Vágólapra másolva!
A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner elárulta, hogy Gene Haas annak idején telefonon rúgta az amerikai istállótól.

A Haas korábbi csapatfőnöke egy interjúban nemrég felidézte, miként bánt el vele egykori felettese, Gene Haas. Steinert a 2023-as idény után rúgták ki az amerikai istállótól és a Forma-1-be azóta sem tért vissza.

"Őszintén szólva, éppen válogattam, hogy mit vegyek estére, amikor csörgött a telefonom. Azóta is minden alkalommal, amikor bemegyek abba a szupermarketbe, eszembe jut a hívás, de nem emlékszem, hogy feldúlt lettem volna miatta. Azt mondta, hogy nem akarom meghosszabbítani a szerződésedet, mire én úgy feleltem, hogy jó, részemről rendben. 

Ennyi volt, aztán mentem tovább, és vettem egy kis sonkát" - 

emlékezett vissza a rendhagyó esetre Steiner, aki még most is sértőnek tartja, hogy telefonon rúgták ki.

Günther Steiner
Günther Steinert telefonon rúgta ki Gene Haas
Fotó: AFP (Photo by Simon Wohlfahrt / AFP)

Egy kissé hitvány dolog így csinálni azok után, hogy valaki felépített neked egy céget, és félmilliárd dollárt keresett neked. Az utolsó dolog, amire vágyok, hogy beszéljek vele. Már nincs szükségem rá" - 

idézte a formula.hu a Haas korábbi csapatfőnökét.

A 2024-es Forma-1-es szezon jelenleg szünetel, az idény ezen a hétvégén, október 18. és október 20. között az austini Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!