Vágólapra másolva!
A Forma-1-ben hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher 1449 nap után törte meg a jeget. Azt sem tudta, mihez kezdjen a pezsgővel a dobogón

Mick Schumacher 1449 nap múltán ünnepelhetett újra dobogón.

F1 Grand Prix of Spain - Qualifying, Mick Schumacher, Flavio Briatore
Mick Schumacher újra ünnepelhetett
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto

Mick Schumacher négy év után állhatott újra dobogóra

Ez még akkor is nagy szó, ha nem az autóversenyzés királykategóriájában, hanem

 a hosszútávú WEC-sorozat 6 órás Fudzsi-futamán végzett harmadikként, Nicolas Lapierre és Matthieu Vaxiviere csapattársaként 

- szúrta ki a Bors.

A lap beszámolója szerint ezt megelőzően a "kis Schumi" még 2020. szeptember 27-én, Szocsiban, a Forma-2-ben végzett az első három között. Most a 15. rajthelyről indulva lettek a harmadikok. Ő vitte a hátán a triót: Mick a teljes mezőny második legtöbb idejét töltötte a volánnál: összesen 3 óra 16 percig vezetett, többet, mint két csapattársa összesen.

"Már el is felejtettem, milyen érzés ez. Azt se tudtam, mit csináljak odafent. Mennyire hiányzott már ez az illat! Kicsit durva, de hiányzott"

mondta nevetve Mick Schumacher, a pezsgőlocsolástól teljesen elázva. Hozzátette, az álma továbbra is a Forma-1.

"Remélhetőleg még ebben az évben eldől, hogyan tovább. A reményem továbbra is a Forma-1, amiről kisgyerekkoromtól álmodtam" - árulta el a német autóversenyző.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!