintén vallott mentális nehézségeiről, többek között, hogy mennyire megviselte őt a Max Verstappennel szemben elbukott világbajnoki cím, és volt idő, amikor úgy gondolta, sosem fog újra nagydíjat nyerni. A Mercedestől a szezon végén 12 év után távozó brit sztár azonban a mostani idényben már kétszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára – igaz, az már viszonylag hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a vb-címért folytatott harcban nem lesz főszereplő, jelenleg csupán a hatodik helyen áll összetettben.

F1 Grand Prix Of Singapore
Lewis Hamiltont tinédzser kora óta depresszióval küzdött
Fotó: NurPhoto via AFP 

A Sunday Times-nak adott friss interjúban Hamilton őszintén beszélt arról, hogy gyerekkorától kezdve depresszióval küzdött és élete folyamán több nehéz időszakon ment keresztül.

"A húszas éveimben nagyon nehéz szakaszokat éltem át. Arra célzok, hogy küszködtem a mentális egészséggel életem folyamán" – kezdte az interjúban Hamilton, majd pontosított. 

Depresszió. Nagyon fiatal, úgy 13 éves koromtól gyötört. Úgy gondolom, a versenyzés nyomása és az iskolában való nehézségek, a többiek zaklatása okozta. Senkivel sem tudtam beszélni róla.”

Hamilton arra a kérdésre, hogy járt-e már pszichológusnál, azt mondta, korábban próbálkozott már feldolgozni a nehézségeit szakemberrel, azonban nem járt sikerrel, viszont nyitott arra, hogy ismét megpróbálja. Hozzátette, a koronavírus járvány alatti és utáni időszakban is meditációval illetve futással igyekezett leküzdeni a szorongását.

"Egy nővel beszéltem évekkel ezelőtt, de az nem igazán segített. Ma már szeretnék találni valakit. Tanulunk dolgokat, amelyeket a szüleink adnak át nekünk, felismerjük a mintákat, hogyan reagáljunk dolgokra, hogyan lehet változtatni" – beszélt arról, hogyan vált felnőtté. „Van, ami feldühített a múltban, manapság viszont nem dühít fel. Sokkal csiszoltabb vagyok.”

Hamilton családot alapítana

A 39 éves brit pilótának sok barátnője volt az elmúlt években, de számos versenyzővel ellentétben sosem állapodott meg, gyermekei sincsenek, azonban elárulta, egy álma válna valóra, ha családot alapíthatna, bár hozzátette, kizárólag a Forma-1 után tervez ilyesmit.

"Egy napon. Amit most csinálok, nem tudnám ezen a szinten csinálni család mellett. Egyik legjobb barátomnak nemrég született gyereke és látom, mennyire mániákus dolog. Az unokahúgaim és unokaöcséim megátalkodottak. 

Eljön majd ennek a maga ideje és helye, és alig várom életemnek ezt a részét, de jelenleg a munkám az első"

 – jelentette ki Hamilton.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!