Vágólapra másolva!
Juan Pablo Montoya, a Williams korábbi Forma-1-es pilótája arra számít, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a következő szezonban ismét a régi formájában versenyez majd.

Mint ismert, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton február elején jelentette be, hogy 12 év után távozik a Mercedestől és a Ferrarihoz igazol. A brit pilóta 2021-ben elbukta a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, azóta a holland kétszer megvédte a címét, Hamilton pedig 945 napig még csak futamot sem tudott nyerni a száguldó cirkuszban. 

lewis hamilton
Hamilton a Ferrarinál kezdi a következő szezont
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

Hamilton visszaesése főleg a Mercedes küszködésének volt köszönhető, így sokan úgy gondolják, hogy a legendás brit pilóta Maranellóba való költözése egy fényes új kezdetet jelent majd. 

A Williams és a McLaren korábbi pilótája, a hétszeres futamgyőztes Juan Pablo Montoya is úgy gondolja, hogy ha a Scuderia versenyképes autót tud készíteni, akkor Hamilton is ott lehet a világbajnoki címért folytatott küzdelemben

Szerintem a régi Lewis-t fogjuk látni. Bosszúból fog kiállni, hogy bebizonyítsa, hogy mindenki tévedett, és megmutassa mindenkinek, hogy tévedtek vele kapcsolatban. Úgy gondolom, ha minden összeáll, akkor Lewis hatalmas veszélyt jelenthet”

 – mondta a 49 éves kolumbiai pilóta a Gambling Zone-nak.

AUTO-F1-ITA-POLE-MONTOYA-SCHUMACHER
Montoya 2001 és 2006 között volt a Forma-1-ben
Fotó: AFP/Patrik Hertzog

Hamilton 2007 óta versenyez a Forma-1-ben, így rengeteg tapasztalatot visz magával a Ferrarihoz. Az olasz csapat felfelé ívelő pályán van, hiszen Charles Leclerc kettő, míg Carlos Sainz egy futamot nyert az idei szezonban. Ennek ellenére Montoya úgy gondolja, hogy a Ferrarinál jól tennék, ha megfogadnák Hamilton tanácsait és észrevételeit.

Montoya külön ki is hangsúlyozta, hogy a következő szezonban Hamiltonra kell felépíteni a Ferrarit, hogy ha világbajnoki címért akar harcolni az olasz istálló, amely 2008 óta nem tudott az élen végezni a konstruktőrök versenyében.

Ha a Ferrari valóban sikeres akar lenni, akkor tényleg meg kell hallgatniuk, hogy mire van szüksége Lewisnak, és olyan autót kell építeniük köré, amit Lewis szeretne” 

– tette hozzá Juan Pablo Montoya, aki 2001 és 2006 között 94 Forma-1-es futamon állt rajthoz. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!