Vágólapra másolva!
A Mercedes Forma-1-es versenyzője, Lewis Hamilton ismét kikészült. A következő szezont már a Ferrarinál kezdő brit pilóta többször is frusztrációját fejezte ki a Szingapúri Nagydíj alatt, és egyáltalán nem volt elégedett a neki választott stratégiával.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj időmérőjén hiába szerezte meg a harmadik rajthelyet, a top 10-ből egyedüliként a lágy keveréken rajtolt, ami nem bizonyult jó döntésnek, és csak a hatodik pozícióban ért célba.

F1 Grand Prix Of Singapore, Lewis Hamilton
Lewis Hamilton nem volt boldog
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Morgan Hancock/NurPhoto

Lewis Hamilton a csapatot szidta

A jövőre már a Ferrari színeiben induló 39 éves versenyző a csapatrádión is többször kifejezte, mennyire nem elégedett a stratégiájával, az sem tetszett neki, hogy ő jött ki először a bokszba az élmezőnyből - írja a Motorsport.

Az F1TV-n visszahallgatható rádiózásából egy erős csapatrádiós üzenetet is megfogalmazott, miután Russell elé került: „Néha elgondolkozom azon, hogy miért csinálom ezt” – mondta, erős csalódottsággal a hangjában.

Hamilton idén eddig kétszer győzött és négyszer állhatott dobogóra, a nyári szünet óta viszont a négy futamon az ötödik hely volt a legjobb eredménye.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!